<div dir="ltr">
<h1>Ahogy a várandós Egyház megszülte karácsony ünneplését – Vértesaljai László SJ írása</h1><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont" target="_blank">Nézőpont</a> – 2020. december 25., péntek | 12:00</div><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/ahogy-varandos-egyhaz-megszulte-karacsony-unnepleset-vertesaljai-laszlo-sj-irasa" target="_blank">https://www.magyarkurir.hu/hirek/ahogy-varandos-egyhaz-megszulte-karacsony-unnepleset-vertesaljai-laszlo-sj-irasa</a><div> <br></div></div><div><a rel="lightbox['g110953']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=110953&v=0&img=c_03.jpg" style="margin-right:0px" width="198" height="133"><span title="1 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> 1</span></a></div><h3>Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője írását olvashatják.</h3><div><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A
kereszténység, Jézusnak megváltást befogadó népe a húsvétból született.
Máig ez lényének a közepe</b></span>: a krisztusiak szívét Jézus oldalának
nagypénteki megnyitása és Jézus sírjának húsvétvasárnapi megnyílása
élteti. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Ötvenednappal később a pünkösdi Lélek-áradás megnyitja az
apostolok szemét is, és rádöbbennek a saját szerepükre: Ők tanúk! Tanúi
annak, hogy az Isten föltámasztotta <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a halá</span>lból Jézust, Dávid fiát </b></span>(vö.
ApCsel 2,29–35). Benne azt <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a Pásztort </b></span>látják, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>aki azért jött, hogy
belépjenek a kapun át az akolba, hogy ott, az Ecclesiában <span style="background-color:rgb(255,242,204)">„életük legyen
és bőségben legyen”</span></b></span> (Jn 10,10).</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Jézus Egyháza, a kereszténység is kicsi magzatként született. Egy
darabig még a jeruzsálemi templomból veszi magához az anyatejet, de a
Tórah őrei hamar leválasztják e furcsa gyermeket szellemi édesanyja
emlőjéről, és nagyon korán a saját lábára kell állnia</b></span>. Bár kicsi, megvan
minden szerve: keze, lába, szíve, esze és legfőképp a lelke. Ahol ered,
onnan elküldik, ahová megy, oda nem hívják. És mégis, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>soha nem tagadja
meg zsinagógai őseit, és soha meg nem kerüli<span style="background-color:rgb(217,234,211)"> a világot, mely</span>be húsvéti
Ura elküldte. </b></span>Tapogatva keresi az útját, és úgy vándorol a Mediterráneum
partvidékén, mint egykor Mózes népe a pusztában, mindig egy napra
elegendő útravalóval, ám azt a kevés elegendőt mindig megkapja. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Nem
válogat, útján szóba áll <span style="background-color:rgb(217,234,211)">mindenkivel, szabadossal és rabszolgával,
tekintélyes férfiakkal és egyszerű asszonyokkal, az agorák
filozófusaival és a kikötők írástudatlanjaival, zsidóval, göröggel,
szittyával</span> egyaránt.</b></span> Mindenhez alkalmazkodik, ami emberi, éltető és
harmonizál azzal az új élettel, melyet éppen a húsvéti fürdő, a
keresztség ad nekik. „<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Tagjainak nincs igazán hazájuk, de mindenhol
otthon vannak, házasodnak és gyermeket nemzenek, mint mindenki, de
magzatot el nem hajtanak, közös az asztaluk, de nem az ágyuk” (Levél
Diognétoszhoz, V.).</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Ez a közösség három századon át <span style="background-color:rgb(217,234,211)">homályban jár, ahová</span> az újból és
újból <span style="background-color:rgb(234,209,220)">ellenük törő üldöztetés</span> miatt menekülnek</b></span>. E három század alatt,
főként a tévutak kivédésére, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>rátalálnak az igazság helyes ösvényére, és
rendszerbe is foglalják</b></span>.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Így köszönt rájuk a szabadság, amikor vaksi
szemeikkel meglátják a <span style="background-color:rgb(217,234,211)">császári hadijelvények csúcsán</span> a keresztet,
amiről a tarzuszi Pál azt írta nekik, hogy „<span style="background-color:rgb(208,224,227)">nem akar másról tudni, csak a
megfeszített keresztjéről”</span></b></span> (1Kor 2,2). <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Ez a kereszt a győzelem jele</b></span>.
Mesterüktől jól tudják, hogy ő a „békességükre győzte le a világot” (Jn
16,33). Ezzel a kereszttel. </p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A kereszttel szerzett megváltás tágasságában rejlő lehetőség az első
három század során mindig elég volt arra, hogy</b><b><span style="background-color:rgb(255,242,204)"> </span>tisztázzák az utat <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a
tévtanítások elterelő elhajlásaival </span>szemben.</b></span> Ez a legfőbb oka annak,
hogy nem dolgozták ki az Isten-megérkezés teológiáját, vagyis a születés
teológiáját. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A II. század második felében összeállt újszövetségi kánoni
könyvek, bár nagyon szűkszavú, mégis elégséges eligazítást adtak a
Megváltó születéséről.</b></span> Tömör, tárgyilagos hangjuk elhárítja a
mágikus-mitikus megközelítést, ám ez a látszólag kevés mégis komoly
hitfeladat elé állítja az alászállás-születés eseményét, miként a sírból
felkelés értelmet meghaladó, hitre-kényszerítő mozzanata is. </p>
<p>Túl a tartalmi szemponton, van egy formai ok is.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Az első három század</b></span>
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> pogány hitvilága zajosan </b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>ünnepelte istenei születését.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A keresztények
éppen <span style="background-color:rgb(234,209,220)">ezért</span> <span style="background-color:rgb(217,234,211)">tartózkodtak </span>Jézus születésének megünneplésétől.</b><b> Órigenész
alexandriai egyházatya a III. század második felében csak a vasárnapokat
és a péntekeket, magát a húsvétot és a pünkösdöt említi meg saját
ünnepeikként</b></span> (Kelszosz ellen – Contra Celsum 8,22). Értelmes és
természetes kíváncsiság hatotta át az őskereszténységet Jézus
születésnapja iránt, de nem a liturgikus ünneplés céljával. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ellenben</b>
</span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Krisztus eredeti, a születésével adott istenségét</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>tagadó arianizmusban
olyan szellemi kihívással találkozott, melynek</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>kivédéséhez szükségképpen
Jézus eredetét kellett tisztázni</b></span>. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Másfelől pedig a Keletről érkezett
Napisten-kultusz, főként Rómában, olyan kápráztató módon ünnepelte
december 25-én a Sol Invictust (Győzhetetlen Napisten), hogy erre </b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>is
válaszolni kellett.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A feleletet a római egyház adta meg. </b></span>Az időt is
pontosan behatárolhatjuk, mikor született meg karácsony liturgikus
ünnepe, válaszként az említett kihívásokra. I. Damáz pápa (366–384)
Filocalus nevű tehetséges szépíró titkára 354-ben szerkesztett egy olyan
kalendáriumot (Chronicon), mely <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>336-tól indulva felsorolja a római
liturgikus ünnepeket, köztük a Nativitas Dominit, az Úr születésnapját.
Ez az első, máig létező említés karácsony liturgikus ünnepérő</b></span>l. Van egy
másik adat is, mégpedig a 325-ben a keleti Niceában (Nikaia) tartott
egyetemes zsinaté, mely szintén felsorolja az Egyház akkori ünnepeit.
Minthogy<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b> a karácsony említése hiányzik a többi ünnep közül, ez azt
jelzi, hogy ekkor még nem ülték meg.</b></span> Ebből adódik, hogy <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a Nativitas
Domininak, az Úr születésünnepének kialakulása 325 és 336 közé tehető.
</b></span>Tizenegy év! Mi történt Rómában, hogy <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>e tizenegy év alatt megszületett a
karácsony ünnepe</b></span>? </p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A kereszténységet fölszabadító 313-as milánói ediktum utáni
esztendőben új püspököt választottak Róma nagy tekintélyű
Péter-utód-székébe: I. Szilveszter pápát (314–335). Neki kellett
bevezetnie az Egyházat az immár nyilvános, sőt <span style="background-color:rgb(217,234,211)">császári </span>támogatást
élvező új liturgikus istentiszteleti rendbe</b></span>, melynek minta- és mértékadó
formájához a Lateranusok nemzetségének egykori palotája és testőrségi
kaszárnyája helyén emelt episzkopális bazilika, a lateráni székesegyház
adott otthont. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Szilveszter az a pápa, aki fölszenteli Péter apostol
vatikáni vértanúságának helyén a tiszteletére emelt martiriális
bazilikát, valamint a tengerparti Ostia kikővárosba vezető út mentén
épült első és szerényebb méretű templomot a népek apostola tiszteletére.</b></span>
Ő a konstantini béke korszakának pápája, de egyúttal <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>ő a karácsony
pápája is</b></span>. Uralkodása alatt vetődött fel, hogy külön rangos ünneppel
kell emlékezni Jézus, Isten Fia születésére. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Már korábban is létezett a
Krisztus-születés liturgikus ünnepe, amit január 6-án, epifánia
(vízkereszt) napján, az Úr megjelenése ünnepén tartottak. Összevont,
kollektív tartalmú ünnep volt ez, amely Keleten máig megmaradt ebben a
formájában, egyszerre emlékeztetve a napkeleti bölcsek látogatására, a
kánai menyegző borcsodájára és Jézus keresztségére az alapmozzanat, az
üdvözítő születésének ünneplése mellett. </b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Szilveszter pápát immár nem fenyegette<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> külső, politikai veszély</span>, ám
az Egyházon belül <span style="background-color:rgb(234,209,220)">annál keserűbb küzdelmet </span>kellett folytatni az igaz hit
tisztaságáért</b></span>. Krisztus isteni és emberi mivoltának összehangolása
rendre termett mellékvágányokat is, melyek időnként népszerűvé váltak,
és könnyebben elfogadhatónak látszottak, mint a kinyilatkoztatás összes
szempontját figyelembe vevő ortodox tanítás. Ilyen volt <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az alexandriai
presbiter, Arius nézete is, miszerint Jézus Mária és József természetes
gyermeke, akit Isten a Jordán menti keresztség alkalmával fogad örökbe,
és tesz Istenné.</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ráadásul Arius versbe szedte tanítását, és ez a
dallamosan énekelhető új tan sokakat meggyőzött, így a nézet gyorsan
terjedt birodalomszerte.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> </span></b><b>Ezt a tévtanítást</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>verte vissza Szilveszter pápa
új ünnepe, amely a 325-ös niceia tanítás jegyében vallotta a teljes
Szentháromságot, és azt, hogy benne a Fiú (Filius) megtestesült
(incarnatus est). Ő „Isten az Istentől”, „az Atyával egylényegű”,</b></span> tehát
nincs neki alárendelve. Ez a hitigazság, miként minden komoly dogma,
kereste a maga liturgikus kifejeződését, hogy a megvallott hit imával
megünnepelt mélységet kapjon.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Szilveszter pápa egyszerűen „megkeresztelte” a Győzhetetlen Napisten
születésünnepét: december 25-e a megváltó Jézus Krisztus születése, aki a
júdeai Betlehemben Istenként született meg Szűz Máriától. </b></span>Az ünnep
Rómában lassan kezdett teret hódítani, miközben<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> észtvétlenül létrejött
egy csere. A december 25-i ünnep később elvándorolt Jeruzsálembe is,
ahol a január 6-i epifániaünnep helyébe lépett, és onnét visszatérve
hozott magával valami nagyszerűt: az éjféli misét.</b></span> Amikor megszületett,
senki nem gondolta volna, hogy több mint másfél évezreden átível majd ez
a liturgikus szokás, és természetes része lesz az európai december végi
sötét, hideg estének. Nem önmagában alakult ki, hanem <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a már kész
húsvéti ünneplés utánzásának vágya szülte.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Ahogy a húsvéti
vigíliavirrasztás a megváltásesemény helyszínén jött létre a Krisztus
sírjára épült Anasztaszísz-bazilika (Feltámadás-bazilika) liturgiájában,
éppúgy a Krisztus-születésnek virrasztással várása és éjféli
megünneplése a születés helyszínén, a betlehemi istállóbarlang fölé
emelt, ugyancsak konstantini bazilika liturgiájában született meg</b></span>. A két
hely és a két virrasztás csodálatos módon összekapcsolódott. </p>
<p>Források híján nem is tudnánk erről, ha maga a gondviselés nem adta
volna a kezünkbe azt <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>az útinaplót, amit 390 és 395 között egy Aetheria
(Egeria) nevű hispániai zarándoknő jegyzett fel szentföldi tartózkodása
során</b></span>, és amit 1887-ben Arezzóban találtak meg egy XI. századi kódexben.
A születés ünnepe előtti napon a Jeruzsálembe érkezett zarándokok
végeláthatatlan nagy sora – ahogy a zarándoknő látta – délután kivonult a
Szent Városból, és lefelé tartott, délnek, miközben a lenyugvó nap
sugarai bearanyozták a domboldalra épült Betlehem fehérre meszelt házait
és a városka szélén emelt óriási bazilikát. Aetheria nem győzi
részletezni azt a pompát, melyet <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>„Constantinus császár édesanyja
jelenlétében díszített fel arannyal, színes mozaikokkal, drága
márványoszlopokkal”. A Születés-bazilika helyét az a barlangistálló
adta, melyben Szűz Mária világra hozta Egyszülöttjét, és amit a későbbi
korok gondos emlékezetőrizete megtartott. Legértékesebb kincse
nyilvánvalóan az Úr jászola <i>(praesepe Domini)</i> volt. Amikor
Aetheria leért a barlang szűk nyílásán át az Úr születésének helyére,
megpillantotta a mennyezetről lelógó, éjjel-nappal világító
ezüstlámpásokat. Ennek a barlangnak a bejáratánál olvasta fel a
jeruzsálemi pátriárka az örömhírt, ahogy azt Szent Lukács könyvéből máig
tesszük karácsonykor</b></span>: „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és
jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” (Lk 2,7) <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A
hívek megrendülten hallgatták az angyalnak a pásztorokhoz intézett
szavát:</b></span> „Nolite timere: ecce enim evangelizo vobis gaudium magnum quod
erit omni populo, quia natus est hodie Salvator, qui est Christus
Dominus in civitate David.” <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>„Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul
nektek, és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó
nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.”</b></span><i> </i>(Lk 2,10–11) Az
evangélium szavaira a zarándokok hangos örömujjongásban törtek ki, mert
<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>az evangélium nemcsak múltat idézett, hanem valóságot teremtett. A
szentmise előtt az egész sokaság elvonult a jászol előtt, csókolgatták
és kezükkel simogatták azt a helyet, ahol az Üdvözítő megszületett. Az
éjféli mise után sorba álltak, és a zarándokok égő lámpásokkal a
kezükben visszaindultak Jeruzsálembe. <span style="background-color:rgb(208,224,227)">„Áldott, aki az Úr nevében jő, az
Úr a mi Istenünk, és ő fényeskedik nekünk” </span>– énekelték a zsoltárt, s
mire fölértek a Szent Városba, valóban derengeni kezdett,
kivilágosodott, és így vonultak a falakon kívüli Anasztaszísz-templomba,
ahol immár az Üdvözítő újjászületésének titkát szemlélhették.</b></span> Ezután
rövid pihenőre tértek a szálláshelyükön, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>majd Jézus születésének ünnepi
szentmiséjére gyűltek össze Jeruzsálem főtemplomában</b></span>. Itt a
János-evangélium bevezető sorainak, a híres Prológusnak a szavait
hallgatták meg a Betlehemben <i>egyszer megszületett</i> Mária Fiának <i>örök születéséről</i>,
aki kezdettől fogva az Atya kebelén nyugodott. János evangélista, a
szeretett tanítvány, az említett előszóban összekapcsolja az Ige örök
eredését a földi születésével: „Az Ige megtestesült és közöttünk
lakott.” (Jn 1,14) <i> </i></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>És Rómában?</b></span> A jeruzsálemi húsvéti liturgiából <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a születés ünneplésébe
átvett éjféli szertartás ide is megérkezett, és az V. század közepén már
érett gyakorlat.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A gondviselés olyan püspököt támasztott Péter
székében, aki egészen a karácsony embere: Nagy Szent Leó pápa. 440 és
461 között kormányozta Isten rábízott népét. Ekkor már évszázados
hagyománya volt karácsony ünneplésének.</b></span> A liturgikus interferencia, a
megszentelt szokások gazdagító kölcsönhatása eredményezte, hogy Leó pápa
elődje a betlehemi példa alapján a 430-as években <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>bevezette az éjféli
misét a „római Betlehemben”</b></span>, azaz a Sancta Maria ad Praesepe (Jászolos
Szűz Mária), vagyis <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a Santa Maria Maggiore-bazilikában.</b></span> A virrasztást a
falakon kívüli Szent Péter-bazilikában tartották karácsony vigíliáján,
<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>december 24-én, és a hívek éjjel innét vonultak a Jászolos Szűz
Mária-templomba, ahol az éjféli mise során Lukács evangéliumából
olvasták fel a Gyermek születésének történetét. </b></span>Másnap, vagyis <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>december
25-én délelőtt Leó pápa a Szent Péter-bazilikában celebrálta a
karácsonyi főmisét.</b></span> Karácsonyi beszédei közül most ízelítőként álljon
itt egy fohász abból a homíliából, amit a Szent Péter-bazilika
karácsonynapi szentmiséjén mondott a délelőtt 9 órai szentmisén:
„Szeretteim! Ma született a mi Üdvözítőnk, örvendezzünk! Nem szabad
szomorkodnunk akkor, amikor az élet születését ünnepeljük; annak az
életnek a születését, aki kioltotta belőlünk a haláltól való félelmet,
és ígéretével az örök élet örömét oltja belénk. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Senki sincs ebből az
örömből kizárva, egyformán mindannyiunknak megvan a közös okunk arra,
hogy örvendezzünk. A mi Urunk ugyanis, mint <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a bűn</span>nek és <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a halál</span>nak a
legyőzője jött <span style="background-color:rgb(217,234,211)">közénk,</span> hogy miként <span style="background-color:rgb(217,234,211)">senkit sem</span> talált köztünk
<span style="background-color:rgb(234,209,220)">bűn</span>telennek, ugyanúgy mindnyájunkat megváltson. Vigadjon a szent, mert
közeleg győzelmi pálmája. Örüljön <span style="background-color:rgb(217,234,211)">a <span style="background-color:rgb(234,209,220)">bűn</span>ös,</span> mert megbocsátásra kap
meghívást. Örvendezzék <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a pogány</span> is, mert őt is az életre hívják!”</b></span></p>
<p style="text-align:right"><i>Vértesaljai László SJ</i></p>
<p><b>Fotó: CNS</b></p>
<p><b>Mag</b></p></div>
<div id="m_5023429087162383069DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br> <table style="border-top:1px solid #d3d4de">
<tbody><tr>
<td style="width:55px;padding-top:18px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://ipmcdn.avast.com/images/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" style="width:46px;height:29px" width="46" height="29"></a></td>
<td style="width:470px;padding-top:17px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Mentes a vírusoktól. <a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" style="color:#4453ea" target="_blank">www.avg.com</a> </td>
</tr>
</tbody></table>
<a href="#m_5023429087162383069_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div></div>