<div dir="ltr"><font size="4">Film Helen Keller életéről: <a href="https://www.youtube.com/watch?v=QndpTtrJt5A">https://www.youtube.com/watch?v=QndpTtrJt5A</a></font><div><br></div><div><br></div></div><br><div class="gmail_quote"><div dir="ltr" class="gmail_attr">KEA <<a href="mailto:kea@turul.banki.hu">kea@turul.banki.hu</a>> ezt írta (időpont: 2021. aug. 15., V, 8:50):<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex">Gyerekként vesztette el látását és hallását, így lett világhírű író<br>
<br>
Dívány, 2019.08.18. -- Fenyvesi Zsófi<br>
<a href="https://divany.hu/offline/2019/08/18/helen-keller/?utm_source=cikklink" rel="noreferrer" target="_blank">https://divany.hu/offline/2019/08/18/helen-keller/?utm_source=cikklink</a><br>
<br>
<br>
Az élet vagy vakmerő kaland, vagy semmi – mondta Helen Keller, és ő <br>
aztán pontosan tudta, miről beszél. Ahelyett hogy siketen és vakon <br>
elmerült volna az önsajnálatban, nemhogy visszavonult, de egyre nagyobb <br>
kihívásokat keresett. Fantasztikus karriert futott be, életét pedig a <br>
lehető legsikeresebbé alakította. Hogy csinálta? Egy hasonlóan kitartó <br>
segítővel.<br>
<br>
Helen Adams Keller 1880-ban született Alabamában, tökéletesen <br>
egészségesen. Úgy fejlődött, ahogy a kortársai, sőt kicsit gyorsabban <br>
is, minden iránt érdeklődött, élénk volt, sokat mozgott, beszélt a kis <br>
babanyelvén. Másfél éves korában azonban súlyos betegség támadta meg. <br>
Akkoriban még nem voltak képesek diagnosztizálni a kórt, amit ma <br>
skarlátnak vagy agyhártyagyulladásnak feltételeznek, sőt gyógyítani sem <br>
lehetett. Az „agylázban” szenvedő kislány teljes mértékben elvesztette a <br>
hallását és a látását is, és ettől kezdve megváltozott az élete, hiszen <br>
a világ befogadásában egyedül a szaglására és a tapintásra hagyatkozhatott.<br>
<br>
Innen tényleg nehéz nyerni. Egyáltalán élni. És főleg lediplomázni, vagy <br>
Alexander Graham Bell, esetleg Mark Twain barátjává válni, elnökökkel <br>
levelezni – Helennek mégis sikerült.<br>
<br>
Az anya nem adta fel<br>
<br>
Helen a második születésnapja előtt elveszítette a két legfőbb érzékét <br>
még azelőtt, hogy megtanult volna beszélni. Nem csoda, hogy eleinte nem <br>
tudott mit kezdeni a helyzettel. Többé nem hallotta, amit mondtak neki, <br>
hiába vigasztalták, és nem látott semmit sem, akármennyiszer hajolt fölé <br>
aggódva az édesanyja. Ha beszélt is, nem hallhatta, jól mondja-e a <br>
szavakat, sem azt, mit válaszolnak neki. Egyetlen emberrel volt képes <br>
kommunikálni, a család szakácsnőjének hatéves lányával.<br>
<br>
A két kislány hatvan jelből álló saját jelnyelvet dolgozott ki, így <br>
tudtak érintkezni egymással. Emellett a látássérültekre jellemző hatodik <br>
érzék is elképesztően kifejlődött Helenben. Megtanulta abból <br>
megállapítani, ki közeledik felé, hogy hogyan lép és milyen illata van. <br>
Idővel képes volt férfiakat és nőket, időseket és fiatalokat is <br>
megkülönböztetni így. Ennyi azonban nem volt elég a boldogsághoz. Saját <br>
testébe zárva nem érezte jól magát, gyakoriak voltak nála a dührohamok, <br>
amikor üvöltött, harcolt, rugdosott, akit ért. Mindenki azt javasolta, <br>
adják intézetbe a nehezen kezelhető gyereket, hiszen sehogy sem lehet <br>
megközelíteni, gyakorlatilag nem lehet vele kommunikálni – de <br>
szerencsére az anya kitartott a lánya mellett.<br>
Helen Keller 8 évesen Anne Sullivan és a baba társaságában<br>
Helen Keller 8 évesen Anne Sullivan és a baba társaságában<br>
New England Historic Genealogical Society / Wikimedia Commons<br>
Anne Sullivan mindent megváltoztatott<br>
<br>
Az anyuka addig nem adta fel, amíg meg nem találta a megoldást a lánya <br>
problémájára. Olvasott, kutatott, szakembereket keresett, amíg rá nem <br>
bukkant a reménysugárra: Charles Dickens Amerikai jegyzetek című <br>
leírásában egy olyan lány történetét meséli el, aki Helenhez hasonlóan <br>
látása és hallása elvesztése után lett sikeres iskolás. Helen édesanyja <br>
ilyen reményekkel kereste fel dr. J. Julian Chisolm baltimore-i <br>
specialistát, aki a siket gyerekekkel foglalkozó Alexander Graham <br>
Bell-lel kapcsolta össze. Bell volt az, aki Kelleréket a Vakok Perkins <br>
Intézetébe ajánlotta. Helennek nem kellett ott laknia, az iskola 20 éves <br>
öregdiákja, az erősen látássérült (de nem teljesen vak)  Anne Sullivan <br>
ment házhoz hozzájuk tanítónak. Akkor még senki nem gondolta, hogy ezzel <br>
egy 49 éven át tartó barátság veszi kezdetét.<br>
<br>
     Jobb a séta egy baráttal a sötétben, mint egyedül a fényben<br>
<br>
– mondta Helen, és milyen igaza volt. Bár az, hogy Anne-nel barátok <br>
lesznek, nem volt nyilvánvaló az első perctől fogva. Mire Anne a házhoz <br>
került, Helen durcás, nehezen kezelhető volt, akit a szülei alaposan <br>
elkényeztettek – hogy is ne tették volna. Anne első dolga volt kijelölni <br>
a kis kerti házat iskolának, ahová rendszeresen bejárt tanítványával, <br>
hogy az nyugodtan ismerkedhessen a jelekkel.<br>
<br>
Ez elég nehezen ment. Anne vitt egy babát a kislánynak, majd a tenyerébe <br>
írta a baba szó betűit egymás után. Helen azonban nem értette az <br>
egészet, hiszen azt sem tudta, hogy szavakkal jelöljük a tárgyakat, <br>
ráadásul azok leírva betűkből állnak össze. Egy hónapjába telt, mire <br>
megértette, hogy az által megérintett tárgy nevét írják a tenyerébe. Az <br>
áttörés akkor érkezett meg, amikor Anne vizet csorgatott Helen kezére, <br>
majd a másikba beleírta, hogy víz. Innentől kezdve nem volt megállás, <br>
mindennek tudni akarta a nevét, és végre megvolt az eszköze arra, hogy <br>
elementáris tudásszomját csillapíthatta.<br>
<br>
„Amint a hideg víz az egyik kezemre ömlött, a másikra betűzte e szót: <br>
’víz’, először csak gyöngén, azután mind erősebben. Csöndesen állottam s <br>
teljes odaadással figyeltem ujja nyomait. Egyszerre, villámgyorsan, <br>
mintha fölébredt volna lelkemben valami elfeledett, régi gondolat <br>
visszhangja. Ezzel a nyelv titka meg volt fejtve előttem. Rájöttem, <br>
kitaláltam, hogy az a hideg valami, ami a kezemre csurgott, v-í-z volt. <br>
Ez a szó életet nyert előttem, fölébresztette szendergő lelkemet, <br>
megvilágosította, reményt, örömet fakasztott benne, szabaddá tette” – <br>
írta Helen Csöndes, sötét világom című önéletrajzi könyvében.<br>
<br>
Helen Keller és Anne Sullivan 1897-ben<br>
Helen Keller és Anne Sullivan 1897-ben<br>
Library of Congress / Wikimedia Commons<br>
Braille-írás és beszéd: bármi lehetséges!<br>
<br>
Ettől kezdve Helen gőzerővel tanulni kezdett, és nagyon jól haladt. <br>
Tízéves korában elmesélték neki a norvég Ragnhild Kåta történetét. Ő <br>
volt az első norvég gyerek, aki siketvakként (ráadásul szaglását és <br>
ízérzékelését is elvesztve) képes volt beszélni, és megfelelő iskolai <br>
oktatást kapott. Megtanulta megérteni, mit mondanak neki mások azáltal, <br>
hogy kezét gyengéden azok szájára és arcára helyezte, miközben beszéltek <br>
(ezt hívják Tadoma-módszernek).<br>
<br>
Az írás, illetve a Braille-írás elolvasása a betűk ismerete után már nem <br>
volt olyan bonyolult. Helen elképesztő inspirációt merítve sorstársának <br>
történetéből, szintén a Tadoma-módszerrel tanulta meg érteni, amit mások <br>
mondtak neki, és a beszédet, a hangok formálását is addig gyakorolta (a <br>
beszélők, illetve a saját torkára tett kézzel), míg érthetővé nem vált <br>
minden szava. A Braille-írás segítségével tankönyvenként haladhatott <br>
előre, és egy idő után képes volt idegen nyelveket is megtanulni: Helen <br>
Keller végül felnőttkorára francia, német, görög és latin műveket is <br>
olvasott. Kevesen lennénk képesek rá még úgy is, hogy az összes <br>
érzékszervünk működik.<br>
Az ember soha nem elégedhet meg azzal, hogy a földön kússzék, ha <br>
igazából szárnyalni vágyik<br>
<br>
Helen sosem állt meg, folyamatosan fejlődött tovább. Megtanult gépelni, <br>
hogy képes legyen rögzíteni a gondolatait, kézből kézbe jelelni, azaz a <br>
siketnémák jelbeszédét tapintás útján értelmezni. Így arra is képes <br>
volt, hogy elvégezze a Radcliffe Egyetemet, és ezzel ő lett a világon az <br>
első siketvak, aki bölcsészdiplomát szerzett.<br>
<br>
Tanulmányai végéhez érve a segítő munkát választotta hivatásául. <br>
Pontosan tudta, milyen nehézségekkel néznek szembe a sérült gyerekek és <br>
felnőttek, így a világot járva (a japánok például különösen imádták, egy <br>
akita kutyát is neki ajándékoztak) öntött beléjük lelket motivációs <br>
beszédeivel, saját példájával, újságcikkeivel, könyveivel. „Ha én <br>
siketen és vakon is gazdagnak és izgalmasnak találom az életet, akkor te <br>
milyen rengeteg dolgot tudsz befogadni mind az öt érzékedet használva?” <br>
– kérdezte teljes joggal a hallgatóságától. Harcolt a békéért, a nők <br>
egyenjogúságáért, érdekelték a világ történései, és értette is azokat. <br>
Nem véletlen, hogy Charlie Chaplint és Mark Twaint is a barátjának <br>
mondhatta, és több amerikai elnökkel is levelezett. 1920-ban részt vett <br>
az American Civil Liberties Union (ACLU) megalapításában, előtte pedig <br>
nonprofit szervezetet alapított, ami a vakság megelőzése érdekében <br>
küzdött. Egész életében a legkülönbözőbb eszközökkel harcolt a <br>
kiszolgáltatottak jogaiért, a vakok, siketek megsegítéséért.<br>
<br>
Helen Keller és Anne Sullivan<br>
Helen Keller és Anne Sullivan<br>
Library of Congress / Wikimedia Commons<br>
Anne Sullivan áldozata<br>
<br>
Mindezt Helen talán nem érhette volna el, ha nincs mellette Anne <br>
Sullivan. Miután elvégezte az iskoláit, Anne nem adta fel segítői <br>
állását: egész életére diákja mellett maradt. „Tanítóm annyira össze van <br>
forrva velem, hogy alig tudok önmagamra gondolni nélküle. Sohasem tudnám <br>
megmondani, mit köszönhetek a velem született hajlamoknak és mit az ő <br>
befolyásának. Azt érzem, hogy az ő lénye elválaszthatatlan az enyémtől s <br>
hogy az én életem léptei mindig az ő nyomába esnek. Ami jó van bennem, <br>
neki köszönöm, s ami tehetségem, vágyam vagy örömem van, mindazt az ő <br>
szeretete ébresztette föl” – írta róla Helen.<br>
<br>
A két nő között létrejött szoros barátságot semmi és senki sem kezdhette <br>
ki, még Anne férje sem. 1905-ben ment feleségül a Harvard Egyetem <br>
oktatójaként és irodalmi kritikusaként dolgozó John Macyhez, de a <br>
kapcsolatuk idővel megromlott, hiszen Anne-nek mindig Helen maradt az <br>
első. Amikor Anne 1914-től betegeskedni kezdett, majd 1936-ban elért <br>
életének végéhez, Helen volt mellette, ő fogta a kezét.<br>
<br>
Ekkor már Helen is az 56. évében járt, de segítség nélkül továbbra sem <br>
boldogult el a világban. Korábbi házvezetőnője, a skót Polly Thompson <br>
került melléje, és kísérte utazásai során, illetve segítette otthonában. <br>
Helennek őt is el kellett veszítenie: 1960-ban Polly agyvérzésének <br>
következményeibe halt bele. Az asszony új segítő után nézett, így lépett <br>
az életébe a Pollyt addig ápoló Winnie Corbally, és maradt vele élete <br>
végéig.<br>
<br>
Az utolsó évek<br>
<br>
Helent kivételesen hosszú élettel áldotta meg a sors, több stroke-ot is <br>
túlélt az 1960-as évek elején. Ezek a lakásához szögezték ugyan, de <br>
szellemét megtörni nem tudták. „Az önsajnálat a legnagyobb ellenségünk. <br>
Ha behódolunk neki, egész életünkben semmi bölcset sem tudunk tenni” – <br>
mondta egyszer. Tovább küzdött, aminek elismeréséül 1964-ben Lyndon B. <br>
Johnson elnöktől megkapta a Szabadságért Elnöki Érdemérmet. Rá egy évre <br>
az 1965-ös New York-i világkiállításon a Leghíresebb Nők közé <br>
választották. Helen Keller három évvel később, 1968 júniusában <br>
szenderült örök álomra, békésen, nem sokkal a 88. születésnapja előtt. <br>
Kívánságának eleget téve hamvait Anne Sullivan maradványai mellé temették.<br>
<br>
Helen emlékezete<br>
<br>
Helen Keller olyan ember volt, akit nem szabad elfelednünk. Szerencsére <br>
12 könyvet és számos újságcikket hagyott ránk, amiket olvasva közelebb <br>
kerülhetünk egy ragyogó elme, egy újító típusú asszony és egy siketvak <br>
ember életéhez, örömeihez, nehézségeihez, sikereihez, küzdelmeihez. <br>
Magyarul a Csöndes, sötét világom, a Szakadékból a fényre, és az Életem <br>
története/Anne Mansfield Sullivan levelei című könyveit érhetjük el.<br>
<br>
<br>
Nem Helen az egyedüli látássérült, aki kitartásával, hitével hegyeket <br>
mozgatott meg: magyar vakvezető kutyák sem lennének, ha Rithnovszky <br>
János nem harcol értük.<br>
<br>
--<br>
<br>
Üdvrivalgással:<br>
KEA.<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" target="_blank">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel="noreferrer" target="_blank">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote></div>