<html>
<head>
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=UTF-8">
</head>
<body>
<p>Akárki is írta ,érdemes elolvasni .</p>
<p>Egy megjegyzést fűznék hozzá kedvenc témakörömből :a 1929 -s
genfi hadifogoly egyezmény nem maradt be nem tartott papír fecni a
német és olasz hadifogoly táborokban minden még sebesülten
elfogott hangsúlyozottan NEM SZOVJET hadifogolyból 100 katonából
96 hazatért.Így az elfogott lengyel katonatisztek is akiknek még
dolgozniuk sem kellett és focipályájuk is volt mialatt otthon
esetleg a családjukból több embert megöltek a náci különleges
egységek.</p>
<p>Az angolszász fogolytáborok is általában megfelelőek voltak de
itt az úgynevezett Rajna menti táborokban elkövetett
tömeggyilkosságok elrontották az átlagot.</p>
<p>A német és a szovjet táborokban kb. 35-40 % volt a veszteség itt
direkt tömeggyilkosságokat is végre hajtott mindkét fél.Ilyen volt
a szovjetek kihallgatási módszere aminek során tömegesen vertek
agyon német tiszteket vagy a Wehrmachtban kiadott politikai
biztosokra vonatkozó kivégzési parancs amit viszont az OKW 1942
végén haderő parancsként felfüggesztett.</p>
<p>A németek viszont két menetben kb. 2 X 850 000 nem orosz
származású hadifoglyot egyszerűen hazaengedtek ezen volt foglyok
közül sokan beálltak a Wehrmachtba sőt a SS -be is kb. 1 000 000
volt szovjet katona vállalt kisegítő vagy fegyveres szolgálatot
német alakulatoknál és a milíciában.Zsukov az emlékirataiban nemes
egyszerűséggel az elengedett foglyokat is a németek számlájára
írta holott őket a háború után java részt az NKVD ölte meg .<br>
</p>
<p>Stb,stb. <br>
</p>
<p>Tehát azért nem minden nemzetközi egyezmény volt fölösleges nem
is örülök annak mikor erről így írnak mert a történelmet nem
ismerő embereknél elterjed a szerződések hatástalanságának érzete
.</p>
<p>Üdv. Egon<br>
</p>
<p><br>
</p>
<blockquote type="cite"
cite="mid:CALapRsJhGEp89Z=qWLU3NvOZs+c4GJaL6OaGm69+rbWP24wJcQ@mail.gmail.com">
<div dir="ltr">
<div>Akkor szeretettel köszöntöm az első Dörgicsei DámaLámát -
Akaliból.:-))</div>
<div><br>
</div>
<div>ÜdvözletteL.<br>
</div>
</div>
<br>
<div class="gmail_quote">
<div dir="ltr" class="gmail_attr">Adrienn1 <<a
href="mailto:adrienn.bisztray@googlemail.com"
moz-do-not-send="true">adrienn.bisztray@googlemail.com</a>>
ezt írta (időpont: 2021. ápr. 19., H, 21:25):<br>
</div>
<blockquote class="gmail_quote">
<div>
<p>Ha ezt Latorcai írta, akkor én leszek a következő Dalai
Láma :))))</p>
<p>😎</p>
<div>2021. 04. 19. 19:01 keltezéssel, Emoke Greschik írta:<br>
</div>
<blockquote type="cite">
<div dir="ltr">
<div><span><b>Megvédhető-e Európa keresztény öröksége?</b></span></div>
<div><span>A kereszténydemokratáknak meg kell állítaniuk
az értékeink feladását jelentő balliberális
törekvéseket.</span></div>
<div><span><br>
</span></div>
<div><span><a
href="https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html"
target="_blank" moz-do-not-send="true">https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html</a></span></div>
<div> </div>
<div> 2021. április 18. 21:56 </div>
<div>
<div>
<div> <a title="E-mail"
href="https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><span></span></a></div>
</div>
</div>
<a title="Nyomtat"
href="https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><span></span></a>
<a title="Twitter"
href="https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><span></span></a>
<a title="Gmail"
href="https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><span></span></a>
<a title="Google+" moz-do-not-send="true"> </a><a
title="Pinterest"
href="https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><span></span></a>
<a title="MySpace"
href="https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><span></span></a>
<a title="Kedvencek/Könyvjelzők"
href="https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><span></span></a>
<a title="Még több..."
href="https://gondola.hu/cikkek/119231-Megvedheto-e_Europa_kereszteny_oroksege_.html#"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><span></span></a>
<div
id="gmail-m_1964101492706345152m_4047071063611668545gmail-content">
<div
id="gmail-m_1964101492706345152m_4047071063611668545gmail-panel1">
<div
id="gmail-m_1964101492706345152m_4047071063611668545gmail-cikk"
name="119231">
<div>
<div>
<div> </div>
<div><span></span></div>
</div>
<p> <span><b>Hetven évvel ezelőtt, 1951.
április 18-án írták alá az Európai Szén-
és Acélközösség megalapításáról szóló
párizsi szerződést, amely közvetlen
előfutára volt az alig néhány évvel
később, a római szerződéssel életre hívott
– a ma ismert Európai Unió elődjének
tekinthető – Európai Gazdasági
Közösségnek.</b></span></p>
<p> <span><b>Az európai földrész egyesítésének
egykori előmozdítói olyan emberek voltak,
akiket mély keresztény hitük formált:
Konrad Adenauer, Alcide de Gasperi és
Robert Schuman</b></span>. Ez a
megállapítás olyannyira igaz, hogy <span><b>
utóbbi két személynek a katolikus
egyházban a boldoggá avatási eljárása már
kezdetét is vette</b></span>. Ennek
ismeretében teljesen érthető és egyben
szimbolikus üzenete is van annak, hogy <span><b>1951-ben
a tárgyalások megkezdése előtt a három
államférfi egy Rajna-parti bencés
kolostorban találkozott, hogy
elmélkedjenek és imádkozzanak. </b></span>Mindannyian
tudatában voltak annak, hogy a második
világháborút követően, az egyik győztes
nagyhatalom, a Szovjetunió kommunista
diktatúrájának árnyékában Európa újjáépítése
csak akkor lehet sikeres, ha az szilárd,
mindenkinek elfogadható alapzaton nyugszik.</p>
<p> <span><b>Eltökélten hittek abban, hogy <span>az
ókori görög demokrácia ideája</span>
végül az Isten előtti – nemeken, fajokon,
osztályokon átívelő – egyenlőségre és a
társadalom tagjainak a személyes
részvételére és felelősségére épülő modern
kereszténydemokráciában tud kiteljesedni</b></span>.
A görög filozófiából azt is megtanulták, hogy
a politikai konfliktusok megoldásának a
leghatékonyabb módja a logikus érvelésen
alapuló, egymás megértésére törekvő vita, majd
az elveik megőrzésével megkötött
kompromisszum.</p>
<div
id="gmail-m_1964101492706345152m_4047071063611668545gmail-billboardbanner"><span>
<ins></ins> </span> </div>
<p> <span><b>Az antik Róma hagyatékaként </b></span><span><b>azt
is tudták, hogy a kompromisszumok csak
akkor időtállók, ha azokat szerződésbe
foglalják, és mindenki tiszteletben tartja
a pacta sunt servanda, azaz a szerződés
kötelez elvét.</b></span> Az alapító
atyáknak ez elsődleges történelmi tapasztalat
is volt, mert miként azt a de Gasperitől
származó idézet fogalmazza: <span><b>1919 és
1939 között <span>hetven-egynéhány
nemzetközi szerződést kötöttek</span>,
de mindegyik puszta papírlappá változott</b></span>,
amikor alkalmazni, betartani kellett volna
azokat.</p>
<p> Pontosan tudták, hogy a szerződések
betartásának a legjobb módja nem a kényszer és
az erőszak, hanem az, ha a felek erkölcsileg
is képesek azonosulni az abban foglalt
célokkal és kötelezettségekkel. Ez <span><b>a
közös morális alap az alapító atyáknak
egyértelműen a keresztény etika volt.</b></span></p>
<p> Ezek után érdemes feltenni a kérdést: <span><b>hét
évtizeddel a párizsi szerződés után hol
tart most Európa, mi valósult meg <span>az
alapítók álmá</span>ból?</b></span></p>
<p> Egy szűk körű, a gazdaság csupán néhány
szegmensét átfogó együttműködésből <span><b>mára
egy rendkívül szerteágazó, a kontinens
szinte egészét behálózó közösséggé nőtte
ki magát az Európai Unió.</b></span> Az
egyik, ha nem a legfontosabb célját, <span><b>a
béke megőrzését sikerült megvalósítania.</b></span>
Hiszem, hogy a jelenlegi béke nem a háború
hiánya, hanem annál több, s ha nem is
tökéletes, de <span><b>igazságosabb rendet
biztosít, mint</b></span> <span><b>az
elmúlt évszázadok erőszakos
konfliktusaival terhelt </b></span><span><b>Európája</b></span>.
Ez a béke évtizedekig <span><b>– a radikális
iszlám előretöréséig </b></span>–
mindannyiunknak a hétköznapok biztonságát
jelentette, kontinensünket pedig a világ
legélhetőbb otthonává változtatta. Olyan
hellyé, ahol az emberi méltóság tiszteletben
tartása mellett a teremtett környezet
védelmére is fokozott figyelem hárul, s ahol a
döntések meghozatalakor a következő generációk
jövőjére is tekintettel vannak. <span><b>Az
egységes piac és az uniós támogatási
rendszer pedig annak a reményével is
kecsegtetett, hogy a gazdasági értelemben
eltérő fejlettségű területek, régiók és
országok közötti különbségek idővel majd
mérséklődnek.</b></span></p>
<p> A nagyszabású célok végül <span><b>egyre
szélesebb körű intézményi hátter</b></span>et
igényeltek, miközben a bővülő
infrastruktúrából sokan azt a téves
következtetést vonták le, hogy minden meglévő
nehézség leküzdhető csupán a tagállamok
közötti koordináció központosításával<span><b>.
Sokan őszintén hitték és hiszik ma is,
hogy minden probléma megoldását egy
egységesebb és központosítottabb Európa
jelentheti.</b></span></p>
<p> Az integráció mélyítését célzó politika
számára azonban<span><b> a 2008-as pénzügyi és
gazdasági krízis, valamint annak kezelése,
azt követően pedig a 2015-ös migrációs
válság súlyos csapást jelentett, amit
betetőzött<span> a 2016-os
brexit-népszavazás</span></b></span><span><b>.
Így érkeztünk el 2020-ba, </b></span>a
brexit és migrációs válság által megtépázott
Európába, melynek <span><b>a világméretű
koronavírus-járvány negatív hatásaival</b></span>
is szembe kellett néznie. <span><b>A
járványkezelés és az oltások beszerzése,
valamint előállítása körüli anomáliák </b></span>–
elég csak az AstraZeneca-vakcinák kiviteli
korlátozásával kapcsolatos brüsszeli
botladozásra vagy az engedélyezési eljárás
körülményességére gondolni – <span><b>pedig
tovább erősítették az euroszkeptikusokat.</b></span></p>
<p> Egy az Euronews hírcsatorna által
készíttetett, 2020. októberi felmérés szerint
<span><b>az euroszkeptikusok aránya már
harminc százalék körül jár, miközben csak
minden második német és harmadik olasz,
illetve francia véli úgy, hogy több jót
kap az integrációtól, mint rosszat</b></span>.
A németek 58 százaléka ennek ellenére hisz az
európai egységben, és véleményük szerint az
Egyesült Királyság polgárai rosszul döntöttek,
amikor elhagyták az Európai Uniót. A
megkérdezett olaszok, franciák többsége
szerint viszont a szigetországi választók jól
döntöttek, és a brexitnek hosszú távú előnyei
lesznek.</p>
<p> Mindezek után fel kell tennünk a kérdést,
hogy <span><b>egy nagyon sok szempontból
sikeres együttműködés megítélése miért
ennyire kedvezőtlen a magállamokban</b></span>.
A legfrissebb eredményeket egyértelműen
befolyásolja a koronavírus-járvány nyomán
fellépő általános feszültség, de ez nem
megváltoztatta, csupán megerősítette a
trendeket.</p>
<p> <span><b>Vannak, akik úgy vélik, hogy a
probléma elsősorban intézménylegitimitási
természetű</b></span>, és az
euroszkepticizmus terjedése leginkább annak
köszönhető, hogy <span><b>az emberek nem
látják át a brüsszeli bürokrácia
működését, valamint hogy az Európai
Parlament közvetlen választása ellenére is
alacsony az uniós vezetők legitimitása a
tagországokban.</b></span></p>
<p> Meggyőződésem, hogy<span><b> a probléma
ennél sokkal mélyebben gyökerezik</b><b>,
és elsősorban </b></span>nem az
intézményi legitimitás kérdésével <span><b>függ
össze,</b></span> hanem <span><b>Európa
lelkével. Konkrétabban azzal, hogy az
európai integráció vezetői miként
gazdálkodtak<span> kontinensünk páratlan
szellemi és kulturális örökségé</span>vel
az elmúlt hét évtizedben.</b></span></p>
<p> 1951 óta az európai közösség folyamatosan
bővült. A vasfüggöny leomlásával, a
kelet-közép-európai rendszerváltásokat
követően végre megszűnt kontinensünk
mesterséges megosztottsága. A 2004-es uniós
csatlakozásunkkal pedig hazánk és az egykori
szovjet blokk legtöbb állama véglegesen
visszanyerte helyét az európai demokratikus
államok közösségében.</p>
<p> <span><b>Az európai demokráciák és
különösen a nyugat-európai liberális
demokrácia eszméje és gyakorlata azonban
igen sokat változott az elmúlt
évtizedekben. Az 1948-ban elfogadott
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
megfelelő kiindulópontot jelentett ahhoz,
hogy kontinensünkön a keresztény
humanizmusban gyökerező emberi méltóság
tisztelete egyre általánosabbá váljon</b></span><span><b>.
Mára azonban ez az alapvetően helyes
gyakorlat <span>az értékek</span>
relativizálódásának a következtében lassan
öncéllá válik. </b><b>Ez érhető tetten <span>a
legmagasabb szintű és presztízsű
nemzetközi dokumentumok </span>
„rugalmas” értelmezésekor is</b></span>.<span><b><span>
Példaként </span>említhetem az 1966-ban
elfogadott ENSZ-dokumentumnak, a Polgári
és Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmányának a 23. cikkelyét, mely
kimondja, <span>hogy a család a
társadalom természetes és alapvető
egysége, és joga van a társadalom és az
állam védelmére</span>.</b></span> Ez a
gondolat még többé-kevésbé elfogadható <span><b>a
progresszívek</b></span>nek is, de <span><b>a
következő kitételt, miszerint valójában a
házasságkötésre alkalmas korban levő
férfiak és nők házasságkötési és
családalapítási jogát kell elismerni, </b></span><span><b>már
inkább igyekeznek éppen <span>az emberi
méltóság</span>ra hivatkozva
relativizálni.</b></span></p>
<p> Intézményi oldalról vizsgálva elmondható,
hogy az európai demokráciák egyre inkább
körülbástyázottakká váltak, és ez a folyamat
egyúttal sajnálatosan a démosztól, azaz <span><b><span>a
nép</span>től való eltávolodás</b><span>sal
is együtt járt</span><b>, egyfajta
elitpolitizáláshoz vezetett. </b></span>Ez
a probléma a nemzetállamok többségben is
megfigyelhető, de <span><b>legszembetűnőbben
mégis az Európai Unió vezetésében érhető
tetten</b></span>. <span><b>Tökéletes
látleletét adja <span>ennek</span> az
európai parlamenti választásokon való
részvétel nagysága</b></span>. Az 1979.
évi első EP-választás óta a részvételi arány
63 százalékról évről évre folyamatosan
csökkent, és így érkezett el 2014-ben a 42,54
százalékos történelmi mélypontra, ahonnan –
nem kis részben a minden EU-s állampolgárt
érintő migrációs krízis miatt felfokozott
politikai kampánynak is köszönhetően –
2019-ben ismét ötven százalék fölé emelkedett.
Az, hogy trendfordulón vagyunk túl, vagy
csupán egy rendkívüli helyzet eredménye okozta
a szavazási kedv növekedését, ma még
bizonyosan nem dönthető el, az azonban
egyértelműen látszik, hogy a részvételi arány
az adott időszakban zajló tagállami
választásokhoz képest továbbra is rendkívül
alacsony maradt.</p>
<p> Az okok közül feltétlenül ki kell emelni,<span>
</span><span><span>hogy </span><b>az EU
struktúrájának – többek között az Európai
Bizottság megválasztása sajátos
szabályainak – köszönhetően európai
szinten sokkal gyengébb a korreláció a
választásokon leadott szavazatok és a
végrehajtott programok között, mint a
tagállamok esetében</b></span>.
Mindemellett nem hagyható szó nélkül, hogy <span><b>a
tagállami törvényhozásokhoz viszonyítva
jóval gyengébb az Európai Parlament
ellenőrző és szuverén jogalkotási
képessége is.</b></span><span><b> Utóbbi
problémát</b></span> <span><b>tökéletesen
megvilágítja az őshonos európai
kisebbségek ügyében indított Minority
SafePack európai polgári kezdeményezés,</b></span>
mely a szükséges állampolgári támogatások
összegyűjtését követően került az Európai
Parlament elé, amely hatalmas többséggel – 524
igen, 67 nem szavazattal és 103 tartózkodással
– fogadta el állásfoglalását, és felszólította
az Európai Bizottságot arra, hogy dolgozza ki
azokat a kereteket, amelyekkel a
kisebbségekhez tartozó személyek jogait
védhetik az unióban. Ezzel szemben <span><b>az
illetékes biztos úgy vélekedett, hogy e
téren nincs szükség további jogalkotásra,
és ezzel a probléma lényegében lekerült a
napirendről</b></span>. <span><b>Ez a
gyakorlat kísértetiesen emlékezet II.
József, a kalapos király uralkodásának az
egyik meghatározó eszméjére: <span>„mindent
a népért, semmit a nép által”.</span></b></span></p>
<p> Az eset sajnos nem egyedülálló. <span><b>Az
elmúlt tíz évben egyre többször fordult
elő, hogy magasztos,<span> demokratikus
elve</span>kre hivatkozva sorsdöntő
kérdésekben sem kérték ki <span>az
európai emberek véleményét</span>, mint
például a migrációs krízis esetében</b></span>,
vagy éppen azzal ellentétes döntést hoztak,
miként azt a Minority SafePack esete mutatja.</p>
<p> A súlyos problémák és a belső feszültségek
ellenére a rendszer haszonélvezői mindent
megtesznek annak fenntartásáért. <span><b>Ha
szükséges, készek kerékbe törni még <span>az
egyéni és a politikai diskurzus
szabályait évszázadokon át meghatározó
görög filozófia és logika alaptörvényeit</span>
is, különösen, ha ezzel <span>egy nehezen
módosítható megállapodás</span>
megkerülhető.</b></span></p>
<p> A szerződő felek jogainak a tiszteletben
tartása helyett az utóbbi időben <span><b>pontosan
ez a gyakorlat kezdett teret nyerni.
Sokszor éppen </b></span><span><b>a
legfontosabb szerződések </b></span><span><b>megkerülésével,
átértelmezésével próbált a brüsszeli
vezetés nyomást gyakorolni</b></span> <span><b>azon
tagállamokra, amelyek egy-egy vitában a
többségi véleménnyel szemben is készek
voltak megvédeni saját álláspontjukat. </b></span>Ez
a fajta eljárás, miközben aláássa a szerződés
kötelez ősi jogelvét, egyúttal az antik Róma
egyik legrosszabb örökségét, <span><b>a
birodalmi gondolkodást</b></span> <span><b>is
a felszínre hozza.</b></span></p>
<p> Nem véletlen, hogy <span><b>az alapítók
számtalan alkalommal hívták fel a
figyelmet </b></span><span><b>ennek a
veszélyére.</b></span> Az európai
közösséget nem egy központi hatalomként, nem
egyfajta „szent szövetségként” képzelték el,
és <span><b>nem volt céljuk </b></span><span><b>az
európai államok összevegyítése egy
nemzetek feletti szuperállamban</b></span>.
Megértették, hogy az európai nemzetek és
államok történelmi valóságot képviselnek,
különbözőségeik nem hátrányt, hanem előnyt
jelentenek mindannyiunknak. Konkrét példával
élve, <span><b>Schuman célja nem</b></span> <span><b><span>egy
államok feletti állam létrehozása</span><span>
</span></b><b>volt, hanem az unió, a
kohézió, a koordináció, vagyis az egység,
az összetartó erő és az összehangolt
tevékenység erősítése, miként azt az
Európáért című könyvében kifejtette.
Schuman még azt is hozzáfűzte, hogy mindez
a valóságban csak akkor lesz működőképes,
ha érvényesül a demokrácia és a nemzetek
közötti kapcsolatok egyenlőségének <u>a
keresztény tanításból fakadó alapelve.</u></b></span></p>
<p> Sajnálatos és szerencsétlen módon az
alapítók által talán legfontosabbnak tartott
keresztény alapokat becsüli meg legkevésbé a
mai nyugat-európai vezetés és az ahhoz
szorosan kapcsolódó „elit”. Sőt <span><b>egyre
inkább azt tapasztaljuk, hogy </b></span><span><b>a
keresztény értékeket – legyen szó nem
csupán a vallásról, a hitéletről, hanem a
gondolkodásmódról vagy éppen a kultúráról
és annak szimbólumairól is </b></span>– <span><b>tudatosan
és szisztematikusan igyekeznek kiszorítani</b></span>
a hétköznapokból. <span><b>A történelmi múlt</b></span>
<span><b>teljes megkérdőjelezése zajlik,
melynek végső célja <span>az elmúlt
évszázadok hagyományainak</span> a
felszámolása az úgynevezett haladás, a
progresszió jegyében. </b></span>De merre
is haladunk, és melyek azok a rendkívüli
értékek, amelyek miatt sutba kellene dobnunk a
görög, a római és legfőképpen a keresztény
örökségünket?</p>
<p> <span><b>A nyugati világ eszmei és
politikai fejlődése, a Szovjetunió
felbomlását követően<span> alapvető
fordulatot vett.</span></b><span> Az
átalakulás gyökerei ugyan 1968-ig nyúlnak
vissza, de – a kommunista veszéllyel
szemben – az akkori kereszténydemokraták
és a liberálisok által létrehozott
szövetség véglegesen csak az 1990-es évek
elején bomlott fel, az addig eltelt idő
azonban mély nyomokat hagyott a
kereszténydemokratákon is.</span><b><span>
</span></b></span><span><b>Talán a legjobb
példa erre a belga <span>kereszténydemokrata
párt</span> története, <span>mely
hosszú éveken át egészen 1999-ig
irányította az országot, </span>majd
egy választási vereséget követően
programját alapjaiban átdolgozva lemondott
</b></span><span><b>arról, hogy a
társadalmat keresztény gondolatokkal és
értékekkel telítse</b></span>. Ezek után
már teljesen érthető, hogy néhány évvel később
a keresztény értékekről formailag is lemondva
miért <span><b>módosította <span>nevét </span>
Humanista Demokratikus Középre az egykori
<span>kereszténydemokrata</span> párt.</b></span></p>
<p> <span><b>A nyugati <span>kereszténydemokrata
pártok</span> ehhez hasonló önfeladása,
valamint a liberálisok és az újbaloldal
szellemi házassága következtében <span>a
kereszténydemokrata gondolkodás és
értékek </span>rövid időn belül
háttérbe szorultak, de nem sokkal később<span>
a hagyományos, individualista
szemléletre épülő liberalizmus</span> is
elvesztette eszmei fogódzóit</b></span>.
Az újbaloldali, de továbbra is osztályharcos
alapon álló személet a liberalizmust már nem
az összes kultúra lehetséges találkozási
pontjának, hanem a kultúrák egy csoportja
politikai kifejeződésének tekintette, s mint
ilyet összeegyeztethetetlennek tartotta más
kultúrákkal. Ezért <span><b>születhettek meg
azok a kollektivista „multikulti” és
„antirasszista” mozgalmak, melyek
erőszakos tüntetéseikkel és ellenállást
nem tűrő tudományos-közéleti
térfoglalásaikkal </b></span><span><b>a
történelem, a múlt<span> </span></b></span><span><b>átírásával
– szükség szerint végleges eltörlésével –
próbálják meg felszámolni</b></span> <span><b>az
általunk ismert európai kultúrát.</b></span></p>
<p> <span><b>De ami talán a legszörnyűbb, hogy
mindezen folyamatokról a XXI. század
orwelli „újbeszéljének”, a politikai
korrektségnek az árnyékában Nyugaton
lassan már beszélni sem lehet</b></span>.<span><b>
A PC valójában egy erkölcsi abszolutizmus
a szabadság nevében, mely a kötelezően
elvárt önkorlátozás következtében</b></span>
<span><b>a véleménynyilvánítás szabadságát és
ezáltal az őszinte és kiegyensúlyozott
diskurzus lehetőségét </b></span><span><b>ássa
alá</b></span>. <span><b>Mára oda
jutottunk, hogy</b></span> a<span><b>ki
mindezek ellenére veszi a bátorságot és
József Attila szavaival „nem csak a
valódit, hanem az igazat is kimondja”, az</b></span>
<span><b>egyúttal </b></span><span><b>munkáját,
egzisztenciáját<span> </span></b></span><span><b>is
kockáztatja<span>. </span></b></span><span><b>Mindennek
tökéletes látlelete</b></span><span><b>
Petry Zsolt </b></span><span><b>esete</b></span>,<span><b>
aki őszinte véleményéért végül <span>az
állásával fizetett a véleménynyilvánítás
szabadságára oly kényes Németországba</span></b></span><span>n.<b>
Az uralkodó nyugati politika most már</b></span>,
ahogy Orbán Viktor a Petry-üggyel
kapcsolatosan megfogalmazta:<span><b> elnyomó
politika.</b></span></p>
<p> Pontosan itt érhető tetten, hogy minden
látszólagos különbség ellenére <span><b>a
bolsevista ateizmus és materializmus
jelenlegi európaizált megjelenési formája
és működése, valamint az egykori szovjet
változata között több a hasonlóság, mint<span>
a különbség.</span></b></span></p>
<p> Aki ezt nem látja, vagy nem akarja látni, az
valójában szemet huny a XX. század egyik
legnagyobb tanulsága felett. <span><b>Alister
McGrath északír teológus <span>fogalmazta
meg</span> talán legtisztábban</b></span><span><b>,
hogy ha egy társadalom <span> elveti<span>
</span></span><span>Isten ideáját</span><span>
és mást állít a helyébe,</span> <span>az
végül szörnyűséges diktatúrához vezet</span>,
hiszen <span>egy</span> <span>erkölcs és
értékek</span> <span>nélkül formálódó
társadalomban a legsötétebb emberi
ösztönök ellenállás nélkül törhetnek</span>
a felszínre.</b></span></p>
<p> <span><b>Isten ideájának a társadalom
szervezési elvei közé történő
visszaemelését </b></span><span><b>a
magukat progresszívnak valló baloldaliak
és liberálisok</b></span> <span><b>a
társadalmi fejlődés</b></span> <span><b>tagadásaként,
anakronizmusként bélyegeznék meg</b></span>.
Azt azonban néhány – az utóbbi időben
elsősorban az Egyesült Államokban
bekövetkezett társadalmi eseményekből
láthatóan már egyre több – anarchistán kívül
ma még senki sem tagadja, hogy szükség van
valamilyen „kovászra”, amely összetartja a
társadalmat.</p>
<p> <span><b>Egy, a jelenlegi balliberális elit
által megálmodott multikulturális
társadalomban – </b><span>melyben </span></span><span>a
valláson </span>és a származáson túl az
egyéni önmeghatározáshoz kapcsolódóan
elképesztő diverzitás figyelhető meg – <span><b>nyilvánvalóan
erkölcsi relativizmus uralkodik.</b></span>
Egy egyszerű példával megvilágítva, <span><b>ebben
az elképzelt „szép új világban” egy
ateista joggal tehetné fel a kérdést, hogy
neki miért nem lehet több felesége. A
sokat hangoztatott<span> tolerancia</span><span>
ugyan megkönnyítheti az együttélést</span>
egy ilyen társadalomban, de </b></span><span><b>közösségformáló
erővel<span> </span></b></span><span><b>biztosan
nem rendelkezik. </b></span>Sokan éppen
ezért a jólétben vélik felfedezni azt az
eszményt, amely képes lehet majd összetartani
ezt az egyre jobban széthulló társadalmat. Ez
azonban alapvető tévedés – figyelmeztetett
Barankovics István –, hiszen a jólét nem
eszmény, csak eszköz, mely megkönnyítheti a
szellemi és erkölcsi értékek elérését.</p>
<p> Ha tévedek, és mégis létezne egy eszme, mely
képes lenne kovászként összetartani ezt az
igencsak porózus társadalmat, akkor is egészen
bizonyosan egy teljesen más Európa épülne fel
belőle, mint amit megismertünk, s amire jogos
büszkeséggel tekintünk.</p>
<p> Éppen ezért <span><b>úgy gondolom, hogy a
keresztény alapok jelentik az egyetlen
alternatívát Európának</b></span>.<span><b>
Ezek a fundamentumok történelmileg is
bizonyították, hogy <span>a világnézetek
pluralitása</span> ellenére is
lehetséges bizonyos etikai konszenzust
létrehozni<span>.</span></b><b> Francis
Schaffer amerikai teológus<span> írta: <span>az
a legműködőképesebb koncepció, ha a
nemzetet egyfajta keresztény alapokon
nyugvó erkölcsi konszenzus irányítja.
Az államnak sohasem szabad a
polgáraira erőltetnie a keresztény
hitet, ezzel szemben a törvényeknek
keresztény felfogásból kell fakadniuk
és tükrözniük kell a Bibliából
megismert isteni értékrendet; a béke,
az élet, az emberi méltóság
tiszteletét, a szeretet és az
irgalmasság mindenekfelettiségét.</span></span></b></span></p>
<p> Ehhez <span><b>Umberto Eco, nem hívő olasz
író-filozófus <span>gondolatá</span>t </b></span>kölcsön
véve még annyit tennék hozzá, hogy <span><b>Krisztus
alakja modell lehet az evilági etikát
valló nem hívőknek is, hiszen Krisztus az
egyetemes szeretet, az ellenségnek való
megbocsátás, a mások üdvösségéért önmagát
feláldozó Isten Fia olyan misztériumot
képvisel, amely megnemesíti azok szívét
is, akik nem hisznek<i>.</i></b></span></p>
<p> Éppen ezért, ha számunkra fontos Európa
jövője, akkor <span><b>nincs más út, vissza
kell térnünk az alapokhoz, ahonnan
Schuman, de Gasperi és Adenauer annak
idején elindult.</b></span></p>
<p> <span><b>Az első lépés ezen az úton annak a
felismerése, hogy </b></span><span><b><span>a
kereszténység Európában nem csupán
vallás, hanem létforma, mely</span> </b><b>alapjaiban
hatja át gondolkodásunkat,
cselekedeteinket, tetteinket és határozza
meg társadalmi intézményeinket.</b></span>
Azt hiszem, ezt az axiómát a baloldali és a
liberális gondolkodók legjobbjai is pontosan
értik, csak éppen képtelenek elfogadni azt.
Ezért is tesznek meg mindent annak érdekében,
hogy a szellemi tudományokból kiűzzék a
kereszténységet, vagy éppen kisajátítsák
azokat a fogalmakat és társadalmi
intézményeket, amiket valójában a
kereszténységnek köszönhetünk.</p>
<p> <span><b>A második lépés éppen ezért
szükségszerűen az, hogy </b></span><span><b>a
politikai korrektség erkölcsi
abszolutizmusá<span>tól</span></b></span><span><b>
megszabadulva megpróbáljuk visszaszerezni
saját fogalmainkat és azokat az eredeti
jelentésüknek megfelelően a társadalom
szolgálatába állítsuk</b></span>. Egy
valós példája lehet ennek a haladás eredetileg
keresztény fogalma, mely a világ jó részének
közgondolkodásában már éppen annak
antitéziseként szerepel. Hogy mit is jelent a
kettő közti különbség a valóságban, azt a
hazai kereszténydemokrácia egyik legnagyobb
alakjának,<span><b> Barankovics Istvánnak a <span>szavain</span></b><span>ál
nehéz jobban visszaadni:</span><b> „<span>A
materialista haladáspárti szerint
haladni annyit tesz, mint kiterjeszteni
az ember uralmát a természeten és azt az
élvezet szolgálatába állítani. </span>A
keresztény eszme szerint a haladás az
ember harmonikus uralma a természeten és
önmagán, abból a célból, hogy az
embereszmény a legtökéletesebben
megvalósulhasson.”</b></span></p>
<p> <span><b>A harmadik lépésben </b></span>ennek
szellemében<span><b> olyan magasztos eszményt
kell a társadalom, az európai közösség elé
állítani, amely megragadó és
áldozatvállalásra érdemes jövő látomását
adja.</b></span></p>
<p> Ez nem lehet sem a bolygónk
kizsákmányolásához vezető „élj a mának”
individualista és hedonista felfogása, de az
ezt tagadó kollektivista ideológiák sem
jelenthetnek megoldást, hiszen azok éppen
erkölcsi relativizmusukkal ássák alá a polgári
együttélés alapját jelentő, maradandó erkölcsi
törvényeket. <span><b>A kereszténydemokrácia
azonban egyidejűleg tudja támogatni az
egyéni teljesítményt és a természetes
közösségek boldogulását, és éppen ezért
arra is képes, hogy feloldja<span> az
individualista és a kollektivista eszmék
közötti ellentéteket.</span></b></span></p>
<p> Ez az európai kereszténydemokrata vízió mai
kapitalista világunkban<span><b> nem
választható el <span>az anyagi értelemben
vett jólét</span>től,</b></span> <span><b>de<span>
annál </span>többről kell szólnia,</b></span>
mert az európai gazdasági és politikai
összefogás az erkölcsi problémák megoldása
nélkül egész biztosan életképtelen lenne. <span><b>A
XX. század gazdasági és technikai
robbanása bizonyította, hogy ez az
egyébként pozitív változás nem járt együtt
az emberiség erkölcsi fejlődésével, éppen
ezért </b></span><span><b>a XXI.
században minden korábbinál nagyobb
szükségünk van olyan szilárd
kapaszkodókra, amelyek alapján képesek
lehetünk különbséget tenni a hasznos é<span>s
a veszélyes</span><span> újítások </span>között.</b></span></p>
<p> A politikai együttműködés előtt álló
erkölcsi problémák megoldása során pedig <span><b>iránymutató
lehet számunkra Szent II. János Pál pápa
Veritatis splendor kezdetű enciklikája,
melyben az erkölcs és a politikai,
valamint a társadalmi élet megújításával
kapcsolatos egyházi tanítás is
megismerhető.</b></span></p>
<p> <span><b>Az enciklika kiemeli, hogy a
kormányzók és a kormányzottak közötti
igazmondás, a nyilvános adminisztráció
áttekinthetősége, a közügyek szolgálatában
a pártatlanság, a politikai ellenfelek
jogainak a tiszteletben tartása, a
közpénzek becsületes és helyes kezelése
egyaránt olyan elvek, amelyeknek gyökere a
személy transzcendens értékében és az
állam működésének az objektív erkölcsi
követelményeiben található</b></span>.
Kereszténydemokrata felfogás szerint <span><b>a
közerkölcsökért, a demokrácia
kibontakozásáért mindenkit felelősség
terhel</b></span>, ha nem is egyenlő
mértékben.</p>
<p> <span><b>Manapság azonban az európai
társadalmak polgárainak döntően csak a
jogok iránt van érzéke, és többé-kevésbé
viszolyognak</b></span><span><b> azoktól a
kötelezettségektől, amelyek az embert
társaival és a társadalommal szemben
terhelik.</b></span> <span><b>A
kereszténydemokrácia felfogása <span>ezzel</span>
szemben a kötelezettségek kölcsönös
teljesítését a jogok érvényesítésének és
ezáltal a demokratikus működés
alapfeltételének tekinti.</b></span></p>
<p> Mindennek megvalósításakor <span><b>negyedik
lépésként a kereszténydemokrata
politikusoknak meg is kell felelniük
ezeknek az erényeknek</b></span>, ahogy
azt Varga Lászlótól is sokszor hallhattuk:<span><b>
„Nem elég csak tisztességesnek lenni,
hanem annak is kell látszani.” S ez igazán
nem is könnyű feladat. Adenauer mondta
egykoron, hogy „kereszténynek lenni valami
nagyon hatalmas, olyan valami, ami nagyon
nehéz. Szerényen meg kellene elégednünk
annyival, hogy pusztán ezt mondjuk:
törekszünk rá, hogy keresztények legyünk.</b></span>
Erőfeszítéseinkkel igyekszünk keresztényként
élni, és ezen az úton haladva szeretnénk
lassan a tökéletesség egyre magasabb fokait
elérni.”</p>
<p> Nekünk<span><b>, az alapító atyák kései
követőinek nem pusztán megőrizni és
védelmezni, hanem tovább kell
fejlesztenünk és meg kell szilárdítanunk
azt a spirituális és politikai örökséget,
amelyet ezek a nagy, a szó legnemesebb
értelmében vett európai államférfiak
hagytak az utókorra.</b></span></p>
<p> Ha magyar kereszténydemokrataként magunkénak
valljuk Barankovics István örök érvényű
szavait, miszerint „az a társadalom és
kultúra, mely a célját megszabó eszménnyel nem
bír, hasonló az emberhez, akinek számára az
élet elvesztette értelmét”, akkor és ebből mi
magunk is megérthetjük, hogy pontosan mire
utalt <span><b>Schuman, amikor krédójukat egy
mondatba sűrítve arra <span>figyelmeztette
az utókort</span>, hogy</b></span> <span><b>„Európa
keresztény lesz, vagy nem lesz”.</b></span></p>
<p> Vagy meg tudjuk állítani az értékeink
feladását jelentő, többek között a nemi
azonosság, a nemzeti szuverenitás és
önazonosság feloldására irányuló törekvéseket,
vagy semmi sem tudja majd megvédeni a migráció
szorításában vergődő Európát és abban
bennünket, hogy be ne következzen Schuman
gondolatának a második fele.</p>
<p> <span><b>Az alapító atyák személyes
életútja, az </b></span><span><b>akkori
ateista diktatúrák idején</b></span> <span><b>tanúsított
bátor ellenállásuk, majd <span>a második
világháborút </span> követően
vezetésükkel végbement szellemi megújulás
arra kötelez minket, hogy erőnket
megfeszítve küzdjünk azért, hogy Európának
ne <span>csak </span> keresztény múltja,
hanem keresztény jövője is legyen.</b></span></p>
<p> <i>Latorcai János</i></p>
<p> <i>A szerző az Országgyűlés alelnöke, a
KDNP országos választmányának az elnöke</i></p>
<div>Magyar Nemzet</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
<br>
</div>
<br>
<fieldset></fieldset>
<pre>_______________________________________________
Grem mailing list
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" target="_blank" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" target="_blank" moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a>
</pre>
</blockquote>
</div>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" target="_blank"
moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
rel="noreferrer" target="_blank" moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote>
</div>
<br>
<fieldset class="mimeAttachmentHeader"></fieldset>
<pre class="moz-quote-pre" wrap="">_______________________________________________
Grem mailing list
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a>
</pre>
</blockquote>
<div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br /> <table style="border-top: 1px solid #D3D4DE;">
<tr>
<td style="width: 55px; padding-top: 18px;"><a href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient" target="_blank"><img src="https://ipmcdn.avast.com/images/icons/icon-envelope-tick-round-orange-animated-no-repeat-v1.gif" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;" /></a></td>
<td style="width: 470px; padding-top: 17px; color: #41424e; font-size: 13px; font-family: Arial, Helvetica, sans-serif; line-height: 18px;">Mentes a vírusoktól. <a href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient" target="_blank" style="color: #4453ea;">www.avast.com</a> </td>
</tr>
</table>
<a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"> </a></div></body>
</html>