<div dir="ltr">
<div class="gmail-cikkcim">
    
      <h1 class="gmail-node-title"><span>Mivel lehet kárpótolni valakit egy elvett életért, rengeteg megaláztatásért?</span>
</h1>
    
  </div>

    

        
    <div class="gmail-col">
              
      <div class="gmail-field gmail-field--name-field-author gmail-field--type-entity-reference gmail-field--label-hidden gmail-field--items">
              <div class="gmail-field--item"><a href="https://kepmas.hu/hu/bodonovich-agnes" hreflang="hu">Bodonovich Ágnes</a></div>
          </div>
  
                  <div class="gmail-created">2021. 06. 24.</div>
    </div>
          <div class="gmail-col gmail-d-flex gmail-justify-content-end">
        <span class="gmail-a2a_kit gmail-a2a_kit_size_30 gmail-addtoany_list" style="line-height:30px"><a class="gmail-a2a_button_copy_link" target="_blank" href="https://kepmas.hu/#copy_link" rel="nofollow noopener"><span class="gmail-a2a_svg gmail-a2a_s__default gmail-a2a_s_link" style="background-color:rgb(1,102,255);width:30px;line-height:30px;height:30px;background-size:30px;border-radius:4px"></span></a></span></div><div><span class="gmail-a2a_kit gmail-a2a_kit_size_30 gmail-addtoany_list" style="line-height:30px"><a class="gmail-a2a_button_pinterest" target="_blank" href="https://kepmas.hu/#pinterest" rel="nofollow noopener"><span class="gmail-a2a_label"></span></a><a class="gmail-a2a_button_twitter" target="_blank" href="https://kepmas.hu/#twitter" rel="nofollow noopener"><span class="gmail-a2a_svg gmail-a2a_s__default gmail-a2a_s_twitter" style="background-color:rgb(85,172,238);width:30px;line-height:30px;height:30px;background-size:30px;border-radius:4px"></span></a></span><a href="https://kepmas.hu/hu/mivel-lehet-karpotolni-valakit-egy-elvett-eletert-rengeteg-megalaztatasert?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=815041-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20069%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%20069">https://kepmas.hu/hu/mivel-lehet-karpotolni-valakit-egy-elvett-eletert-rengeteg-megalaztatasert?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=815041-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20069%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%20069</a></div><div><strong><br></strong></div><div><strong>Valami
 borzalmas dolog, amely édesapám családjával történt, amelyről nem 
kérdezünk és idegenek előtt nem is beszélünk – ennyit tudtam 
kisgyermekkoromban arról a szóról, hogy <em>kitelepítés</em>, amelyet 
gyakran hallottam otthon, főleg nagymamám szájából. Ott volt ez a szó 
családunk szókészletében, de valami homály, fájdalom, keserűség övezte. </strong></div><div><div class="gmail-field gmail-field--name-field-lead gmail-field--type-text-long gmail-field--label-hidden gmail-field--item">
</div>
      
    
            <div class="gmail-field gmail-field--name-field-highlighted-image gmail-field--type-entity-reference gmail-field--label-hidden gmail-field--item">
  
      <div class="gmail-media-content">
      
            <div class="gmail-field gmail-field--name-field-media-image gmail-field--type-image gmail-field--label-hidden gmail-field--item">  <img src="https://kepmas.hu/sites/default/files/styles/article/public/media/image/2021/06/23/kitelepites_1.jpg?itok=q7uE0B5x" alt="kitelepítés" width="850" height="580">


</div>
      
            <div class="gmail-field gmail-field--name-field-caption gmail-field--type-string gmail-field--label-hidden gmail-field--item">Egy budapesti család 1950-ben - Kép: Fortepan, Miklós Lajos</div>
      
    </div>
  
</div>
      

    
  
    

      <div>
<div class="gmail-banner-container">
  <div class="gmail-banner-container-table">
    <div class="gmail-banner-container-row">
      <div class="gmail-banner-container-cell">
        <div id="gmail-zone5307851" class="gmail-goAdverticum gmail-goa-embedded"><div style=""><span style="display:block;color:rgb(128,128,128);font-weight:normal;font-style:normal;font-size:10px">hirdetés</span></div></div>
      </div>
    </div>
  </div>
</div>
</div>

  



    
      <div class="gmail-field gmail-field--name-field-body gmail-field--type-entity-reference-revisions gmail-field--label-hidden gmail-field--items">
              <div class="gmail-field--item">  <div class="gmail-paragraph gmail-paragraph--7345 gmail-paragraph--type--text gmail-paragraph--view-mode--default">
          
            <div class="gmail-field gmail-field--name-field-body gmail-field--type-text-with-summary gmail-field--label-hidden gmail-field--item"><p style="text-align:justify;margin-bottom:11px">Tíz-egynéhány
 éves lehettem, túl voltunk a rendszerváltáson, amikor édesapám 
elkezdett mesélni nekünk a kitelepítésről, amelyről sehol soha senkinek 
nem volt szabad beszélnie, még akkor sem, ha kérdezték. Ezt minden 
kitelepített gyermek hamar megtanulta, és tartotta is magát hozzá 
egészen a rendszerváltásig. Utána már lehetett nyíltan beszélni a 
kommunizmus alatt elszenvedett sérelmekről, megaláztatásokról, 
megbélyegzésről. A kitelepítés nagyszüleim életét, karrierjét derékba 
törte, édesapám azonban nem hitte el, hogy neki felnőttként nem lehet 
jobb sorsa, és nem változtathat a múlton. Küzdött, hogy saját 
családjának, nekünk, gyermekeinek olyan életünk lehessen, amely neki is 
megadatott volna, ha 1951 júniusában nem kapja kézhez a velük együtt élő
 nyugalmazott őrnagy keresztapja a rövid határozatot, miszerint <em>„Budapest
 területéről kitelepítem az önnel egy háztartásban élőkkel együtt, 
tartózkodási helyének Füzesgyarmatot jelölöm ki. Ottani elhelyezéséről a
 helyi tanács gondoskodik”.</em></p>

<blockquote>
<p>Mindössze pár sor volt jogszabályi hivatkozással, amely aztán egy életre megbélyegezte a családot.</p>
</blockquote>

<p>Nagyszüleim mélyen hívő, nyelveket beszélő, magasan kvalifikált 
emberek voltak. Nagyapám jogász végzettségű katonatiszt (százados) volt.
 A II. világháborúban amerikai fogságba esett Németországban. 1946-ban 
hazatért és nyugdíjba vonult. Onnantól kezdve a XI. kerületi karitászt 
vezette, a háború utáni években naponta többszáz ember élelmezéséről 
gondoskodott. Nagymamám magyar-német szakon végzett, irodalomból 
doktorált. A Kultuszminisztériumban dolgozott, majd miután 
felrobbantották a hidakat Budapesten, és bizonytalanná vált a munkába 
járása, főnöke segítségével áthelyezték a Műegyetem könyvtárába. Életük,
 tudásuk alapján nagyra hivatott emberek voltak, de mások szemében 
nemkívánatosak.</p>

<p>Édesapám mindössze másfél éves volt, amikor a XI. kerületből 
szüleivel, keresztszüleivel és hároméves bátyjával kitelepítették. 
Édesanyja akkor várta harmadik fiát, már a hetedik hónapban volt. 
Bártfai utcai lakásukat a Fehérvári úti rendelőintézet párttitkárának 
utalták ki. Rajtuk kívül mintegy tizenháromezer budapesti családot 
telepítettek vidékre az „osztályigazság” érvényesítése és a 
„lakáshelyzet” javítása érdekében. Mivel pontosan meg volt határozva, 
mennyi csomagot vihetnek magukkal, ingóságaik jórészét családtagoknak, 
ismerőseiknek adták megőrzésre. „Szállítóik”, akik összeszedték a 
családokat, hajnalban érkeztek, hogy senki se lássa a városon áthaladó 
teherautókat. Vagonokba zsúfolták őket, és megkezdték a több órás 
„utazást” a kánikulában, mit sem sejtve arról, mi vár rájuk 
Füzesgyarmaton. Édesapám mindmáig emlékszik, milyen orrfacsaró bűz 
terjengett a vagonban, miképpen keveredett az izzadtság és a vizelet 
szaga a nyári melegben. Az ablakokat ugyanis nem volt szabad leengedni, 
nehogy bárki meglássa, hogy nem rakományt, hanem embereket szállít a 
vonat. Kisgyermekek és idősek egyaránt sírtak. Füzesgyarmatra érkezve 
kezdetét vette megaláztatásuk.</p>

<blockquote>
<p>A helyiek csak „a pestiek”-ként emlegették őket, akiket úgymond a 
nyakukba varrtak, akiknek elszállásolásáról gondoskodniuk kellett, 
akiktől „tartani kellett”, mert elveszik tőlük azt a kicsit is, ami 
nekik adatott.</p>
</blockquote>

<p>Amikor kenyérért álltak sorban, gyakran elküldték őket, hogy nekik 
úgysem jut. Sokszor néhány helyi jóindulatán múlott, hogy volt mit 
enniük. Édesapáméknak nemegyszer a szomszédasszony hozott kenyeret 
sötétedés után. A helyi katolikus közösség befogadta a Pestről 
érkezőket, a kitelepítettek jórésze járt is templomba. A plébános, 
amiben tudta, segítette őket, kérte a híveket, hogy akinek van tehene, 
és tudna tejet adni a kitelepített gyerekeknek, szóljon. Többen 
jelentkeztek.</p>

<div class="gmail-align-center embedded-entity">
  
      <div class="gmail-media-content">
      
  <div class="gmail-field gmail-field--name-field-media-image gmail-field--type-image gmail-field--label-visually_hidden">
    <div class="gmail-field--label gmail-sr-only">Kép</div>
              <div class="gmail-field--item">  <img src="https://kepmas.hu/sites/default/files/styles/embedded_lan/public/media/image/2021/06/29/kitelepites_2_2.jpg?itok=6AkP2XQV" alt="kitelepítés" width="700" height="466">


</div>
          </div>

            <div class="gmail-field gmail-field--name-field-caption gmail-field--type-string gmail-field--label-hidden gmail-field--item">Kép: Fortepan, Kovács Márton Ernő (1949)</div>
      
    </div>
  
</div>


<p>Nagyapámnak, mint a legtöbb kitelepítettnek, napszámosként 
megaláztatások közepette kellett dolgoznia a helyi erdőgazdaságban. Ez 
azonban teljes mértékben ellentmondott a kitelepítés jogszabályának, 
amely szerint mindenkinek végzettségének megfelelő munkát kell 
biztosítani határozott időtartamra, utána pedig visszatérhet eredeti 
állásába. Már a kitelepítés előtt sem volt egészséges, Basedow-kórban 
szenvedett, és kihullott a haja, miután átesett a tífuszon a háborúban. 
Füzesgyarmaton a kemény fizikai munkától rosszabbra fordult az állapota,
 kórházba kellett vinni. Mivel a kitelepítettek nem hagyhatták el a 
települést, külön kérvényezni kellett, hogy Debrecenbe szállíthassák. 
Hónapokig feküdt ott kórházban. Nagymamám egyedül maradt az újszülöttel 
és két nagyobb fiával. Hogy könnyítsenek helyzetén, édesapámat magukhoz 
vették keresztszülei, akiket egy özvegyasszony házának kamrájában 
szállásoltak el. Ennek udvarára mindmáig emlékszik apukám, ötven évvel 
később is megtalálta, amikor újra Füzesgyarmaton járt. Keresztapja 
rúdból nyújtót csinált neki, hogy tornázni tudjon, legyen valami játéka.
 Az udvaron kívül néhány emlékképe maradt csupán a kitelepítésről, 
például hogy édesanyja kötélen húzta fel a vizet a kútból, mert nem volt
 tekerője, és petróleumnál főzött nekik.</p>

<blockquote>
<p>Arra is tisztán emlékszik, hogy el akarták vinni az ágyukat, mert nem
 jegyeztek békekölcsönt. A többit csak szülei, keresztszülei 
elbeszéléseiből tudja.</p>
</blockquote>

<p>Néhány hónappal a kitelepítés után elterjedt a hír, hogy azért a 
Tiszántúlra vitték a családokat, hogy tovább szállítsák őket Szibériába.
 Többen össze is pakolták holmijukat, és vártak. Édesapámat 
keresztszülei visszaadták szüleinek, mert nem tudták, mi vár rájuk 
Szibériában, úgy gondolták, jobb, ha velük van. Végül nem vitték el 
őket, az okát egy rendőr árulta el: <em>„Tudják, miért nem vitték el 
magukat? Mert a kitelepítettek között zsidók is vannak, és a nemzetközi 
zsidószervezet tiltakozott.”</em> Nem egy olyan volt köztük, akit annak 
ellenére telepítettek ki, hogy már megjárta Auschwitzot is. Amikor 
vagonokra pakolták őket, egy öregember magára tűzte a sárga csillagot, 
őt nem tették fel, helyette elvitte az ÁVO. Ezt is csak úgy hallotta 
édesapám, mint azt is, hogy akadtak olyanok, akik az öngyilkosságot 
fontolgatták a kitelepítésben, annyira nehezen viselték a 
megaláztatásokat: <em>„Bárcsak lenne itt egy magas torony, amiről le lehetne ugrani”</em> – mondta egyszer a keresztanyjának valaki. <em>„Csak nem szerzed meg nekik azt az örömöt?!”</em> – válaszolta neki.</p>

<p>A II. világháború után Európa rádöbbent, micsoda embertelenségek 
történtek a munkatáborokban, koncentrációs táborokban. Utána soha többet
 nem fordulhatott elő hasonló bűntett Nyugat-Európában. Ezzel szemben 
Kelet-Európában a bolsevizmusban tovább élt az az embertelen rendszer, 
amely azokat is sújtotta, akiket a fasizmus idején deportáltak.</p>

<p>1953-ban, amikor <em>Nagy Imre</em> lett a miniszterelnök, felszámolták a recski munkatábort, és a kitelepítettek is elhagyhatták a számukra kijelölt települést.</p>

<blockquote>
<p>Arra, ami ezután jött, senki sem számított: minden joguktól 
megfosztották őket, másodrendű állampolgárként kellett élniük. Nemhogy 
eredeti állásukba nem térhettek vissza, végzettségüknek megfelelő munkát
 sem kaptak többé.</p>
</blockquote>

<p>Úgy tekintettek rájuk, mint a háborús bűnösökre. Megbélyegezték őket, sőt bűntudatot is keltettek bennük: <em>„Biztos
 azért telepítették ki őket, mert valami nagy bűnt követtek el! Biztos 
népnyúzók voltak, és harcoltak a Szovjetunió ellen, vagy azért, mert 
gazdagok voltak!”</em> <a name="_Hlk74686772" id="gmail-_Hlk74686772" target="_blank">–</a> hajtogatták. Még 2010 után is több olyan emberrel találkozott édesapám, akik hasonlóan vélekedtek a kitelepítettekről.</p>

<p>1953-ban a kitelepítettek a főváros kivételével bárhova mehettek, ám 
lakhatásukról maguknak kellett gondoskodniuk. Jelentős részük Budapest 
környéki településen (Pomázon, Érden, Vecsésen, Törökbálinton, Budaörsön
 stb.) keresett magának otthont: kiadó szobát vagy hétvégi házat. 
Nagyszüleim először Vecsésre mentek, egy idős asszony szobáját vették 
ki. Többször próbáltak végzettségüknek megfelelő munkát találni, de 
mondvacsinált indokkal mindig elutasították őket: <em>„Most nincs üresedés, de ha lesz, önt értesítjük először”</em>
 – hazudták nekik. A kitelepítés olyan bélyeg volt, amelyet sehogy sem 
tudtak lemosni magukról, munkakönyvükben szerepelt Füzesgyarmat és az, 
hogy budapesti állásukat „önként adták fel”. Nagymamám a Belvárosi 
Kávéházban helyezkedett el takarító és vécés néniként, nagypapám pedig a
 Ganz-MÁVAG-ban talált munkát: <em>„Jogi diplomája van, katonatiszt volt, jó lesz segédmunkásnak!”</em>
 Mivel sokat betegeskedett, végül csak öltözőőri állást kapott. 
Megmaradt ingóságaikat eladták, és a kapott összegből Érd-Ilkamajorban 
tudtak venni egy vályogszerszámkamrát, amelynek ablaka sem volt. 
Apukámat és testvéreit beíratták az óvodába, ahonnan néhány héten belül,
 az óvodavezető távollétében eltanácsolták őket, mivel a szülők 
felháborodtak, hogy kitelepített gyerekek is járnak óvodába. Az 
óvodavezető aztán kiállt mellettük, és visszaengedte őket: <em>„Rendes gyerekek, nincs rájuk panasz, megérdemlik, hogy óvodába járjanak!”</em></p>

<div class="gmail-align-center embedded-entity">
  
      <div class="gmail-media-content">
      
  <div class="gmail-field gmail-field--name-field-media-image gmail-field--type-image gmail-field--label-visually_hidden">
    <div class="gmail-field--label gmail-sr-only">Kép</div>
              <div class="gmail-field--item">  <img src="https://kepmas.hu/sites/default/files/styles/embedded_lan/public/media/image/2021/06/29/kitelepites_3_2.jpg?itok=5XqmUqgt" alt="kitelepítés" width="700" height="466">


</div>
          </div>

            <div class="gmail-field gmail-field--name-field-caption gmail-field--type-string gmail-field--label-hidden gmail-field--item">Kép: Fortepan (1952)</div>
      
    </div>
  
</div>


<p>Nagymamám egy idő után a jobb fizetés reményében a Lágymányosi 
Dohánygyárban helyezkedett el, először takarítónőként, majd 
gépmunkásként dolgozott. Nap mint nap Bártfai utcai lakásuk előtt ment 
el, amely korábbi boldog életükre emlékeztette. A dohánygyárban pár év 
alatt teljesen tönkrement a tüdeje, többször feküdt 
mellhártyagyulladással. Majd negyven-egynéhány évesen 75%-os rokkantnak 
nyilvánították, és leszázalékolták.</p>

<blockquote>
<p>Nagyszüleim minden este imádkoztak, hogy a Jóisten adja vissza 
korábbi életüket, lakásukat, állásukat. Aztán szép lassan elmaradtak 
ezek az imák, nem kértek már semmit, csak azt, hogy a kitelepítésnél ne 
jöjjön rosszabb.</p>
</blockquote>

<p>Beletörődtek abba, hogy nekik nincs más út, lehetőség, nekik csak ez jutott. <a name="_Hlk74682148" id="gmail-_Hlk74682148" target="_blank"></a>Azt
 hitték, gyermekeiknek sem lesz jobb életük, gondolni sem mertek arra, 
hogy továbbtanuljanak, arra próbálták rábeszélni őket, hogy érettségi 
után gyárban helyezkedjenek el, és örüljenek, ha van munkájuk. Édesapám 
viszont nem adta fel álmát, jogi egyetemre akart menni. Munka mellett 
éjszaka készült a felvételire, majd többszöri elutasítás után felvették.</p>

<p>Nagyszüleimnek egészen a rendszerváltásig kellett várniuk, hogy 
elismerjék a velük szemben elkövetett jogtalanságot, embertelenséget, de
 az ő életükön ez már nem változtatott semmit. Megkapták-e a jogos 
kárpótlást? Amennyiben egyszeri ötvenezer forinttal lehet kárpótolni 
valakit egy elvett lakásért, állásért, jogfosztottságért, 
megaláztatásért, megbélyegzésért – akkor igen.</p>

<p>Édesapám kitartásának, szorgalmának köszönhetően elvégezte az 
egyetemet. Közben – ösztöndíja kiegészítésére – alkalmi munkákat 
vállalt, hogy nyugdíjas szüleit ne terhelje. A rendszerváltás után 
ügyvéd lett, és hetven évvel a kitelepítés után a Magyar Érdemrend 
lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült. Szüleit ugyan 
tönkretette az akkori rendszer, de őt már nem tudta egy életre 
megsemmisíteni, megbélyegezni. Talán ez az igazi elégtétel az egész 
családnak…</p>
</div>
      
      </div>
</div></div></div>

</div>