<div dir="ltr">
<h1>Egy élet összegzése: Nemeshegyi Péter SJ felemelő vallomása a papi hivatásról</h1><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet" target="_blank">Megszentelt élet</a> – 2020. július 7., kedd | 20:29</div><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/egy-elet-osszegzese-nemeshegyi-peter-sj-felemelo-vallomasa-papi-hivatasrol" target="_blank">https://www.magyarkurir.hu/hirek/egy-elet-osszegzese-nemeshegyi-peter-sj-felemelo-vallomasa-papi-hivatasrol</a><div> <br> </div></div><div><a rel="lightbox['g107013']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=107013&v=0&img=c_nmp1.jpg" style="margin-right: 0px;" class="gmail-CToWUd gmail-a6T" tabindex="0" width="188" height="198"></a></div><div><a rel="lightbox['g107013']"><span title="3 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" class="gmail-CToWUd" align="absmiddle"> 3</span></a></div><h3>A
magyar jezsuiták weboldala Nemeshegyi Péter SJ temetésének napján,
július 2-án egy néhány évvel ezelőtt írt vallomásával vett búcsút a 97
évesen elhunyt jezsuitától. </h3><div><p>Hosszú
életemre visszatekintve – már 94 éves vagyok –, melyből 65 esztendőt
papként töltöttem, önkénytelenül felmerül bennem a kérdés: jó volt-e ezt
az egy életemet így letölteni? Nem kellett volna-e inkább családot
alapítani, és gyermekeknek, unokáknak továbbadni az élet nagy kincsét?
Ezen a kérdésen elgondolkodva arra a válaszra jutottam, hogy jó volt ez
így, ahogy volt. Ha pedig újra kezdhetném az életemet, újra csak ezt az
életutat választanám. Mert érdemes volt Krisztus hívására igennel
válaszolni.</p>
<p>Családunkban apám volt katolikus, anyám pedig unitárius. Sem a
közeli, sem a távoli rokonságban nem létezett úgynevezett „egyházi
személy”. Apám talpig becsületes köztisztviselőként a
pénzügyminisztérium vámosztályának volt a főnöke. Nagyon okos ember
volt, <em>sub auspiciis regis</em> gyűrűt kapott kiváló tanulmányaiért
Ferenc József királytól. Tőle tanultam meg, hogy minden ember
természetes kötelessége becsületesnek lenni, és vállalt kötelességeit
teljesíteni. Misére azonban apám soha nem járt, és papokkal, apácákkal
családom és rokonságom nem érintkezett. Engem persze megkereszteltek, és
az iskolában hittant is tanultam. Hatéves koromtól kezdve
vasárnaponként misére jártam, de csak azért, mert muszáj volt. Első
szentáldozásomat, a többi iskolás gyerekkel együtt kilencéves koromban
végeztem, és a következő években is csak a kötelező közös iskolai
szentáldozásokban vettem részt, évente négyszer. A latinul tartott
szentmiséket pedig unalmasnak találtam.</p>
<p>Körülbelül tízéves lehettem, amikor családommal együtt az ausztriai
Semmeringben fekvő Maria Schutzra mentünk nyaralni. Ez egy
Mária-kegyhely volt, szép barokk stílusú kegytemplommal.</p>
<blockquote>
<p>Még most is szemem előtt látom a sárgára festett templomépületet,
melynek belsejét az aranyszínű ruhákban pompázó, hevesen gesztikuláló
barokk szobrok, valamint egy régi Mária-kegyszobor tették széppé. Ebben a
templomban történt az az esemény, amelyet papi hivatásom
kiindulópontjának tartok,</p>
</blockquote>
<p>bár akkori élményem még nem fűződött közvetlenül a papi hivatáshoz.
Egy délelőtt a hegyi fenyőerdőben játszottam a többi gyerekkel, és dél
felé futottam vissza a hotelbe, hogy szüleimmel együtt ebédeljek. Utam a
kegytemplom előtt vezetett el, és a templomtorony óráján látva, hogy
még korán van az ebédhez, betértem a templomba. Őszintén megvallva, nem
azért mentem be, hogy imádkozzak, hanem azért, mert bent hűvös volt,
kint pedig tűzött a nap.</p>
<p>Amint beléptem, láttam, hogy a templom csaknem üres, de a főoltárnál
éppen misézik egy fiatal pap. „Tyűh, ez pech – gondoltam magamban. –
Mise közben nem illik kimenni, hát kivárom a végét.” Ekkor történt. Nem
volt csoda vagy látomás vagy ilyesvalami, de kegyelem volt, annyi
biztos: gyerekfejjel hirtelen megértettem, hogy a szentmise a legnagyobb
dolog a világon. Ott van jelen, kenyér színében, maga Jézus Krisztus, a
pap kezében, önmagát felajánlva a világ életéért! Megdöbbentő érzés
volt, úgyhogy a mise befejeztével különleges lelkiállapotban ballagtam a
hotel felé és léptem be az étterembe, ahol már vártak rám szüleim. Még
mindig az előző élmény hatása alatt állva fordultam anyámhoz, és ezt
mondtam: „Mamika, a szentmise az valami csuda nagy dolog!” Szüleim
csodálkozva néztek rám, mert addig nem adtam jelét annak, hogy a
szentmise különösen fontos lenne számomra.</p>
<p>Negyven évvel később volt alkalmam Japánból Európába utazni, és újra
meglátogatni Maria Schutzot. Ekkor már papként én mondtam szentmisét a
főoltárnál, és a templom bejáratánál elhelyezett vendégkönyvbe ezt
írtam: „Negyven évvel ezelőtt e helyen kaptam azt a kegyelmet Istentől,
bizonyára Szűz Mária közbenjárására, amely végül elvezetett a krisztusi
papsághoz. Istennek legyen hála! Nemeshegyi Péter SJ, japán
misszionárius.”</p>
<p>Hát így kezdődött az én papi hivatásom. Középiskolás koromtól kezdve a
budapesti Regnum Marianum cserkészcsapat és Mária-kongregáció lelkes
tagjaként működtem. Érettségi után, apám kívánságára, banktisztviselő
lettem, de, amennyire lehetett, folytattam munkámat
cserkész-segédtisztként a Regnumban. Így módomban volt összehasonlítani
lelkiállapotomat, amelyet akkor éreztem, amikor a cserkészeknek
beszéltem Jézusról és az értelmes életről, azzal a lelkiállapottal,
amelyet a bankban a pengők számolásánál éreztem. Az előbbi szép volt és
élvezetes, az utóbbi pedig unalmas és szürke. Így már csak arra vártam,
hogy szüleim iránti kötelességeim valahogyan elrendeződjenek, mert
egyetlen gyerekük voltam.</p>
<p>Maga az Úristen oldotta meg ezt a problémát azzal, hogy először
édesanyámat, aztán pedig apámat is magához hívta e világból. A szovjet
hadsereg ekkor már Budapest határánál állt, én pedig fizetés és határidő
nélküli szabadságolást kértem a banktól, és rohantam a
budapest-zugligeti Manréza jezsuita újoncházba, hogy már jezsuita
novícius legyek, amikor átszánt Magyarországon a háború vasekéje. A
háború után mi, jezsuiták nagy reményeket ápoltunk: reméltük, hogy a sok
szenvedés után „jönni fog egy jobb kor”, egy krisztusibb és
igazságosabb Magyarország.</p>
<p>Nemsokára azonban megkezdődött a kommunista egyházüldözés, mely
elsősorban a szerzetesrendeket, köztük is leginkább a jezsuita rendet
vette célba. Amikor világos volt, hogy megvonják tőlünk a működési
engedélyt, a rend fiatalsága, a római általános rendfőnök kívánságára,
külföldre disszidált, abban a reményben, hogy ha a politikai helyzet
megváltozik, majd még visszatérhetünk hazánkba. Nekem sikerült átszöknöm
a „vaskerítésen”, és Ausztriából levélben kértem az általános
rendfőnököt, hogy küldjön misszionáriusnak Japánba.</p>
<p>Japán a jezsuiták számára különösen megszentelt föld, mert a
történelem folyamán több mint száz jezsuita szenvedett ott vértanúhalált
a hitéért. A második világháború után viszont az új japán alkotmány
teljes vallásszabadságot biztosított. Így újrakezdhettük szabadon a
hithirdetést e nagy és hősies nép számára. Így aztán egész életemben a
számomra legkedvesebb papi feladatokkal foglalkozhattam. Az
eucharisztia, a szentmise megmaradt igen fontosnak: írtam három
teológiai könyvet az eucharisztiáról, kettőt japánul, egyet magyarul.
Megírtam a <em>Mi a kereszténység?</em> című könyvecskémet, mely
megjelent magyar, japán, angol és koreai nyelven, összesen talán több
mint százezer példányban. Tanítottam a jezsuiták által száz éve
alapított tokiói Sophia Egyetemen főképpen japán kispapoknak a
dogmatikus teológia különböző traktátusait, valamint nagyon népszerűvé
lett kurzust adtam Mozart zenéjéről és annak vallási hátteréről tíz éven
át, szintén az egyetemen. Adtam lelkigyakorlatokat, tartottam
előadás-sorozatokat és beszédeket különböző teológiai és lelkiségi
témákról. Tanítottam Dél-Koreában az ottani papnövendékeknek, tanítottam
Dél-Vietnámban a dalati egyetemi papnevelő intézetben.</p>
<p>Magyar ember könnyen tanul meg japánul beszélni, mert feltűnően
hasonlít egymáshoz e két nyelv nyelvtana. Kínai és japán írásjegyekkel
írni is megtanultam, és több mint húsz kisebb-nagyobb könyvem jelent meg
japán nyelven. Kedvenc szolgálatom Tokióban a nem keresztények számára
tartott evangelizáló beszédsorozatom volt, melyet több mint tíz évig
folytattam, és melynek révén több mint háromszáz felnőtt japán, férfiak
és nők, öregek és fiatalok, egyetemi tanárok, üzletemberek és munkások
kapták meg Istentől a keresztény hit kegyelmét, és vették fel tőlem a
keresztség szentségét.</p>
<blockquote>
<p>Mindig azt mondtam nekik: legyetek száz százalékosan Jézus
tanítványai, száz százalékosan a japán nemzet és kultúra fiai és száz
százalékosan a mai világban élő emberek.</p>
</blockquote>
<p>Harminchét éves japán tartózkodásom után következett be váratlanul
Európában a rendszerváltozás, és tért vissza a szabadság. Ettől kezdve
folyamatosan érkeztek a levelek a Magyarországon működő jezsuitáktól,
akik azt írták: „Tudjuk, hogy szereted japánkáidat, de itt,
Magyarországon még nagyobb szükség van rád, mert mi, itteni papok és
jezsuiták nagyon megfogyatkoztunk. Gyere haza, mert nagy az aratás és
kevés a munkás.”</p>
<p>Ilyen fontos dologban nem akartam magam dönteni, ezért írtam mostani
általános rendfőnökünknek, hogy ő döntse el, hol működjek. Meg is jött a
válasza: „Misszióba küldelek Magyarországra.” Így már csak az maradt
hátra, hogy japáni munkáimat másoknak átadva szalutáljak, és fájó
szívvel elbúcsúzzak „japánkáimtól”.</p>
<blockquote>
<p>Már éppen hetvenéves lettem, és azt gondoltam, hogy egynéhány évig
még teszek-veszek valamit Magyarországon, de közben elmúlt már több mint
húsz esztendő, és még mindig itt vagyok. Remélem, hogy nemsokára
hazahívja az Úr az ő öreg szolgáját.</p>
</blockquote>
<p>Milyen jó tanácsot adhatnék hosszú papi életem végét járva
paptestvéreimnek és a papságra készülőknek? Egy német versike jut
eszembe, amit papszentelési jó tanácsként szoktak adni az újmisés
papoknak. Ez az én jó tanácsom is:</p>
<p>Willst du ein Leben, das drückt wie ein Alp,<br>Werde ein Priester, und werde es halb.<br>Willst du ein Leben voll Glück und Sonnenglanz,<br>Werde ein Priester, und werde es ganz.</p>
<p>Magyarul:</p>
<p>Akarsz egy életet, mely rémálomként nyomaszt?<br>Legyél pap, de csak fél szívvel.<br>Akarsz egy életet, telis-tele boldogsággal és napfénnyel?<br>Legyél pap, teljes szívedből-lelkedből.</p>
<p><strong>Forrás és fotó: <a href="https://jezsuita.hu/egy-elet-osszegzese-nemeshegyi-peter-felemelo-vallomasa-a-papi-hivatasrol/?fbclid=IwAR0jJ3RjK7S0G1mqNKB-gWAT_OYM055AjQiVf-dJdFoChJCWdlVKvaHJjLI" target="_blank">Jezsuita.hu</a><br></strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p></div>
</div><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br> <table style="border-top:1px solid #d3d4de">
<tr>
<td style="width:55px;padding-top:18px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://ipmcdn.avast.com/images/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td>
<td style="width:470px;padding-top:17px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Mentes a vírusoktól. <a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank" style="color:#4453ea">www.avg.com</a> </td>
</tr>
</table>
<a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>