2021-11-26
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-26
34. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből

Dániel látomása a földi birodalmakat jelképező titokzatos
élőlényekről és az eljövendő Emberfiáról – a Messiásról –, aki az egész
világ Ura lesz.

Dániel próféta így írja le látomását: Az egyik éjjel látomásom volt. Az
ég négy szele vihart támasztott a nagy tengeren. A vízből négy egymástól
különböző hatalmas vadállat jött elő. Nőstény oroszlán volt az első,
amelyiknek sasszárnyai voltak. De láttam, hogy kitépték szárnyait.
Fölkelt a földről, lábra állt, – és emberi szívet kapott. A második
vadállat: olyan volt, mint a medve. Félig fölegyenesedett, és a szájában
három borda volt. Azt mondták neki: „Kelj föl hamar, igen sok húst
egyél!” A harmadik vadállat párducnak tűnt nekem, de rajta négy
madárszárny, és négy fej volt, és hatalom adatott neki. Az éjszakai
látomásom negyedik vadállata rettenetes, csodálatos, igen erős volt. Vas
fogakkal falt és rágott, és lábával széttaposta, amit meghagyott. Ez
minden előző vadállattól különbözött. Tíz szarva volt. Jól megfigyeltem a
szarvakat. És mi történt? Még egy kis szarv nőtt a többi tíz között.
Három szarv a régiekből a földre hullt, hogy helyet adjon neki. Majd
ezen a kicsi szarvon emberszemek nyíltak ki, és egy száj, amely
kevélyen, fennhéjázóan beszélt.

Míg ezt figyeltem, trónusokat emeltek, és az Ősöreg leült. Ruházata
fehér volt, mint a hó, és a fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja
lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Ezernyi ezren
szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki.

A bíróság leült, és felnyitották a könyveket. Figyeltem, és láttam, hogy
az istenkáromló szavak miatt, amelyeket az a kis szarv beszélt, a nagy
vadállatot megölték, teste elpusztult, tűzbe dobták, hogy elégjen. A
hatalmat elvették a többi vadállatól is, és megszabták, hogy meddig
élhet az egyik is, meg a másik is. Akkor hirtelen azt láttam az éjjeli
látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint
az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették, és az
hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek
és nyelvnek őt kell szolgálnia. Hatalma örök hatalom, amely nem
enyészik el, és királysága nem szűnik meg soha.

Ez az Isten igéje.

Dán 7,2-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: * Dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké! 59b. vers.

Előénekes: Áldjátok az Urat, hegyek és halmok, *

Hívek: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!

E: Áldjátok az Urat mind, amik a földből sarjadtok, *

H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!

E: Áldjátok az Urat, ti, források, *

H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!

E: Áldjátok az Urat, folyamok és tengerek, *

H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!

E: Áldjátok az Urat, tengeri lények, s minden, ami mozog a vízben, *

H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!

E: Áldjátok az Urat, égi madarak, *

H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!

E: Áldjátok az Urat, vadak és háziállatok, *

H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!

Dán 3,75-81

ALLELUJA

Nézzetek föl, és emeljétek föl fejeteket * mert elérkezett megváltástok ideje. Lk 21,28 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Jeruzsálem pusztulása után kibontakozik majd az Isten országa.

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak:

„Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már
hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor
látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az
Isten országa.

Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem
történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”

Ezek az evangélium igéi.

Lk 21,29-33

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Imádjuk Krisztus Urunkat, aki kereszthalála által feláldozta magát
értünk a mennyei Atyának, hogy megszabadítson minket bűneinktől!

Lektor: 1. Urunk, te véred kiontásával szentesítetted az új és örök szövetséget: add, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Urunk, te vállaltad értünk a szenvedést és a kereszthalált: add, hogy
mi se vonakodjunk elfogadni és hordozni életünk keresztjeit!

Hívek: Kérünk téged...

3. Urunk, te megígérted, hogy örök életre szökellő vízforrást ajándékozol nekünk: áraszd ki Szentlelkedet minden emberre!

Hívek: Kérünk téged...

4. Urunk, te elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék a kereszt üdvözítő
erejét: add, hogy mi is keresztedből merítsünk erőt szenvedéseink
elviselésére!

Hívek: Kérünk téged...

5. Urunk, te kereszted és feltámadásod által eltörölted minden
vétkünket: add, hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek vigasztalása!

Hívek: Kérünk téged...

(6. Urunk, te kiérdemelted híveid számára a feltámadást és az örök
dicsőséget: add, hogy elhunyt testvéreink elnyerjék ígéreteid
teljesülését!

Hívek: Kérünk téged...)

Pap: Istenünk, a kereszt botránya megmutatta számunkra örök
bölcsességedet és irántunk való végtelen szeretetedet. Engedd, hogy
mindig bizakodó lélekkel dicsekedjünk Krisztus keresztjével. Aki él és
uralkodik mindörökkön-örökké.

Hívek: Ámen.

Mentes a vírusoktól. www.avg.com