<div dir="ltr">Gratulálok ehhez a cikkedhez.  Bátyád</div><br><div class="gmail_quote"><div dir="ltr" class="gmail_attr">KEA <<a href="mailto:kea@turul.banki.hu">kea@turul.banki.hu</a>> ezt írta (időpont: 2021. jan. 7., Cs, 22:54):<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex">Vigyázzunk a gyerekeinkre<br>
<br>
Vasárnap, 2020.01.07. -- Ungváry Zsolt<br>
<a href="https://vasarnap.hu/2021/01/07/ungvary-zsolt-vigyazzunk-a-gyerekeinkre/" rel="noreferrer" target="_blank">https://vasarnap.hu/2021/01/07/ungvary-zsolt-vigyazzunk-a-gyerekeinkre/</a><br>
<br>
<br>
Furcsa világban élünk, ha teljesen nyilvánvaló dolgokat kell bizonygatni és magyarázni. <br>
Konzervatív politikusok, újságírók győzködik (győzködjük) az embereket, hogy akarjanak gyermeket <br>
szülni és nemzeni, mintha ez valami áldozat vagy nehézség lenne, nem pedig az élet legnagyobb, <br>
legszebb adománya.<br>
<br>
Ennyi erővel amellett is érvelhetnénk, milyen klassz dolog enni, inni vagy aludni.<br>
<br>
Biztos mindenki látott már olyan műsorokat, interjúkat, amelyekben híres színésznők, sportolók, <br>
sikeres nők nyilatkoztak pályájukról, örömeikről, és előbb-utóbb (ha édesanyák voltak) elkezdtek <br>
a gyerekeikről beszélni.<br>
<br>
Arról, hogy szép-szép az olimpiai döntőt megnyerni, eljátszani Júliát vagy munkavacsorán részt <br>
venni a tőzsde elnökénél, de az igazi boldogság az volt, amikor a gyermeküket magukhoz <br>
szoríthatták, amikor a kislányuk megnyerte az óvodai jelmezversenyt vagy a kisfiúktól anyák <br>
napjára kapott papírtulipánon elolvasták az ákombákom betűkkel írt szavakat. És a riporter hiába <br>
próbálná a témát a világgazdaságra, az Oscar-díjra vagy a cégfúziókra terelni, az alany csillogó <br>
szemekkel már régóta csak a gyerekeiről beszél. Annál is inkább, mert a riporter(nő)nek is <br>
vannak gyerekei, és ő is rögtön megoszt róluk három történetet.<br>
<br>
Folyamatosan bebeszélik a nőknek, hogy ha boldogságra, pótolhatatlanságra vágynak, érjenek el <br>
valami pozíciót, miközben mindenki pótolható a matektanártól a műkörmösig, a sportolótól a <br>
művészig, a cégvezetőtől a konyhás néniig. Ha kedvenc tescópénztárosunkat vagy színésznőnket <br>
elveszítjük, az pár nap szomorúságot okoz, de az életünket nem forgatja fel. Ha az édesanyánkat <br>
elveszítjük, az soha ki nem heverhető, feldolgozhatatlan veszteség.<br>
<br>
Aki a pótolhatatlanság érzetét akarja megtapasztalni, ne fürdőruhás celebnek álljon, hanem <br>
legyen édesanya.<br>
hirdetés<br>
<br>
Ráadásul ez a könnyebb és logikusabb út; világbajnokból vagy szépségkirálynőből viszonylag kevés <br>
van, szülővé azonban bárki válhat.<br>
<br>
Akinek nincs gyereke, nem ismerheti meg a szeretetnek egy különleges, máshoz nem hasonlítható <br>
mélységét. Amikor arra gondolunk, ha a gyereknek baja van; bár inkább nekem volna. Ha betegen <br>
fekszik; bár cserélhetnék vele. Örömének, boldogságának jobban örülünk, mint a sajátunknak, <br>
fájdalma jobban fáj nekünk.<br>
<br>
A szüleink iránt érzett szeretetben a magunk számára biztonságot, védelmet várunk el; a világ <br>
átölelő, megnyugtató, a rendet természetesnek vevő elfogadása ez. A szerelem önző; ott a <br>
társamban a saját boldogságomat keresem, azért akarok vele lenni, mert az nekem jó. Ha egy <br>
másikkal boldogabb lenne, nem mondom neki, hogy menjen el vele, hanem legszívesebben kitekerném <br>
annak a másiknak a nyakát. Ellenben a gyermek óvása az önzetlenség, amikor magamnál jobban <br>
szeretek valakit. Ez szinte ellentmond a természetnek; ilyenkor érti meg és hiszi el az ember, <br>
hogy az Isten szeret minket. És amennyire egy szülő nem tud különbséget tenni a gyerekei között <br>
a szeretet mértéke szerint, el tudjuk hinni, hogy Isten is mindenkit egyformán szeret.<br>
<br>
A gyerek maga a jövő, a továbbélésünk, egyfajta biológiai halhatatlanság. Szaporodni azonban <br>
csak a teremtés rendje szerinti normális ember képes; az isteni tervvel együttműködő anya és apa <br>
közösen. A sátánnak nincs módja, hogy maga szüljön vagy teremtsen; ezért elveszi azt, amit mások <br>
teremtettek.<br>
<br>
Így zajlik le a szemünk láttára az agymosás, ahogyan az alkotni képtelen, de a rombolásban profi <br>
erők a médián, közösségi hálókon, iskolákon, egyetemeken, a kisajátított kulturális tereken <br>
keresztül magukhoz szipkázzák fiainkat és lányainkat. A véleményvezérek és celebek (akik <br>
értelemszerűen csak akkor válhatnak azzá, ha elfogadják a szerepüket) mind a Sátán ügynökeivé <br>
válnak. Sokuk talán nem is tud róla. A lengyelországi abortusz-párti tüntetések idején írtak <br>
arról, hogy a lengyel fiatalok többségére már nem a család, nem a közvetlen környezet hat, hanem <br>
a facebookos és egyéb ismerősök, véleménybuborékok; többezer kilométerre élő (vagy valójában nem <br>
is létező) figurák értékrendje, gondolkodása, szóhasználata.<br>
<br>
Megszakad a generációs lánc: a korábbi szellemiséget, hagyományokat, értékrendet már nem adják <br>
át; a véleményvezér ezután nem az apa vagy a saját hősök, hanem a kitudjakik, kitudjahonnan.<br>
<br>
Aztán a pride-ra, SZFE-tüntetésre, szívószál-kampányra elfecsérelt évek után ott állnak majd <br>
becsapva; hiszen ők megértették az idők szavát, csak közben ráment az életük, mert nem úgy <br>
éltek, nem azt tették, ami az embert valójában boldoggá teszi; és jön a késői megkeseredés. <br>
Jobb-e egy trendinek hazudott világban élni, mint valóságosan boldognak lenni? Fontosabb a <br>
látszat a valóságnál?<br>
<br>
-- <br>
<br>
Üdvrivalgással:<br>
KEA.<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" target="_blank">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel="noreferrer" target="_blank">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote></div>