<div dir="ltr">
<h1><a href="https://mandiner.hu/cikk/20220105_kulfold_irak_iszlam_allam_kereszteny" target="_blank">Keresztény remények az Iszlám Állam után</a></h1>
<div><a href="https://mandiner.hu/cikk/20220105_kulfold_irak_iszlam_allam_kereszteny" target="_blank">https://mandiner.hu/cikk/20220105_kulfold_irak_iszlam_allam_kereszteny</a> </div>
<div> </div>
<div>
<div>
</div>
</div>
<div id="gmail-m_2752739946047094728gmail-articlecontent"><div><br>
</div><div>Vagyonuktól, megélhetésüktől, szeretteiktől, életterüktől – egész
saját sorsuk alakításától – fosztattak meg az iraki keresztények az
Iszlám Állam rémuralma idején. Útirajz Irakból.</div>
<div>
<p><b><i>Szilvay Gergely írása a Mandiner hetilapban</i></b></p>
<p><i>Lapunk főmunkatársa a tél elején a Közel-Keleten járt riportúton: <a href="https://mandiner.hu/cikk/20211208_szilvay_gergely_kulfold_libanon_bejrut?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202201" target="_blank">Libanonról szóló, első cikkét itt olvashatják</a>. Most az Irakból és az iraki Kurdisztánból írt riportja következik.</i></p>
<p style="text-align:center"><i>***</i></p>
<p><i>„Üdvözöljük a civilizáció bölcsőjében”</i> – olvasom az Asiacell
üzenetét, amint érkezésünk után Erbílből Moszul felé tartunk egy
viszonylag új, kiváló minőségű autópályán. Igaz, a civilizáció csak a
kopár tájat elcsúfító rengeteg szemét képében mutatja magát. Tavasszal a
Tigrisnek és az Eufrátesznek köszönhetően zöldell a régió. Rosszkor
jöttünk.</p>
<h3>Kurdok földjén</h3>
<p>Irakban vagyunk, mégsem igazán ott. Ez itt a Kurdisztáni Autonóm Régió, a kurd autonómia területe, amely szíve szerint elszakadna Iraktól, s egyesülve a szíriai és törökországi kurd területekkel önálló
országgá válna. Erbílt már nem érte el az Iszlám Állam, a szomszédos –
kétórányi autóútra fekvő – Moszult azonban igen, olyannyira, hogy ott
volt az önjelölt kalifátus központja. A Moszultól nem messze lévő
Karakos, más néven Bahdida városba tartunk, amelyet letarolt az IÁ. A
következő napokban még két ilyen települést látogatunk meg: Alkóst, ahol
Irak első női polgármesterét választották meg, valamint Telaszkufot,
másik nevén Teszkopát. A szervezet 2014 augusztusának közepén foglalta
el a környéket, a felszabadulás 2017-ben jött el. Azóta mindhárom helyen
jelentős segítséget nyújtott az újrakezdéshez a Hungary Helps program.</p>
<p>A sztrádán időnként katonai ellenőrző pontok lassítják utunkat.
Karakos már kívül van az autonóm Kurdisztánon, és a bagdadi kormány
fennhatósága alá tartozik, így a határon csak úgy tudunk átmenni, hogy
van velünk egy helyi születésű, az iraki hadseregben szolgáló tábornok,
és nem félünk őt <i>„használni”</i> – akárcsak a helyi püspökség
titkárát. Katona és pap – azok a személyek, akiknek errefelé feltétlen
tisztelet jár. S a miheztartás végett: később a tábornok csókolja meg a
püspök gyűrűjét.</p>
<p>A város előtt megállunk megnézni egy Szent Barbara-zarándokhelyet.
Gyönyörű. A papunk megmutatja, hogyan ásott alagutat az Iszlám Állam.
Mellette egy lebombázott egyetem romjain mélázunk.</p>
<div><i>„Ne menjenek beljebb, az első méter után bárhol lehet akna!” </i>– figyelmeztet kísérőnk.</div>
<div><img alt="Szamár a sivatagban Beban közelében. <br> Fotó: Csudai Sándor" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Foriseka/4_evfolyam_01/csudai_irak_048.jpg" style="margin-right: 0px;" width="194" height="130"><div>Szamár a sivatagban Beban közelében. <br> Fotó: Csudai Sándor</div></div>
<h3>Keresztény keresztutak</h3>
<p>Az utóbbi években másfél millióról háromszázezerre csökkent az iraki
keresztények száma. Karakosban kétszázan maradtak az Iszlám Állam uralma
idején, mindenki más elűzetett vagy elmenekült. A terrorkalifátus a
családtagjait telepítette ide. A város jelentős károkat szenvedett a
harcokban, majd az IÁ távozásakor is, a visszavonuló terrorszervezet
ugyanis előszeretettel gyújtotta fel az épületeket. Negyven emberről
azóta sem tudnak semmit – tudjuk meg a püspöktől. Hozzáteszi: két nőt
elraboltak, ők kiszabadulásuk után nem meséltek sokat a fogságról.
Egyikük azért annyit elárult, hogy az áttérés jeleként elmondatták velük az iszlám hitvallást, de ő belül, a szívében kérte Isten bocsánatát.</p>
<p>Olyanok ma nincsenek a városban, akik a megszállás alatt az Iszlám Államnak dolgoztak volna.</p>
<p>A megszállás a muszlim–keresztény viszonyra is egyértelműen rossz
hatással volt, hiszen a környező falvak muszlim lakossága az Iszlám
Állam szervezésében kifosztotta Karakost. A visszatérő lakosok a
falvakban találták meg javaik egy részét. Ha lenne pénzük a közösség
tagjainak, megvásárolnák az üresen álló házakat, de nincs miből, és a
tulajdonosok túl sokat kérnek.</p>
<p>A vidék alapvetően mezőgazdaságból él, régen voltak feldolgozóüzemek
is, de ma nagy a munkanélküliség, amin alapvetően földvásárlással
lehetne segíteni.</p>
<div>A síita muszlimok folyamatosan igyekeznek felvásárolni a környékbeli keresztények földjeit – és azok a keresztények, akik ki akarnak vándorolni, el is szokták adni nekik.</div>
<div><img alt="Egy lebombázott iraki egyetem, előtte a karakosi püspök titkára. <br> Fotó: Csudai Sándor" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Foriseka/4_evfolyam_01/csudai_irak_007.jpg" style="margin-right: 0px;" width="194" height="130"><div>Egy lebombázott iraki egyetem, előtte a karakosi püspök titkára. <br> Fotó: Csudai Sándor</div></div>
<p><i>„Mindent kifosztottak, semmit nem hagytak itt, Korán-idézeteket írtak a falra” </i>–
meséli házában a szunnita terrorszervezet uralma utáni állapotokról
egy bőrműves férfi, Mar-Zena, miután mindenki elé erős iraki kávé
kerül. </p>
<div>A háza mögött volt a bőrművesüzeme, ahonnan elvittek 100 millió dinárnyi (22 millió forintnyi) bőranyagot; hosszú, hagyományos kabátokat készítettek volna belőle, ami költséges
és időigényes munka. Gyermekkora óta ezzel foglalkozik. Meg is mutat
egy különösen igényes darabot, amelyet Ferenc pápa látogatása alkalmából
készített, de nem tudta odaadni az egyházfőnek.</div>
<p><i>„Amikor az Iszlám Állam jött, itthon voltunk, épp ebédeltünk,
nagyjából kettő óra körül. Hallottuk a rakétákat, két-három ember
meghalt a szomszédban. Tudtuk, hogy baj van, úgyhogy elmenekültünk –
eleveníti fel a férfi. – Amit tudtunk, bepakoltunk az autóba, és
elindultunk nyolcan vagy kilencen. Megérkeztünk Erbíl elé, de hajnali
ötkor ott is elkezdtek bombázni, ezért inkább a hegyek felé vettük az
irányt. Egy Aradil nevű településre értünk, ahol üres volt a templom,
lepucoltuk a padokat, és ott aludtunk.”</i></p>
<p>Két-három hónap után jött a hideg, ezért Erbílbe költöztek, házat
béreltek másik négy családdal, és a köztisztasági vállalatnál álltak
munkába. Ötszáz dollárnyi összeget kellett fizetniük havonta bérleti
díjként, az egyház segített nekik két-háromszáz dollárral.</p>
<p><i>„Isten megsegített, felszabadult a térség, és visszajöttünk” </i>– mondja örömmel a családfő. Kérdezzük, nem akartak-e máshová menni.</p>
<div><i>„Itt éltünk korábban is, hová menjünk máshová? Itt a családunk, a házunk, a földünk, az ismerőseink, ide kötődünk.”</i></div>
<p>Amikor visszajöttek, azért elbizonytalanodtak: ahogy végigjárták az
utcákat, látták, hogy a város tele van szemetelve, el van hanyagolva.
Elsőre azt hitték, hogy egész Karakos lakhatatlan, vége mindennek. A
házat ugyan fel lehet építeni, de nincs munka, nincs megélhetés.</p>
<p>A visszaköltözés nem ment egyik napról a másikra. Három hétig munka
után esténként takarítani jöttek Erbílből. Elkezdték kipofozni a házat,
majd megkereste őket a püspök vezette újjáépítési bizottság, kaptak
támogatást, és ettől kezdve gyorsabban haladtak a dolgok. Hozzáteszi:
gondolkodtak a kivándorláson, de sosem volt hozzá elég pénzük.
Ausztráliába mentek volna. Nincsenek ott rokonaik, de úgy voltak vele,
hogy Ausztrália van a legmesszebb, ott érheti őket a legkevesebb baj.</p>
<p>A családfő végül visszatért a bőrdíszművességhez: Dél-Irakból szerzi
be a bőrt, amikor vágják az állatokat. Volt, hogy tizenötezer darabot
vett meg, egyenként 12–15 ezer dinárért (2500–3300 forint). Gondot okoz,
hogy sok olyan iparág, amely segítette a bőrművességet, már nem létezik
Karakosban. Mar-Zenának hat fia van és két lánya, két fiának pedig már
van három kisgyermeke, a lányok közül egy házas.</p>
<p><i>„A muszlimok, ha erősek, nem kímélik a keresztény közösséget, de most gyengék </i>– jelenti ki az újjáépítési bizottság mérnöke. <i>– De ha lehetőségük lesz tenni valamit ellenünk, tenni fognak.”</i></p>
<div><img alt="Az Iszlám Állam által előzőleg elfoglalt Szeplőtelen fogantatás templom Karakosban. <br> Fotó: Csudai Sándor" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Foriseka/4_evfolyam_01/csudai_irak_020.jpg" style="margin-right: 0px;" width="194" height="130"><div>Az Iszlám Állam által előzőleg elfoglalt Szeplőtelen fogantatás templom Karakosban. <br> Fotó: Csudai Sándor</div></div>
<h3>Magyar segítség helyben</h3>
<p>Másnap a Karakostól nem messze fekvő Telaszkufba tartunk, ahol a
Hungary Helps kilencszáz családot segített meg. A falu bejáratánál
fegyveresek fogadnak minket, megkérdezik, kik vagyunk és kihez jöttünk. A
plébánoshoz – szól a válasz. Pár perc, a katonák telefonálnak a
plébánosnak, aki visszaigazol minket. Mehetünk.</p>
<p>A helyi kurd iskola nyolcgyermekes igazgató-tanárának családjával
beszélünk. A falat díszítő rózsafüzér alatt ülnek. A tanár, mint említi,
mindenekelőtt kereszténynek tartja magát. Amikor el kellett hagyni a
falujukat, nem tudták, hová menjenek. Mindent hátrahagyva indultak
útnak, csak az irataik voltak náluk. Nagyon nehéz volt az élet. Házat
kellett bérelni úgy, hogy nem volt fizetésük. Észak-Kurdisztánban
telepedtek le egy keresztény faluban.</p>
<div><i>„Senki nem segít, csak az egyház. A kormányokban elvesztettük a bizalmat. Ha nem lenne az egyház, mi sem lennénk itt” </i>– jelenti ki a családfő.</div>
<p>A hankei menekülttábor jezídikkel van tele, a vallásuk különös, és
csak beleszületni lehet. A tábor mellett a Hungary Helps és a Magyar
Ökumenikus Segélyszervezet cukrászdát hozott létre, ahol a menekültek
elsajátíthatják a cukrászszakmát, dolgozhatnak, és így szert tehetnek
némi jövedelemre. A jeziditák talán még a keresztényeknél is többet
szenvedtek az Iszlám Állam uralma alatt.</p>
<p><i>„Egyszerű életünk volt Szindzsárban. Ma Szindzsár nem
biztonságos, mindenfelé milíciák masíroznak, így a menekülttáborban,
sátrakban élünk, és ez eléggé megvisel minket – mondja egy lány. –
Állandóan az elvesztett és elveszett családtagokon meg Szindzsáron jár
az eszünk.” </i>A lány parasztcsaládból érkezett a Szindzsár-hegység
északi tájairól, és középiskolás volt, amikor az Iszlám Állam lecsapott.
A szomszéd falvak már harcoltak a kalifátussal, ezért társaival volt
idejük a hegyekbe menekülni. A hegyekben nem volt sem enni-, sem
innivaló, csak némi koszos víz, de hét napot kihúztak ott. Sokakat
elkaptak és rabul ejtettek, tizenkilenc családtagját és a legjobb barátnőjét, Dzsilant is, akit szexrabszolgának vittek el, végül öngyilkos lett.</p>
<p>Sajnos számos környékbeli muszlim népességű falu segített az Iszlám
Államnak. A lány a jövőben otthon, Szindzsárban szeretné elindítani a
saját cukrászdáját vagy szépségszalonját, hogy ezzel szolgálja saját
közösségét, és még munkát is tudna adni.</p>
<div><img alt="A hankei jezídi menekülttábor. <br> Fotó: Csudai Sándor" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Foriseka/4_evfolyam_01/CSS_20211127_30_irak-390.jpg" style="margin-right: 0px;" width="194" height="130"><div>A hankei jezídi menekülttábor. <br> Fotó: Csudai Sándor</div></div>
<p>A menekültek átmeneti hajlékául szolgáló létesítmény egyébként
különös képet mutat: a sátortábor nem bizalomgerjesztő, és nyilván senki
nem szeretne ilyen körülmények között élni, de minden családnak
hatalmas új autója van. Az itt dolgozók szerint a legtöbbjüknek jól
megy, amihez hozzájárul, hogy lakhatásra nem kell költeniük. A táborban
mindenhol választási plakátok jelzik, hogy a politikusok számítottak az
itt élő jezídik szavazataira is.</p>
<p>Bassár Varda, Erbíl káld katolikus érseke, az iskola alapítója az
Iszlám Állam uralma idején a mentőakciók egyik fő szervezője volt.</p>
<div>A terrorszervezet érkezése után családok tömegeit fogadta be az egyházi intézményekbe, majd létrehozott huszonhat menekülttábort, azután pedig lakásbérleti
programot indított. Az érsekség alapította az Erbíl külvárosában,
Ankavában működő katolikus egyetemet, ahová sok muszlim is jár, és
mindenki a saját vallásának megfelelő hittanon vehet részt.</div>
<p>Egy szunnita kurd fiatal tanárnő lelkesen meséli, miért szeret itt
tanítani: az intézményben megjelenik az iraki kultúra sokszínűsége,
minden nemzetiség, vallás képviselteti magát, a keresztény, a muszlim és
a jezídi is. Köszönetet mond a magyar kormánynak is, amiért támogatta a
kurdisztáni hadsereg Iszlám Állam elleni harcát, és kifejti, hogy ő
büszke kurd.</p>
<p>Az érsek arról beszél:<i> „Áldozatiság helyett kiengesztelődésre van
szükség. Nem szeretem az áldozati pózt. Az Erbíli Katolikus Egyetemre
számos muszlim jár, aki szabadon felvételizett, pedig mehetett volna
máshová is. Ez a remény jele: ezek a fiatalok valami mást szeretnének. A
pápalátogatás igazán megmozdította az országot, és a keresztényekre
terelte a figyelmet.”</i></p>
<p style="text-align:right"><i>Nyitóképen: Karakos, piactér. Fotó: Csudai Sándor</i></p>
</div></div>
</div><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br> <table style="border-top:1px solid #d3d4de">
<tr>
<td style="width:55px;padding-top:18px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://ipmcdn.avast.com/images/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td>
<td style="width:470px;padding-top:17px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Mentes a vírusoktól. <a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank" style="color:#4453ea">www.avg.com</a> </td>
</tr>
</table>
<a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>