<div dir="ltr"><div><br></div><div><font size="6"><b>Beszélgetés Vedres Csabával, a Szent Bernadett-mise szerzőjével</b></font></div><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/kultura" target="_blank">Kultúra</a> – 2021. október 30., szombat | 19:33<div> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/-rossz-katolikusoktol-felek-beszelgetes-vedres-csabaval-szent-bernadett-mise-szerzojevel" target="_blank">https://www.magyarkurir.hu/hirek/-rossz-katolikusoktol-felek-beszelgetes-vedres-csabaval-szent-bernadett-mise-szerzojevel</a></div></div><h3><span style="background-color:rgb(255,242,204)">Vedres
Csaba énekes, előadóművész, egyházzenész, az After Crying zenekar
alapítója és egykori frontembere. Elvégezte a Váci Egyházmegyei
Kántorképzőt, jelenleg Kaposvárott, a donneri Szent Kereszt
felmagasztalása-templomban, illetve kisegítőként a Szent
Margit-templomban kántorkodik. <i>Miserere</i> címmel oratóriumot, legutóbb pedig Szent Bernadettről misét írt. </span><span style="background-color:rgb(208,224,227)">Kaposvári otthonában beszélgettünk.</span></h3><div><p><b>– Szülei zenetanárok voltak, rendszeresen vitték hangversenyekre. Mondhatjuk, hogy <span style="background-color:rgb(208,224,227)">a dallamok világában nőtt fel</span>?</b></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Igen, a zene szeretetében. </b></span>Édesanyám biológia–földrajz–ének szakos
tanárnő volt, édesapám magyar–történelem–ének szakos tanár. Az egri
tanárképzőn ismerkedtek össze mint ének szakosok. Volt otthon zongora,
apu rendszeresen zongorázott.</p>
<p><b>– Mindig zenész akart lenni?</b></p>
<p>– Huszonvalahány éves koromig nem tudtam eldönteni, hogy mi legyek,
mert egyenlő arányban vonzott a zene és az irodalom. Az általános iskola
befejezése után a Madách Gimnáziumba jelentkeztem irodalom–dráma
tagozatra, felvettek, ott érettségiztem. Aztán <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>egy évre elvittek
katonának. A leszerelésem után párhuzamosan végeztem a konzervatórium
zeneszerzés szakát és az ELTE Tanárképző Főiskoláján a magyar–történelem
szakot. A konzervatóriumot befejeztem, de a főiskolát a harmadik évben
abbahagytam, mert akkor már egyértelmű volt számomra, hogy döntenem kell
valamelyik mellett, és teljesen feltennem rá az életem.</b></span></p>
<p><a title="" rel="lightbox['g117645']"><img style="display:block;margin:auto" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=117645&v=1&p=1&img=c_IMG_0859.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Ekkor alapította meg az After Cryingot, amely aztán a hazai crossover zene kiemelkedő képviselője lett</span>.</b></p>
<p>– Igen. Kicsit visszaugranék az időben. Az igazi zenei hatás
tizenhét-tizennyolc éves koromban ért, a progresszív és az art rock
művelői voltak a kedvenceim: az Emerson, Lake and Palmer, a King
Crimson, Frank Zappa. Később, amikor a konzervatóriumot végeztem, magam
is különböző progresszív zenekarokkal kísérleteztem. 1986 novemberében
jutottam el odáig, hogy alapítsunk egy zenekart, amelyik kicsit
közönségbarátabb, de kortárs művészi zenét játszik. Ez lett az After
Crying.</p>
<p><b>– A zenekar keveri a műfajokat, a klasszikus, a kortárs és a
populáris zene elemeit, és rendkívül igényesek a szövegei. Gondolom ez
kezdettől fogva tudatos volt.</b></p>
<p>– Igen. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Az After Cryingot trióban kezdtük, Pejtsik Péter csellózott,
Egervári Gábor fuvolázott, én zongoráztam. Fiatalon még nem volt
családunk, a zenélés életmód volt számunkra. Délelőtt nagy
beszélgetések, délután próba, éjszaka megint beszélgetések, és
folyamatosan hallgattuk a jelentős kortárs zenei műveket. Közben azon
gondolkodtunk, milyen legyen a stílusunk, de mindig arra jutottunk, hogy
a hallottak közül egyik sem a mi utunk. De hatottak ránk ezek a zenék,
</b></span>és rengeteg próbával lassanként csiszolódott, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>végül kialakult a saját
stílusunk</b></span>. Akkoriban a legnagyobb hatást Bartók és Ligeti György tette
ránk, a másik oldalról pedig a már említettek mellett talán Laurie
Anderson.</p>
<blockquote>
<p>Az, hogy keverjük például Bartókot Frank Zappával, abszolút tudatos választás volt.</p>
</blockquote>
<p><b>– Az Önök által megalkotott crossovernek, a zenei műfajok keverésének Magyarországon nem nagyon volt előzménye.</b></p>
<p>– Volt, de nem sok. A Syrius fantasztikus zenét játszó zenekar volt,
és említhetem még a Teátrumot, kortársként a Solarist. A különbség az
volt közöttünk, hogy a zenénkben mi talán többet vállaltunk fel az
avantgárd kortárs elemekből.</p>
<p><b>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Honnan jött a nevük: <i>Sírás után</i>?</span></b></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Az After Crying megalakulásának idején zeneileg és magánéletileg is
nagyon zűrös, válságos időszakon voltam túl. </b></span>A korábbi együttesem
felbomlása után határoztuk el Péterrel és Egerrel, hogy létrehozunk egy
triót. Sokat gondolkoztunk azon, hogy mi legyen a nevünk, már egy hónap
is eltelt, de még mindig nem találtunk megfelelőt. Aztán egyszer csak,
máig emlékszem, ahogyan a 47-es villamos bekanyarodott a Móricz Zsigmond
körtérre a Fehérvári útról, bekattant: After Crying. Fábri Péter költő
és szövegíró írt először elemzést a nevünkkel kapcsolatban:</p>
<blockquote>
<p>ez mintha azt jelentené, hogy <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a sírás korszakának, a dodekafóniának, a
szerializmusnak, az atonalitásnak vége, és egy új korszak kezdődik.</b></span></p>
</blockquote>
<p></p>
<p><b>– 1986 és 1994 között több mint hét éven keresztül vezette a
komoly nemzetközi sikereket elért After Cryingot, majd kivált a
zenekarból. Két évvel később megalapította a Townscream együttest, amely
1999-ig létezett.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Hogyan, milyen hatások</span>ra fordult az egyházzene felé?</span></b></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> Marxista nevelést kaptam, és <span style="background-color:rgb(217,234,211)">tinédzserként</span> hittem is ebben az
eszmében.</b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Amikor azonban 1982-ben Szombathelyen katonáskodtam</b></span>, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
rádöbbentem, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)">ebből az elméletből semmi nem működik.</span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Ez nagy törést
jelentett.</span></b></span></p>
<blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Találkoztam ott győri bencésekkel is, hallatlanul intelligens és
egyáltalán nem</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>erőszakos</b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> srácokkal. Rengeteget vitatkoztam velük, hogy
létezik-e Isten, s ha igen, jó vagy nem jó. <span style="background-color:rgb(208,224,227)">A katonaság</span>tól már
istenkeresőként szereltem le. Kerestem, kerestem, kerestem.</b></span></p>
</blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A döntő hatás akkor ért, amikor elolvastam Weöres Sándor <i>A teljesség felé</i> című
könyvét. Ez kegyelmi pillanat volt. Letettem, és kimondtam: Isten
létezik. Azóta sem<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> inogtam meg</span> a hitemben</b></span>. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Ezután a volt gimnazista
barátaim a kezembe adták G. K. Chesterton műveit, aki egyik nagy
kedvencem, Karinthy Frigyes kedvelt írója volt. A Szent István
Társulatnál akkor jelent meg tőle az <i>Igazságot! Az örökkévaló ember.</i> Fantasztikus
élményt jelentett az olvasása. Ekkor kérdeztem meg először az
édesanyámat: anyu, ugye engem katolikusnak kereszteltetek?</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Ezután
azonban sokáig úgy éltem, hogy azt gondoltam: van az Egyház, teszi a
dolgát, én hiszek Istenben, én is teszem a dolgom, ne bántsuk egymást</b></span>.</p>
<p><b>–<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> Milyen hatásra változott <span style="background-color:rgb(208,224,227)">ez </span>meg? </span></b></p>
<p>– Az After Crying korai időszakában, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>1990-ben egy ismerős srác
közölte velem: ragaszkodik hozzá, hogy elmenjek vele Somogysámsonba, a
keresztelőjére. Elmentem, és ott találkoztam Varga Laci atyával, a
mostani kaposvári megyéspüspökkel. Ugyanebben az évben, a nyár közepén
<span style="background-color:rgb(234,209,220)">nagyon kiüresedettnek éreztem</span> magam</b></span>.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Megint leutaztam Somogysámsonba, és
beállítottam <u>Laci atyához. Isten hozott – mondta. Ott maradtam két
hétig, és közben volt egy felejthetetlen este, amikor megtértem</u></b></span>.
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Huszonhat éves voltam, ennyi idő alatt az ember rengeteg <span style="background-color:rgb(234,209,220)">bűn</span>tudatot
halmoz fel magában.</b></span></p>
<blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Laci atya arról beszélt,</b></span><u><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> <font size="4">teljesen mindegy, <span style="background-color:rgb(208,224,227)">mit csináltam korábban</span>,
Isten szeret.</font></b></span></u><font size="4"> <font size="2"><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Te nem tudod elképzelni, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)">miket csináltam</span>, vallottam
meg <span style="background-color:rgb(255,242,204)">neki.</span></b></span></font> <u><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Isten akkor is szeret, mondta el újra és újra Laci atya.</b></span></u></font></p>
</blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Ez hihetetlen nagy átfordulás és felszabadulásélmény volt számomra.
Ezután <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><u>rendszeresen jártam hozzá, az úgynevezett csendes hétvégékre </u></span></b><u><b>is.
<font size="4">Másfél évvel később elsőáldozó lettem, s valamivel azután meg is
bérmálkoztam.</font></b></u></span></p>
<p></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>– Ezt követően fordult az egyházzene felé?</b></span></p>
<p>– Ez érdekes, mert már az After Cryingot is többen katolikus rockzenekarnak nevezték, voltak ugyanis ilyen számaink. A <i>Zsoltár</i> című
dalunknak például az volt a refrénje: „Laudetur Jesus! – In aeternum,
amen.” Vagy amikor egyszer október 4-én a Petőfi Csarnokban léptünk fel,
az a koncert Assisi Szent Ferenc <i>Naphimnuszával</i> kezdődött. Az 1992-es lemezünk legismertebb száma, <i>A gadarai megszállott </i><i>egy </i>szentírási történetet dolgoz fel.</p>
<p><b>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)">A keresztény vonatkozás tehát már korábban megjelent a dalaiban. Hogyan lett kántor?</span></b></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>1992-ben még vastagon benne voltam az After Cryingban,</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>amikor szólt
egy barátom: Vácott indul az egyházmegyei kántorképző, nem érdekel?
Nagyon izgatott, hogy milyen az egyházzene belülről, mi az a gregorián, a
népének, a liturgia<span style="background-color:rgb(255,242,204)">.</span></b><b> A Váci Egyházmegye Kántorképzőjében életem egyik
legnagyobb élményét éltem át, csodálatos iskola volt nagyszerű
tanárokkal, és ezt a képzést be is fejeztem. </b></span></p>
<p><b>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)">A <i>Miserere</i> című oratóriumot az 50. zsoltár alapján írta. </span>Milyen élmények hatására?</b></p>
<p>– Ez sokkal későbbi történet, 2009-ben kezdtem írni. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Nem akartam <i>Misereré</i>t
írni. Volt egy sereg zongoradarabom, szerettem volna zongoraciklust
írni belőlük. Kerestem egy helyet, ahol két héten keresztül teljes
elzártságban lehetek. Dunabogdányban, </b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a plébánián kaptam erre
lehetőséget</b></span>, amiért máig hálás vagyok. Elkezdtem a zongoradarabokkal
foglalkozni, de nem ment a munka. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A harmadik napon egy vonóshangszínnel
kísérleteztem a billentyűn, játszani kezdtem, és egyszer csak – a magam
számára is váratlanul </b></span>–<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> azt kezdtem énekelni: Miserere, miserere,
miserere… Tovább nem tudtam a szöveget latinul, a zsoltárt természetesen
ismertem. Játék közben potyogtak a könnyeim. A plébánia eszményi
környezet volt, rögtön találtam egy latin nyelvű Bibliát, kiírtam a
zsoltár teljes latin szövegét, és elkezdtem a megzenésítését. Több éven
keresztül tartott.</b></span></p>
<p></p>
<p><b>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Előadásokat is tart, többek között az irgalomról, a
kegyelemről, és vallja: Isten a legeslegutolsó pillanatban is megbocsát
nekünk. Ahogyan ezt</span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)">a jobb lator története bizonyítja</span>, teszem hozzá.</b></p>
<p>– Mi, művészek nagyon sokat tudunk az irgalomról. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A művészek hisztis,
kiegyensúlyozatlan, legtöbbször nem „normális” életvitelű emberek, fura
társaság, magamat is beleértve.</b></span></p>
<blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Nem véletlen, hogy <span style="background-color:rgb(255,242,204)">a Katolikus Egyház</span>nak nincs vagy alig van <span style="background-color:rgb(255,242,204)">művész
szentje,</span> és erről nem az Egyház tehet. Irgalomra szorulunk, ezért
általában többet tudunk erről. A népi mondásban – Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni – sok igazság van.</b></span></p>
</blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">A pokoljárás nem kellemes dolog, bepiszkolódik közben</span> az ember, és
<span style="background-color:rgb(255,242,204)">hatalmas élmény megtapasztalni, hogy van </span>irgalom</b></span>. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Húsz vagy harminc éve
szenvedélyesen olvasok művészéletrajzokat, keresem, ki az, akire <span style="background-color:rgb(255,242,204)">fel
tudnék nézni úgy, mint Assisi Szent Ferencre vagy Szent Bernadettre</span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>.
Összesen két ilyen alkotót találtam: Andrej Rubljovot, akit az Ortodox
Egyház szentté avatott, és Fekete Istvánt. </b></span><b><span style="background-color:rgb(208,224,227)">A többieknél, ha megkaparom a
felszínt és mélyebbre ások, azonnal felfedezem: ő sem különb a
többinél. Én sem vagyok jobb.</span></b></p>
<p><b>– Ám mégis csodálatos életművek születnek, amelyek jobbá tehetik az embert, akárcsak a hit, természetesen.</b></p>
<p>– Ez így van. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Két dolog áll itt egymással ellentétben. Az egyik, hogy
a művészek számára nem írtak külön evangéliumot. Mindig megdöbbenek
azon, hogy művészek <span style="background-color:rgb(234,209,220)">mennyi mindent megengednek</span> maguknak. Isten papjainak
<span style="background-color:rgb(234,209,220)">képzelik </span>magukat, <span style="background-color:rgb(234,209,220)">akik kivételes eljárást <i>érdemelnek</i>, de ez óriási tévedés</span></b></span>. Kivételes bánásmódra <i>szorulnak</i>.
<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Ugyanakkor vannak olyan kegyelmi pillanatai például<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> József Attilának
vagy a nála sokkal durvább életet élő Adynak,</span></b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"> </span>a<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>mikor lehetetlen nem
látni náluk az isteni irgalmat vagy kegyelmet. Ott van a műveikben, és
ez azt jelenti, hogy valamit mégiscsak megőriztek abban a tisztaságban</b></span>,
ami másoknál, a nem művészeknél, ki tudja, hogyan jelenik meg.
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Hátborzongató dolgok történnek. Richard Strauss megzenésíti az <i>Imígyen szóla Zarathustrát,</i> amelynek
az első felében ott szerepel: „Isten halott.”</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b><span style="background-color:rgb(208,224,227)">A későbbi Richard
Straussnál </span>azonban már egyértelműen jelen van Isten</b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>. A fiatal Liszt és
Berlioz levelei a sátánizmus határát súrolják,</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a későbbi, már megtért
Liszt pedig megalkotja a csodálatos <i>Via crucist</i> vagy a </b></span><i><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Krisztus-oratóriumot</b></span>.</i><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Nagy kalandok, hepehupák vannak egy-egy művész életében.</b></span></p>
<p></p>
<p><b>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Ön </span><span style="background-color:rgb(255,242,204)">misét írt Szent Bernadettről. A zeneművet a közelmúltban
Budapesten is bemutatták, a kelenföldi Szent Gellért-templomban. Mi
ragadta meg a végtelenül egyszerű, tiszta lelkű lourdes-i látnoklányban,
aki abban a különleges kegyelemben részesült, hogy 1858-ban Szűz Mária
tizennyolcszor megjelent előtte?</span></b></p>
<p>– Ez csodálatos találkozás volt. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Csak annyit tudtam róla, hogy ő a
lourdes-i látnok.</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Nem igazán foglalkoztatott ez a kérdés</b></span>, egyáltalán,
Lourdes.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Franz Werfel az egyik kedvenc íróm, írt egy regényt
Bernadettről. Amikor elolvastam, az olyan mélyen szíven ütött, hogy
éjjel-nappal minden gondolatom Bernadett körül forgott.</b></span></p>
<blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Mindig <span style="background-color:rgb(255,242,204)">vonzódtam az egyszerű szívű emberekhez</span>, mert magamat nem tartom annak. Csodálatos ajándék, ha valaki ilyen.</b></span></p>
</blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Bernadettnek </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>azt a kettősséget </b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>kellett feldolgoznia a nevers-i
kolostorban, ahol élete utolsó tizenöt évében apácaként élt, hogy
<span style="background-color:rgb(208,224,227)">országos híresség – de olyan szinten, hogy egy hajtincséért is
vagyonokat fizettek, képeslapok millióit nyomták</span> róla –, s <span style="background-color:rgb(207,226,243)">eközben</span> a
kolostorban<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> megvetett </span>személyként él<span style="background-color:rgb(255,242,204)">,</span></b><b> aki<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> </span></b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>nem jó semmire. Betegeskedett,
azonkívül <span style="background-color:rgb(208,224,227)">az elöljárói és a társai </span>óvták a gőgtől – noha ez <span style="background-color:rgb(255,242,204)">távol állt
tőle </span>–, ezért folyamatosan megalázták</b></span>. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Naponta élte át ezt a rettenetes
hintázást.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Külön folyosót alakítottak ki </span></b></span>neki, mert nem tudott mindenkit
fogadni, csak lentről láthatták az érdeklődők. A püspököket persze be
kellett engedni hozzá, és <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Bernadett<span style="background-color:rgb(208,224,227)">nek</span></b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> százszor, ezerszer is el kellett
mesélnie <span style="background-color:rgb(255,242,204)">a látomásokat,</span> már borzasztóan unta ezt. </b><b>Tátott szájjal
csodálták, öt perccel később pedig szembesülnie kellett azzal, hogy <span style="background-color:rgb(255,242,204)">ő
</span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">senki és semmi, </span></b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">mindenre alkalmatlan</span>. Mindennap megélni a sikernek és a
sikertelenségnek ezt a végletes kettősségét, <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>borzasztóan nehéz lehetett,
</b><b>és ez</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>nagyon megérintett.</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Egészen kicsiben én is átéltem hasonlót.
Voltak rendkívül sikeres periódusaim, másfél hónapon át adtam
szólókoncerteket Japánban, életem csodája volt, hogy eljuthattam oda.
Amikor visszajöttem, a munkanélküliség várt rám, hónapokon keresztül
ezzel küzdöttem</b></span>. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Bernadett példája csodálatos számomra, reményt adott
<span style="background-color:rgb(208,224,227)">életem</span> </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>mélypontjain</b></span>. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Egyszerű mondatai is mélyen megérintettek. Amikor
az 1870–1871-es francia–porosz háborúban a poroszok Nevers közelébe
értek, mindenki kétségbe volt esve a kolostorban is. Amikor megkérdezték
<span style="background-color:rgb(255,242,204)">Bernadett</span>-től, hogy mit szól ehhez, ő annyit mondott: „Én csak <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a rossz
katolikusok</span>tól félek.” Ha a mai </b><b>nyugat-európai kereszténydemokraták</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>egy
részének tevékenységét </b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>nézzük</b></span>, azt kell mondanom: <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>biztosan több kárt
okoznak, mint</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>annak idején a poroszok Franciaországban.</b></span></p>
<p><b>– A Szent Bernadett-mise után elhangzott az a <span style="background-color:rgb(255,242,204)">kórusműve, amelyet József Attila </span></b><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><i><b>Kész a leltár</b></i><b> című, 1936 decemberében, egy évvel a halála előtt írt versére komponált.</b></span></p>
<p>– Egy kaposvári csendes hétvége után írtam meg egy óra alatt, kicsit a
Nyolc Boldogság Közösség korai énekeinek stílusában. Olyan vers ez,
amelynek csupán az nincs odaírva az elejére, hogy „Uram!”. József Attila
akkoriban már csak nagyon-nagyon jó verseket tudott írni. Nem mintha
korábban túl sok rosszat írt volna…</p>
<p><b>Szerző: Bodnár Dániel</b></p>
<p><b>Fotó: Lambert Attila </b></p>
<p><b>Magyar Kurír</b></p></div>
</div>