<div dir="ltr"><div><a href="https://orszagut.com/hitelet/szamarcsikon-1264">https://orszagut.com/hitelet/szamarcsikon-1264</a></div><div><br></div><div>
<h1 class="gmail-article-title">Szamárcsikón</h1>
                                    <div class="gmail-article-author"><a class="gmail-szerzo" href="https://orszagut.com/szerzo/ujsagiro/korzenszky-richard-381" rel="author">Korzenszky Richárd</a></div>
                                                        <div class="gmail-article-subtitle">
                        <p class="gmail-lead">Bevonulás… Nem magányosan, 
hanem úgy, hogy mások is látják. Vannak, akik várják. Vannak, akik 
félnek tőle. Vannak, akik számára ünnep. Sokan nem értik, mi történik. 
Még többen vannak, akik pedig félreértik.</p>                    </div>
                                    <div class="gmail-article-body">
                    <p>Sok bevonulást ismer a történelem. Seregek, 
katonák, tankok… Bevonulnak, hogy átvegyék az uralmat. Hogy 
félreállítsák az uralkodókat. Hogy megdöntsék a rendszert. Jézust úgy 
fogadják, mint egy királyt. Zöld ágakat lengetve, ruhájukat terítve az 
útra. <br>De aki ezen a napon bevonul Jeruzsálembe, a béke városába, az 
annak a békének az üzenetével jön, ami e világ urai számára nem érthető.
 <br>Úgy fogadják, mint egy királyt – de ő szerényen jön. Szamárcsikón. 
Nem magas lóról, nem diadalittasan, hanem annak tudatában, hogy ez a 
diadalútnak látszó bevonulás keresztútban végződik. Ő békességet akar, 
de nem úgy, ahogyan a hatalmasok. Azt gondolják, megváltoztatja a 
politikai rendet. Tévednek. Vannak, akik félnek tőle. Hatalmukat féltik.
 Vannak, akiket zavar mindaz, amiről beszél. Mert meg kellene 
változniuk. Erre nem hajlandók. Ingyen kenyér kellene nekik, hiszen 
látták, hogy több ezer ember evett és jóllakott ott a tó partján. Ilyen 
király, ilyen uralkodó volna jó. De ő ezt nem vállalja.</p><p class="gmail-highlight"><br><em>Az
 ujjongás haragba csap át. Pilátus elé viszik, azzal a váddal, hogy 
királynak mondja magát. „Az én országom nem ebből a világból való!” – 
válaszol Pilátusnak, aki fölteszi neki a kérdést: „Tehát király vagy 
te?”</em></p><p><br>A történet ismerős. Lehet választani. Pilátus 
elháríthatja magától a döntés felelősségét. Ilyenkor – ünnepre készülnek
 – a helytartónak van lehetősége arra, hogy szabadon bocsásson egy 
rabot. Jézus ugyan még nincs rabosítva, de azért került Pilátus elé az 
ügy, hogy ő döntsön, hiszen Jézus veszélyes a hatalomra. Közveszélyes: 
kellemetlenné vált mindazzal, amit tett és amit hirdetett. Pilátus 
fölteszi a kérdést: Kit akartok, hogy elbocsássak? Jézust – vagy 
Barabást?<br>Mindenki tudja, hogy kicsoda Barabás. Gonosztevő. Rabló. Gyilkos. Mindenki tudja, hogy kicsoda Jézus.<br>Ő
 nem hagyta útszélen a vak koldust. Meggyógyította a leprást – hogy jól 
érezze magát a bőrében. Beszélt az ég madarairól, a mezők liliomairól. 
Arról beszélt, hogy mindenki élete fontos. Hogy többet érünk a 
verebeknél. Hogy a szív tisztasága minden gazdagságnál többet ér. Hogy 
mindenki, minden ember testvér: ugyanannak az Atyának a gyermeke.<br>Királyként
 üdvözlik, amikor bevonul Jeruzsálembe. De nem veszik észre, hogy nem 
politikai hatalmat keres, hanem Isten országának hírnöke. <br>Amikor 
azonban úgy érzik, hogy kellemetlenné válik az üzenete, akkor – nem 
gondolva arra, mit tett eddig, és hogy milyen jó volt együtt lenni vele –
 az ujjongás népharaggá változik. S amikor választani kell, gondolkodás 
nélkül, indulatból, gyűlöletből inkább egy rablót választanak, őt pedig 
megfeszíttetik: Keresztre vele!</p><p class="gmail-highlight"><br><em>A nagyheti események megtörténtek kétezer évvel ezelőtt. De hogy nekünk magunknak is közünk van hozzá, arra kevésbé gondolunk.</em></p><p><br>Mindenkinek
 szembe kell néznie a saját életével. Mindenki életében vannak 
ünnepélyes, szép napok. De amikor arra kerül a sor, hogy elítélnek – 
mert félreértenek –, amikor nem akarják megérteni a jobbító szándékomat,
 akkor magam is megtapasztalom az érthetetlen, ésszel meg nem 
magyarázható és föl nem fogható gyűlöletet. És döbbenten kell látnom, 
hogy a választás lehetősége adott, és bár nem vagyunk urai életnek és 
halálnak, mégis indulatból döntünk, gyűlölettel, megvetéssel nézünk 
mindenkire, aki úgy szeretne építeni egy emberibb, egy jobb világot, 
hogy abban nekünk magunknak is föl kell vennünk a keresztünket, és föl 
kell cipelnünk a Golgotára. <br>Bevonulás – Jeruzsálembe. Jeruzsálem: a 
béke városa. Nincs ember, aki ne sóvárogna a béke után. Nincs ember, aki
 ne szeretné, hogy élhetőbb legyen az élet. A jeruzsálemi bevonulás 
története, a Pilátus elé – az idegen hatalom, az idegen érdek 
képviselője elé – állított Jézus története nem mese. Megrendítő valóság.
 Elgondolkoztató. <br>Mindannyian keressük az életünk értelmét. 
Mindannyian szembesülünk a halál tényével. De rá kell döbbennünk arra, 
hogy akkor nyer értelmet az élet, ha képesek vagyunk az áldozatra. A 
kereszt hordozására. Nem azért, hogy magunk dicsekedjünk 
hősiességünkkel, fájdalomtűrő képességünkkel. Az áldozat ennél sokkal 
több. Az áldozat: közösségvállalás. Nem önmagamért, hanem másokért. 
Furcsa, értelemmel fel nem fogható paradoxon: az áldozatból fakad az 
élet. Önmagamat odaadni: önmagamat megtalálni.</p><p class="gmail-highlight"><br><em>A
 hit, az Istenben való hit a legszemélyesebb ügye mindenkinek. A nem 
hívőnek is szembe kell néznie vele. A hívőnek is meg kell küzdenie 
mindennap érte. De az élet nem magánügy.</em></p><p><br>Az élet: ajándék. Lehetőség. Kincs. Titok. <br>A
 jeruzsálemi bevonulást elítélés követte. Az elítélést a kigúnyolás, 
megostoroztatás, majd a keresztút. A keresztút vége a megfeszíttetés, 
majd a Golgotán a pusztulás. A keserves, önként vállalt szenvedés és 
kereszthalál után pedig felragyog a fény. A húsvét kimondhatatlan 
fényessége. Az élet.</p>                </div>

</div><div><br></div></div>