Kedves Egon, Laci, lista!

Egy kiegészítés, kedves Egon, teljesen egyetértve a leírtakkal:

A közigazgatás és a helyi hatalom gyakorlásába betanult, beszokott, hozzászocializálódott emberek és szervezetek voltak, akik idomultak az új kihívásokhoz - ezért tudott működni.. - megszokták, hogy maguk döntenek a helyi ügyekben és tudták, hogy hogyan kell egy döntést végigvinni...

Franciaországban az első Nemzetgyűlés hozott egy olyan törvényt a feloszlatása előtt, hogy tagjai nem lehetnek tagok a következő törvényhozásban. Ezért a politikai tapasztalatot éppen csak megszerző politikusok (az előző Rendi Gyűlés kb. száz évvel azelőtt volt) kinullázták magukat - ami jócskán hozzájárult a következményekhez.

A cár bukása után az Ideiglenes Kormány elbocsájtott minden cári kormányzót, bírót, vezető hivatalnokot, helyükbe szimpatikus, művelt, de nulla közigazgatási tapasztalattal rendelkező értelmiségiek kerültek - az eredmény a totális káosz lett.

és lehetne sorolni a pozitív és negatív történelmi példákat. Egy hierarchikus, felülről irányított rendszer stabil körülmények között úgy-ahogy elműködik (bár rossz hatásfokkal), a váratlan helyzetekre nem tud reagálni.lásd amit  az adolfizmusról írtál

Reinisch Egon <reinisch@t-online.hu> írta:
Kedves Laci és Lista !

Kicsit belemerültünk a vármegye nemesi vonatkozásába Én azonban
elsősorban arra gondoltam ,hogy 48-ban jól működöt vidéken a vármegyei a
városokban a helyi  közigazgatás mert sikerült megszervezni a
nemzetőrséget majd elvégezni a sorozást a rendes honvéd zászlóaljak
felállításánál.Magyarországon is be-be indult egy-egy népi fosztogatási
hullám de ezt részben a nemzetőrség részben a megszűnt helytartó tanács
helyett kinevezett első felelős kormány által bevetett Császári és
Királyi sorezredbeli századok csírájukban elfojtották.

Franciaországban mindez nem működött a parasztok  és a kóborló
nincstelenek vidéken óriási rumlit rendeztek több tucat kastélyt
fosztottak ki vagy égettek fel érdekes módon viszonylag kevés halálos
áldozattal.Franciaországban is kifejezetten békésen indult a rendi
országgyűlés de a labdaházi eskü után mind a király mind a megalakuló
nemzetgyűlés majd forradalmi kormányzat elkezdett rossznál rosszabb
döntéseket hozni és illuzórikusan új rendszert kívánt létrehozni.

Az amerikai gyarmatokon kialakult forradalom és a magyar 48-s is abban
hasonlított hogy társadalmi szempontból elfogadható célokat tűzött ki
minkét forradalom részben ezért nem lett terror .A királyhoz való
viszonyban viszont túlgyőzték  magukat  ezért az uralkodók mindkét
helyzetben a háború mellett döntöttek.Ha 48-ban a magyar kormányzat nem
ragaszkodik a független hadügyhöz és a pénzügyhöz(a külügy teljesen
tisztázatlan volt ) talán létre jöhetett volna egy kiegyezés .Erre ha
jól emlékszem Batthány és Deák rá is jött és tárgyalásokat
kezdeményeztek de ekkor már késő volt.Ráadásul Batthány nem vállalta át
a Habsburg államadósság ránk eső részét mondván ezt nem mi halmoztuk fel
.Erre 67-ben már jó választ adtak elődeink :vállalták az államadósság 30
% -t így lett kiegyezés .

Üdv. Egon

Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus

Grem mailing list
Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem