<html>
<head>
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=UTF-8">
</head>
<body>
<p><br>
</p>
<div class="moz-cite-prefix"><br>
</div>
<blockquote type="cite"
cite="mid:48017b0a-79df-46d1-b52c-aa3c76593ede@t-online.hu">
<p><br>
</p>
<p>Kedves Lisa !</p>
<p>Az alábbiakban küldök a HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM Jagelló
kori hadszervezeti ismertetőjét ami igazolja azt amit írtam
eddig és Laci ZOOMOS előadása közben szóban elmondtam:</p>
<p>-- Nem csak Szulejmánnak volt állandó hadereje a Jagelló korban
hanem a második legnagyobb állandó haderő Európában a Magyar
Királyság végvári katonasága és a naszádosok (sajkások )voltak.-</p>
<p>--Ahogy Lacinak és a kedves ZOOMOS résztvevőknek elmondtam bár
Laci kételkedett ebben az 1526-s országgyűlés törvényi
paranccsal hadba hívta a parasztokat is.(lásd az alábbi
szövegben )</p>
<p>Természetesen az urak akik a törvény meghozták pontosan tudták
hogy a parasztok nem a zárt rendben harcoló profi zsoldos
csapatok között vethetők be mert erre nem alkalmasok nyílt
mezőn.Erre valóban példa az mikor a menekülő parasztok a Pilis
előterében megpróbáltak szekérvárban védekezni és a török
irreguláris lovasság nagy részüket lemészárolta.Az
alkalmazásukat a végvári katonaság megerősítésére tervezték
(követ dobni bárki tud a falra mászó törökökre ) továbbá
bevetésüket és sáncmunkára valamint a törökök felvonulási
útjának rombolása tervezték. Azonban annyira kevesen
teljesítették behívási kötelezettségüket hogy az egyébként
méltányos viselkedésű Tomori Pál is kihirdette aki nem teljesíti
bevonulási kötelezettségét azt a saját portájának kapujára
szögezteti fel.</p>
<p>--Ahogy erről már beszéltünk Szulejmán birodalma kb. 12 000 000
millió lakost a hadereje kb. 120 000 főt és az évi adó bevétele
kb. 5 000 000 aranyforintot tett ki .Bár a haderő Magyarországra
csak mintegy 70-80 ezer főt tudott felvonultatni óriási
túlerőben volt a 26 000 főnyi magyar és nemzetközi haderővel
szemben .Az azonban a megtalált levéltári adtok szerint nem igaz
az hogy II. Lajosnak csapni valóan rossz adó bevétele volt bár
évtizedeken keresztül ezt szajkózták a történészi becslések kb.
évi 250 000 aranyforintot mert a jövedelem elérte az 450 000
aranyforintot.</p>
<p>---A Magyar Királyság haderejének bár fegyverzete jobb volt
mint a törököké (a tüzérséget leszámítva ) így sem volt esélye
egy nyílt csatában megverni a törököket csak egy védelmi
pozícióban pl. a Karasica pataknál vagy egy aszimmetrikus
hadviseléssel ahogy ezt Sz.Levente helyesen leírta . Abban
Lacinak igaza van ,hogy a főleg feudális elemeket tartalmazó
magyar had képtelen volt egy taktikai visszavonuláséra vagy
aszimmetrikus hadműveletekre de ez csak azért volt így mert sem
II. Lajosnak sem senki másnak nem volt meg a tekintélye az
ellentmondást nem tűrő hadvezetésre.Mátyás király Boroszlónál
sikerrel alkalmazta az aszimmetrikus hadviselést tehát még
egyszer mondom az 1526-s hadjáratban elsősorban egy igazi katona
király hiányzott .1526 nyarán a főurak a király jelenléte nélkül
előre sem voltak hajlandóak menni hiszen II. Lajos kiadta Tomori
javaslatára hogy a már beérkezett hadak előre vetett
seregtestként vonuljanak fel a Drávához vagy legalább a Karasica
patakhoz de senki sem teljesítette a parancsát .Tomori még így
óriási vereséget mért a patakon átkelt irreguláris akindzsi
lovasságra a törökök már azt hitték megérkezett a királyi
sereg.Mohácsnál azért maradt le az Anatóliai Hadtest és a
Szultáni Seregtest a Ruméliai Hadtest mögött mert teljesen
kikészítette őket a patakon való átkelés .Ráadásul ekkor a török
seregben már fellépet az élelmiszer hiány hiszen a török
haderőnek főleg a rossz málházási szerszámozottság miatt nem
volt jó a közúti szállítási kapacitása.Tehát ha törökök nem
jutnak hozzá időben a mohácsi kikötőhöz akkor éhezés várt volna
rájuk.<br>
</p>
<p>Az alábbiakban olvashatjátok a hivatkozott hadszervezeti
leírást :</p>
<p>E.<br>
</p>
<p><br>
</p>
<p><br>
</p>
<p>HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM: Hadszervezet<br>
</p>
<p><strong>A Jagellók, II. Ulászló és II. Lajos uralkodása
(1490-1526)</strong> </p>
<p>Az 1493-ban feloszlatott Mátyás-kori zsoldos csapatok után
állandó katonaságként a végvárak őrsége mellett fennálltak az
udvari katonaság, az<span> </span><em>aula</em><span> </span>tagjainak
bandériumai. Az 1498. évi törvény 21. cikkelye szerint a király
bandériuma 1000 lovasból áll, a déli határok biztonságáért
felelős négy fizetett királyi főtisztségviselő (az erdélyi
vajda, a székely ispán, a temesi ispán, és a
dalmát–horvát–szlavón bán) állandóan fegyverben tartott csapata
pedig 400–400 lovast számlált. Ugyanakkor az ország a kor egyik
legnagyobb létszámú határvédelmi katonaságát tartotta fenn 8000
körüli létszámmal.</p>
<p>Az 1498. évi 16. tc. szerint 11 déli vármegyében 24
jobbágyporta után kellett felszerelni egy könnyűlovast, a többi
megyében pedig 36 jobbágyporta után egy nehézlovast. Ennek
fejében a király az 1498–1500-as hadügyi reformok során a
korábbi egyforintos rendkívüli hadsegélyből befolyó uralkodói
jövedelmének felét a bandériumtartó főuraknak és megyéknek
engedte át, hogy katonáik zsoldjára és felszerelésére fordítsák.</p>
<p>Az 1498-as katonai reform, amely kisebb-nagyobb módosításokkal
Mohácsig érvényben maradt, a kilencvenes évek eleji rendszer
hiányosságait küszöbölte ki azzal, hogy a telekkatonasági
kulcson alapuló, decentralizált zsoldoshadsereget működtetett. A
törvény név szerint sorol fel kb. 40 személyt, akik az állami
adó felét a maguk számára szedhették be, ebből fizethették a
telekkatonasági kvóta alapján általuk felfogadandó zsoldosokat,
akik az ő zászlójuk (bandérium) alatt vonulhattak hadba. Az így
kiállított hadsereg a korabeli források alapján egyértelműen
zsoldosnak számított, ezért – szemben előzményével, a régebbi
telekkatonasággal – külföldön is bevethetővé vált. Amennyiben
nem volt háború, vagy valamilyen belpolitikai okból nem
mozgósították a bandériumot, akkor annak tagjai birtokaikon
tartózkodtak, és csak a felkelés elrendelésekor vonultak be.
Kivételt jelentettek a királyi és tiszti bandériumok, illetve az
egyházi csapatok, esetleg néhány nagyúr bandériumai, amelyeket
gyakrabban mozgósítottak.</p>
<p>A növekvő török veszély miatt a 16. században jelentősen nőttek
az egyházi birtokok katonaállítási kötelezettségei, az 1526
előtti időszakban az egyházi bandériumok már a királyság állandó
katonaságának részévé váltak. A nemesi felkelés is fennmaradt,
az 1518. évi 37. tc. a nemeseket személy szerinti hadba
vonulásra kötelezte. A székelység kollektíven nemesnek
számított, így a tartomány határain belül elvileg személyenként
voltak kötelesek hadba vonulni. A parasztok mozgósítását az
1526-ban a tavaszi országgyűlés határozatainak 10. cikkelye
rendelte el, sőt az 1526. évi hadjárat idején a magyarországi
városok rövid idő alatt képesek voltak kvótájuk többszörösét is
kiállítani. Emellett az 1490-ben létrejött magyar–cseh
perszonálunió biztosította annak lehetőségét, hogy a magyar
uralkodó szolgálatába fogadhassa a professzionális cseh
zsoldosokat. A perszonálunió szintén lehetővé tette, hogy a cseh
korona országainak rendjei segédcsapatokkal támogassák a magyar
Jagellókat az oszmánok elleni harcban. Mindez azonban együttesen
is kevésnek bizonyult 1526-ban a mohácsi síkon megvívott, a
magyar történelemre nézve sorsdöntő következményekkel járó
összecsapásban.</p>
<p><br>
</p>
<p><br>
</p>
<p><br>
</p>
<p><br>
</p>
<p><br>
</p>
<div class="moz-cite-prefix">2020.12.11. 8:58 keltezéssel,
Reinisch Egon írta:<br>
</div>
<blockquote type="cite"
cite="mid:0e3784df-9ad2-d849-2469-b6bd07056d3d@t-online.hu">
<p>Kedves Lista !</p>
<p><br>
</p>
<p>Köszönjük a hozzászólásokat külön Trixinek az állandó
haderőkkel és Római Birodalom haderejével kapcsolatos
kiegészítéseket.</p>
<p>Úgy hiszem mindenki megértette mi a jelentősége a tárgyalt
korszakban megjelent állandóan együtt tartott haderőnek .</p>
<p>De valójában a feudális királyságoknak is állandó és
hivatásos katonákból álló hadereje volt . Hiszen az adomány
birtokot és a nemességet azért kapták a kiválasztottak hogy
elkészíttessék a fegyverzetüket a vértjüket betanítsák és
felszereljék a lovukat és törvény szerint nyugaton a
csatlósokat és tovább adót hűbérbirtokon a hűbéreseket
Magyarországon a familiárisokat fegyveres készen létben
tartsák . Mikor körbe hordozták a véres kardot (kiadták a
mozgósítási parancsot ) a nemeseknek hadba kellet szállni
.Ettől hivatás rendi a feudális társadalom ahogy ezt mindig
Laci szokta emlegetni.<br>
</p>
<p>A fenti rendszer abban különbözött attól amit állandó
haderőnek és új fejleménynek neveztünk a tárgyalt korszakban
hogy a nemesek békeidőben otthon ültek a birtokaikon ha nem
volt háború akkor kiestek a gyakorlatból és a mozgósításuk
nehézkes volt .És gyorsan fejlődő Európában a nemesi
fegyverzet lassan elavult,bár ehhez hozzá kell tennem 1526-ban
a vértes lovasság még mindig a legnagyobb csapás mérő erő volt
a törökök rettegtek is tőlük.<br>
</p>
<p>A zsoldos kompániákkal meg az volt a baj hogy könnyebb volt
felfogadni mint leszerelni és elküldeni őket .Ez a probléma
megjelent az itáliai város államokban ahol néha még a hatalmat
is átvették vagy nálunk amikor Kinizsinek szét kellett verni a
Mátyás király halála után a randalírozó egyébként már régen
fizetetlen zsoldosokat.Ez mutatja mennyire állandóan létező
haderő volt a nemesi bandérium hogy a nemesi haderő képes volt
legyőzni a zsoldosokat.<br>
</p>
<p> Így aztán a 17.század végére klasszikusan a 18 .században
kialakultak az állandó kizárólag állami vezetésű haderők ahogy
a hadtörténészek hívják "állami zsoldosok " ahol a legénység
már a társadalomból hosszú időre kivont állami zsoldot kapó(ez
általában csapni valóan alacsony volt ) eredetileg közrendű
hivatásos katonákból állt,csak a tisztek voltak továbbra is
nemesek.Ehhez azonban már egy magas adóbevételű állam kellett
.</p>
<p>Üdv. Egon<br>
</p>
<p><br>
</p>
<p><br>
</p>
<div class="moz-cite-prefix">2020.12.10. 14:52 keltezéssel,
Levente Vihar írta:<br>
</div>
<blockquote type="cite"
cite="mid:CALapRsLk=YpY4zcT_g+bnaazMGmgrVpgRYS6w8DWYzN0oGdGrg@mail.gmail.com">
<div dir="ltr">
<div>Kedves Történészek!</div>
<div>A Római Birodalom serege milyen szervezésben volt? Úgy
rémlik, hogy a császárság korában már volt állandó sereg.
(?)</div>
<div>ÜdvözletteL.<br>
</div>
</div>
<br>
<div class="gmail_quote">
<div dir="ltr" class="gmail_attr">Romhányi Beatrix <<a
href="mailto:t.romhanyi@gmail.com"
moz-do-not-send="true">t.romhanyi@gmail.com</a>> ezt
írta (időpont: 2020. dec. 10., Cs, 13:57):<br>
</div>
<blockquote class="gmail_quote">
<div dir="ltr">Kedves Levente!
<div>A hivatásos hadseregek valóban ekkortájt tűntek fel
(némi 14. századi, itáliai előzmények után), de a
hivatásos hadsereg nem egyenlő az állandó hadsereggel.
Amúgy éppen a közép-európai térségben is történt
fontos dolog ebből a szempontból: Jan Zizka cseh
zsoldosvezér az 1420-as években számos újítást
vezetett be a huszita seregben. Ő állította össze az
első fennmaradt tábori rendtartást, például. Mivel a
cseh zsoldosok a 16. századig fontos szerepet
játszottak az európai, különösen a közép-európai
zsoldospiacon, ennek a hatása egyáltalán nem
elhanyagolható. Viszont a hadtörténészek szerint az
első ténylegesen állandó hadseregeket a 17. században
szervezték meg, és ennek az anyagi vonzatával is akkor
kezdtek intenzíven foglalkozni (pl. Montesquieu).</div>
<div>Üdvözlettel</div>
<div>Trixi</div>
</div>
<br>
<div class="gmail_quote">
<div dir="ltr" class="gmail_attr">Sziklay Levente <<a
href="mailto:lsziklay@freemail.hu" target="_blank"
moz-do-not-send="true">lsziklay@freemail.hu</a>>
ezt írta (időpont: 2020. dec. 10., Cs, 13:36):<br>
</div>
<blockquote class="gmail_quote">Kedves Egon, Trixi!<br>
A hivatásos hadseregek pont ebben a korban, az
1400-as évek közepétől az 1500-as évek közepéig tartó
időben került sor.<br>
A francia zsandárok - gendermaire első egységét
1437-ben VII. Károly állította fel, majd 1534-ben
I.Ferenc szervezte át, lényegében félhivatásos
nehézlovassággá. Más próbálkozások is voltak - pl.
Cesare Borgia - de az első valódi hivatásos hadsereget
az 1500-as évek elején <br>
Gonzalo de Córdoba, a Nagy Kapitány szervezte meg. Ő
találta ki az ezred rendszert, majd a tertio
formációt, aminek következtében 150 évre a spanyol
gyalogság legyőzhetetlenné vált.<br>
<br>
Reinisch Egon <<a
href="mailto:reinisch@t-online.hu" target="_blank"
moz-do-not-send="true">reinisch@t-online.hu</a>>
írta:<br>
><br>
> <br>
> <br>
> <br>
> <br>
> Kedves Lista !<br>
> Még egy mítoszt szeretnék eloszlatni
:nevezetesen azt hogy Mátyás<br>
> királynak volt állandó mezei serege volt .Ha
Mátyás elhatározta<br>
> magát egy hadjáratra és ehhez a feudális
bandériumokat is igénybe<br>
> vette akkor a már többször szóba hozott
feudális mozgósítási<br>
> rendszer és logisztikai képesség (pl. az
aratás ideje ) miatt a<br>
> sereg csak nyár végén kezdte meg a
gyülekezést .Ehhez igazították<br>
> a zsoldosok felfogadását :A másik mítosz az
hogy télen nem<br>
> háborúztak az előbb említett hadrafoghatóság
miatt mindig<br>
> belecsúsztak a hadjáratok a télbe.Így tehát
Mátyás is csak<br>
> általában félévre fizette a zsoldosakat
azonban ahogy Trixi<br>
> említette még ez is elviselhetetlen teher
volt a magyar<br>
> költségvetésnek .<br>
> Ugyan akkor Szulejmán mellett pont a Magyar
Királyságnak volt az<br>
> egyik nagy létszámú állandó serege
Európában és ez nem más volt<br>
> mint a végvári katonaság amely szintén állt
feudális és zsoldos<br>
> kontingensből állt.Ez a létszám az 1500 évek
elején elérte az 5500<br>
> lovast akik a végvárak térségét
biztosították a török portyák<br>
> ellen és 1200 végvár védő gyalogost és több
mint ezer fő<br>
> naszádost hisze a Dunát is biztosítani
kellett..Csak<br>
> összehasonlításul ekkor a VIII. Henrik
alapította állandó királyi<br>
> testőrsé "Yeoman " gárda(még ma is
láthatjátok őket a Towerben )<br>
> is csak 600 főt tett ki .Ennél nagyobb
szintén csak háborús<br>
> helyzetben fenntartott sereget csak
Franciaország vagy az itáliai<br>
> város államok vagy V. Károly (de változó
létszámú ) tudott <br>
> biztosítani.Az állandó végvári katonaság
eltartása rettenetes<br>
> költségekkel járt az említett 1522 évi
költségvetésben ahol 441 00<br>
> aranyforintnyi adóbevétel gyűlt össze a hadi
kadások 324 000 arany<br>
> forintot tettek ki.<br>
> Egy forrás szerint Mátyás királynál 1488 -ban
merült fel először<br>
> hogy egész évben együtt tartsa a seregét de
erre a magyar költség<br>
> vetés képtelen volt ez csak akkor valósul
meg ahogy ezt Trixi is<br>
> említette amikor a sereg eltartotta magát a
meghódított osztrák<br>
> tartományokban.Ezért az ottaniak nyilván
aranyba foglalták a nagy<br>
> királyunk nevét.<br>
> <br>
> Egyszer Mátyás megkísérelte a zsoldos sereg
egy részét Sopronba<br>
> átteleltetni de ebből az lett hogy télen a
zsoldosok olyan<br>
> randalírozás, rablást ,erőszakolást
rendeztek a városban hogy a<br>
> Soproni elöljáróság a következő ország
gyűlésen 2000 forintnyi<br>
> kárt jelentett be miközben az évi
adókötelezettsége csak 1200<br>
> forint volt .<br>
> Üdv. Egon<br>
> <br>
> 2020.12.09. 17:02 keltezéssel, László<br>
> Baják írta:<br>
> <br>
> <br>
> <br>
> Kedves lista! Nem akarok vitatkozni és csak
halkan<br>
> jegyzem meg, hogy akármekkora volt is a
magyar király<br>
> adóbevétele, a szultáné ekkor már 2-3 szor
akkora volt. A 16.<br>
> századra drámaian romlott ez az arány.
Hosszabb távon<br>
> Magyarország, egyedül szinte esélytelen
volt az Oszmánokkal<br>
> szemben. nem Tomorin múlott, aki a
körülményekhez képest jól<br>
> teljesített. Mátyásnak a rendes
adóbevételeken kívűl<br>
> egyébként sok egyéb bevétele is volt. Pl:
rendkívüli hadiadó, be<br>
> nem töltött püspökségek jövedelmeinek
kisajátítása,<br>
> marhakereskedelmi monopólium haszna,
külföldi segélypénzek, a<br>
> meghódított területekről származó
jövedelmek, stb. Mátyás<br>
> zsoldosserege többé-kevésbé állandó volt,
míg a Mohácsnál<br>
> harcoló zsoldosokat csak rövid időre
fogadták fel. <br>
> <br>
> <br>
> <br>
> <br>
> <br>
> Mentes<br>
> a vírusoktól. <a
href="http://www.avast.com" rel="noreferrer"
target="_blank" moz-do-not-send="true">www.avast.com</a>
<br>
> <br>
> <br>
> <br>
> <br>
> <br>
> <br>
> Reinisch Egon <a
href="mailto:reinisch@t-online.hu" target="_blank"
moz-do-not-send="true">reinisch@t-online.hu</a>><br>
> ezt írta (időpont: 2020. dec. 9., Sze,
9:28):<br>
> <br>
> Kedves<br>
> Lista !<br>
> <br>
> Annak illusztrálására hogy mennyire nem
alkalmazhatjuk a régi<br>
> <br>
> beidegződött történelem felfogásokat
bemutatom a a a Mohácsi<br>
> csata <br>
> előtti Magyar Királyság költségvetési
kutatásait és Don-<br>
> Kanyar a Magyar <br>
> Királyi 2. Honvéd Hadsereg
páncélelhárítási eredményét.<br>
> <br>
> Trixi múltkor figyelmünket hogy a
középkori magyar állam<br>
> mennyire jól <br>
> teljesített még akkor is amikor kezdett
lemaradni a nyugati<br>
> termelési <br>
> módoktól és a város fejlődési
tendenciáktól és csak azért nem<br>
> épültek <br>
> Loire menti kastélyok mert a török
elleni végvár rendszer és <br>
> határvédelem elszívta a pénzt.Ezt a
legújabb kutatások<br>
> abszolút <br>
> igazolták így ismét megdőlt egy mítosz
úgy tűnik II. Lajos<br>
> kormányzata <br>
> megközelítően annyi adóbevételt volt
képes összegyűjteni mint<br>
> Mátyás <br>
> király és emiatt pontosan akkora zsoldos
kontingenst tudott<br>
> felállítani <br>
> mint a nagy királyunk.<br>
> <br>
> Ehhez képest idén nyáron még mindig azt
olvastam a mohácsi<br>
> csata <br>
> évfordulóján hogy csapni való volt II.
Lajos adóbevétele<br>
> 220-250 ezer <br>
> aranyforint érték és hiányoztak a
zsoldosok.<br>
> <br>
> Pedig már 2016-ban megjelent Weisz
Boglárka szerkesztésében a<br>
> <br>
> "Pénz,posztó,piac " című könyvben C.
Tóth Norbert által írt<br>
> fejezetben <br>
> az 1522 év rekonstruált
költségvetése.Ebből az a döbbenetes<br>
> eredmény jön <br>
> össze hogy az államháztartási hiány -13
942 arany forint volt<br>
> csak és a <br>
> Magyar Királyság 441 390 aranyforint
rendkívüli adókat is<br>
> tartalmazó <br>
> jövedelmet teljesített ebben az
évben.Hol tartanak mai modern<br>
> államok <br>
> ehhez képest a költségvetési hiányt
tekintve?<br>
> <br>
> Mindig is feltűnt nekem hogy volt képes
1526-ban a kormányzat<br>
> pontosan <br>
> akkora haderőt felállítani mint Mátyás
király hadi csúcs<br>
> létszáma <br>
> ráadásul megközelítően akkora zsoldos
kontingenssel .Hát így.<br>
> <br>
> Mivel Mátyás király adó beszedési
képességét eddig erősen túl<br>
> becsülték <br>
> a Mátyás és II.Lajos bevételei
gyakorlatilag egymáshoz<br>
> közelítenek.<br>
> <br>
> Csak a sereg begyakoroltsága egy
tekintélyes hadvezér vagy egy<br>
> igazi <br>
> katona király hiányzott ahhoz hogy a
sereg eredményesebb<br>
> legyen <br>
> Mohácsnál .Vagyis nem a fekete sereg
csak Mátyás király egy<br>
> katona <br>
> király volt az egyetlen tényező amely
Mohácsnál hiányzott<br>
> ,persze a <br>
> törökök így is 2,5 szeres túlerőben
voltak de gyengébb<br>
> fegyverzettel <br>
> rendelkeztek a tüzérséget leszámítva.<br>
> <br>
> Tavaly a doni katasztrófa évfordulóján
megírtam hogy a 2.<br>
> magyar <br>
> hadsereg páncél törő tüzérsége és a
magyar és német harckocsik<br>
> <br>
> gyakorlatilag megsemmisítették a szovjet
harckocsi dandárok<br>
> első <br>
> lépcsőit mialatt ugyan maguk is
elvéreztek de így tudott a 2.<br>
> magyar <br>
> hadsereg nagy veszteségek árán de
hazajönni.<br>
> <br>
> Tehát két történelmi mítosz is megdőlt
az elmúlt évek<br>
> kutatásai alapján <br>
> a csapnivaló II. Lajos köthető
adóbevétel mítosza és a 2.<br>
> magyar <br>
> hadseregben a páncél elhárítási képesség
teljes hiánya .<br>
> <br>
> Üdv. Egon<br>
> <br>
> <br>
> -- <br>
> Ezt az e-mailt az Avast víruskereső
szoftver átvizsgálta.<br>
> <a
href="https://www.avast.com/antivirus"
rel="noreferrer" target="_blank"
moz-do-not-send="true">https://www.avast.com/antivirus</a><br>
> <br>
>
_______________________________________________<br>
> Grem mailing list<br>
> <a
href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu"
target="_blank" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
> <a
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
rel="noreferrer" target="_blank"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
> <br>
> <br>
> <br>
> <br>
>
_______________________________________________<br>
>Grem mailing list<br>
><a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu"
target="_blank" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
><a
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
rel="noreferrer" target="_blank"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
><br>
> <br>
> <br>
><br>
>_______________________________________________<br>
>Grem mailing list<br>
><a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu"
target="_blank" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
><a
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
rel="noreferrer" target="_blank"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
><br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu"
target="_blank" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
rel="noreferrer" target="_blank"
moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote>
</div>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu"
target="_blank" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem"
rel="noreferrer" target="_blank" moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote>
</div>
<br>
<fieldset class="mimeAttachmentHeader"></fieldset>
<pre class="moz-quote-pre" wrap="">_______________________________________________
Grem mailing list
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a>
</pre>
</blockquote>
<div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br>
<table>
<tbody>
<tr>
<td><a
href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><img alt=""
moz-do-not-send="true" width="46" height="29"></a></td>
<td>Mentes a vírusoktól. <a
href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient"
target="_blank" moz-do-not-send="true">www.avast.com</a>
</td>
</tr>
</tbody>
</table>
<a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1"
height="1" moz-do-not-send="true"> </a></div>
<br>
<fieldset class="mimeAttachmentHeader"></fieldset>
<pre class="moz-quote-pre" wrap="">_______________________________________________
Grem mailing list
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" moz-do-not-send="true">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" moz-do-not-send="true">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a>
</pre>
</blockquote>
<br>
<fieldset class="mimeAttachmentHeader"></fieldset>
<pre class="moz-quote-pre" wrap="">_______________________________________________
Grem mailing list
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a>
</pre>
</blockquote>
</body>
</html>