<html>
<head>
<meta http-equiv="content-type" content="text/html; charset=UTF-8">
</head>
<body>
<p>Kedves Emőke és Lista !</p>
<p>Tekintettel arra hogy eddig senki sem tudja pontosan azt ,hogy
Raffay és ennek nyomán Szakács mivel vádolja a magyarországi
szabadkőműveseket Raffay rövid összegzését bemásolom nektek ide .</p>
<p> 1.Igen döbbenetes hogy a szöveg első részében Raffay az egész
összeesküvés elméletet önmagában cáfolja .</p>
<p>2. a második részben viszont valótlant állít a ahogy azt már az
unalomig sokszoros leírtam :Bartha Albert az új magyar
hadügyminiszter egy 300 000 fős nemzeti haderő fellátására kapott
parancsot de ezt elsősorban a Lenin által küldött, a szocdemek és
a szakszervezetek által uralt, katonatanácsokban befurakodott
BOLSEVIKOK akadályoztak meg . Másodsorban sajnos az hogy a kis
emberek jelentős része a négy háborúba több mint belefáradt és
kevesen engedelmeskedtek a behívó parancsnak.Múltkor idéztem a
kiadott eredeti behívó parancsot,remélem Emőke emlékszel rá.</p>
<p>3. Magyarországon összesen 13 000 szabadkőműves volt ebbe a
radikális valóban keresztény ellenes és a hagyományos magyar
államberendezkedést támadó Jászi féle Martinovics páholy tagja 88
főt számoltak ,é a többi radikálisabb (Pl. Demokrata ) páholyok
néhány száz főt számláltak .Komolyan gondolja valaki hogy a néhány
száz fő képes volt teljesen destabilizálódni. a dualista
államberendezkedést? Termeszesen nem, annyi igaz a történetből
hogy az ultra liberális és balos sajtó valamennyire nagyobb
visszhangot adott Jásziéknak mint amennyit az a politikai
erejükből tellett .</p>
<p>4. az egész szabadkőműves cirkusznál nagyobb probléma volt hogy a
1 200 000 főt számláló szakszervezet vezetősége krízis estén hova
áll ,1918 ők voltak az egyetlenek akik Budapest utcáira akár 100
000 embert is kitudták vinni.</p>
<p>5. MINDEZEKNÉL SOKKALTA ÁTÜTŐBB EREJŰ VÉDELMI ERŐ ROMBOLÁST
HAJTOTT VÉGRE A SAJNOS SZINTÉN A RÉGI URAKBÓL ÁLLÓ 48 -s ELLENZÉK
AMELY 1905 ÉS 1912 KÖZÖTT EREDMÉNYESEN MEGVÉTÓZTA VÉDERŐ REFORM
KÖLTSÉGVETÉSÉT.Így a közös K.u K. haderőnek és a MAGYAR KIRÁLYI
HONVÉDSÉGNEK megfelelő számú géppuska ,ismétlő puska és tábori
tüzérség nélkül kellett hadba lépnie emiatt százezres nagyságrendű
többlet veszteség keletkezett mindjárt 1914 teléig.De erről a
szakácsok a házmesterek és a kofa asszonyok akik ma mind
történelemről beszélnek még csak nem is hallottak.<br>
</p>
<p style="box-sizing: border-box; margin-top: 0px; margin-bottom:
1rem; color: rgb(68, 68, 68); font-family: "Libre
Baskerville", serif; font-size: 17px; font-style: normal;
font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal;
font-weight: 400; letter-spacing: 0.8px; orphans: 2; text-align:
left; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal;
widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px;
background-color: rgb(255, 255, 255); text-decoration-style:
initial; text-decoration-color: initial;"><strong
style="box-sizing: border-box; font-weight: bolder; color:
rgb(51, 51, 51);">INNEN KÖVETKEZIK A RAFFAY IDÉZET:(amely egy
Demokrata cikkből származik )<br>
</strong></p>
<p style="box-sizing: border-box; margin-top: 0px; margin-bottom:
1rem; color: rgb(68, 68, 68); font-family: "Libre
Baskerville", serif; font-size: 17px; font-style: normal;
font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal;
font-weight: 400; letter-spacing: 0.8px; orphans: 2; text-align:
left; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal;
widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px;
background-color: rgb(255, 255, 255); text-decoration-style:
initial; text-decoration-color: initial;"><strong
style="box-sizing: border-box; font-weight: bolder; color:
rgb(51, 51, 51);">– Milyen érdeke fűződött a szabadkőműveseknek
Magyarország felbomlasztásához?</strong></p>
<p style="box-sizing: border-box; margin-top: 0px; margin-bottom:
1rem; color: rgb(68, 68, 68); font-family: "Libre
Baskerville", serif; font-size: 17px; font-style: normal;
font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal;
font-weight: 400; letter-spacing: 0.8px; orphans: 2; text-align:
left; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal;
widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px;
background-color: rgb(255, 255, 255); text-decoration-style:
initial; text-decoration-color: initial;">– Több tízezer levéltári
forrás elolvasása nyomán felelősséggel ki merem jelenteni, hogy a
hazai szabadkőművességnek, a legradikálisabb páholyokat is ide
értve, nem fűződött érdeke ehhez. Ez nem szerepelt a tervek
között, olyannyira nem, hogy Jászi Oszkár Erdéllyel kapcsolatos,
1918. novemberi híres kanton-tervezetét a történelmi Magyarország
keretei között képzelte megvalósítani. Az országvesztés közvetlen
előzménye és oka, hogy a párizsi Nagy Oriens és más francia
szabadkőműves páholyok is a világháború alatt teljes
mellszélességgel támogatták a francia államot, annak politikáját
és hadseregét. A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy ellenben
egyáltalán nem támogatta a magyar államot, befolyásukat,
kapcsolatrendszerüket nem mozgósították az ország érdekében. A
nemzeti jellegű páholyok humanitárius tevékenységet folytattak a
háború idején: kórházakat állítottak fel, tejakciót szerveztek, a
Martinovics páholy egyik 1917-es körlevele ellenben arra
szólította fel a páholytagokat, hogy készüljenek a jövőre s
lépjenek be az Országos Polgári Radikális Pártba. Ennek egyébként
budapesti elnökségi tagja volt Ady Endre. Hatalomra is kerültek
1918. október 31-én. És amikor a románok, a csehek és a szerbek
rátörtek Magyarországra, Károlyi Mihály nem hadsereget szervezett,
hanem földet osztott Kál-kápolnán. Klasszikus szabadkőműves
gondolat, noha ő maga egyébként nem volt szabadkőműves. De a
programot igyekezett végrehajtani. Köztudott, hogy a
szabadkőműveseket is soraiban tudó kormány nem csupán nem törődött
az ország védelmével, de ingyen vonatokat biztosítottak a
gyulafehérvári nagygyűlésre igyekvő románoknak, és leszerelték a
magyar haderőt. Tehát miközben a francia szabadkőművesség
támogatta a francia államot, és ezt deklarálta is, a hazai
szabadkőművesség nem állt saját hazája mellé, sőt sajtójuk nyíltan
kárhoztatta a háborús erőfeszítéseket. Ez a közvetlen bomlasztási
szándék hiányában is olyan áruló magatartásnak minősíthető, ami
legalábbis elősegítette a Magyarországgal kapcsolatos ellenséges
törekvések beteljesülését.</p>
<p style="box-sizing: border-box; margin-top: 0px; margin-bottom:
1rem; color: rgb(68, 68, 68); font-family: "Libre
Baskerville", serif; font-size: 17px; font-style: normal;
font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal;
font-weight: 400; letter-spacing: 0.8px; orphans: 2; text-align:
left; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal;
widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px;
background-color: rgb(255, 255, 255); text-decoration-style:
initial; text-decoration-color: initial;"><em style="box-sizing:
border-box;">Ágoston Balázs</em></p>

initial; text-decoration-color: initial;">* * *</p>
<p style="box-sizing: border-box; margin-top: 0px; margin-bottom:
1rem; color: rgb(68, 68, 68); font-family: "Libre
Baskerville", serif; font-size: 17px; font-style: normal;
font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal;
font-weight: 400; letter-spacing: 0.8px; orphans: 2; text-align:
left; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal;
widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px;
background-color: rgb(255, 255, 255); text-decoration-style:
initial; text-decoration-color: initial;"><strong
style="box-sizing: border-box; font-weight: bolder; color:
rgb(51, 51, 51);">RAFFAY ERNŐ</strong></p>
<p style="box-sizing: border-box; margin-top: 0px; margin-bottom:
1rem; color: rgb(68, 68, 68); font-family: "Libre
Baskerville", serif; font-size: 17px; font-style: normal;
font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal;
font-weight: 400; letter-spacing: 0.8px; orphans: 2; text-align:
left; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal;
widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px;
background-color: rgb(255, 255, 255); text-decoration-style:
initial; text-decoration-color: initial;"><em style="box-sizing:
border-box;">történész</em></p>
<br class="Apple-interchange-newline">
<div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br /> <table style="border-top: 1px solid #D3D4DE;">
<tr>
<td style="width: 55px; padding-top: 18px;"><a href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient" target="_blank"><img src="https://ipmcdn.avast.com/images/icons/icon-envelope-tick-round-orange-animated-no-repeat-v1.gif" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;" /></a></td>
<td style="width: 470px; padding-top: 17px; color: #41424e; font-size: 13px; font-family: Arial, Helvetica, sans-serif; line-height: 18px;">Mentes a vírusoktól. <a href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient" target="_blank" style="color: #4453ea;">www.avast.com</a> </td>
</tr>
</table>
<a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"> </a></div></body>
</html>