Id. Greschik Gyula  mérnökgeológusként, aki ezt a tárgyat  a Műegyetemen is oktattam már 2019. novemberében ezt  írtam barátoknak:

Vannak természeti folyamatok, amelyek meghatározóbbak, mint a "magát mindent befolyásolónak képzelő emberiség". Az élővilágot és környezetét tönkre tudja tenni, de egy bolygó kicsit meghaladja romboló képességét.

Aggódó társaság körében - mélyebben nem elemezve a jelenséget - szoktam mondani, hogy az utolsó jégkorszak óta folyik EGY  "globális" felmelegedés. Ez tulajdonképpen EGY interglaciális  szakaszba való befelé haladás. Ezt majd követi egy újabb glaciális periódus, de azt már az unokáink  sem élik meg. Mindez a korábbi hideg-periódusokra vonatkozó ismeretek szerint a fiatalabb földtörténet egyik periodikus jelensége.

Az "üvegházhatású gázokkal"; kapcsolatos hőmérsékleti párhuzamokra vonatkozóan sem tudom mi  az ok és mi az okozat, de lehet, hogy a hitvallók fordítva ülnek a lovon.

Egy biztos - néha rá kell jönnie az "okos" emberiségnek, mármint tudósainak arra, hogy jobb hallgatni, mint azt hinni, hogy meg tudják mondani a "tutit". Egy biztos, sokaknak jó üzlet a klímahisztéria.

További olvasásra:

Miskolczi Ferenc éghajlatkutató: "Az éghajlat önszabályozása" című   könyve megvásárolható a Püski Kiadónál:

https://puskikiado.hu/az-eghajlat-onszabalyozasa-miskolczi-ferenc-klimaelmelete-hejjas-istvan-magyarazataival.html

Az Ajánlás szövege itt olvasható:

https://www.enpol2000.hu/dokumentumok/kiadvany/article/Dokument%C3%A1ci%C3%B3k/Dokumentumok/16-Kiadv%C3%A1ny/930-az-eghajlat-onszabalyozasa

Egyúttal a mai (december 8-ai) Magyar Hírlap  "A tudósokat nem égetik meg, ugye?" című cikkét is szíves figyelembe ajánlom::

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20211208-a-tudosokat-nem-egetik-meg-ugye

Mentes a vírusoktól. www.avg.com