2021-11-14
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-14
Évközi 33. vasárnap

Kezdőének:

Így szól az Úr:
Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás;
hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket,
és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek. (Jer 29,11.12.14)

Könyörgés:

Urunk, Istenünk,
add, hogy örvendezve mindig neked éljünk,
mert soha meg nem fogyatkozó és teljes öröm az,
ha szüntelenül szolgálhatunk neked,
minden javak szerzőjének.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből

A végső nagy napokról szól az Úr: Abban az időben fölkel Mihály, a nagy
fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje
következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az
időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld
porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre,
mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni
fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat,
tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.

Ez az Isten igéje.

Dán 12,1-3

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. – 1 D2 tónus.

Előénekes: Örökrészem és kelyhem te vagy, Uram, * te tartod kezedben sorsomat.

Szüntelenül magam előtt látom az Urat, * ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.

Hívek: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.

E: Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem, * reménységben nyugszik testem is.

Mert nem hagyod lelkemet a holtak országában, * és nem engeded, hogy szented romlást lásson.

H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.

E: Az élet útját mutatod nekem, † színed előtt az öröm teljessége, * és jobbodon a gyönyörűség mindörökké.

H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.

Zsolt 15,5.8.9-10.11

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből

Testvéreim!

Minden pap naponta elvégzi szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot
többször is bemutatja. Ezeknek azonban nincs erejük a bűn eltörlésére.
Krisztus ellenben csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre
helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden
ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre
tökéletessé tette a megszentelteket. Ám ahol ezek bocsánatot nyertek,
ott nincs többé bűnért való áldozat.

Ez az Isten igéje.

Zsid 10,11-14.18

ALLELUJA

Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok! Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban,
amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad
világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget
összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint
eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait,
és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég
határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és
levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor
látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van,
már az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg
mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha
el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég
angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.

Ezek az evangélium igéi.

Mk 13,24-32

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Kérjük, testvéreim, Isten kegyelmét, hogy életünk végső céljáért,
az örök üdvösségért minden áldozatra készek legyünk!

Lektor:
1. Segítsd, Urunk, Egyházadat, hogy minden jóakaratú embert
összegyűjtsön országodba!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Adj, Urunk, bölcsességet a világ vezetőinek, hogy az
emberiség jólétéért együttműködjenek!

Hívek: Kérünk téged . . .

3. Adj földi és örök jutalmat azoknak, akik másokat az igazságra
oktatnak!

Hívek: Kérünk téged . . .

4. Írd be, Urunk, mindnyájunk nevét az élet könyvébe!

Hívek: Kérünk téged . . .

5. Add, hogy tetteink miatt ne kelljen szégyenkeznünk a számadás
napján!

Hívek: Kérünk téged . . .

Pap: Igazságos Istenünk! Hisszük, hogy egyszer mindenkit számadásra
szólítasz. Segíts bennünket, hogy az ítélet napján az áldottak
között lehessünk! Krisztus, a mi Urunk által.

Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:

Kérünk, Istenünk,
hogy a Fölségednek bemutatott áldozati adomány
szerezze meg nekünk a szívbéli odaadás kegyelmét,
és vezessen el az örök életre.
Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:

Nekem jó az Istennel lennem,
és az Úristenbe helyeznem bizakodásom. (Zsolt 72,28)

vagy

Bizony mondom nektek,
hogyha imádkoztok és könyörögtök valamiért,
higgyétek, hogy megkapjátok,
és akkor valóban teljesül kérésetek - mondja az Úr. (Mk 11,23.24)

Áldozás utáni könyörgés:

Urunk, Istenünk, magunkhoz vettük a szent áldozat ajándékait.
Alázattal kérünk,
hogy növelje szeretetünket az,
amit szent Fiad az ő emlékezetére cselekednünk parancsolt.
Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.