<div><span style="font-size:14px"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont/baratokra-van-szuksegunk">Jeszenszky Géza Trianonról - Magyar Kurir</a></span></div><div> </div><div><p><span style="font-size:14px"><b>(..)– Mit rontott el akkor Magyarország?</b></span></p><p><span style="font-size:14px">– Nagyon sok mindent.</span></p><blockquote><p><span style="font-size:14px">Elrontottuk a kapcsolatunkat a magyarországi kisebbségekkel, amelyek szinte a lakosság felét tették ki.</span></p></blockquote><p><span style="font-size:14px">Már 1849-ben felmerült Teleki László és a később emigrált Kossuth Lajos részéről is, hogy ki kell egyezni a nemzetiségekkel. Többen is kiváló ajánlásokat fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, például Mocsáry Lajos vagy Jászi Oszkár, aki 1910-ben és 1918-ban méltányos javaslatot tett a széles körű nyelvi jogokra vonatkozóan. Sajnos már a Magyar Országgyűlés által hozott 1868-as nemzetiségi törvényt sem tartottuk be. Nem akarom azt állítani, hogy ha ezeket a hibákat nem követjük el, akkor a mai napig fennmaradt volna a történelmi Magyarország az akkori formájában, azokkal a határokkal. De a szétválás később és sokkal méltányosabb módon történt volna meg, nem egy háborúval és nem a trianoni határokkal. Persze az is igaz, hogy nem kellett volna belemennünk a háborúba. Magyarországon nagyon sok múlott. Tisza István hosszú ideig ellenezte, végül a németek meggyőzték, hogy ez az utolsó pillanat, amikor még legyőzhető az antant, így végül elküldtünk Szerbiának egy elfogadhatatlan ultimátumot. Ha mindez nem így történik, 1914-ben nincs háború, és szerintem később sem lett volna ilyen jellegű szembenállással világháború.</span></p><div><span style="font-size:14px">(..)</span></div><div><p><span style="font-size:14px"><b>– A Székely Nemzeti Tanács a regionalitás erősítése érdekében aláírásokat gyűjtött egy petícióhoz, amely az Európai Unió szabályai szerint nem lett sikeres, ám a szükséges aláírások Magyarországon például összegyűltek…</b></span></p><p><span style="font-size:14px">– Valóban, nemrég zajlott le a nem teljes eredményt hozó aláírásgyűjtés. A Székely Nemzeti Tanács beadványa azt szerette volna elérni, hogy az EU ne csak az országoknak adjon célzott támogatást, hanem a különböző régióknak is. Jogos az a magyar panasz, hogy a magyarlakta vidékekre nagyon kevés jut az uniós támogatásokból, így az ott élő magyarok joggal érezhetik, hogy diszkrimináció áldozatai. Ezért is volna fontos a regionalizmus erősödése, ami nem csupán a Székelyföldről szól, hanem Európa más régióiról is.</span></p><p><span style="font-size:14px"><b>– A petícióhoz több országból, lakosságarányosan lett volna szükség megfelelő mennyiségű aláírásra, ami végül nem jött össze. Ki hibázott?</b></span></p><p><span style="font-size:14px">– Sajnos sokfelé nagyon későn kezdték gyűjteni az aláírásokat. Itt van például a baráti Lengyelország. Litvániában legalább 300 ezer lengyel él. Ausztriában több tízezer a magyar származású, sőt, akár a magyar állampolgárok száma, de ott sem volt kampány az aláírásokért. A magyar diplomácia is többet tehetett volna az ügy érdekében. Nagyon helyes, hogy ápoljuk a kapcsolatokat a határon túli magyarokkal, beleértve a nyugaton élő magyarságot képviselő szervezeteket is. Nekik is megvan a felelősségük az aláírásgyűjtés sikertelenségében. Személyes véleményem, de azt hiszem, sokan osztják, hogy ha rosszban vagyunk Brüsszellel, az Európai Unióval és számos EU-tagállammal – például a skandinávokkal –, akkor nem várhatjuk tőlük, hogy szívvel-lélekkel odaálljanak az egyébként teljesen jogos magyar kisebbségi igények mellé.</span></p><blockquote><p><span style="font-size:14px">Barátokra van szükségünk, amit semmi sem indokol jobban, mint hogy fontos számunkra a határon túl élő magyarok kisebbségi jogainak teljes körű tiszteletben tartása.</span></p></blockquote><p><span style="font-size:14px">Ezt hét szomszéddal szemben egyedül nem tudjuk elérni. Ha viszont mellénk állna a fél világ, akkor igenis elérhető volna.</span></p></div></div>