<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Hiszek a jó végső győzelmében – Interjú a Parma fidei díjas Jakab Gábor atyával</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont">Nézőpont</a> – 2021. február 28., vasárnap | 19:57<div class="gmail-ikonok"> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/hiszek-jo-vegso-gyozelmeben-interju-parma-fidei-dijas-jakab-gabor-atyaval">https://www.magyarkurir.hu/hirek/hiszek-jo-vegso-gyozelmeben-interju-parma-fidei-dijas-jakab-gabor-atyaval</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g112424']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=112424&v=1&img=c_AE6A9056.jpg" style="margin-right: 0px;" width="491" height="327"><span class="gmail-galcount" title="10 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> 10</span></a></div><h3 class="gmail-lead"><span style="background-color:rgb(208,224,227)">Huszadik
alkalommal adták át a Parma fidei – Hit pajzsa díjat </span>február 27-én,
Budapesten. Idén a pálos rend hat legidősebb tagja vehette át az
elismerést. Újításként egy, a határon túli területeken szolgáló személyt
is kitüntettek: <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Jakab Gábor pápai káplánt, szentszéki tanácsost, a
kolozsvár-kerekdombi templom plébánosá</span>t. Még a díjátadó előtt telefonon
beszélgettünk vele.</h3><div class="gmail-contentsav"><p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">1938-ban született Farkaslakán. Mesélne a családjáról?</span></strong></p>
<p>– A Magyar Katolikus Egyházban az 1938-as esztendő a fényes
külsőségek között lezajlott XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
éve volt, amelynek Budapest adott otthont. Most pontosan annyi idős
vagyok, ahány év azóta eltelt<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>. A szüleim egyszerű gazdálkodók voltak és
mélyen vallásos emberek. Négyen voltunk testvérek, a többiek már
meghaltak. Tavaly októberben temettük a 93 éves legidősebb nővéremet,
aki korábban tanítónőként dolgozott. Édesanyám volt a család
szíve-lelke. Vallásos nevelésemet elsősorban neki köszönhetem, de apám
példaadásának is. </b></span></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Fel tudja idézni azt a pillanatot, amikor úgy érezte, hogy szólítja az Úr? </span></strong></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Már gyermekoromban rendszeresen ministráltam, szerettem ugyanis a
templomi életet.</b></span> A szomszédok és a rokonok egyfajta szórakoztatására
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>otthon, a családi szentkép előtt még „miséztem” is. </b></span> Középiskolába a
székelyudvarhelyi vegyes <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>líceumba jártam, az ott töltött évek elsodorták
a pappá válásom gondolatát. </b></span>1954-ben tettem le az érettségi vizsgát,
azután egy évet otthon voltam. Ez idő alatt néhai plébánosom és
édesanyám ösztönzésére visszakanyarodtam a gyermekkori álmomhoz, és
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>1955-ben, Márton Áron püspök börtönből való szabadulásának évében kértem
a felvételemet a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe. </b></span>Be kell azonban
vallanom, hogy egészen karácsonyig nem éreztem ott jól magam. De a
papnövendékek különleges élményt nyújtó karácsonyi előadásának hatására
végül is kimondtam az igent. Ez persze nem jelentette azt, hogy később
ne lettek volna kételyeim a hivatással kapcsolatban. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Szóval, igazából</b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><blockquote><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a teológián átélt első élményszerű karácsony volt az a kegyelmi
pillanat, amikor úgy éreztem, hogy az Úr engem is hív az aratásába.</b></span></p>
</blockquote>
<p></p>
<p><strong>– Talán legfőbb eszményképe <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Isten Szolgája Márton Áron. Találkozott vele személyesen?</span></strong></p>
<p>– Nemcsak találkoztam a legendás hírű főpásztorral, de<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> hat éven
keresztül a közvetlen közelében éltem, sőt rendkívül igényes tanárként
tanított is engem</b></span>. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Egész életemre kihatóan megérintette a lelkemet, és
akárcsak társaimra, rám is felejthetetlen benyomást tett. Aztán ő is
szentelt pappá 1961. december 8-án, </b></span>immár hatvan éve. Ami nagyon
megfogott engem – és másokat is –, az az<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> elragadó és messzire sugárzó
embersége. Dogmatikából többek között azt tanultuk a teológián, hogy</b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>„gratia supponit naturam”, azaz a kegyelem a természetre épít, ami
nem más, mint az emberi mivolt, maga az emberség. Ez egy olyan erős
fundamentum, amire lehet építeni: magyarságot, kereszténységet, papságot
is.</b></span></p>
</blockquote><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Nélküle, vagyis az emberség megléte nélkül minden lóg a levegőben. </b></span></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Tizennyolc éves volt az 1956-os forradalom idején.</span> Hogyan élte meg ezt az időszakot? </strong></p>
<p>– Tanáraink elővigyázatosságból nem tájékoztattak bennünket az
anyaországban kirobbant forradalmi eseményekről. Így aztán az egész
'56-os magyar forradalom úgy zajlott le, hogy <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>csak utólag, napokkal
később szereztünk tudomást róla</b></span>. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Ennek az lett az eredménye, hogy míg a
kolozsvári protestáns teológiáról több tanárt és növendéket is
letartóztattak szervezkedés gyanújával, illetve a forradalom iránti
szimpátiájuk miatt, addig nekünk Gyulafehérváron békét hagytak. </b></span></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Papi szolgálatának csaknem huszonöt esztendeje a
totalitárius Ceaușescu-diktatúra idejére esett. Mégis, az erdélyi
magyarság sokkal jobban megőrizte a hitét, mint az anyaországi. Hogyan
volt ez lehetséges? </span></strong></p>
<p>– Egyszerűen<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> úgy, hogy volt egy sziklaszilárd jellemű püspökünk, aki
abszolút hiteles példaként állt előttünk, s akit ezért magabiztosan
követhettünk. A <span style="background-color:rgb(234,209,220)">kommunista állam által létrehozott és irányított,
Magyarországon talán erőteljesebben elterjedt békemozgalom céljait csak
alig néhányan tették a magukévá, </span>így nem állt be lényeges<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> törés, </span></b><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">illetve
szakadás</span> a főpásztor és papjai között, vagyis sikerült megőrizni az
egységet. </b></span></p>
<p></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(234,209,220)">A kommunizmus idején </span><span style="background-color:rgb(208,224,227)">hogyan élte meg a kereszténységét és a magyarságát?</span></strong></p>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>– A hatósági zaklatásokból és a fenyegetésekből természetesen bőven
kijutott </b></span>nekünk. Itt most csak egyetlen, azóta közismertté vált esetet
említek 1989-ből. Márton Áront 1939. február 12-én szentelték püspökké a
kolozsvári Szent Mihály-templomban. Ennek az eseménynek az 50.
évfordulójára készültünk lelkesen, de az utolsó héten durván közbelépett
a Securitate, s a fél éven keresztül gondosan előkészített nagyszabású
ünnepség dugába dőlt, elmaradt, papoknak és híveknek egyaránt hatalmas
csalódást okozva. Ez egy hétfői napra esett abban az évben, február
13-ra. Viszont február 12-én, vasárnap, éppen a püspökké szentelés
naptári dátumának évfordulóján három paptársammal (Szakács Lajos, Kádár
István és Vakaria Béla) az egyházi és az állami tiltás ellenére
megtartottuk a megemlékezést <span>a saját templomainkban</span>. Ezért
súlyos börtönt helyeztek kilátásba, de végül is csak Szakács Lajos és
jómagam államsegélyének az azonnali megvonása lett a büntetés.</p>
<p>A kérdésére válaszolva, az elmondottakból talán kikövetkeztethető,
<span style="background-color:rgb(207,226,243)"><span style="background-color:rgb(255,255,255)">hogy </span><b>kereszténységemet és magyarságomat is mindvégig <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a hatalom fullasztó
szorításában és szakadatlan gyanakvásában, ráadásul kettős –</span> vallási és
nyelvi – kisebbségben éltem és éltük meg</b></span>. </p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Hogyan látja a saját szerepét a romániai rendszerváltozásban? </span></strong></p>
<p>– Akkor kaptam egy apró kis szerepet a romániai rendszerváltozásban, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>amikor 1988. augusztus 29-én tizennyolc paptársammal együtt</b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><blockquote><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>aláírtunk egy tíz pontból álló memorandumot, amelyben az erdélyi
magyarság sürgősen megoldásra váró vallási és nemzetiségi sérelmeit
nyíltan szóvá tettük. Ezzel a dokumentummal aztán le is dőlt
főegyházmegyénkben a hallgatás fala, azon a februári napon, amikor
Sinkovits Imre színművész a Kossuth Rádióban a magyarul értő világ füle
hallatára a maga egyedülálló, öblös hangján beolvasta a szöveget.</b></span></p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g112424']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=112424&v=1&p=1&img=c_25-20210227-AE6A8854.jpg" alt="" width="196" height="130" border="0"></a></p>
<p>Sajnos azóta vastagon befedte a felejtés pora ezt a jelentős erdélyi
megnyilatkozást. Pedig, véleményem szerint, ha nem marad el az 1989.
februári Márton Áron-ünnepség, akár szellemi nyitánya is lehetett volna a
néhány hónappal később kirobbant temesvári karácsonyi forradalomnak.</p>
<p><strong>– Ön az erdélyi magyar egyházi sajtó megteremtője; kiemelkedő szerepe volt a <em>Keresztény Szó</em> folyóirat és a <em>Vasárnap </em>című hetilap létrehozásában, illetve újraindításában. 1991-től hosszú ideig volt főszerkesztője mindkét orgánumnak.</strong></p>
<p>– Vélekedésében van egy kis túlzás. Valóban<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> részt vettem az erdélyi
magyar nyelvű egyházi sajtó újraindításában, hiszen a negyven évig tartó
kommunista érában a mi katolikus egyházunknak nem volt sajtója, az
évenkénti falinaptárt s egy-két imakönyvet leszámítva. Áron püspök úrnak
is felajánlották ugyan a lehetőséget, mint a protestáns egyházaknak, de
kompromisszumok árán, s ő ezt nem vállalta.</b></span></p>
<blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Megkérdezte <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a rendszer ajánlatot tevő elvtársait afelől, hogy cenzúra</span>
lesz-e.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> S mondták, hogy igen.</span> Mire a püspök: akkor mi megvárjuk azt az
időt, amikor nem lesz.</b></span></p>
</blockquote>
<p>Nos<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>, ez az idő az 1989-es politikai változásokkal következett be</b></span>.
Rögtön a rákövetkező év januárjában össze is ültünk nálam néhányan
(Bajor Andor, Fodor Sándor, Czirják Árpád, az akkori magyar vatikáni
nagykövet, Keresztes Sándor és jómagam), s<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> létrehoztuk a senkit ki nem
rekesztő <em>Keresztény Szó</em>t</b></span>. Az alapító főszerkesztő Bajor Andor
közismert író lett, aki író kollegáját, Fodor Sándort kérte föl felelős
szerkesztőnek. Mivel Andor rövid idő után távozott az élők sorából, az
akkori főpásztor, Bálint Lajos érsek engem nevezett ki főszerkesztőnek, s
az ezzel járó feladataimat aztán tizenhat éven át végeztem. Szívesen
emlékszem egy nagyon bájos epizódra, amely ma is megnevettet. Bejött a
szerkesztőség hivatalába egy elegánsan öltözött hölgy, és egy ismeretlen
valakire hivatkozva ingerülten sorolni kezdte a <em>Keresztény Szó</em>
elleni kifogásokat. Andor egyszer csak rákérdezett: „Tessék már
mondani, ki az illető, talán egy értelmiségi?” „Nem – hangzott rögtön a
válasz –, hanem egy pap.” Nem kommentálom.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> A <em>Keresztény Szó</em> aztán nemsokára „megszülte” a hetenként megjelenő <em>Vasárnap</em>ot.</b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><strong>– Miben látja a sajtóapostoli küldetés lényegét? </strong></span></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(207,226,243)"><b>A közölt anyag életszerűségében, közérdekűségében, korszerűségében és hitelességében.</b></span></p>
<blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Nem elég sajnálkozni, és folyton csak szidni a sötétséget, hanem világosságot kell gyújtani. Talán <em>József Attila</em> szavai illenek ide: „Én nem azért jöttem, hogy bő<span style="background-color:rgb(208,224,227)">gjek (…), hanem hogy tegyek.”</span></b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)">
</span></blockquote><span style="background-color:rgb(208,224,227)">
</span><span style="background-color:rgb(208,224,227)">
</span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><strong>– Milyen érzés magyarnak lenni Kolozsvárott, ahol ma már kisebbségben van a magyarság? </strong></span></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Az elmúlt évben a Kolozsvár Társaság kulturális egyesület,</b></span> amelynek
magam is tagja vagyok, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>egy kötetlen, beszélgetős találkozót szervezett a
székházában a városban élő nemzeti kisebbségi csoportok jeles
képviselői számára. A zsidók részéről jelen volt a helyi rabbi, az
örmények részéről egy korosabb örmény hölgy, a magyarok részéről pedig a
város alpolgármester asszonya.</b></span> Egy adott pillanatban magam is
hozzászóltam a témához, s<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> kezdésül éppen a 136. zsoltárból idéztem egy
részletet, amely szerint a babiloni fogságba hurcolt zsidóktól, a
szolgaságba taszított kisebbségi nép fiaitól azt kérik az elnyomók, hogy
mintegy a szórakoztatásukra énekeljenek az otthoni dalaikból. A kérésre
a zsoltáros így válaszol: „Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen
földön?” Sőt, még esküt is tesz, mondván:</b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>„Ha elfelednélek téged, ó, Jeruzsálem (anyaország!), száradjon el a
jobb kezem! Tapadjon ínyemhez a nyelvem.” Nos, kisebbségiként én is
valahogy hasonlóképpen érzek.</b></span></p>
</blockquote><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Mindaddig, amíg nem kérik, hogy még énekeljek is, tehát örvendezzek
kisebbségi helyzetemben, addig jól érzem magam az „idegen” környezetben</b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>.
Az erőszakos asszimilációt</b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"> </span><b><span style="background-color:rgb(208,224,227)">azonban elítélem</span>,</b> hiszen éppen annak
következménye egy nagyon elszomorító temesvári eset. Baráti társaságban
együtt ünnepelnek és szórakoznak román és magyar munkatársak, s a nagy
hangzavarban egyszer csak megszólal a ház asszonyának ötéves fia: „Ugye,
anyu, kisebb koromban én is magyar voltam?” Hát nem döbbenetes? A
rendezvényről videó is készült. </p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">A magyarság <span style="background-color:rgb(234,209,220)">rohamosan fogy </span>Erdélyben is. Mi lehet mégis a megmaradásának záloga? </span></strong></p>
<p>– A folyamat az előbb említett erőszakos asszimilációnak és az idő
múlásának is a következménye<span style="color:rgb(0,0,0)">. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><span style=""></span></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Hatékonyan csak a gyermekvállalás
segíthetne. Márton püspök úrtól származik a korabeli és helytálló
megállapítás: „Erdélyt nem a román katonák hódították meg, hanem a
magyar édesanyák veszítették el, akik nem szültek elég gyermeket.”
Feladatunk tehát nem a folytonos nyafogás és bőgés lenne, hanem az
állapotbeli kötelességeink komolyan vétele és teljesítése.</b></span></span></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Mennyiben támaszkodik a világi hívőkre? Mi lehet a szerepük egy erősen elvallástalanodott közegben?</span></strong></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>– Három kis létszámú közösségnek vagyok a lelkipásztora. A számbeli
kisebbség önmagában is indokolja, hogy támaszkodjam a világiakra. Ők
nekem különben önként, sokszor és sok mindenben segítenek, amit mindig a
megbecsülés és a szeretet kifejezéseként élek meg. Persze nemcsak én,
hanem példájuk nyomán a többiek, a kevésbé vallásosak is.</b></span></p>
<p><a title="" rel="lightbox['g112424']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=112424&v=1&p=1&img=c_AE6A8981.jpg" alt="" width="196" height="130" border="0"></a></p>
<p><strong>– <span style="background-color:rgb(207,226,243)">Mit jelent Önnek a Parma fidei – Hit pajzsa kitüntetés? </span></strong></p><span style="background-color:rgb(207,226,243)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(207,226,243)"><b>– Ez a díj megerősít a máig megtartott hitemben s abban a
meggyőződésemben, amit XVI. Benedek a pápai szolgálata első ünnepélyes
szentmiséjének prédikációjában, majd első németországi látogatása
alkalmával így fogalmazott meg: „Wer glaubt, ist nie allein”, azaz:</b></span></p><span style="background-color:rgb(207,226,243)"><b>
</b></span><blockquote><span style="background-color:rgb(207,226,243)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(207,226,243)"><b>Aki hisz, az soha nincs egyedül.</b></span></p>
</blockquote>
<p>Mindenképpen szívből köszönöm a kitüntetést, illetve azt, hogy a díj
története során most először a határon túl élő sorstársakra is
gondoltak. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A már említett 1989-es memorandumot aláíró erdélyi papok
nevében veszem át a díjat, akiknek többsége azóta már meghalt. </b></span></p>
<p><strong>– Ha végigtekint az életén, hatvanévi papi szolgálatán, milyen érzések, gondolatok kavarognak Önben?</strong></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Nagyon ellentmondásos világban élünk, hiszen a jelenlegi
világméretű pandémiával kapcsolatban is mindent elmondtak már, és
mindennek az ellenkezőjét is. Ezért egyre gyakrabban gyötör a kérdés,
amit Madách Imre hatalmas színpadi művében, <em>Az ember tragédiájá</em>ban
Ádám intéz Luciferhez, aki az űrbe röpíti őt: „Őrjöngő röptünk, mondd,
hová vezet?” </b></span>A tökéletes választ persze senki sem tudja. Nagyjából ezer
évvel Krisztus után, 1021-ben aránylag könnyű volt megmondani, milyen
lesz a világ 1051-ben. Ám újabb ezer év teltével, 2021-ben fogalmunk
sincs arról, mi lesz harminc év múlva. Hiszen csak egy évvel ezelőtt sem
jósolhattuk volna meg, hogy az azóta több hullámban is berobbant és
világszerte kegyetlenül pusztító koronavírus-járvány milyen ideg- és
lélektépő élethelyzetet teremt.</p>
<blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Hívő emberként viszont továbbra is erősen hiszek a nap mint nap
megtapasztalható isteni gondviselésben, a jó végső győzelmében s a halál
után folytatódó életben. Mert az élet örök.</b></span></p>
</blockquote>
<p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Él és élni akar – mondja Ady<em>. </em>A szeretet halhatatlan, a
halál pedig csak a földi határt véglegesen lezáró horizont, amin túl még
egyéb is van. Úgy, ahogyan azt a korintusiaknak írt első levelében Pál
apostol mondja: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem
fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt” (</b></span>1Kor 2,9).</p>
<p><strong>Fotó: Merényi Zita</strong></p>
<p><strong>Bodnár Dániel/Magyar Kurír</strong></p></div>
</div>