<div dir="ltr"><div class="gmail_quote"><div>



















<p class="MsoNormal" style="margin:0cm 0cm 10pt;line-height:115%;font-size:11pt;font-family:"Calibri",sans-serif"><span lang="DE">Esterházy Janos emékezete ( Ev. Èlet 72. Evf.
10. Szám 2007 marcius 11<span>  </span>S.10)<span></span></span></p>

<p class="MsoNormal" style="margin:0cm 0cm 10pt;line-height:115%;font-size:11pt;font-family:"Calibri",sans-serif"><span lang="DE">A „szlovákiai Wallenberg”, gróf Esterházy
János felvidéki katolikus keresztényszocialista politikus ötven évvel ezelõtt,
1957. március 8-án halt meg a morvaországi mirovi börtönben. 1901. március
14-én született Nyitraújlakon. Trianon után a Felvidéken maradt, viszonylag
fiatalon került a csehszlovák politikai életbe. 1936-ban az Egyesült Magyar
Párt elnökévé választották. Ízig-vérig nemzetiségi politikus volt. Nemcsak a magyarság,
hanem Csehszlovákia más nemzetiségeinek sorsát is szívén viselte. Többször
felszólalt a prágai parlamentben a nemzetiségi jogok teljes megvalósításáért.
Távol állott tõle a nemzetiszocialista politika, többször hangoztatta: „Az én
jelem a kereszt, nem pedig a horogkereszt.” 1939-ben, a szlovák klerofasiszta
bábállam megalakulása után következetesen szembeszállt vele, és távol tartotta
a magyar lakosságtól a hitleri eszméket. Harcolt az „árjásítás“ ellen is,
amikor 1939–1941 között a szlovákiai zsidókat kiforgatták mindenükbõl, és a
közéletbõl is kizárták õket. 1942. május 16-án a pozsonyi parlamentben egyedül
õ szavazott a zsidók deportálása ellen, s ezt személyes keresztény
meggyõzõdésbõl tette! (A szlovák parlament egyharmada ekkor katolikus egyházi
tisztségviselõ volt.) Esterházy nem volt „judofil”, de báró Eötvös József sem
volt az a 19. században, mégis kiálltak a zsidó testvérek mellett. 1944
novemberétõl 1945 áprilisáig bujkált, mert mind a Gestapo, mind a
Hlinka-gárdisták keresték. 1945 áprilisában az új hatalom urai – Gustáv Husákék
– letartóztatták Esterházyt a magyar kisebbség vezetõivel együtt, és átadták a
Szovjetunió belügyi szerveinek. A szovjetek Moszkvába hurcolták õket;
Esterházyt tíz év munkatáborra ítélték. Ekkor kezdõdött életének második, igazi
kálváriája, megjárta Vorkutát is. Közben Csehszlovákiában távollétében halálra
ítélték az ország szétverésének vádjával. A már súlyos beteg Esterházyt a
szovjetek kiadták a csehszlovák hatóságoknak, visszakerült Csehszlovákiába.
Halálos ítéletét életfogytiglanra változtatták; ezután járta az ország
különbözõ börtöneit. A csehek és szlovákok fasisztának bélyegezték, a
szlovákiai magyarok azonban nemzetmentõként tekintenek rá. Esterházy nem volt
fasiszta, hiszen mindent elkövetett azért, hogy ne legyen szlovákiai magyar
nemzetiszocialista párt; Hitlernek szemtõl szemben mondta meg a véleményét. A
szlovákiai baloldali magyar értelmiség nevében Fábry Zoltán emelte fel érte a
szavát. Simon Wiesenthal is többször exponálta magát Eszterházyért: leveleket
írt rehabilitálása érdekében. Számos általa megmentett zsidó család szintén
kiállt mellette. 1989-ig alig volt ismert a neve. A Szovjetunió 1993-ban
rehabilitálta õt, Csehországban és Szlovákiában azonban máig késik a
rehabilitációja; sajnos Karl Schwarzenberg, Václav Havel volt cseh köztársasági
elnök személyi kancellárja sem érte el rehabilitálását. 1991-ben a pozsonyi
dómban Frantisek Miklosko, a szlovák parlament elnöke magyar nyelvû gyászmise
keretében emlékezett meg róla, s baráti kezet nyújtott a magyaroknak. 1992-ben
az olmützi (Olomouc) dómban a szlovákiai magyar lelkészek tartottak az emlékére
gyászmisét. A csúzi kastélyban emlékszobát rendeztek be Esterházy János
tiszteletére. Az osztrák és a magyar parlament 2001-ben, születésének századik évfordulóján
ünnepi ülésen emlékezett meg róla, s itt kapta a „szlovákiai Wallenberg” nevet,
mely méltán megilleti. Határozott egyénisége, politikai hitvallása, amely
keresztényszocialista pilléreken nyugodott, ma is mementó, és példát kell, hogy
jelentsen számunkra. g Makovitzky József (Rostock)<span></span></span></p>





</div><div> </div></div></div>