<div dir="ltr"><div class="gmail_quote"><div dir="ltr" class="gmail_attr"><br></div><div class="gmail_extra"><div class="gmail_quote"><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0 0 0 .8ex;border-left:1px #ccc solid;padding-left:1ex"><div bgcolor="#FFFFFF" text="#000000"><blockquote type="cite">
      <div class="gmail_extra"><div class="gmail_quote"><blockquote class="gmail_quote"><div><blockquote type="cite"><div dir="ltr"><div class="gmail_quote"><font size="4"><br></font></div></div></blockquote></div></blockquote></div></div></blockquote><font size="4">  <a href="http://talita.hu/magazin/az-biztos-hogy-az-egy-eros-jelenlet/">http://talita.hu/magazin/az-biztos-hogy-az-egy-eros-jelenlet/</a>  </font><blockquote type="cite"><div class="gmail_extra"><div class="gmail_quote"><blockquote class="gmail_quote"><div><blockquote type="cite"><div dir="ltr"><div class="gmail_quote"><font size="4">
                    <br>
                    </font><div dir="ltr">
                      <p><b><a href="http://talita.hu/wp-content/uploads/2016/10/dienes_val%C3%A9ria.jpg" target="_blank"><font size="4"><img alt="dienes_valeria" height="183" width="117"></font></a></b></p>
                      <p><font size="4"><b> Dienes Valéria (1879-1978) filozófusnő
                          Bergson tanítványa volt Párizsban; Babitscsal,
                          a korabeli szellemi élet nagyjaival volt
                          kapcsolatban, s egy néhány évtizedes
                          materialista “kitérő” után 1923-ban megtért,
                          majd hamarosan Prohászka Ottokár lett a lelki
                          vezetője. Megtérésének történetét így mesélte
                          el Belon Gellértnek:</b><span id="m_-5979847509797070294m_-6870807691101047677m_8588375972926632973m_8348948381218960923m_5950495184845331468m_-1542937752048493528gmail-more-13416"></span></font></p>
                      <p><font size="4"> (1923-ban, hazatérésem után) „először Pápára
                        mentem, mert édesanyámnak ott volt lakása, és én
                        egy évig ott éltem. Volt ott egy ferences páter,
                        Arkangyalnak hívták. Ez alatt az év alatt én még
                        nem voltam katolikus. Emlékszem, a bencések
                        nézték a két kisgyereket s mondták egymásnak:
                        Nézd, ez a két kisfiú, akit világi morál szerint
                        nevelnek! Ennek a tanévnek a vége felé nekem
                        valamiért el kellett mennem Budapestre.
                        Megálltam Domokos Lászlónénál, akinek az Új
                        Iskolája volt. (<a href="http://www.mozdulatmuveszet.hu/tartalom/szem1_2.htm" target="_blank">Orkesztikai iskola</a>.) Egyik
                        napon nagyon fáradt voltam, és bementem a
                        Ferenciek templomába, ahol ki volt téve az
                        Oltáriszentség. Leültem és gondolkoztam. Azt
                        gondoltam – de teljesen sivárul –, milyen volna,
                        ha én meggyónnék? Aztán kimentem és próbáltam
                        tovább járni az én utaimat. Arra az időre
                        másodszor is odakerültem, és megint bementem a
                        templomba. Ugyanazon a napon. Hát milyen volna?
                        – Hát akkor megtudod, ha megpróbálod! Akkor
                        elővettem egy papirost s elkezdtem összeírni
                        egész eddigi életemet, mintha csak úgy vezettek
                        volna. Nem is úgy, inkább mintha magamat
                        vezetném. Megfordultam, és bementem abba a
                        gyóntató helyiségbe, beléptem a legelső
                        gyóntatószékbe, ami szabad volt, és azt mondtam,
                        hogy én most egy életgyónást akarok végezni. És
                        elkezdtem mondani. Körülbelül háromnegyed óráig
                        tarthatott. Amikor mindent elmondtam, akkor (a
                        páter) feloldozott és azt mondta, hogy másnap
                        menjek áldozni. Mondtam neki: Nézze, én nem
                        egészen hiszem azt, hogy ott van a Krisztus!
                        Odaállhatok én ezzel a lélekkel? – Azt felelte:
                        Oda! Csak mikor már megy, akkor csak annyit
                        gondoljon, hogy ’szeretném elhinni, ha tudnám’.
                        Csak szeretném elhinni! S aztán menjen oda és
                        áldozzon. Másnap reggel mentem. Odamentem ezzel
                        a gondolattal. És csak arra emlékszem, hogy
                        amikor vettem a Krisztust és visszamentem a
                        helyemre, akkor olyan zokogás fogott el, hogy
                        alig tudtam magamhoz térni. Aznap egész nap
                        rengeteg dolgom volt. …(Este a szobámban, amikor
                        eloltottam a lámpát), „akkor egyszerre olyan
                        érzés fogott el, hogy ez a szoba tele van, s
                        hogy az Valaki, akivel tele van, s hogy az itt
                        van, és én magam sem tudom, de az biztos, hogy
                        az egy erős jelenlét, hogy csak úgy zengett
                        bennem Isten, Isten…”</font></p>
                      <p><i><font size="4"><a href="http://www.szterzsebet-szentes.sulinet.hu/versenyeink/szellemi_ottusa/dienes_valeria.htm" target="_blank">Forrás</a>: A XX. század
                          nagy tanúja: Dienes Valéria (1879-1978) – P.
                          Szabó Ferenc SJ jegyzete</font></i></p>
                      <p><i><font size="4"><a href="http://talita.hu/magazin/az-biztos-hogy-az-egy-eros-jelenlet/" target="_blank">http://talita.hu/magazin/az-biztos-hogy-az-egy-eros-jelenlet/</a><br>
                        </font></i></p>
                    </div>
                    <font size="4"><br>
                    _</font></div>
                </div>
              </blockquote></div></blockquote></div></div></blockquote></div></blockquote></div><br></div>
</div></div>