<div dir="ltr"><div class="gmail_quote"><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex"><div id="gmail-m_2890309230161285079DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2">
<h1 class="gmail-cim">Aki mindig meg akarta nevettetni az embereket – Nemeshegyi Péter atyára emlékezünk<br></h1><div class="gmail-datumsav"><div class="gmail-ikonok"><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/aki-mindig-meg-akarta-nevettetni-az-embereket-nemeshegyi-peter-atyara-emlekezunk">https://www.magyarkurir.hu/hirek/aki-mindig-meg-akarta-nevettetni-az-embereket-nemeshegyi-peter-atyara-emlekezunk</a> </div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g106455']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=106455&v=1&img=c_20160906-IMG_7458.jpg"><span class="gmail-galcount" title="5 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> 5</span></a></div><h3 class="gmail-lead">A rendtársa, Szabó Ferenc által 2003-ban, 80. születésnapja alkalmából az <i>Új Ember Magazin</i> számára készített interjúval emlékezünk a ma, 2020. június 13-án hajnalban elhunyt Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetesre. </h3><div class="gmail-contentsav"><p><strong>–
Kedves Péter! Veled együtt hálát adunk Istennek nyolcvan évedért. Bár
nem szereted, ha ünnepelnek, most mégis az ünneplő jezsuitát kérdezzük:
hivatásodról, munkásságodról. Legelőször vessünk egy pillantást a
gyökerekre! Szüleid, családi környezeted, iskoláid mennyiben segítették
papi-szerzetesi hivatásod kibontakozását?</strong></p>
<p>– Édesapám katolikus, édesanyám pedig unitárius volt. Katolikusnak
kereszteltek és neveltek. Őszintén szólva, gyermekkoromban a latin misét
nagyon untam. Akkoriban nem volt szokás gyakran áldozni. Viszont miután
elsőáldozó lettem, a szentáldozások mindig nagy élményt jelentettek
számomra. Emlékszem, hogy egyszer, amikor egy szentáldozás után
hazamentem, és – úgy látszik – meghatott volt az ábrázatom, nagymamám
megkérdezte tőlem: „Péterke, nem akarsz te talán pap lenni?” Ezen nagyon
elcsodálkoztam, mert eszem ágában se volt ez akkoriban. Családomban
senki nem volt pap, szerzetes vagy apáca. Ugyanazon a napon nagyapámnál
ebédeltünk, és én nevetve mondtam neki:</p>
<blockquote>
<p>„Nagypapa, milyen bolondot mondott ma a nagyika, hogy én pap lennék?”</p>
</blockquote>
<p>Akkor érdekes módon a nagyapám, aki katolikus létére misére soha nem
járt, azt mondta nekem: „Nem is olyan rossz foglalkozás a papság.” Nem
tudom, nagypapám mire gondolt. Mindenesetre, mondása szöget ütött a
fejembe, és attól kezdve megragadt bennem a gondolat: nem is egészen
lehetetlen dolog, hogy valakiből pap legyen.</p>
<p>Később, tizenöt éves koromban meghalt az én drága jó édesanyám, és én
beléptem a Regnum Marianum cserkészcsapatba, ahol lelkiatyám,
Luzsénszky Alfonz volt a csapatparancsnokunk. Az atya nagyon ügyelt,
hogy mindig valami katolikus, lelki-szellemi tartalom is legyen
cserkésztevékenységeinkben. Amikor leérettségiztem, még nem volt
semmiféle konkrét elgondolásom eljövendő életemről. Édesapám
pénzügyminisztériumi osztályfőnök volt, és állást szerzett nekem a
Magyar Általános Hitelbankban. Ott dolgoztam négy évig, és közben
elvégeztem az egyetemet: államtudományi doktorátust szereztem. A regnumi
cserkészmunkát is tovább folytattam Luzsénszky atya segédtisztjeként.</p>
<p>Luzsénszky nagyon húzott a jezsuitákhoz. Akkor még nem sejtettem,
hogy később maga is jezsuita lesz. Többször hívott jezsuitákat
előadásra.</p>
<blockquote>
<p>Mentem a Manrézába lelkigyakorlatra, és egyre inkább úgy éreztem, hogy Jézus Krisztus az ő kizárólagos szolgálatára hív.</p>
</blockquote>
<p>Amikor ezt megmondtam apámnak, nagyon kétségbeesett, mert neki velem,
egyetlen gyermekével, más tervei voltak. Apámat nem hagyhattam egyedül,
mert nehéz helyzetben volt, hiszen nem volt persona grata az akkori
németes nyilas világban. Problémám úgy oldódott meg, hogy apám hirtelen
megbetegedett és meghalt. Halála után közvetlenül, 1944 őszén, rohantam a
Manrézába, és kértem felvételemet a Jézus Társaságába. Felvettek, és
így kezdődött el jezsuita életpályám.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g106455']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=106455&v=1&p=1&img=c_IMG_7480.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Melyek voltak jezsuita kiképzésed főbb állomásai? Ugye két év noviciátus itt a Manrézában. De közben jött a front...</strong></p>
<p>– Ezek viharos évek voltak. De nagyon összeforrott a mi kis
csoportunk. Tízen léptünk be abban az esztendőben. A két újoncév után
leküldtek Szegedre, hogy elvégezzem a filozófiát. Aztán jött a
Rákosi-korszak. Tudtuk, hogy már készítik a szerzetesrendek
szétszórásáról szóló rendeletet. Akkor, római általános rendfőnökünk
utasítására mi, fiatal tanuló rendtagok kiszökdöstünk külföldre a már
drótkerítéssel elzárt nyugati határon át.</p>
<p>Innsbruckban összeverődtünk vagy ötvenen. Mindenki a jövőjéről
gondolkodott. Nekünk, jezsuitáknak az elöljáró mondja meg, hogy mi lesz a
feladatunk, de a magunk részéről is lehet kérelmeket előterjeszteni.
Ekkor</p>
<blockquote>
<p>egy levélben arra kértem a római általános rendfőnököt, hogy küldjön engem Japánba.</p>
</blockquote>
<p><strong>– Mi indított arra, hogy a japán misszióba jelentkezz?</strong></p>
<p>– A missziós lelkesedés nagy volt a noviciátusban, és engem különösen
megfogott az a gondolat, amelyet később a II. vatikáni zsinat fejtett
ki, hogy más kultúrákkal és vallásokkal nem veszekednünk kell, hanem
párbeszédet kell velük folytatni, minden ott található szépet, jót és
igazat befogadni, és a kereszténységet „inkulturáltan” hirdetni, ahogy
az ókori egyházatyák tették.</p>
<p><strong>– Tehát ti már a zsinat előtt ezt a fölfogást képviseltétek?</strong></p>
<p>– Igen, mert a vezető teológusok már ezt pedzették. Ázsiába
kéredzkedésemhez az a gondolat is hozzájárult, hogy Széchenyi szerint
mi, magyarok „Kelet népe” vagyunk. Ezért gondoltam, hogy magyarságom
segíteni fog az ottani nyelv és gondolkodásmód elsajátításában. Úgy is
lett.</p>
<blockquote>
<p>A japán nyelvtan nagyon hasonlít a magyarhoz. Ezért nekünk, magyar
jezsuita misszionáriusoknak az volt a hírünk, hogy gyorsabban
megtanuljuk a japánt, mint a többi európai,</p>
</blockquote>
<p>és úgy beszéljük nyelvüket, hogy fölcsillan a szemük, értik, amit mondunk.</p>
<p><strong>– Tehát rögtön mentél is Japánba?</strong></p>
<p>– Nem, mert rendfőnököm úgy döntött, hogy menjek le előbb Rómába, ott
végezzem el a teológiát, és szerezzek teológiai doktorátust. Ezt meg is
tettem. Doktori dolgozatomat Órigenészről írtam, akit nagyon
megszerettem. Órigenész volt az, aki a zsidó hagyományban született
kereszténységet inkulturálta a görög gondolatvilágba. Lényegében
sikerült ez a vállalkozás, úgyhogy a többi egyházatya az ő nyomdokain
járt, és így alakult ki az a szintézis, egyrészt a görög gondolkozás és
filozófia, másrészt a keresztény kinyilatkoztatás között, amelyre az
egész európai kultúra épült. A doktori dolgozat megvédése után, 1956
augusztusában hajóra szálltam, és elindultam a Távol-Kelet felé.</p>
<p>Japánba való megérkezésem után 3-4 héttel jöttek a hírek a magyar
forradalomról. Akkor a japánok hívtak ide-oda Magyarország
képviselőjeként. Óriási volt az együttérzés és a lelkesedés, később
pedig az elkeseredés, amikor a szovjet csapatok leverték a
szabadságharcot.</p>
<p><strong>– Voltak-e teológiakönyvek japánul, mikor te elkezdtél tanítani?</strong></p>
<p>– Mikor elkezdtem, akkor még nemigen volt.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g106455']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=106455&v=1&p=1&img=c_IMG_7476.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Te sok könyvet írtál, kiadtál japánul, és akkor már annyira megtanultál, hogy tudtál rögtön írni?</strong></p>
<p>– Igen. Persze mindig kijavíttattam japánokkal. Az ember nem tud
olyan tökéletesen, hogy ezt elmulaszthatná. Első könyvem
lelkigyakorlatos előadásaim összefoglalása volt. Azután nekiláttam
teológiai tankönyvek megírásának. Írtam tankönyvet az isteni
kegyelemről, a Szentháromságról, az eucharisztiáról. Azután egymás után
jelentek meg a japán katolikus folyóiratokban cikkeim. Amikor több cikk
összegyűlt, azokból megint könyvek lettek, úgyhogy összesen körülbelül
húsz könyvem jelent meg japán nyelven.</p>
<p><strong>– Annak idején még Rómában szerkesztettük a Teológiai
Kiskönyvtárt, és te is négy füzetet írtál, amely aztán újra megjelent
itthon magyarul. Meglepett, hogy Japánban nem felejtettél el magyarul.
Az előbb már említetted ezt a rokonságot, hogy a „Kelet népe” vagyunk,
mely a szimbolikus gondolkodásban realizálódik. Ez talán segített abban,
hogy továbbra is magyar módon gondolkodj.</strong></p>
<p>– Ez nagyon lehet.</p>
<blockquote>
<p>A japánok gondolkodásmódja hasonlít a mienkhez. Inkább intuitíven
gondolkodnak. Érzelmi világuk rendkívül gazdag, remekül „gondolkodnak” a
szívükkel, és ezt nagyszerűen fejezi ki a nyelvük.</p>
</blockquote>
<p>Ezért, amikor előadásaimban természeti képeket használtam –
virágokról meg pacsirtákról, hársfákról meg pitypangokról beszéltem –,
láttam, hogy fölcsillan a szemük, megértik, örülnek.</p>
<p><strong>– Japánban te közvetlen hithirdető munkát is végeztél. Büszke
vagy arra, hogy sokakat előkészítettél a keresztségre, és velük most is
kapcsolatban vagy?</strong></p>
<p>– A dolog úgy kezdődött, hogy a japán püspökök megbíztak a felnőtt
nem keresztényeknek szóló katekizmus megírásával egy bizottságot,
amelynek én is aktív tagja voltam. A katekizmus megjelenése után írtam
róla részletes magyarázó könyveket is. Tehát foglalkoztam kateketikával,
de úgy gondoltam, hogy főfoglalkozású teológiatanárként szabadidőmet
továbbtanulásra kell fordítanom. Ám egy idős német jezsuita sürgetésére
végül megkértem a tokiói jezsuita plébánia plébánosát, hogy
meghirdethessek a plébánián egy kurzust nem keresztények számára. Japán
világi segítőimmel elkészítettünk egy éves programot. A kurzus
körülbelül húsz hallgatóval indult, nemsokára harmincan lettek, aztán
ötvenen, aztán százan. Átköltöztünk egy nagyobb terembe. Így
folytatódott ez a kurzus tíz éven át. A keresztségre jelentkezőkkel
külön beszéltem. Amikor láttam, hogy van hitük, a lényeget tudják, akkor
megkereszteltem őket. Körülbelül négyszáz felnőttet kereszteltem így
meg. Aki felnőtten kapja meg a hit kegyelmét, annak óriási élmény, hogy
rátalál Krisztusra, a jóságos Mennyei Atyára, megtudja, hogy mi az
emberi élet célja, mi a különbség a jó és a rossz között, mik az igazi
értékek. Ezt az örömüket és hitvallásukat látni és hallani, engem is
mindig megerősített hitemben.</p>
<p><strong>– 1993-ban visszatértél Magyarországra. Tehát egy évtizede
itthon dolgozol. Isten segítségével tanítasz, főiskolákon, járod az
országot fáradhatatlanul, lelkigyakorlatot adsz, konferenciákat tartasz.
Adja Isten, hogy ezt tovább tudd folytatni. Igazában mit csinálsz
legszívesebben itthon?</strong></p>
<p>– Ó, hát valahogy úgy vagyok vele, ha valamire megkérnek, ösztönös válaszom az igen. Szívesen megteszek mindent.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g106455']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=106455&v=1&p=1&img=c_IMG_7476.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– De nyolcvanévesen már nem lehet mindent vállalni.</strong></p>
<p>– Még egyelőre megy valahogyan. Szeretek tanítani és beszélni, írni
arról, ami a szívemen fekszik. Ha kérdezik tőlem, hogy keresztény
szempontból mi a benyomásom a mai magyar helyzetről, akkor a következő
hasonlattal szoktam felelni: olyan az, mint a március. Még fújnak a
hideg szelek, még itt a hó és a jég, de már nyílnak az első hóvirágok,
ibolyák, gyöngyvirágok, és érzi az ember, hogy közeledik a tavasz. A jég
és a hó elolvad, a virágoké meg az életé a jövő.</p>
<p>Amikor sokfelé előadásokat tartok, arra törekszem, hogy a magyar
borúlátás és pesszimizmus ellen tegyek valamit, ezért az előadásokon –
ha csak egy mód is adódik rá – megnevettetem a hallgatóságot.</p>
<blockquote>
<p>Olyan jót tesz az embereknek, ha tudnak egy kicsit mosolyogni, nevetni, reménykedni. A keresztény ember a remény embere.</p>
</blockquote>
<p>Kis dolgokban nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. De nagy és igazán
fontos dolgokban ott él bennünk a gyönyörű szép beteljesedés reménye.
Ezt kaptuk meg Istentől, és ha valakinek ilyen reménye van, akkor nem
lehet borúlátó és nyavalygó.</p>
<p><strong>Szöveg: Szabó Ferenc SJ</strong></p>
<p><strong>Forrás:<a href="https://web.archive.org/web/20071111014726/http://magazin.ujember.katolikus.hu:80/Archivum/2003.02/21.html" target="_blank"> Új Ember Magazin</a></strong></p>
<p><strong>Fotó: Merényi Zita</strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p></div>
<table style="border-top:1px solid rgb(211,212,222)">
<tbody><tr>
<td style="width:55px;padding-top:18px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://ipmcdn.avast.com/images/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" style="width: 46px; height: 29px;" width="46" height="29"></a></td>
<td style="width:470px;padding-top:17px;color:rgb(65,66,78);font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Mentes a vírusoktól. <a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" style="color:rgb(68,83,234)" target="_blank">www.avg.com</a> </td>
</tr>
</tbody></table>
<a href="#m_2890309230161285079_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>
</blockquote></div></div>