<div dir="ltr">
<h1>Szent Mónika</h1><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/kultura" target="_blank">Kultúra</a> – 2021. augusztus 27., péntek | 9:01<div> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-monika" target="_blank">https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-monika</a></div></div><div><a rel="lightbox['g71697']"><span title="4 kép a galériában, kattintson!"> <br></span></a></div><h3>Augusztus
27-én emlékezünk Szent Mónikára, Szent Ágoston édesanyjára, aki
állhatatos imádsággal esdekelte ki fia és férje megtérését.</h3><div><p><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Szent Ágoston <i>De Ordine</i> (<i>A rendről</i>)
című művének vége felé leír egy jelenetet: Néhány barátjával e munka
kérdéseiről vitatkoznak, amikor belép az édesanyja, Mónika asszony, és
érdeklődik a könyv alakulása felől. Ágoston utasítja az írnokot, hogy
Mónika megjelenését és érdeklődését is jegyezzék fel a könyvbe. Mónika
tiltakozik: „Micsoda? Soha nem hallottam arról, hogy olyan írásokban,
amilyeneket ti olvastok, asszonyok is szerephez jutottak volna!”
Méltánytalannak érezte, hogy egy tudományos, filozófiai munkában
előforduljon az ő neve. Ágoston azonban azzal nyugtatja meg, hogy a
filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti: „Figyelmen kívül
hagytalak volna ebben a műben, ha nem szeretnéd a bölcsességet. Te pedig
szereted, jobban, mint engem; azt pedig én tudom, hogy engem mennyire
szeretsz. Annyira előrehaladtál a bölcsességben, hogy nem reszketsz még a
halál előtt sem, ez pedig a filozófia csúcsát jelenti. Vajon nem nekem
kellene-e a te tanítványoddá lennem?”</span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Mikor eladósorba került, Mónikát a <span style="background-color:rgb(217,234,211)">még </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">pogány</span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"> Patriciushoz</span> adták
feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét megnyerje Krisztusnak, de
nem <span style="background-color:rgb(217,234,211)">szavakkal,</span> hanem a tettei által hagyta beszélni férjével az Urat<span style="background-color:rgb(217,234,211)">.
</span></b></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Férje<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> </span></b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>hűtlenségeit és féktelen dühkitöréseit</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>hallgatag türelemmel
viselte, s a szeretetnek az a nyelve,</b></span> amelyben a bölcsesség és a kereszt
szeretete nyilvánult meg, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>végül meghódította <span style="background-color:rgb(217,234,211)">a férjét</span></b></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)">.</span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Patricius élete
vége felé katekumen lett, és a halálos ágyán megkeresztelkedett.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Mónika rendíthetetlen hite és erős szeretete főleg fiával, Ágostonnal
szemben mutatkozott meg. Könnyek között könyörgött a fiáért hosszú
évekig</b></span>, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Álma és
egy püspök szava, aki azt mondta neki: „lehetetlen, hogy ennyi könny
gyermeke elvesszen”, erősítette meg állhatatosságában</b></span>, mert ezeket a
szavakat úgy fogadta, mintha az égből jöttek volna. Ágoston a <i>Vallomások</i> Harmadik könyvében a következőképpen emlékezik meg Szent Mónika álmáról:</p>
<p>„Kinyújtottad utánam a magasból kezedet és kiragadtad lelkemet mély
sötétségéből. Mert hűséges szolgálód, az én anyám, több könnyet sírt el
színed előtt érettem, mint amennyit az anyák gyermekük temetésével
szoktak ontani. Sírt, mert látta, hogy halott vagyok azon hit és
vallásos szellem részére, amely őbenne a te ajándékod volt, s te, Uram,
meghallgattad őt. Meghallgattad. Nem vetetted el könnyeit, melyekkel
bőven öntözte a földet, ahol csak imádkozott. Meghallgattad. Csak tőled
eredhetett vigasztaló álma, amely miatt ismét megengedte, hogy házában
lakjam s vele egyazon asztalnál üljek. Kitiltott ugyanis onnan, annyira
utálta és kárhoztatta gyalázatos tévelygéseimet! Azt álmodta, hogy
vonalzófa élén áll s ragyogó ruhában igen szép és vidám ifjú közeledik
hozzá. Az rámosolygott, őt meg egészen megtörte szomorúsága és bánata.
Az ifjú megkérdezte, miért szomorkodik s mi miatt ontja naponként
könnyeit? – szokás szerint nem is annyira érdeklődésből, mint inkább,
hogy néhány erősítő szót mondjon. Anyám azt felelte, hogy romlásomat
siratja; az ifjú azonban intette, hogy bizakodó szívvel legyen s egyben
figyelmeztette, nézzen körül figyelmesen, mert ugyanott vagyok én is
ahol ő. Mikor anyám körülnézett, ott látott engem maga mellett állni
ugyanazon vonalzón.” (Vass József fordítása)</p><p>Mikor <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Ágoston </b></span>úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába
költözik, hogy ott tanítson, Mónika erőszakkal vele akart menni. A
karthagói kikötőig kísérte fiát, de akkor Ágoston becsapta őt, nélküle
vitorlázott el Róma felé. Később mégis követte Ágostont, aki akkor már
Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>387 nagyszombat
éjszakáján pedig felvette a keresztséget. Mónika boldogan ünnepelt, és
hálát adott Istennek.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A keresztség után elhagyták Milánót, és egy időre visszavonultak
Cassiciacumba, ahol elvonult életet éltek, imádsággal és elmélkedéssel
töltve az időt. Később elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika
azonban még mielőtt tengerre szállhattak volna, a kikötővárosban,
Ostiában megbetegedett és meghalt. Kívánsága szerint ott, Ostiában
temették el. Szent Ágoston Vallomásaiban, megemlékezve édesanyja
életéről, leírja az Ostiában történteket is. </b></span>Az események közé ékelődik
azonban egy közösen átélt látomás leírása:</p>
<p>„Történt, hogy ő meg én magányosan ott álltunk az egyik ablaknál.
Tudom, Uram, hogy ez is a te kezed titkos igazítása volt. Az ablak annak
a háznak belső kertjére nézett, amelyben laktunk, közel az Ostia
Tiberina kikötőhöz. Távol a tömegtől ott pihentük ki hosszú szárazföldi
utazásunk fáradalmait s ott készülődtünk a tengerre. Magánosan,
édes-kedvesen beszélgettünk. Megfeledkezve a múltakról, csak a jövő felé
szálltunk s a te jelenlétedben, Uram, Örök Igazság, arról
tárgyalgattunk, milyen lesz majd valamikor a szentek örök boldogsága,
amelyet „szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szívbe föl nem
hatott” (1Kor 2,9). Lelkünk ajka szomjasan kívánkozott a te forrásodnak,
a benned levő élet forrásának mennyei hullámai után, hogy hulló
cseppjeiből amennyit csak lehet, felfogva, azok erejében e fölséges
kérdésről elmélkedhessünk. Beszélgetésünk első szakaszán láttuk, hogy az
érzéki örömöket, akármilyen nagyok és akármilyen magas földi
szempontból értékeljük is őket, az örök élet örömeivel nemcsak
összehasonlítani, hanem egy napon még említeni sem lehet. Mikor
ideértünk, még tüzesebb vágyakozás szárnyán az Örök Létező felé
szálltunk.</p>
<p>Áthaladtunk fokozatosan az egész földi világon, át az égboltozaton,
ahonnan a nap, hold és csillagok küldik földünk felé fényességüket.
Aztán még följebb szálltunk. Végig elemeztük, beszéltük, csudáltuk
magunkban alkotásaidat, s elértünk lelkünkhöz. Ezt is meghaladtuk, hogy
elérjük a fogyatkozhatatlan bőség birodalmát, ahol Izraelt örökké
táplálod az igazság kenyerével, s ahol maga az Ige az Élet; ő általa
lett minden, ami volt, van és lesz; csak ő maga nem változik soha, ő
most is ugyanaz, aki volt és lesz örökkön-örökké. Sőt inkább az igaz,
hogy múltja, jövője nincs is, ő egyszerűen van, mert örökkévaló; aminek
múltja, jövője van, az nem lehet örökkévaló. S mikor így elmélkedtünk
róla, vágyakozó szívünk roppant erőfeszítése íme, mintha egy
szempillantásra megérintette volna. Mély sóhaj szakadt ki belőlünk. Ott
hagytuk, odakötöttük »lelkünk e zsengéit« (Róm 8,23) s visszatértünk a
hangos beszédhez, amelyben kél és vész az ige. Oh Uram, semmi sem
hasonlatos a te Igédhez. Örök az önmagában, nem vénhedik s tőle van
minden megújhodás!” (<i>Vallomások</i>, Kilencedik könyv, Vass József fordítása)</p>
<p><a title="Andrea del Verrocchio: Szent Mónika" rel="lightbox['g71697']"><img style="display:block;margin:auto" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=71697&v=0&p=1&img=c_o_s_monica_.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p style="text-align:center"><i>Andrea del Verrocchio: Szent Mónika</i></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Ágoston egy imádsággal fejezi be édesanyja történetét: „Nyugodjék
békében a férjével együtt, aki előtt és aki után nem volt más férje,
akinek szolgált, s akiben megtermette a türelem gyümölcsét, mert őt is
megnyerte, Uram, neked</b></span>. Add, hogy mindnyájan, akik ezt olvassák,
oltárodnál megemlékezzenek Mónikáról, a te szolgálódról, és vele együtt
Patriciusról is, aki egykor az ő férje volt, s kinek testéből, nem tudom
hogyan, engem is erre az életre vezéreltél. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A jámbor lelkek
emlékezzenek meg róluk, akik az én szüleim voltak ebben a mulandó
világosságban, s akik most már belőled, az Atyából és a katolikus
Anyából a testvéreim, és velem együtt a mennyei Jeruzsálem polgárai,
ahová a te néped, a kivonulástól kezdve egész a megérkezésig oly forrón
vágyakozik.”</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston
megtérését, s az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy
megemlékezzenek Szent Mónikáról, kinek halála dátumát nem ismerjük. 1550
körül a római naptárba is felvették az ünnepet. 1969-ben Szent Ágoston
ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.</b></span></p>
<p><span style="color:rgb(0,0,255)"><b><i>Irgalmas Istenünk, szomorúak vigasztalója, te Szent Mónika
könnyes imádságát fiának, Ágostonnak megtérésével jutalmaztad.
Közbenjárásukra add, hogy bűneinket megsirassuk, és megbocsátó
kegyelmedet elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki
veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön
örökké. Ámen</i></b></span></p>
<p><b><span style="text-decoration:underline">Forrás</span></b><br><b>Diós István: <i>A szentek élete</i></b><br><b><i>Szent Ágoston vallomásai</i> (Fordította: Vass József)</b></p></div>
</div>