<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Beszélgetés a nagycsaládos Dabóczi Kálmánnal</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont">Nézőpont</a> – 2021. április 14., szerda | 20:08<div class="gmail-ikonok"> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/mi-lehet-nagyobb-ajandek-egy-apanak-beszelgetes-nagycsalados-daboczi-kalmannal">https://www.magyarkurir.hu/hirek/mi-lehet-nagyobb-ajandek-egy-apanak-beszelgetes-nagycsalados-daboczi-kalmannal</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g113159']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=113159&v=1&img=c_IMG_5544.jpg" style="margin-right: 0px;" width="491" height="327"><span class="gmail-galcount" title="11 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> 11</span></a></div><h3 class="gmail-lead">Hogyan
 talál időt, miből merít erőt, energiát egy felsővezető, az Egyházban is
 elkötelezett vezetői szolgálatot vállaló férfi, hogy jó apja legyen hét
 gyermekének és szerető férje a feleségének? Kilencvennapos, napi 
szentmisével, szentségimádással és aszkézissel járó Exodus 90 
lelkigyakorlata idején beszélgettünk Dabóczi Kálmánnal, a Hetvenkét 
Tanítvány Mozgalom elnökével.</h3><div class="gmail-contentsav"><p><strong>– A
 közösségi médiában közzétett életvidám családi képeiket látva magától 
adódik a kérdés: valóban ilyen boldog a nagycsaládos lét?</strong></p>
<p>– Számunkra nagy öröm, hogy ennyi gyermeknek lehetünk a szülei. 
Minden alkalommal csodaként éltem át a gyermekeink születését. A 
gyerekvállaláshoz ép ésszel, nyitottsággal álltunk hozzá, és bíztunk 
Istenben. Úgy gondoltuk, vele bármire képesek vagyunk. A hit és a remény
 életet teremt, legyen akármekkora az összevisszaság a világban, a 
szeretet pedig segít elhordozni az ezzel járó terheket a mindennapokban.</p>
<blockquote>
<p>Számomra óriási varázsa van a nagycsaládos létnek. Aki nem mond igent
 az életre, nem is tudja, miről marad le. A családban hatványozódik a 
szeretet.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g113159']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=113159&v=1&p=1&img=c_IMG_20190811_183707.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p>A mi családunkat nemzedékekre visszamenőleg nagy számok jellemzik. 
Anyai ágon a nagypapámék tizenketten voltak testvérek, édesanyámék 
nyolcan, mi hatan. A nagycsalád hagyománya nem kötelező érvénnyel, de 
továbbélt a testvéreim között is. Jelenleg a szüleimnek huszonnyolc 
unokájuk és hét dédunokájuk van. Édesanyámban nagyon erősen él az a 
meggyőződés, hogy a családot össze kell tartani. Erre minden alkalmat 
meg is ragad, és elmegy a fizikai teljesítőképessége határáig, amellett,
 hogy hetvennyolc évesen is dolgozik még orvosként.</p>
<blockquote>
<p>A találkozás, a családi közös étkezések szövik köztünk a finom 
kötelékeket, így veszünk részt egymás életében. A testvéreimmel ebbe 
nőttünk bele, próbáljuk fenntartani a hagyományokat.</p>
</blockquote>
<p>Szépen megküzdünk a nagycsaládi összejövetelekért. Emellett a 
családom apai ága is meghatározó példát adott. Édesapámék hárman voltak 
testvérek, a két lány ciszterci nővér lett Kismaroson.</p>
<p><strong>– Mennyiben érezte a jó családi háttér megerősítő hatását?</strong></p>
<p>– Első körben mindenki azt mondja: könnyű neked ilyen háttérrel, 
ilyen mintával. Lénárd Ödön és Kállay Emil atya lelkivezetése mellett 
növekedtem, így valóban minden megadatott ahhoz, hogy ma itt tartsak.</p>
<blockquote>
<p>De semmi sem pótolja azt az egyéni munkát, azt a szenvedélyes 
küszködést, hogy mindez a sajátommá váljon, hogy választ adjon a 
kérdésekre: Miért élek? Miért akarom követni Krisztust?</p>
</blockquote>
<p>Ez nem jön magától. A külső feltételek segítenek, megtartó erőt 
jelentenek, de az egyéni belső út akkor is szenvedésekkel, 
hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel jár. Néha megadatik, hogy katartikus
 mélységben átélhetjük, miként veszi a kezébe és alakítja át a szívünket
 Isten. Én ezt egy MÉCS-lelkigyakorlaton tapasztaltam meg. Olyan 
változás ment végbe mennem, ami nem az én intellektuális erőfeszítésem 
műve volt, hanem ajándék. Hatására gyökeresen megváltozott a látásmódom,
 a világhoz való viszonyom. Rugalmasabbá vált az addig elég kemény 
szívem, nagyobb lett bennem a szeretet, érzékenyebbé váltam, jobban 
észrevettem a szépet, motiváltabban tudtam áldozatot hozni másokért. Ez 
számomra azt mutatta, hogy valami többről van szó, mint emberi 
erőfeszítésről.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g113159']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=113159&v=1&p=1&img=c_Fam_8_01.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– A házasságuk első pillanatától kezdve nagycsaládra vágytak?</strong></p>
<p>– Kállay Emil atya egyetemi hittanján, rettentő fiatalon találkoztunk
 a feleségemmel, ő még nem töltötte be akkor a húszat. Az egymásra 
ismerés pillanata megismételhetetlen. Átéltük ezt az erős „aha” élményt,
 és eldőlt a sorsunk: fél év múlva eljegyeztük egymást, és a 
megismerkedésünk után másfél évvel házasságot kötöttünk. A szülők felé 
volt egy ígéretünk, hogy Vera megszerzi a diplomáját, klasszikus gitár 
szakon tanult a főiskolán. Így 2000 tavaszán született meg az első 
gyermekünk. Ez a négy év várakozás fontos szakasz volt az életünkben. 
Közben egy évet Németországban töltöttünk ösztöndíjjal, ahol kutattam és
 a doktori disszertációmat írtam. Az összezártságban, a barátok és a 
családi kapcsolatok fokozott hiányában sok válságjelenséget felgyorsítva
 éltünk át.  Megvoltak a szükséges csatáink már az elején. De 
megmaradtunk, és komoly fejlődésen ment keresztül a kapcsoltunk. Amikor 
hazajöttünk, sok segítséget, megerősítést jelentett számunkra a MÉCS, a 
családközösségben látott példák.</p>
<p><strong>– Kezdettől a MÉCS mellett köteleződtek el?</strong></p>
<p>– Házasságunk és a MÉCS egyidős, mi is most ünnepeljük a 25 éves 
jubileumunkat. A Szent Imre-templomban közösségvezetőm volt Ménesi 
Balázs és Krisztina, akik a MÉCS magyarországi elindítói. Meghívásukra 
tulajdonképpen fejest ugrottunk a szolgálatba. Szerepet vállaltunk a 
közösségek indításában, majd ránk bízták a fiatal pároknak szóló MÉCS 
Napok házigazdai, szervezői feladatait. Azzal próbáltuk szembesíteni a 
fiatalokat, milyen mélysége van a szentségi házasságnak, és mik a 
szükséges alapok ahhoz, hogy felelősen tudják kimondani az igent. Az 
egyik oldalon fájdalmas volt megélni, hogy a péntek este megérkező 
mosolygós fiatalok közül szombat délután néhányan sírva mentek haza, 
eljegyzések és együtt járások bomlottak fel a szemünk előtt, a másik 
oldalon viszont nem egy lánykérés tanúi lehettünk.</p>
<blockquote>
<p>A MÉCS Napok mélyre megy, tükröt tart a fiataloknak, segít 
meglátniuk, hogy megvan-e a kapcsolatukban az az alap, amire építeni 
lehet, amire támaszkodva ki lehet mondani az életre szóló igent.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g113159']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=113159&v=1&p=1&img=c_IMG_5511.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– A sorban születő gyerekek és a vezetői pozícióval járó munka mellett hogyan volt tartható ez a szolgálat?</strong></p>
<p>– Sokszor kudarcot vallottunk benne, és tanultuk, hogyan nem szabad 
csinálni. Hosszú évekig könnyedén rábíztuk a gyerekeket valakire, hogy 
MÉCS Napokat tarthassunk, volt olyan félév, amikor hat alkalommal is. 
Hála Istennek, a gyerekek nem lettek mozgalmi árvák, akiknek a szülei 
annyira szentek, hogy csak a gyerekeikre nem marad idejük és energiájuk.
 Időben felismertük, hogy nem jó úton járunk. Át kellett adnunk bizonyos
 szolgálatokat, és megtalálnunk a helyes arányt a család, a munka és a 
szolgálatok között. Rá kellett jönnünk arra, hogyan tudjuk napi szinten 
összehangolni az életenergiáinkat, mikor minek van prioritása. A 
mindennapokban ez sokszoros újratervezést igényelt. Ma már tudatosan 
odafigyelünk a MÉCS-en belül arra, hogy többen, de egyénenként 
kevesebbet dolgozzunk. Megosztjuk a feladatokat, így a szolgálat 
élhetőbb, fenntarthatóbb, összhangba hozható a család mindenkori 
állapotával. A családi életünkön is alakítanunk kellett. Az időbeosztás a
 fenntarthatóság kulcsa.</p>
<p><strong>– Napi szentmise, 90 napos lelkigyakorlat, családi házukban kápolna… Kezdem érteni, honnan van mindehhez az erő.</strong></p>
<p>– Amikor egy hónappal ezelőtt elhatároztam, hogy minden reggel 
elmegyek misére, azt gondoltam, ez nem fog beleférni az életembe. De 
olyan erővel hív a Jóisten, hogy nem tudok nemet mondani. Egyedül 
kezdtem, de ma a gyerekek közül többen is velem tartanak, önként. Mi 
lehet ennél nagyobb ajándék egy apának?</p>
<blockquote>
<p>Ha az ember krisztusibb életet igyekszik élni, az sugárzik róla és 
hat a gyerekekre. Hiszem, hogy amit energiából, figyelemből beleteszünk a
 családi életbe, az nem múlik el nyomtalanul.</p>
</blockquote>
<p>Milyen fájdalom lehetett a tékozló fiú apjának, amikor az egyik fia 
elment, és a habitusa alapján sejteni lehetett, hogy el fogja tékozolni 
az örökséget! Mégis tiszteletben akarta tartani a fia szabadságát, és 
elfogadta, hogy elmegy. Nem hozhatunk meg minden döntést a gyerekeink 
helyett, a pici, napi szintű kudarcokból nem szabad kimentenünk őket. 
Egy példa az életünkből: ha valamelyik gyerek nem kel fel időben, és 
arra kér, hogy vigyem ki a buszhoz, úgy pont beérne az iskolába, akkor 
általában nem teszem meg, mert meg kell élnie, hogy a döntéseinek 
következménye van. Ha nem kel föl, elkésik, és igazolatlan órát kap. Ha 
soha nem szembesül a rossz döntése következményeivel, azzal teszek 
rosszat neki.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g113159']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=113159&v=1&p=1&img=c_IMG_20190811_172145 (2).jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Emlékszem a nyári találkozásunkra, amikor együtt, kilencen megérkeztek kerékpárjaikon az őrségi Borostyán-tóhoz. </strong></p>
<p>– Megkerestük az Őrségben az ország legeldugottabb kempingjét. 
Átéltük a nyár legviharosabb éjszakáját, kimosott minket a sátorból az 
eső, mindenünk úszott. De túléltük, és a végén mindenki fantasztikus 
kalandként gondol vissza erre.</p>
<blockquote>
<p>Apai tekintéllyel megmutatni a határozottságot, a kiállást, a 
döntésképességet, a kreativitást, amivel egy családot meg tudok óvni, és
 közben mindenkit bevonni a közös tevékenységekbe a maga szintjén – erre
 van szükség a családban.</p>
</blockquote>
<p>Az 50. születésnapomra kaptam egy albumot, mindenki írt bele, hogy 
mit köszön, mire emlékszik vissza szeretettel. Minőségi idő, kaland, 
amelyben érzik a személyes törődést – ilyeneket fogalmaztak meg a 
gyerekek, visszaigazolva, hogy jó úton járunk.   </p>
<p><strong>– Tekintélyről, határozottságról beszél az apai szerep leírásakor. Meghatározónak tartja ezt a nevelésben?</strong></p>
<p>– Tipikus helyzet: anya-apa, jó zsaru-rossz zsaru. Sokszor szeretném,
 ha nem mindig én lennék a rossz zsaru, és a feleségem állna bele 
keményebben a gyerekekkel való konfliktusokba. Bakos Rafael atya 
szembesített azzal, hogy a tekintély kötelez, a tekintéllyel szolgálni 
kell, az apa nem bújhat el a felelősség elől. De kell a megkülönböztetés
 kegyelme, hogy tisztán lásson. Ebbe bele kell nőnie, nem adják ingyen. 
Csendes elmélkedésben, az Úr felé fordulásban érik meg az emberben, 
fokozatosan.</p>
<blockquote>
<p>A tekintélyt az apának első körben a felesége tudja megadni, azzal, 
hogy megadja a családfői méltóságot. A másik oldalon viszont az édesanya
 méltóságát a férj adja meg, kötelessége felemelni őt azért az 
életáldozatért, amit édesanyaként éveken át végez. Ez a kölcsönösség, 
figyelmesség, egymás hordozása mélységet ad a kapcsolatnak.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g113159']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=113159&v=1&p=1&img=c_IMG_5166.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Ferenc pápa a tekintély mellett hangsúlyozza az apai gyengédség, az elfogadás fontosságát is.</strong></p>
<p>– A mai világban összekeveredik a macsóság a férfiassággal, az 
érzelmi intelligencia az érzelgősséggel és a nyálassággal. Valentin-napi
 bájolgás lesz a szeretet kifejezése, és nagy a kísértés, hogy a 
családról való gondoskodás mindennapi, hűséges cselekedetei a sok bóvli 
között háttérbe szoruljanak. A férfi – hiába mutatjuk, hogy mennyire 
magabiztosak vagyunk – éhezi és szomjazza a pozitív visszacsatolást, 
jólesik a lelkünknek a köszönet azért, hogy gondoskodunk a családról. De
 ugyanez vonatkozik az édesanyákra is. Házaspárként éhezzük egymás 
szeretetét. Egy-egy elismerő szó azonnal feltölti az ember 
szeretettankját.</p>
<blockquote>
<p>Egy férj tenyerébe két szót írnék fel: igazságosság és irgalmasság. A
 feleség kezébe többet, a nők lelke bonyolultabb. A feleség egyik 
tenyerében az egység, a családi légkör megteremtése állna, a másikban a 
dicséret, a vigasztalás, a motiválás.</p>
</blockquote>
<p><strong>– Mennyire terheli meg a férfit, hogy elvárják tőle a család anyagi biztonságának megteremtését?</strong></p>
<p>– Félrevezető, hogy mi adja a biztonságot. Amikor a BKK 
vezérigazgatójaként egy többezres cég élén álltam, és szinte nem volt 
Magyarországon magasabb vezetői pozíció azon a szakterületen, semmivel 
nem éreztem nagyobb biztonságban magam, mint amikor 2002-ben a 
választások után munkanélküli lettem. Államközeli cégnél dolgoztam, és 
feketelistás lettem. Hat-nyolc hónapon át a tartalékokból kellett élni, 
és megszenvedni a tapasztalatot, hogy nem kellek, nem kapok lehetőséget.
 Ilyen helyzetben keresi az ember, mi adja az értékét. És itt van a 
csapda.</p>
<blockquote>
<p>Amikor az ember egzisztenciát, anyagi biztonságot teremt, azt hiszi, 
az az ő műve. Itt kell megállni. Mert minden kegyelem, egyetlen 
lélegzetvételünket sem tudjuk magunk megoldani. Minden Isten kezében 
van.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g113159']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=113159&v=1&p=1&img=c_IMG_20190929_115839 (2).jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p>A Jóisten gondoskodik a családomról. Lehet, hogy sokaknak nem fog 
tetszeni, amikor a Miatyánkot imádkozzuk, és azt kérjük, add meg nekünk a
 mindennapi kenyerünket. Nem három évnyi tartalékot, nyaralót, kocsit. A
 gondviselésre való ráhagyatkozás tanulási folyamat. Számomra napi 
szintű kísértés, hogy majd én gondoskodom a családomról. Nem, meg kell 
állni, és csendben maradni.</p>
<blockquote>
<p>Nehéz megtennem, vért izzadok, hogy ne magam körül forogjanak a 
gondolataim, és hagyjam, hogy Isten alakítson. Az ő világa annyival 
gazdagabb!</p>
</blockquote>
<p>És ha elkezdjük megtapasztalni ezt, akkor hihetetlenül vágyunk rá. Ha
 tudunk csendben maradni, az egész környezetünk átalakul, hiszen mi 
magunk alakulunk. Így odafigyelőbb, alázatosabb leszek, feladom a 
kontrollt, és az imában azt fejezem ki, de jó, hogy itt lehetek nálad, 
Istenem! </p>
<p><strong>Szerző: Trauttwein Éva</strong></p>
<p><strong>Fotó: Lambert Attila; családi archívum</strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p>
<p><em></em></p></div>

</div>