<div dir="ltr">
<h1><a href="https://mandiner.hu/cikk/20220117_viszkis_rablo_ambrus_attila_interju_keramia_bankrablas_borton">A viszkis rabló csak egy dologtól tart igazán – Ambrus Attila a Mandinernek</a></h1>
                                                    <div class="gmail-info" style="margin:10px 0px">2022. január 29. 12:00</div>
                                                                            <div style="margin:5px 5px 15px 0px;overflow:auto"><a href="https://mandiner.hu/cikk/20220117_viszkis_rablo_ambrus_attila_interju_keramia_bankrablas_borton">https://mandiner.hu/cikk/20220117_viszkis_rablo_ambrus_attila_interju_keramia_bankrablas_borton</a> <br><b>Írta:                                     <a href="https://mandiner.hu/szerzo/baranya_robert">Baranya Róbert</a>                                </b></div>
                            
                        

                        <div class="gmail-info">
                            <div>
                                                            </div>
                            
                        </div>


                        
                        <div id="gmail-articlecontent"><div class="gmail-lead">
    Éppen tíz éve, hogy kiszabadult a börtönből a bűnügyi történelembe 
viszkis rablóként bevonuló Ambrus Attila, akiről könyveket írtak és még 
filmet is készítettek. Ambrus már rég maga mögött hagyta a  múltat,  
családot alapított és keramikusként dolgozik. Lapunknak 
mesélt arról, mi kell ahhoz, hogy valaki felálljon a börtön után, miért 
nem lett hokiedző, és hogy mennyire fogadta el a szakma. Azt is 
megtudhattuk tőle, hogy eszébe jutnak-e még a rablások, illetve hogy 
mitől tart a legjobban. Interjúnk. </div>



                <div id="gmail-article_billboard1" class="gmail-nbanner"><div id="gmail-zone4695188" class="gmail-goAdverticum gmail-goa-embedded"><div><div class="gmail-html5_video_cikkozi">
        <a href="https://ad.adverticum.net/C/4695188/6706601/670612600/1643479241488/mandiner.hu/6705899/?u=0000001" target="_blank" class="gmail-html5_video_c_link">
                
                
        </a>
</div>

</div></div></div>

        

<div class="gmail-text">
                                        <p><strong>Amikor interjút 
kértem öntől decemberben, azt javasolta, hogy ha nyugodtan akarunk 
beszélgetni, inkább halasszuk januárra, mert annyi a karácsonyi 
megrendelése, hogy nincs ideje. Ennyire jól megy a kerámiaüzlet?</strong></p>

<p>Nem panaszkodom. Igyekszem minőségi munkát kiadni a kezemből, silány 
dolgot nem érdemes csinálni. Ha mégis hibás valami, akkor azt pótolom. 
Több mint tizenöt éve ezzel foglalkozom, és sok mindent megtanultam már.
 Ha én csinálok valamit, akkor igyekszem a szívemet-lelkemet beletenni. 
Nem tudok félmunkát végezni. Egyébként funkcionális termékeket gyártok, 
nem díszkerámiákat. Ha művészkednék, éhen halnék.</p>

<p><strong>A börtönben tanulta meg a kerámiakészítést. De ez lehetett 
volna csak egy elfoglaltság, hogy lekösse magát. Miért folytatta a civil
 életben is?</strong></p>

<p>A börtönben az ember nem igazán tud mit kezdeni magával. Azon 
filozofáltam, hogy megszököm, és ez sikerült is, de miután újra 
elfogtak, úgy vigyáztak rám, mint a Szent Grálra. Két dolgot tehettem: 
vagy öngyilkos leszek, vagy kezdek magammal valamit. Inkább az utóbbit 
választottam.</p>

<div class="gmail-keretes">Fontos, hogy egy ingerszegény környezetben az ember valamit alkosson.</div>

<p>A tanfolyamon részt vevők többségét igazából nem érdekelte a 
kerámiázás, csak azért jöttek, hogy ne kelljen reggel hatkor elmenniük 
párnát varrni. A tizenhat résztvevőből kilencnek én csináltam a 
vizsgamunkáját. Tehát az alkotás élménye is megfogott.</p>

<p><strong>Anno az első osztályban fejezte be a jégkorongozást. Miért nem ebbe az irányba indult el a börtön után?</strong></p>

<p>Nem akartam. Én egy megosztó alak vagyok. A szabadulásom után 
megkeresett az egyik osztrák tv-csatorna, hogy legyek a 
szakkommentátoruk, komoly összegért. De nemet mondtam. Egyrészt már nem 
is értek hozzá, egy ilyen munkához pedig felkészültség kell. Volt olyan 
gondolatom is, hogy elvégzek egy edzőképzőt, de talán sok szülő zsebében
 kinyílt volna a bicska, ha én ezzel a múlttal nekiállok gyerekeket 
oktatni. Nem akartam kitenni sem magamat, sem az adott egyesületet ilyen
 konfliktusoknak. Inkább maradtam a kerámiáknál.</p>

<p><strong>Nem is volt azóta hokiütő a kezében?</strong></p>

<p>De, bár igaz, hogy hat éve voltam utoljára a jégen, mert a csípőprotézisem miatt már nem merek hokizni.</p>

<p><img alt="Ambrus Attila számára az új élet alapját a kerámiázás jelentette." src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Baranya_Robert/086C5931-01D6-409A-9172-8F0CA7B8050E.jpeg" style="width: 1000px; height: 667px;"></p><div class="gmail-kepalairas">Ambrus Attila számára az új élet alapját a kerámiázás jelentette.</div>

<p><strong>Összesen harminc rablást írtak a nevére. Eszébe jut még a mindennapokban valami ezekből, esetleg álmodik velük?</strong></p>

<p>Néha. Nagyon sok helyre járok, még bűnmegelőzési programokban is 
részt veszek, és nyilván rengeteg kérdést kapok ezzel kapcsolatban. De 
bármennyire is komoly ez a téma, már igyekszem viccesen felfogni.</p>

<div class="gmail-keretes">Nem tudom visszaforgatni az idő kerekét; sajnálom, ami történt, de leültem a büntetésemet.</div>

<p>Nekem az legfontosabb, hogy ha kinézek a műhelyem ablakán, akkor nem 
látok rajta rácsot, és belül is van kilincs az ajtón. Bevillannak persze
 dolgok, például úgy, hogy vannak olyan szerszámaim, amelyeket a 
börtönben készítettem.</p>

<p><strong>Több helyen is elmondta, hogy 37 ezer forinttal jött ki a 
börtönből. Tíz év távlatából mit gondol, miért nem lett visszaeső, mint 
oly sok börtönviselt ember?</strong></p>

<p>Szerencsés vagyok, mert volt néhány barátom, aki segített. Azt tudni 
kell, hogy egyedül esélyed sincsen. Hiába van pártfogói felügyelet, 
nincs igazi segítő eszköz a kezükben. Nem jó a rendszer. Ha pedig 
fiatalon bekerülsz a börtönbe, akkor az gyakorlatilag egy bűnözőképző. 
De képzelje el a helyzetet, hogy ha jelentkezem egy céghez, ahol a HR-es
 megkérdezi: mit csináltam az elmúlt tíz évben? Ha elmondom az igazat, 
az a baj, ha nem, akkor meg előbb-utóbb úgyis kiderül, akkor meg azért 
rúgnak ki. De ez egy globális jelenség. A társadalmi előítélet mindehol 
megvan a börtönviselt emberekkel szemben. Ha nincs senki, aki megfogja a
 kezed, akkor nem tudsz ebből kilépni.</p>

<p><strong>Mi volt nehezebb: a börtön, vagy felépíteni az új életet?</strong></p>

<p>Talán furcsán hangzik, de</p>

<div class="gmail-keretes">amikor kijöttem, magasabb falak vettek körül, mint a börtönben.</div>

<p>Nem értettem, hogy miért. Nem vártam el, hogy a vállukra emeljenek az
 emberek, de akkor is. Sok negatív tapasztalatom volt. Azt például 
kifejezetten visszatetszőnek tartom, hogy sokan, akiknek valami baja van
 velem, nem merik a szemembe mondani. Ezzel együtt igyekszem mindent 
pozitívan nézni.</p>

<p><strong>Ma is vannak, akik megpróbálnak kirámolni egy-egy 
pénzintézetet. De mit gondol, olyan sorozatrablást el lehetne manapság 
követni, mint amit ön vitt véghez? </strong></p>

<p>Nem. Talán nekem is köszönhetően elég sokat javult mostanra a 
bankbiztonság. Ma már nem működne az, amit én csináltam. Nem akarok 
viccelni, de ami akkor volt, azt a Benny Hill showban lehetett volna 
mutogatni. A biztonsági őrök akkoriban nem voltak felkészülve éles 
helyzetekre. Rosszak voltak a kamerák, nem működtek rendesen a 
riasztórendszerek.</p>

<p><strong>Mennyire jelent előnyt vagy éppen hátrányt a múltja, az 
ismertsége, amikor el akar adni valamit? Akadnak olyanok, akik csak 
azért vesznek kerámiát öntől, mert ön a viszkis?</strong></p>

<p>Igen. Sajnos. Ilyenkor kicsit meg is hal a lelkem. Néhányan úgy 
jönnnek oda egy vásárban, ahol árulok, hogy mindegy, mit, csak adjak 
nekik valamit. Tehát nem az adott termék a fontos számukra, csak hogy 
otthon elmondhassa, hogy a viszkistől vett valamit. De ezzel együtt</p>

<div class="gmail-keretes">nem akarok álszent lenni, hiszen nekem is vannak sárga csekkjeim, amiket be kell fizetnem.</div>

<p><strong>A szakma mennyire fogadta be?</strong></p>

<p>Itt is azzal szembesülök, hogy megosztó alak vagyok. Vannak olyanok, 
akik kétségkívül tehetségesebbek és jobban dolgoznak nálam, és akadnak 
köztük olyanok is, akik utálnak és irigykednek. Mert igaz, hogy nekem 
van egyfajta marketingem, ami előnyt jelent. Azt mondják, nekem így 
könnyű. De kérdem én, mi volt abban a könnyű, hogy hat évig egy ablak 
nélküli műhelyben kellett dolgoznom? Amikor kijöttem, semmilyen 
támogatást nem kaptam. De azt is hangsúlyoznom kell, hogy soha nem 
kilincseltem a múltammal, mindig engem kerestek meg. Ugyanakkor volt 
például több olyan rendezvény, ahova nem engedtek be, mondván, „nem 
illek oda”. De anno Kapolcson is „megtaláltak”, egy évvel azután, hogy 
kijöttem a börtönből. Nem igazán fogadott be a szakma.</p>

<p><img alt="Ha nem fogja valaki a kezed, akkor nem tudsz kilépni bűnözésből és visszaesel" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Baranya_Robert/7C77FCE6-4173-403D-9940-CD0A8A0E7035.jpeg" style="width: 1000px; height: 667px;"></p><div class="gmail-kepalairas">Ha nem fogja valaki a kezed, akkor nem tudsz kilépni bűnözésből és visszaesel</div>

<p><strong>Mostanában már workshopokat, előadásokat tart. Miről?</strong></p>

<p>Egyszer felhívott az egyik kereskedelmi multicég vezetője, hogy 
tartsak nekik csapatépítő tréninget. Mondtam nekik, hogy bocs, de én nem
 vagyok közgazdász, miről beszéljek önöknek? Azt mondta, meghallgatott 
egy velem készült beszélgetést, és nagyon tetszett neki, ahogy előadtam,
 hogyan szúrtam el az életemet, aztán hogyan építettem fel újra. Arról 
is mesélek, hogyan tanultam meg a szakmát a börtönben.</p>

<div class="gmail-keretes">Én mindig arra koncentrálok, hogyan lehet egy problémát megoldani.</div>

<p>Közben eszünk-iszunk, kerámiázunk, és persze beszélgetünk. Nyilván 
kérdeznek a múltamról is, de mindig elmondom, hogy ez nem egy bankrabló 
tanfolyam.</p>

<p><strong>Több könyvet is írtak már önről, de volt olyan, amit maga 
jegyzett. Sokszor elmondta, hogy már kiskorától rengeteget olvasott, a 
könyvtárból lopta a könyveket, amiért ki is tiltották onnan. 
Fiatalon nem gondolt arra, hogy talán írnia kellene?</strong></p>

<p>Valóban, már gyerekként vonzódtam a könyvekhez, mert azokban nem 
lehetett csalódni. Apám rengeteget vert, de a könyvekhez mindig el 
tudtam menekülni. De akkor még nem jutott eszembe, hogy írjak. Bár a 
humán dolgokhoz volt affinitásom. A börtönben is faltam a könyveket, 
heti szinten nyolcat-tizet. Ugyanakkor a szabadulásom óta csupán három 
vagy négy könyvet olvastam el, ennyire volt időm a munka és a család 
mellett.</p>

<p><strong>Most már jópár éve házas. A felesége hogyan fogadta el a múltját? Egyáltalán, mikor szembesült vele először?</strong></p>

<p>Ő húsz évvel fiatalabb nálam, de már gyermekkorában tudta, hogy ki 
vagyok. Ugyanis az ő vezetékneve is Ambrus. Azt hitték, hogy rokonok 
vagyunk. De ő Magyarországon született, nem Erdélyben, mint én. 2012 
őszén találkoztunk először egy fesztiválon. Azonnal megtetszett. Nem 
volt azért egyszerű beilleszkednem a családba, bár nyitottak voltak az 
elejétől.</p>

<p><strong>Az első rablásának egyik motivációja az volt, hogy szeretett 
volna megfelelni az akkori barátnője szüleinek, akik azt kérdezték, hogy
 milyen jövőt tudna nyújtani a lányuknak. A felesége szülei nem álltak 
elő ezzel?</strong></p>

<p>Volt bennem megfelelési kényszer, de ott más volt a helyzet. Akkor a 
nyolcvanas évek végén jártunk. Amikor a barátnőm anyja megkérdezte, hogy
 milyen perspektívát tudok felmutatni, akkor fel kellett ütnöm egy 
értelmező szótárt, hogy megnézzem, mit jelent az, hogy perspektíva. 
Tapintható volt a lenézés amiatt, hogy erdélyi vagyok. Reggeltől estig 
melóztam, de nem jutottam egyről a kettőre.</p>

<div class="gmail-keretes">„Büdös románként”  tekintettek rám, miközben egyébként Erdélyben meg szarrá vertek a magyarságom miatt.</div>

<p>Én eléggé megszívtam a Ceausescu-rendszert. Csákánnyal és lapáttal építettem a szocializmust a javítóintézetben.</p>

<p><img alt="Ambrus szerint ma ugyanolyan megosztó ember, mint régen" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Baranya_Robert/B4D35EB7-B930-4B24-AE46-B7D97523C47C.jpeg" style="width: 1000px; height: 667px;"></p><div class="gmail-kepalairas">Ambrus szerint ma ugyanolyan megosztó ember, mint régen</div>

<p><strong>Két kisgyermeke is van. Nyilván eljön majd az idő, amikor el 
kell mesélnie a történetét. Tudja már, mikor jöhet el ez a pillanat? És 
mit fog mondani?</strong></p>

<p>Talán előbb fognak szembesülni ezzel, mint ahogy terveztem. Nagyon 
kevés dolog van az életemben, amitől félek vagy tartok, de ettől igen. 
Régen csak magamtól féltem. Alapjában véve bevállalós ember vagyok, bár 
ma már a család miatt ez változott. Az életem egyik legnagyobb kihívása 
lesz a gyerekeknek ezt úgy elmondani, hogy megértsék és elfogadják, és 
ne azt vágják a fejemhez, hogy azután, amit a múltban elkövettem, milyen
 alapon mondom meg nekik, hogy mit csináljanak, mit ne csináljanak.</p>

<p>Arra egyelőre nem vagyok felkészülve, hogy</p>

<div class="gmail-keretes">egyszer csak valamelyik azzal a kérdéssel jön haza, hogy „Apa, te vagy a viszkis rabló?”.</div>

<p>Bízom abban, hogy ha hiteles vagyok és leszek, és a gyermekeim azt 
látják, hogy ha megígérek nekik valamit, akkor azt betartom, akkor nem 
lesz baj. Nálam épp ott csúszott el a nevelés, hogy a szüleim 
hiteltelenek voltak. Ígértek valamit, aztán soha nem tartották be. Pedig
 egy gyereket nem lehet átverni, a gyerekek nem hülyék.</p>

<p><strong>Azzal a mintával, amit otthonról hozott, mennyire nehéz jó apának lenni?</strong></p>

<p>Hogy milyen apa vagyok, azt talán a feleségem tudná a 
leginkább megmondani. Én a hitelességet tartom a legfontosabbnak. Az 
apám – aki egyébként állandóan vert – mindenféle erkölcsi, morális 
normákat állított fel. De már nyolcévesen megfogalmazódott bennem, hogy 
ha ő ezeket nem tartja be, akkor milyen jogcímen várja el tőlem? Nem 
most dől el egyébként, hogy jól neveltem-e a gyerekemet, hanem 
húsz-harminc év múlva. Ha majd vénemberként magatehetetlenül ülök a 
wc-n, és a gyerekem rámnyitja az ajtót, és ad egy guriga vécépapírt, 
akkor talán jól neveltem őt. Vagy ha hoz egy tányér levest, amikor már 
csak feküdni tudok az ágyban. Ha nem, akkor valamit elrontottam. 
Azt mindenesetre meg kell tanulnom, hogy tudjak türelmes lenni velük. </p>

<p><strong>Az édesanyjával sem volt jó a viszonya. Amikor nem jött el az
 esküvőjére, azt mondta, végleg szakít vele. Változott azóta a helyzet?</strong></p>

<p>Szerencsére igen. Rendeződött a viszonyunk, minden héten beszélünk 
telefonon. Sajnos ő már régen csatlakozott egy vallási szektához.</p>

<div class="gmail-keretes">Ez is közrejátszott abban, hogy távol tartom magam a vallástól.</div>

<p>Amikor írt egy hatoldalas levelet a börtönbe, akkor abból két sor 
volt arról, hogy mi van velem, a többi arról szólt, hogy mi van a 
gyülekezetben. De engem nem érdekelt, mit csinált abban a közösségben, 
és ma sem érdekel. Meg is mondtam neki, hogy ha idejön, akkor ezt a 
témát kerülje. Ugyanakkor ma már abban is más a helyzet, hogy eljött az 
az idő, amikor már nekem kell majd gondoskodnom róla. És meg is fogom 
tenni, függetlenül attól, hogy másfél éves koromban faképnél hagyott.</p>

<p><em>Fotók: Földházi Árpád/Mandiner</em></p>

                        </div></div>

</div>