<div dir="ltr">

<h1 class="gmail-cim">Trianon 100 – Jelenits István: Nézzünk a sebeinkre, de ne a fájdalmunkra emlékezzünk</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont">Nézőpont</a> – 2020. június 3., szerda | 20:55</div><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont/trianon-100-jelenits-istvannal-nezzunk-sebeinkre-de-ne-fajdalmunkra-emlekezzunk">https://www.magyarkurir.hu/nezopont/trianon-100-jelenits-istvannal-nezzunk-sebeinkre-de-ne-fajdalmunkra-emlekezzunk</a><div class="gmail-ikonok"> <br> </div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g106250']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=106250&v=1&img=c_IMG_1731.jpg" style="margin-right: 0px;" width="188" height="125"><span class="gmail-galcount" title="7 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"><br></span></a></div><h3 class="gmail-lead">A

 versailles-i Nagy-Trianon-palotában 1920. június 4-én írták alá azt a 

békediktátumot, amely területe kétharmadával csonkította meg a 

történelmi Magyarországot. <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Jelenits István piarista szerzetest kérdeztük

</span> az emlékeiről, arról, hogy mit vesztettünk, és hogyan gyógyulhatnak az 

évszázados sebek.</h3><div class="gmail-contentsav"><p><strong>– Tanár úr, hogyan találkozott életében először a trianoni döntéssel és hatásaival?</strong></p>

<p>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Édesapám parasztgyerek volt, és első nemzedéki jogászként az akkori

 csonka megyeszékhelyre, Berettyóújfalura került tisztviselőnek. Ott 

születtem. Gyerekként, a családban éreztem meg először, mit jelent 

Trianon. Magam még nem, de a szüleim éltek, amikor megtörtént,</b></span> mindkét 

nagyapám katona volt az első világháborúban<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>. A közismert jelmondat 

szinte mindent átitatott: „Csonka Magyarország nem ország, 

Nagy-Magyarország mennyország.” </b></span>Manapság már fenntartásokkal emlékszem 

vissza erre. Egyfelől biztosan tudjuk, hogy Nagy-Magyarország nem volt 

mennyország, mert<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> itt a földön nem teljesülhet be Isten országa.</b></span></p>

<p>Másfelől ott volt ebben, hogy <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>nem emlékeztünk a múlt tökéletlenségeire, hanem csak arra, ami szép volt és elveszett.</b></span></p>

<blockquote>

<p><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Életünk reménye volt, hogy visszaszerezzük az elcsatolt terülteket. </span>

Az egész közgondolkozásban egy nem bűnösen fenntartott, de <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>betegesen 

dédelgetett </b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>revizionizmus</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>élt.</b></span></p>

</blockquote>

<p><strong>– Hogyan emlékszik vissza erre?</strong></p>

<p>– Amikor Csehszlovákiától visszatért a Felvidék déli területe, 

amelyet túlnyomó többségben magyarok laktak, emlékszem, szüleimmel egy 

nyarat ott töltöttünk. Végre nagyobb hegyeket tudtunk megmászni. 

Leírhatatlan örömmel fogadtak minket ezeken a területeken, Kassán és 

Rozsnyón. Akkor nem lehetett látni, hogy ki az, akit ez a változás 

szomorúan érint.</p>

<p></p>

<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Hogyan teltek az iskolás évei? </span>Az örömteli érzések teljesen elfeledtették a trianoni döntést?</strong></p>

<p>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Miután Észak-Erdély visszatért, átkerültünk Nagyváradra, oda jártam

 iskolába, majd megkezdtem a gimnáziumot</b></span>. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Ott már találkoztam olyan 

román gyerekekkel is, akik azon búslakodtak, hogy a határváltozással a 

Regátba (a Kárpátokon túli román területek) kell költözniük, tisztviselő

 szüleiknek ott kellett munkát keresniük. Akkor<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> szíven ütött,</span> hogy van, akit az én <span style="background-color:rgb(255,242,204)">örömöm</span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)">veszteségként</span> érint. Hogy 

amikor az én gyerekkori álmaim megvalósulnak, valaki máséi elvesznek.</b></span></p><blockquote>

</blockquote>

<p><strong>– Amikor a váradi premontreieknél tanult, mit tapasztalt?</strong></p>

<p>– Emlékezetes számomra, hogy <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a gimnáziumban, az akkori 

Magyarországon, a visszatért területeken tanultunk román nyelvet</b></span>.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> 

Természetes volt, hogy azokon a területeken, ahol kisebbségek élnek, 

tanuljuk meg a nyelvüket. Büszke voltam erre.</b></span> Érdekes volt, hogy <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a 

Székelyföldről a városba érkezett kispapjelöltek haragudtak emiatt. Nem 

azért böjtölték ki a két évtizedes elszakítottságot, hogy most románul 

kelljen tanulniuk </b></span>– felháborodva mondták, hogy abba kellene ezt hagyni. 

<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Mondtam is nekik,mi abban lehetünk különbek, hogy megtanuljuk a nyelvüket, megismerjük

 a kultúrájukat</b></span>. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>És</b></span> nem<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> azért, hogy</b></span> aztán kicsúfoljuk, hanem hogy 

<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>megszeressük őket.</b></span></p><blockquote>

</blockquote>

<p><strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Költőink hogyan látták ezt a korszakot?</span></strong></p>

<p>–<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Illyés Gyula </b></span>visszaemlékezéseit olvasva érdekes megfigyelni, hogy 

<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>paraszt gyerekként kikerült Párizsba, és vallja, hogy a városi, polgári 

magas kultúra ott körülvette, míg itthon ezt nem tapasztalta. Budapesten</b></span>

 sosem érezte otthon magát, míg a francia fővárosban igen. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Aztán amikor megismerkedett Tamási Áronnal, a területek visszatérése után nagyon 

megszerette és csodálta például Kolozsvárt, a város kisugárzását.</b></span></p><blockquote>

</blockquote>

<p>De ír arról is, hogy egyszer, amikor tömegközlekedésen utazott, és 

valaki megszólalt románul, a többiek megszólták, hogy ez itt immáron 

Magyarország, és magyarul kell beszélni. Ők keltek a védelmére, hogy 

nyugodtan beszéljen az anyanyelvén. És <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a visszaemlékezésében is 

figyelmeztetett, hogy <span style="background-color:rgb(255,242,204)">nem</span> kell <span style="background-color:rgb(234,209,220)">bosszút</span> állni azért, amit korábban 

átéltünk.</b></span></p>

<blockquote>

<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ezt a kettős érzést tapasztaltam</b></span>, egyfelől a sok várakozás 

beteljesülését, másfelől annak nyugtalanító felismerését, <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>hogy a mi 

örömünknek az ára mások fájdalma.</b></span></p>

</blockquote>

<p><a title="" rel="lightbox['g106250']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=106250&v=1&p=1&img=c_IMG_1734.jpg" alt="" width="188" height="125" border="0"></a></p>

<p><strong>– Mi az oka ennek?</strong></p>

<p>–<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> Ez a kettőség</b><b><span style="background-color:rgb(208,224,227)"> véleményem szerint </span>a török időkre, arra a bizonyos 

százötven évre <span style="background-color:rgb(208,224,227)">nyúlik vissza, </span>amikor széttöredezett, részekre oszlott<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> a 

nemzetünk</span></b></span>. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A magyar kultúra Erdélyben, egy több nyelvű vidéken élt 

tovább, míg Felvidéken, a Magyar Királyság megmaradt területén 

kisebbségben volt, ráadásul Habsburg-elnyomás alatt, az ország középső 

részén pedig török uralom alatt.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> </span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Egyfelől mindannyiunkban ott él ez a 

nemzeti múlt, azaz az összetartozásra való törekvés, a magyar nemzeti 

kultúra megélése, aminek a nyugodt, békés kibontakozása <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nem adatott meg.

<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> Másfelől vagy mi nyomtunk el valakit, vagy bennünket nyomott el valaki.</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>És 

ezekben a nehéz helyzetekben úgy törekedtünk a szabadságunkra, hogy a 

mások szabadságával nem törődtünk.</b></span></p><blockquote>

</blockquote>

<p><strong>– Ez kísérte el nemzetünket a XX. századba?</strong></p>

<p>– Igen. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>További tragédiánk, és ez különösen szomorú, hogy a trianoni döntés után <span style="background-color:rgb(255,242,204)">az 

igazságszolgáltatást </span>egy olyan nagy hatalomtól vártuk – Hitlernek 

udvaroltunk –, amely méltatlannak bizonyult arra, hog<span style="background-color:rgb(234,209,220)">y jövőt mutasson az

 emberiségnek.</span></b></span></p><blockquote>

</blockquote>

<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ugyanakkor elszalasztottunk<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> egy esélyt</span> is: a visszatért területeken 

nem<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> a közös együttélés, egymás jobb megismerése</span> volt a cél, ezért nem 

jutottunk közelebb egymáshoz.</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>És ez a szemlélet később, a szovjet 

érdekszférába kerülés után sem változott </b></span>a nemzeteink között, hiszen <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>azt

 néztük, mikor tehetünk keresztbe egymásnak, mikor jelenthetjük fel 

egymást a központban. </b><b>Mindezek együttesen rányomják a bélyegüke</b></span>t<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b> a 

jelenünkre</b></span>. Az őszinte párbeszéd hiánya oda vezetett, hogy a kommunizmus

 évei alatt és annak végeztével nem merülhetett fel a békeszerződés 

felülvizsgálata.</p>

<p><strong>– Hogyan hat ez napjainkban?<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Milyen következményei vannak<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> az önzéseink</span>nek?</span></strong></p>

<p>– Az, hogy nem beszélünk egymással, hogy valaki mindig legyőzni akarja a 

másikat, nem keressük a párbeszédet és nem ismerjük meg egymást, <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>oda 

vezet, hogy nem gyógyulnak a történelmi sebeink.</b></span></p><blockquote>

</blockquote>

<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ma már fel sem merül, <span style="background-color:rgb(255,242,204)">hogy a határ mentén élő magyar gyerek szlovákul

 tanuljon, vagy fordítva</span></b></span>. Egyik fél sem törekszik arra, hogy megtanulja a

 másik nyelvét, megismerje a kultúráját. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Komoly a veszélye és a 

realitása annak, hogy<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> a kisebbségben élő magyarság (például Felvidéken 

és Délvidéken)</span> emiatt a teljes asszimiláció szélére sodródik. </b></span>Hiszen, ha

 nem beszélünk egymással, akkor a gyengébb mindig az erősebbhez 

csapódik, a kisebbség a többséghez, akár a nemzeti identitásának 

részleges vagy teljes feladása árán is, és ez egzisztenciálisan érthető 

is. Mindez gyorsítja a kisebbségben élő magyarok asszimilációját.</p>

<p><strong>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Mit vesztettünk Trianonnal?</span></strong></p>

<p>– Sok szempontból<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> aránytalanság </b><span style="background-color:rgb(255,255,255)">ért </span></span>bennünket. Az<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> igazságtalan döntés</b></span>

 egyik jele volt, hogy az Amerikai Egyesült Államok kivonult a 

béketárgyalásról. Hiszen <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>értelmetlenül kerültek át </b></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Romániához</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>olyan 

magyarlakta területek, ahol tömbben élt a magyarság, gondoljunk például a

 Nagyszalonta–Nagyvárad–Szatmárnémeti tengely</b></span>re. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Gazdasági értelemben 

elveszítettük például </b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a közúti és vasúti gerincvonalakat, amik 

összekötötték az északi és a déli országrészeket. Ezeket is elcsatolták.

 <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Rengeteg természeti szépség</b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>től is meg kellett válnunk, és hosszan 

sorolhatnánk még</b></span> a veszteségeket. Egyik napról a másikra szinte a 

semmiből kellett egyetemet létrehozni Szegeden…<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> A múltunkat<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> </span></b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>is 

elvesztettük,</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>régészeti értelemben mindenképpen.</b></span> De a legfájdalmasabb, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>elszakíttattunk</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>azoktól a magyaroktól, akik 

szerves és alkotó részei a kultúránknak<span style="background-color:rgb(255,242,204)">.</span></b><b> Az univerzális magyar kultúra </b></span>

l<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>eszűkült.</b></span></p><blockquote>

</blockquote>

<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Szegényebbek, kiszolgáltatottabbak lettünk <span style="background-color:rgb(255,242,204)">lelki értelemben </span>is</b></span>. Ezért

 sem lehet elítélni azt a mérhetetlen vágyat, ami ott élt az adott 

korban, és vissza akarta állítani, ami régen volt. Ezt látnunk kell 

ahhoz, hogy ki tudjunk mászni a belső sértettségünkből, és őszinte 

párbeszédet tudjunk folytatni a másik féllel.</p>

<p></p>

<p><strong><span style="background-color:rgb(255,242,204)">– Mi lehet a kiút </span>ebből a helyzetből?</strong></p>

<p>– Fontos, hogy<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> nem bűnöst, hanem<u> magyarázatot kell keresnünk. Mert a 

magyarázat mindig tanulság.</u></b></span> Csak ennek megvan az a nehézsége, hogy 

figyelmesnek kell lennünk. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><span style="background-color:rgb(255,242,204)">Az egyik tanulság, hogy nem szabad</span> minden 

áron a másik <span style="background-color:rgb(234,209,220)">hátrányára</span> lenni.<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> A másik tanulság, hogy jó volna, ha mi, a Kárpát-medencében élő nemzetek szót tudnánk érteni

 egymással.</span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)">Hogy ne</span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)">féljün</span></b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><span style="background-color:rgb(255,242,204)"></span></b></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">k</span> a másiktól és egymástól. Hogy végeredményben<span style="background-color:rgb(255,242,204)">

 ne</span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"> legyőzni akarjuk</span> a másikat, és visszaszerezni, <span style="background-color:rgb(255,242,204)">amit</span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)">elvesztettünk,</span> 

<span style="background-color:rgb(255,242,204)">amit</span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)">elvettek</span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)">tőlünk, 

</span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><span style="background-color:rgb(255,242,204)">hanem visszatérni az együttélés ősi emlékeihez.</span></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><span style="background-color:rgb(234,209,220)"></span></span>

</span></b></span></p><blockquote>

</blockquote>

<p><strong>– Ady azt írja: Dunának Oltnak egy a hangja. Akkor ez nem illúzió?</strong></p>

<p>– Nagyon mély igazság ez, nem illúzió. Ha a Kárpát-medencében élő 

nemzetek közös fájdalma, tapasztalata nem tud modern módon 

megfogalmazódni, nem propagandaként, hanem felismerésként felragyogni, 

és <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><span style="color:rgb(0,0,0)">ha nincs </span></span>egy kulturált és bizakodó közeg, <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><span style="color:rgb(0,0,0)">akkor elvesztünk.</span></span></b></span></p>

<p><strong>– Milyen lépéseket kell megtennünk azért, hogy gyógyuljanak Trianon sebei?</strong></p>

<p>– Az első, hogy<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> ismerjük meg jól a saját kultúránkat, a 

történelmüket. Nézzünk <span style="background-color:rgb(217,234,211)">a sebeinkre</span>, de ne<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> a fájdalmunkra emlékezzünk</span>. </b></span>

Enélkül nem szabad továbblépnünk. A második, hogy<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> ismerjük meg egymást, a

 másik kultúráját, és növekedjen közöttünk a bizalom.</b></span></p>

<blockquote>

<p>Fontos, hogy <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>ez ne <span style="background-color:rgb(234,209,220)">csak </span><span style="background-color:rgb(217,234,211)">az írástudók szintjén</span>, hanem <span style="background-color:rgb(217,234,211)">a sokszor 

felszínes közvélekedés szintjén <span style="background-color:rgb(255,242,204)">is</span></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"> </span>megvalósuljon. Így gyógyulhatnak <span style="background-color:rgb(217,234,211)">a 

múlt sebei,</span> és túlhaladhatunk<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> a sablonos </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">gesztusok</span>on.</b></span></p>

</blockquote>

<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Az érzékenyítést az iskolákban kell kezdeni. Biztató jel például, 

hogy az egyik volt tanítványomat, aki a kolozsvári román operaház egyik 

ünnepelt rendezője, már a Regátba is többször hívták. Figyelni kellene 

arra, hogy a tankönyveink ne </b></span>a<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> sértődöttség, a fájdalom vagy a 

gyűlöletet magvait ültessék el </b></span>a fiataljainkban, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>hanem a megértés útján 

vezessék őket</b></span>. Ha ez nem hódítja meg a szíveket, akkor egy helyben 

toporgunk.</p>

<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Csak így tudjuk elérni, hogy ne </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>csússzunk bele a revizionizmusba, </b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>

hogy ne</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>legyőzni akarjuk </b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a másik felet, hanem visszatalálni egymáshoz</b></span>. 

<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Azaz ne <span style="background-color:rgb(234,209,220)">elvenni </span>akarjunk másoktól, hanem elhinni, hogy ők is Isten 

teremtményei, emberek. Ha keresztények volnánk, ha szívből megtérnénk, 

az segítene a leginkább<span style="background-color:rgb(255,242,204)">. </span></b><b>És örömmel látom, hogy a hivatalos egyházi 

szinteken keressük azt, ami összetartozásunk tudatát, felelősségét 

megerősíti bennünk.</b></span></p>

<p><strong>Fotó: Lambert Attila</strong></p>

<p><strong>Kuzmányi István/Magyar Kurír</strong></p></div>

</div>