<html>
<head>
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=UTF-8">
</head>
<body>
<p>Kedves Levente !</p>
<p>Ami az 1867 utáni helyzetet illeti (megtaláltam a rendeletet ):A
Magyar Királyság területét elhagyni illetve beutazni az
51.883/1877 majd az 117.12 I/1898 -s BM rendelet szerint magyar
vagy külföldi állampolgárnak csak útlevéllel vagy igazoló úti
okmánnyal lehetett.<br>
</p>
<p>Mindkét rendelet már elő írja az útlevél pontos formáját
is.Létezett kis határ forgalom ekkor már pl.Szerbia vagy Románia
felé de itt is kellett egyszerűsített úti okmány.Európában
létezett olyan ország amely nem követelt meg igazi útlevelet de
valamilyen igazoló okmány a külföldinek itt is kellett.</p>
<p>De én még egyszer leírom nem erről kívántam szólni hanem a Magyar
Királyság belső útlevél kényszeréről ami a 18.században sőt a 19.
század elején még több európai országban kötelező volt.</p>
<p>Üdv. Egon<br>
</p>
<div class="moz-cite-prefix">2021.04.12. 10:30 keltezéssel, Sziklay
Levente írta:<br>
</div>
<blockquote type="cite"
cite="mid:freemail.20210412103030.32547.1@fmxmldata04.freemail.hu">
<div>
<div>Kedves Egon!</div>
<div> </div>
<div>Útlevél létezett, de ennek nem a (negatív értelmű) utazási
engedély volt az értelme, hanem annak a kinyilvánítása, hogy
az illető a hatalom figyelme/védelme/tekintélye alatt áll.
Tehát itt arról volt szó, hogy nem Széchenyi gróf magánember
utazik, hanem olyan valaki, akit az állam különös figyelmében
részesít és erre felhív egyéb államokat is.</div>
<div> </div>
<div>Üdv</div>
<div> </div>
<div>Levente</div>
<div><br>
Reinisch Egon <a class="moz-txt-link-rfc2396E" href="mailto:reinisch@t-online.hu"><reinisch@t-online.hu></a> írta:
<blockquote> </blockquote>
</div>
</div>
<p>Kedves Levente !</p>
<p>Nem véletlenül írtam azt ,hogy kb. 1870 és 1914 között csökkent
az európai államok rendőr állami jellege .Az alábbi idézetből
látszik még egy főrendnek is kancellári engedéllyel lehetett
csak angliai útlevelet szereznie.A mi kis K.u K. Monarchiánkban
1867 után szabadon lehetett közlekedni útlevél nélkül de annak
még utána nézek Európára ez érvényes -e.</p>
<p>De én alapvetően a belső útlevél kényszerről írtam 1867
előttről és Magyarországról.</p>
<p>lásd:Digitális tankönnytár :Széchenyi és az Al-Duna
szabályozása</p>
<p>Ugyanez időben 1832. július végén történt, hogy Széchenyi a
nádor közbenjárására és Metternich államkancellár engedélyével
megkapta az Angliába szóló útlevelet. A Társulat ügyei angliai
tartózkodása alatt is sok gondot okoztak számára. Miközben
rendkívüli buzgalommal tevékenykedett – londoni és vidéki
gyárakat látogatott, megismerkedett Williams Tierney Clarkkal és
más neves hídmérnökökkel; adatokat, tanácsokat, ajánlatokat
gyűjtött angliai utazásának fő tárgyán, a Buda és Pest közötti
állandó híd létesítésének kérdésén kívül, útépítésre, vasútra,
gőzmalomra, gőzhajóra, folyamkotrógépre – egyidejűleg az otthoni
híreken töprenkedett és azon, hogyan nyerhetné meg a nagyhatalmú
kancellárt, Metternichet is, meg a nádort és Reviczky Ádám
magyar főkancellárt: „wie werde ich die combinieren”? [Hogyan
fogom én őket összeegyeztetni?] Mindenesetre hazatérése után
rögtön aktivitásba lendült mindezek irányába. November 26-án
érkezett vissza Bécsbe: 27-én már Metternichnél ebédelt; 28-án
Sinával, 29-én Reviczkyvel tárgyalt, és a nádornál járt
kihallgatáson.</p>
<p class="alcim"> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<div class="moz-cite-prefix">2021.04.12. 0:49 keltezéssel, Sziklay
Levente írta:</div>
<blockquote type="cite"
cite="mid:freemail.20210412004918.28958.1@fmxmldata00.freemail.hu">
<div>
<div>Kedves Egon, Laci!</div>
<div> </div>
<div>1914 előtt Európában útlevél nélkül nyugodtan lehetett
utazni, sem országokba belépéshez, pláne nem elhagyásához
sem kellett papír. Oroszországban ezzel szemben már
Rettenetes Iván korában sem lehetett szabadon mozogni ,
pláne nem az országot elhagyni papír nélkül...</div>
<div> </div>
<div>A mai magyarországi igazolás és igazolványmánia
szocializmus öröksége. Még a II.Világháború sem volt
személyi igazolvány (a papírokat, hogy ki, hol lakik, a
helyi település állította ki) </div>
<div> </div>
<div>Az angolszász kultúrában minden kötelező fényképes
igazolvány sokak szemében - szerintem helyesen -
elborzasztó, kis túlzással a totalitarizmus és zsarnokság
kezdete. (A szavazás fényképes igazolványhoz való kötése
Amerika egyes helyein, v. Boris Johnson igazolványötletei
ezért annyira visszatetszőek sokak szemében.</div>
<div> </div>
<div><br>
"László Baják" <a class="moz-txt-link-rfc2396E"
moz-do-not-send="true"><laszlo.bajak@gmail.com></a>
írta:
<blockquote>
<div dir="ltr">Kedves Egon! Szerintem tévedsz, ugyanis
normál helyzetben (békeidőben) 1867 előtt a belföldi
utazásokhoz egyáltalán nem kellett útlevelet kérni.
Útlevelet csak a birodalom határain kívül utazásokhoz
kellett beszerezni. (Az útlevelet is helyettesíthette pl
a céhlegények vándorkönyve.) Mivel azonban senki nem
rendelkezett személyi igazolvánnyal, úgy azok akik el
akarták kerülni a helyi hatóságok vegzálását persze
kérhettek ilyet. (vagy ajánlólevelet, esetleg más
igazolást) A helyi hatóságoknak természetesen
kötelessége volt ellenőrizni a gyanús idegeneket. A
jobban öltözöttek vagy a nemesek, vagy akik hitelt
érdemlően meg tudták indokolni az utazásuk célját eleve
nem számítottak gyanúsnak. A marhalevél az állatok
szállítására szolgáló igazolás. Nem útlevél, leginkább
azt igazolta, hogy az állatok nem lopottak voltak.Persze
mivel az egyszerű emberek csak elvétve utaztak a
megyéjük határain túlra, szórakozásból meg egyáltalán
nem, így egy szomszéd vagy éppen távoli megyében
felbukkanó pór joggal lehetett gyanús, tekintettel, hogy
nem volt magától értetődő, hogy tisztességes módon
rendelkezik pl. az utazához szükséges pénzzel. Petőfi
pl. bejárta az egész országot, de nem tudok róla, hogy
ehhez engedélyeket kért volna városi vagy megyei
hatóságoktól. </div>
<div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2">
<table>
<tbody>
<tr>
<td> </td>
<td>Mentes a vírusoktól. <a target="_blank"
href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail"
moz-do-not-send="true">www.avast.com</a></td>
</tr>
</tbody>
</table>
</div>
<div class="gmail_quote">
<div dir="ltr" class="gmail_attr">Reinisch Egon <<a
moz-do-not-send="true">reinisch@t-online.hu</a>>
ezt írta (időpont: 2021. ápr. 11., V, 18:21):</div>
<blockquote class="gmail_quote">Kedves Lista !<br>
<br>
Persze Orwel az angolszász jogszákások szerint
gondolta szörnyűnek a<br>
ANGSZOC átlag emberek megfigyelési módszereket de ezek
a szokások is<br>
csak a 19 sz. végén kezdtek elviselhetőek lenni .<br>
<br>
A Magyar Királyság területén egy közember a szatmári
béke és az 1867-s<br>
kiegyezés között egyáltalán nem indulhatott el
vármegyei ,úriszéki<br>
törvényhatósági engedély, útlevél nélkül.A lakó
kerület vagy vármegyék<br>
között csak úti-levéllel ,marha levéllel (pásztor
levéllel ) szállító<br>
levéllel vagy a tanoncoknak vándor levéllel lehetett
utazni.Az<br>
útleveleket főszolgabíró jegyző vagy szabad királyi
városok elöljárósága<br>
adta ki .Az útlevél nélkül közlekedőket a megyei
pandúrok vagy a ha<br>
különleges állapot volt a katonai járőrök
letartoztatták gyanús illető<br>
esetén néhány pofon kíséretében ki is kérdezték és egy
visszatoloncolási<br>
levéllel haza kísérték ha az illető hamis címet adott
meg következett a<br>
deres.Természetesen címeres hintót láthatóan nemes
embert nem mindig<br>
állítottak meg csak különleges állapot esetén.Még
azért is büntetés járt<br>
ha valaki úti-levél nélküli illetőt vett fel a
kocsijára .Mikor<br>
elindultak az első posta kocsijáratok útlevél nélkül
még jegyet sem<br>
lehetett váltani.<br>
<br>
Mindez nem az állítólagos Habsburg elnyomás miatt volt
így hanem a török<br>
háborúk után az állandó haderők korában úgy
elharapóztak a katona<br>
szökevények a nehéz életű emberek hogy maguk a
vármegyei<br>
törvényhatóságok is így látták jónak.<br>
<br>
Ráadásul a büntetések legalábbis elvileg még a mai
kínai számunkra<br>
emberi jogi szempontból túlkapásnak minősített
eljárásokat is<br>
meghaladták.A gyulai úriszék 1746-ban a területén
ilyen rendelkezést<br>
hozott ----Aki Passzus nélkül járókat
befogad,sehonnaiakat a házába<br>
beenged .és ebben harmadszor megtapasztaltatik, fel
fog akasztatni<br>
!-----És ezt a rendeletszöveget nem a Szovjetunióban
nem a nácizmusban<br>
hanem egy keresztény értékrendű államban írták.<br>
<br>
Aki tehát elborzad (részben joggal ) jelen korunktól
és lehetősége támad<br>
időutazásra vissza tudna menni a régi jó világba azért
gondolja meg hová<br>
és melyik időszakra menne vissza ha csak nem Esteházy
Miklósnak tudna<br>
vissza idő utazni.Amikor megépült az a fertődi kastély
az 1770 -s<br>
években még olyan volt a közbiztonság,hogy az épület
együttest egy<br>
színpompás sárga-lila egyenruhás medvebőr kucsmás
testőrgránátos egység<br>
őrizte.<br>
<br>
Tehát az a világ amit mi az emberi szabadság jogok
szerint élhetőnek<br>
tartunk nem is olyan régi az 1870 évek indult útjára
Európában és nagy<br>
háború miatt 1914-ben el is indult visszafelé a
középkor felé csak<br>
modern technikával.Az USÁ-ban ahol az alapító atyák
még minden<br>
rendelkezésüket a szabadságnak rendelték alá
(indiánokat .feketéket <br>
kivéve ) az első világ háború alatt majdnem 100 000
embert tartóztattak<br>
le vagy csak hurcoltak meg háború ellenes magatartás
miatt.<br>
<br>
Sokat beszéltünk már liberalizmusról és túlzott
szabadságjogokról de<br>
most a járvány idején hirtelen a listán többen úgy
gondolták hogy<br>
túlzottan korlátozták a jogainkat ,az emberi jogokat
csak akkor<br>
érthetjük meg igazán ( ha nem gondolunk ennek utána
időben) ha már<br>
ELVESZTETTÜK de akkor már késő.<br>
<br>
A háborús helyzetek és a járványok valóban alkalmasak
arra hogy a<br>
szigorítások ellenőrzések szorosabbak legyenek és
aztán így maradjanak.<br>
<br>
Jópofa volt mikor az a maszk viselés miatt tiltakozó
illető a videón<br>
aki azon nyafogott hogy visszaszorítottak minket a
kuckóinkba 1867-ig<br>
senki sem hagyhatta el a kuckóját indok nélkül
Magyarországon mert nem<br>
kapott útlevelet.<br>
<br>
Rajtunk is áll átlagpolgárokon hogy járvány estén
legyünk fegyelmezettek<br>
de utána a fölösleges pláne hiper -szuper technikai
nyomkövetéseket ne<br>
tűrjük el.<br>
<br>
Üdv. Egon<br>
<br>
<br>
2021.04.11. 11:10 keltezéssel, KEA írta:<br>
> És a társadalmi pontrendszer? Arcfelismeréssel,
MI-vel kombinálva?<br>
> Orwell fantáziaszegény pancsernek tűnik lassan...<br>
><br>
> <a target="_blank" rel="noreferrer"
href="https://kuruc.info/r/4/195630/"
moz-do-not-send="true">https://kuruc.info/r/4/195630/</a><br>
><br>
> A Huawei egyik szabadalma a gyalogosok képei
között azonosítja azokat<br>
> az embereket, akik látszólag ujgur származásúak.<br>
><br>
> Kínai tűznagyfal, -ágyú, online cenzúra stb. stb.<br>
><br>
><br>
><br>
> On 4/11/21 7:24 AM, Emoke Greschik wrote:<br>
>> Kedves Kati! Nagyon érdekes volt a kínai
beszámoló.<br>
>><br>
>> Kedves Levente! Neked is köszönet a portugál,
japán és dél-koreai<br>
>> megjegyzésekért!<br>
>> Szeretettel,<br>
>> Emőke<br>
>> --<br>
><br>
> Üdvrivalgással:<br>
> KEA.<br>
> _______________________________________________<br>
> Grem mailing list<br>
> <a target="_blank" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
> <a target="_blank" rel="noreferrer"
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br>
--<br>
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver
átvizsgálta.<br>
<a target="_blank" rel="noreferrer"
href="https://www.avast.com/antivirus"
moz-do-not-send="true">https://www.avast.com/antivirus</a><br>
<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a target="_blank" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a target="_blank" rel="noreferrer"
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a></blockquote>
</div>
Kedves Egon! Szerintem tévedsz, ugyanis normál helyzetben (békeidőben) 1867 előtt a belföldi utazásokhoz egyáltalán nem kellett útlevelet kérni. Útlevelet csak a birodalom határain kívül utazásokhoz kellett beszerezni. (Az útlevelet is helyettesíthette pl a céhlegények vándorkönyve.) Mivel azonban senki nem rendelkezett személyi igazolvánnyal, úgy azok akik el akarták kerülni a helyi hatóságok vegzálását persze kérhettek ilyet. (vagy ajánlólevelet, esetleg más igazolást) A helyi hatóságoknak természetesen kötelessége volt ellenőrizni a gyanús idegeneket. A jobban öltözöttek vagy a nemesek, vagy akik hitelt érdemlően meg tudták indokolni az utazásuk célját eleve nem számítottak gyanúsnak. A marhalevél az állatok szállítására szolgáló igazolás. Nem útlevél, leginkább azt igazolta, hogy az állatok nem lopottak voltak.Persze mivel az egyszerű emberek csak elvétve utaztak a megyéjük határain túlra, szórakozásból meg egyáltalán nem, így egy szomszéd vagy éppen távoli megyében felbukkanó pór joggal lehetett gyanús, tekintettel, hogy nem volt magától értetődő, hogy tisztességes módon rendelkezik pl. az utazához szükséges pénzzel. Petőfi pl. bejárta az egész országot, de nem tudok róla, hogy ehhez engedélyeket kért volna városi vagy megyei hatóságoktól. <br>
<br>
<br>
Mentes a vírusoktól. <a target="_blank"
class="moz-txt-link-abbreviated"
href="http://www.avast.com" moz-do-not-send="true">www.avast.com</a> <br>
<br>
<br>
Reinisch Egon <a class="moz-txt-link-abbreviated"
moz-do-not-send="true">reinisch@t-online.hu</a>> ezt írta (időpont: 2021. ápr. 11., V, 18:21):Kedves Lista !<br>
<br>
Persze Orwel az angolszász jogszákások szerint gondolta szörnyűnek a <br>
ANGSZOC átlag emberek megfigyelési módszereket de ezek a szokások is <br>
csak a 19 sz. végén kezdtek elviselhetőek lenni .<br>
<br>
A Magyar Királyság területén egy közember a szatmári béke és az 1867-s <br>
kiegyezés között egyáltalán nem indulhatott el vármegyei ,úriszéki <br>
törvényhatósági engedély, útlevél nélkül.A lakó kerület vagy vármegyék <br>
között csak úti-levéllel ,marha levéllel (pásztor levéllel ) szállító <br>
levéllel vagy a tanoncoknak vándor levéllel lehetett utazni.Az <br>
útleveleket főszolgabíró jegyző vagy szabad királyi városok elöljárósága <br>
adta ki .Az útlevél nélkül közlekedőket a megyei pandúrok vagy a ha <br>
különleges állapot volt a katonai járőrök letartoztatták gyanús illető <br>
esetén néhány pofon kíséretében ki is kérdezték és egy visszatoloncolási <br>
levéllel haza kísérték ha az illető hamis címet adott meg következett a <br>
deres.Természetesen címeres hintót láthatóan nemes embert nem mindig <br>
állítottak meg csak különleges állapot esetén.Még azért is büntetés járt <br>
ha valaki úti-levél nélküli illetőt vett fel a kocsijára .Mikor <br>
elindultak az első posta kocsijáratok útlevél nélkül még jegyet sem <br>
lehetett váltani.<br>
<br>
Mindez nem az állítólagos Habsburg elnyomás miatt volt így hanem a török <br>
háborúk után az állandó haderők korában úgy elharapóztak a katona <br>
szökevények a nehéz életű emberek hogy maguk a vármegyei <br>
törvényhatóságok is így látták jónak.<br>
<br>
Ráadásul a büntetések legalábbis elvileg még a mai kínai számunkra <br>
emberi jogi szempontból túlkapásnak minősített eljárásokat is <br>
meghaladták.A gyulai úriszék 1746-ban a területén ilyen rendelkezést <br>
hozott ----Aki Passzus nélkül járókat befogad,sehonnaiakat a házába <br>
beenged .és ebben harmadszor megtapasztaltatik, fel fog akasztatni <br>
!-----És ezt a rendeletszöveget nem a Szovjetunióban nem a nácizmusban <br>
hanem egy keresztény értékrendű államban írták.<br>
<br>
Aki tehát elborzad (részben joggal ) jelen korunktól és lehetősége támad <br>
időutazásra vissza tudna menni a régi jó világba azért gondolja meg hová <br>
és melyik időszakra menne vissza ha csak nem Esteházy Miklósnak tudna <br>
vissza idő utazni.Amikor megépült az a fertődi kastély az 1770 -s <br>
években még olyan volt a közbiztonság,hogy az épület együttest egy <br>
színpompás sárga-lila egyenruhás medvebőr kucsmás testőrgránátos egység <br>
őrizte.<br>
<br>
Tehát az a világ amit mi az emberi szabadság jogok szerint élhetőnek <br>
tartunk nem is olyan régi az 1870 évek indult útjára Európában és nagy <br>
háború miatt 1914-ben el is indult visszafelé a középkor felé csak <br>
modern technikával.Az USÁ-ban ahol az alapító atyák még minden <br>
rendelkezésüket a szabadságnak rendelték alá (indiánokat .feketéket <br>
kivéve ) az első világ háború alatt majdnem 100 000 embert tartóztattak <br>
le vagy csak hurcoltak meg háború ellenes magatartás miatt.<br>
<br>
Sokat beszéltünk már liberalizmusról és túlzott szabadságjogokról de <br>
most a járvány idején hirtelen a listán többen úgy gondolták hogy <br>
túlzottan korlátozták a jogainkat ,az emberi jogokat csak akkor <br>
érthetjük meg igazán ( ha nem gondolunk ennek utána időben) ha már <br>
ELVESZTETTÜK de akkor már késő.<br>
<br>
A háborús helyzetek és a járványok valóban alkalmasak arra hogy a <br>
szigorítások ellenőrzések szorosabbak legyenek és aztán így maradjanak.<br>
<br>
Jópofa volt mikor az a maszk viselés miatt tiltakozó illető a videón <br>
aki azon nyafogott hogy visszaszorítottak minket a kuckóinkba 1867-ig <br>
senki sem hagyhatta el a kuckóját indok nélkül Magyarországon mert nem <br>
kapott útlevelet.<br>
<br>
Rajtunk is áll átlagpolgárokon hogy járvány estén legyünk fegyelmezettek <br>
de utána a fölösleges pláne hiper -szuper technikai nyomkövetéseket ne <br>
tűrjük el.<br>
<br>
Üdv. Egon<br>
<br>
<br>
2021.04.11. 11:10 keltezéssel, KEA írta:<br>
> És a társadalmi pontrendszer? Arcfelismeréssel, MI-vel kombinálva? <br>
> Orwell fantáziaszegény pancsernek tűnik lassan...<br>
><br>
> <a target="_blank" class="moz-txt-link-freetext"
href="https://kuruc.info/r/4/195630/"
moz-do-not-send="true">https://kuruc.info/r/4/195630/</a><br>
><br>
> A Huawei egyik szabadalma a gyalogosok képei között azonosítja azokat <br>
> az embereket, akik látszólag ujgur származásúak.<br>
><br>
> Kínai tűznagyfal, -ágyú, online cenzúra stb. stb.<br>
><br>
><br>
><br>
> On 4/11/21 7:24 AM, Emoke Greschik wrote:<br>
>> Kedves Kati! Nagyon érdekes volt a kínai beszámoló.<br>
>><br>
>> Kedves Levente! Neked is köszönet a portugál, japán és dél-koreai <br>
>> megjegyzésekért!<br>
>> Szeretettel,<br>
>> Emőke<br>
>> -- <br>
><br>
> Üdvrivalgással:<br>
> KEA.<br>
> _______________________________________________<br>
> Grem mailing list<br>
> <a class="moz-txt-link-abbreviated"
moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
> <a target="_blank" class="moz-txt-link-freetext"
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br>
-- <br>
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.<br>
<a target="_blank" class="moz-txt-link-freetext"
href="https://www.avast.com/antivirus"
moz-do-not-send="true">https://www.avast.com/antivirus</a><br>
<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a class="moz-txt-link-abbreviated" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a target="_blank" class="moz-txt-link-freetext"
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a class="moz-txt-link-abbreviated" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a target="_blank" class="moz-txt-link-freetext"
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a></blockquote>
</div>
</div>
<div>_______________________________________________ Grem
mailing list <a class="moz-txt-link-abbreviated"
moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a> <a
target="_blank" class="moz-txt-link-freetext"
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a></div>
</blockquote>
<div><br>
<br>
<br>
<br>
<br>
Kedves Levente !<br>
Nem véletlenül írtam azt ,hogy kb. 1870 és 1914 között csökkent<br>
az európai államok rendőr állami jellege .Az alábbi idézetből<br>
látszik még egy főrendnek is kancellári engedéllyel lehetett csak<br>
angliai útlevelet szereznie.A mi kis K.u K. Monarchiánkban 1867<br>
után szabadon lehetett közlekedni útlevél nélkül de annak még<br>
utána nézek Európára ez érvényes -e.<br>
De én alapvetően a belső útlevél kényszerről írtam 1867 előttről<br>
és Magyarországról.<br>
<br>
lásd:Digitális tankönnytár :Széchenyi és az Al-Duna szabályozása<br>
<br>
Ugyanez időben 1832.<br>
július végén történt, hogy Széchenyi a nádor közbenjárására és<br>
Metternich államkancellár engedélyével megkapta az Angliába szóló<br>
útlevelet. A Társulat ügyei angliai tartózkodása alatt is sok<br>
gondot okoztak számára. Miközben rendkívüli buzgalommal<br>
tevékenykedett – londoni és vidéki gyárakat látogatott,<br>
megismerkedett Williams Tierney Clarkkal és más neves<br>
hídmérnökökkel; adatokat, tanácsokat, ajánlatokat gyűjtött angliai<br>
utazásának fő tárgyán, a Buda és Pest közötti állandó híd<br>
létesítésének kérdésén kívül, útépítésre, vasútra, gőzmalomra,<br>
gőzhajóra, folyamkotrógépre – egyidejűleg az otthoni híreken<br>
töprenkedett és azon, hogyan nyerhetné meg a nagyhatalmú<br>
kancellárt, Metternichet is, meg a nádort és Reviczky Ádám magyar<br>
főkancellárt: „wie werde ich die combinieren”? [Hogyan fogom én<br>
őket összeegyeztetni?] Mindenesetre hazatérése után rögtön<br>
aktivitásba lendült mindezek irányába. November 26-án érkezett<br>
vissza Bécsbe: 27-én már Metternichnél ebédelt; 28-án Sinával,<br>
29-én Reviczkyvel tárgyalt, és a nádornál járt kihallgatáson.<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
2021.04.12. 0:49 keltezéssel, Sziklay<br>
Levente írta:<br>
<br>
<br>
<br>
Kedves Egon, Laci!<br>
<br>
1914 előtt Európában útlevél nélkül nyugodtan lehetett<br>
utazni, sem országokba belépéshez, pláne nem elhagyásához sem<br>
kellett papír. Oroszországban ezzel szemben már Rettenetes<br>
Iván korában sem lehetett szabadon mozogni , pláne nem az<br>
országot elhagyni papír nélkül...<br>
<br>
A mai magyarországi igazolás és igazolványmánia<br>
szocializmus öröksége. Még a II.Világháború sem volt személyi<br>
igazolvány (a papírokat, hogy ki, hol lakik, a helyi település<br>
állította ki) <br>
<br>
Az angolszász kultúrában minden kötelező fényképes<br>
igazolvány sokak szemében - szerintem helyesen - elborzasztó,<br>
kis túlzással a totalitarizmus és zsarnokság kezdete. (A<br>
szavazás fényképes igazolványhoz való kötése Amerika egyes<br>
helyein, v. Boris Johnson igazolványötletei ezért annyira<br>
visszatetszőek sokak szemében.<br>
<br>
<br>
"László Baják" írta:<br>
<br>
Kedves Egon! Szerintem tévedsz, ugyanis<br>
normál helyzetben (békeidőben) 1867 előtt a belföldi<br>
utazásokhoz egyáltalán nem kellett útlevelet kérni.<br>
Útlevelet csak a birodalom határain kívül utazásokhoz<br>
kellett beszerezni. (Az útlevelet is helyettesíthette pl a<br>
céhlegények vándorkönyve.) Mivel azonban senki nem<br>
rendelkezett személyi igazolvánnyal, úgy azok akik el<br>
akarták kerülni a helyi hatóságok vegzálását persze<br>
kérhettek ilyet. (vagy ajánlólevelet, esetleg más<br>
igazolást) A helyi hatóságoknak természetesen kötelessége<br>
volt ellenőrizni a gyanús idegeneket. A jobban öltözöttek<br>
vagy a nemesek, vagy akik hitelt érdemlően meg tudták<br>
indokolni az utazásuk célját eleve nem számítottak<br>
gyanúsnak. A marhalevél az állatok szállítására szolgáló<br>
igazolás. Nem útlevél, leginkább azt igazolta, hogy az<br>
állatok nem lopottak voltak.Persze mivel az egyszerű<br>
emberek csak elvétve utaztak a megyéjük határain túlra,<br>
szórakozásból meg egyáltalán nem, így egy szomszéd vagy<br>
éppen távoli megyében felbukkanó pór joggal lehetett<br>
gyanús, tekintettel, hogy nem volt magától értetődő, hogy<br>
tisztességes módon rendelkezik pl. az utazához szükséges<br>
pénzzel. Petőfi pl. bejárta az egész országot, de nem<br>
tudok róla, hogy ehhez engedélyeket kért volna városi vagy<br>
megyei hatóságoktól. <br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
Mentes a vírusoktól. <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="http://www.avast.com">www.avast.com</a><br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
Reinisch Egon <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:reinisch@t-online.hu">reinisch@t-online.hu</a>><br>
ezt írta (időpont: 2021. ápr. 11., V, 18:21):<br>
Kedves Lista !<br>
<br>
Persze Orwel az angolszász jogszákások szerint gondolta<br>
szörnyűnek a<br>
ANGSZOC átlag emberek megfigyelési módszereket de ezek a<br>
szokások is<br>
csak a 19 sz. végén kezdtek elviselhetőek lenni .<br>
<br>
A Magyar Királyság területén egy közember a szatmári<br>
béke és az 1867-s<br>
kiegyezés között egyáltalán nem indulhatott el vármegyei<br>
,úriszéki<br>
törvényhatósági engedély, útlevél nélkül.A lakó kerület<br>
vagy vármegyék<br>
között csak úti-levéllel ,marha levéllel (pásztor<br>
levéllel ) szállító<br>
levéllel vagy a tanoncoknak vándor levéllel lehetett<br>
utazni.Az<br>
útleveleket főszolgabíró jegyző vagy szabad királyi<br>
városok elöljárósága<br>
adta ki .Az útlevél nélkül közlekedőket a megyei<br>
pandúrok vagy a ha<br>
különleges állapot volt a katonai járőrök letartoztatták<br>
gyanús illető<br>
esetén néhány pofon kíséretében ki is kérdezték és egy<br>
visszatoloncolási<br>
levéllel haza kísérték ha az illető hamis címet adott<br>
meg következett a<br>
deres.Természetesen címeres hintót láthatóan nemes<br>
embert nem mindig<br>
állítottak meg csak különleges állapot esetén.Még azért<br>
is büntetés járt<br>
ha valaki úti-levél nélküli illetőt vett fel a kocsijára<br>
.Mikor<br>
elindultak az első posta kocsijáratok útlevél nélkül még<br>
jegyet sem<br>
lehetett váltani.<br>
<br>
Mindez nem az állítólagos Habsburg elnyomás miatt volt<br>
így hanem a török<br>
háborúk után az állandó haderők korában úgy elharapóztak<br>
a katona<br>
szökevények a nehéz életű emberek hogy maguk a vármegyei<br>
törvényhatóságok is így látták jónak.<br>
<br>
Ráadásul a büntetések legalábbis elvileg még a mai kínai<br>
számunkra<br>
emberi jogi szempontból túlkapásnak minősített<br>
eljárásokat is<br>
meghaladták.A gyulai úriszék 1746-ban a területén ilyen<br>
rendelkezést<br>
hozott ----Aki Passzus nélkül járókat<br>
befogad,sehonnaiakat a házába<br>
beenged .és ebben harmadszor megtapasztaltatik, fel fog<br>
akasztatni<br>
!-----És ezt a rendeletszöveget nem a Szovjetunióban nem<br>
a nácizmusban<br>
hanem egy keresztény értékrendű államban írták.<br>
<br>
Aki tehát elborzad (részben joggal ) jelen korunktól és<br>
lehetősége támad<br>
időutazásra vissza tudna menni a régi jó világba azért<br>
gondolja meg hová<br>
és melyik időszakra menne vissza ha csak nem Esteházy<br>
Miklósnak tudna<br>
vissza idő utazni.Amikor megépült az a fertődi kastély<br>
az 1770 -s<br>
években még olyan volt a közbiztonság,hogy az épület<br>
együttest egy<br>
színpompás sárga-lila egyenruhás medvebőr kucsmás<br>
testőrgránátos egység<br>
őrizte.<br>
<br>
Tehát az a világ amit mi az emberi szabadság jogok<br>
szerint élhetőnek<br>
tartunk nem is olyan régi az 1870 évek indult útjára<br>
Európában és nagy<br>
háború miatt 1914-ben el is indult visszafelé a középkor<br>
felé csak<br>
modern technikával.Az USÁ-ban ahol az alapító atyák még<br>
minden<br>
rendelkezésüket a szabadságnak rendelték alá (indiánokat<br>
.feketéket <br>
kivéve ) az első világ háború alatt majdnem 100 000<br>
embert tartóztattak<br>
le vagy csak hurcoltak meg háború ellenes magatartás<br>
miatt.<br>
<br>
Sokat beszéltünk már liberalizmusról és túlzott<br>
szabadságjogokról de<br>
most a járvány idején hirtelen a listán többen úgy<br>
gondolták hogy<br>
túlzottan korlátozták a jogainkat ,az emberi jogokat<br>
csak akkor<br>
érthetjük meg igazán ( ha nem gondolunk ennek utána<br>
időben) ha már<br>
ELVESZTETTÜK de akkor már késő.<br>
<br>
A háborús helyzetek és a járványok valóban alkalmasak<br>
arra hogy a<br>
szigorítások ellenőrzések szorosabbak legyenek és aztán<br>
így maradjanak.<br>
<br>
Jópofa volt mikor az a maszk viselés miatt tiltakozó<br>
illető a videón<br>
aki azon nyafogott hogy visszaszorítottak minket a<br>
kuckóinkba 1867-ig<br>
senki sem hagyhatta el a kuckóját indok nélkül<br>
Magyarországon mert nem<br>
kapott útlevelet.<br>
<br>
Rajtunk is áll átlagpolgárokon hogy járvány estén<br>
legyünk fegyelmezettek<br>
de utána a fölösleges pláne hiper -szuper technikai<br>
nyomkövetéseket ne<br>
tűrjük el.<br>
<br>
Üdv. Egon<br>
<br>
<br>
2021.04.11. 11:10 keltezéssel, KEA írta:<br>
> És a társadalmi pontrendszer? Arcfelismeréssel,<br>
MI-vel kombinálva?<br>
> Orwell fantáziaszegény pancsernek tűnik lassan...<br>
><br>
> <a class="moz-txt-link-freetext" href="https://kuruc.info/r/4/195630/">https://kuruc.info/r/4/195630/</a><br>
><br>
> A Huawei egyik szabadalma a gyalogosok képei között<br>
azonosítja azokat<br>
> az embereket, akik látszólag ujgur származásúak.<br>
><br>
> Kínai tűznagyfal, -ágyú, online cenzúra stb. stb.<br>
><br>
><br>
><br>
> On 4/11/21 7:24 AM, Emoke Greschik wrote:<br>
>> Kedves Kati! Nagyon érdekes volt a kínai<br>
beszámoló.<br>
>><br>
>> Kedves Levente! Neked is köszönet a portugál,<br>
japán és dél-koreai<br>
>> megjegyzésekért!<br>
>> Szeretettel,<br>
>> Emőke<br>
>> --<br>
><br>
> Üdvrivalgással:<br>
> KEA.<br>
> _______________________________________________<br>
> Grem mailing list<br>
> <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
> <a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br>
--<br>
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver<br>
átvizsgálta.<br>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="https://www.avast.com/antivirus">https://www.avast.com/antivirus</a><br>
<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br>
Kedves Egon! Szerintem tévedsz, ugyanis normál helyzetben (békeidőben) 1867 előtt a belföldi utazásokhoz egyáltalán nem kellett útlevelet kérni. Útlevelet csak a birodalom határain kívül utazásokhoz kellett beszerezni. (Az útlevelet is helyettesíthette pl a céhlegények vándorkönyve.) Mivel azonban senki nem rendelkezett személyi igazolvánnyal, úgy azok akik el akarták kerülni a helyi hatóságok vegzálását persze kérhettek ilyet. (vagy ajánlólevelet, esetleg más igazolást) A helyi hatóságoknak természetesen kötelessége volt ellenőrizni a gyanús idegeneket. A jobban öltözöttek vagy a nemesek, vagy akik hitelt érdemlően meg tudták indokolni az utazásuk célját eleve nem számítottak gyanúsnak. A marhalevél az állatok szállítására szolgáló igazolás. Nem útlevél, leginkább azt igazolta, hogy az állatok nem lopottak voltak.Persze mivel az egyszerű emberek csak elvétve utaztak a megyéjük határain túlra, szórakozásból meg egyáltalán nem, így egy szomszéd vagy éppen távoli megyében felbukkanó pór joggal lehetett gyanús, tekintettel, hogy nem volt magától értetődő, hogy tisztességes módon rendelkezik pl. az utazához szükséges pénzzel. Petőfi pl. bejárta az egész országot, de nem tudok róla, hogy ehhez engedélyeket kért volna városi vagy megyei hatóságoktól. <br>
<br>
<br>
Mentes a vírusoktól. <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="http://www.avast.com">www.avast.com</a> <br>
<br>
<br>
Reinisch Egon <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:reinisch@t-online.hu">reinisch@t-online.hu</a>> ezt írta (időpont: 2021. ápr. 11., V, 18:21):Kedves Lista !<br>
<br>
Persze Orwel az angolszász jogszákások szerint gondolta szörnyűnek a <br>
ANGSZOC átlag emberek megfigyelési módszereket de ezek a szokások is <br>
csak a 19 sz. végén kezdtek elviselhetőek lenni .<br>
<br>
A Magyar Királyság területén egy közember a szatmári béke és az 1867-s <br>
kiegyezés között egyáltalán nem indulhatott el vármegyei ,úriszéki <br>
törvényhatósági engedély, útlevél nélkül.A lakó kerület vagy vármegyék <br>
között csak úti-levéllel ,marha levéllel (pásztor levéllel ) szállító <br>
levéllel vagy a tanoncoknak vándor levéllel lehetett utazni.Az <br>
útleveleket főszolgabíró jegyző vagy szabad királyi városok elöljárósága <br>
adta ki .Az útlevél nélkül közlekedőket a megyei pandúrok vagy a ha <br>
különleges állapot volt a katonai járőrök letartoztatták gyanús illető <br>
esetén néhány pofon kíséretében ki is kérdezték és egy visszatoloncolási <br>
levéllel haza kísérték ha az illető hamis címet adott meg következett a <br>
deres.Természetesen címeres hintót láthatóan nemes embert nem mindig <br>
állítottak meg csak különleges állapot esetén.Még azért is büntetés járt <br>
ha valaki úti-levél nélküli illetőt vett fel a kocsijára .Mikor <br>
elindultak az első posta kocsijáratok útlevél nélkül még jegyet sem <br>
lehetett váltani.<br>
<br>
Mindez nem az állítólagos Habsburg elnyomás miatt volt így hanem a török <br>
háborúk után az állandó haderők korában úgy elharapóztak a katona <br>
szökevények a nehéz életű emberek hogy maguk a vármegyei <br>
törvényhatóságok is így látták jónak.<br>
<br>
Ráadásul a büntetések legalábbis elvileg még a mai kínai számunkra <br>
emberi jogi szempontból túlkapásnak minősített eljárásokat is <br>
meghaladták.A gyulai úriszék 1746-ban a területén ilyen rendelkezést <br>
hozott ----Aki Passzus nélkül járókat befogad,sehonnaiakat a házába <br>
beenged .és ebben harmadszor megtapasztaltatik, fel fog akasztatni <br>
!-----És ezt a rendeletszöveget nem a Szovjetunióban nem a nácizmusban <br>
hanem egy keresztény értékrendű államban írták.<br>
<br>
Aki tehát elborzad (részben joggal ) jelen korunktól és lehetősége támad <br>
időutazásra vissza tudna menni a régi jó világba azért gondolja meg hová <br>
és melyik időszakra menne vissza ha csak nem Esteházy Miklósnak tudna <br>
vissza idő utazni.Amikor megépült az a fertődi kastély az 1770 -s <br>
években még olyan volt a közbiztonság,hogy az épület együttest egy <br>
színpompás sárga-lila egyenruhás medvebőr kucsmás testőrgránátos egység <br>
őrizte.<br>
<br>
Tehát az a világ amit mi az emberi szabadság jogok szerint élhetőnek <br>
tartunk nem is olyan régi az 1870 évek indult útjára Európában és nagy <br>
háború miatt 1914-ben el is indult visszafelé a középkor felé csak <br>
modern technikával.Az USÁ-ban ahol az alapító atyák még minden <br>
rendelkezésüket a szabadságnak rendelték alá (indiánokat .feketéket <br>
kivéve ) az első világ háború alatt majdnem 100 000 embert tartóztattak <br>
le vagy csak hurcoltak meg háború ellenes magatartás miatt.<br>
<br>
Sokat beszéltünk már liberalizmusról és túlzott szabadságjogokról de <br>
most a járvány idején hirtelen a listán többen úgy gondolták hogy <br>
túlzottan korlátozták a jogainkat ,az emberi jogokat csak akkor <br>
érthetjük meg igazán ( ha nem gondolunk ennek utána időben) ha már <br>
ELVESZTETTÜK de akkor már késő.<br>
<br>
A háborús helyzetek és a járványok valóban alkalmasak arra hogy a <br>
szigorítások ellenőrzések szorosabbak legyenek és aztán így maradjanak.<br>
<br>
Jópofa volt mikor az a maszk viselés miatt tiltakozó illető a videón <br>
aki azon nyafogott hogy visszaszorítottak minket a kuckóinkba 1867-ig <br>
senki sem hagyhatta el a kuckóját indok nélkül Magyarországon mert nem <br>
kapott útlevelet.<br>
<br>
Rajtunk is áll átlagpolgárokon hogy járvány estén legyünk fegyelmezettek <br>
de utána a fölösleges pláne hiper -szuper technikai nyomkövetéseket ne <br>
tűrjük el.<br>
<br>
Üdv. Egon<br>
<br>
<br>
2021.04.11. 11:10 keltezéssel, KEA írta:<br>
> És a társadalmi pontrendszer? Arcfelismeréssel, MI-vel kombinálva? <br>
> Orwell fantáziaszegény pancsernek tűnik lassan...<br>
><br>
> <a class="moz-txt-link-freetext" href="https://kuruc.info/r/4/195630/">https://kuruc.info/r/4/195630/</a><br>
><br>
> A Huawei egyik szabadalma a gyalogosok képei között azonosítja azokat <br>
> az embereket, akik látszólag ujgur származásúak.<br>
><br>
> Kínai tűznagyfal, -ágyú, online cenzúra stb. stb.<br>
><br>
><br>
><br>
> On 4/11/21 7:24 AM, Emoke Greschik wrote:<br>
>> Kedves Kati! Nagyon érdekes volt a kínai beszámoló.<br>
>><br>
>> Kedves Levente! Neked is köszönet a portugál, japán és dél-koreai <br>
>> megjegyzésekért!<br>
>> Szeretettel,<br>
>> Emőke<br>
>> -- <br>
><br>
> Üdvrivalgással:<br>
> KEA.<br>
> _______________________________________________<br>
> Grem mailing list<br>
> <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
> <a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br>
-- <br>
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.<br>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="https://www.avast.com/antivirus">https://www.avast.com/antivirus</a><br>
<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br>
<br>
<br>
<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br>
<br>
<br>
<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a></div>
<br>
<fieldset class="mimeAttachmentHeader"></fieldset>
<pre class="moz-quote-pre" wrap="">_______________________________________________
Grem mailing list
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a>
</pre>
</blockquote>
</body>
</html>