<div dir="ltr">Ha más még nem tette volna fel erre a listára...<br><div><br><div class="gmail_quote">ÜdvözletteL.</div><div class="gmail_quote">*****<br></div><div class="gmail_quote"><br></div><div class="gmail_quote">EURÓPA  VÁLASZÚTHOZ ÉRKEZETT<br> <br><br>Gyermekkoromban, az ötvenes évek elején minden este imádkoztam azért,<br>hogy létrejöjjön az Európai Egyesült Államok. Hogy honnan vettem ezt az<br>ötletet, nem tudom, azzal sem voltam tisztában, hogy akkor ez mivel járt volna,<br>de Rákosi diktatúrájában mindenki a csodált Nyugatra vágyott.<br><br>A lelkesedés szinte változatlan intenzitással kitartott a rendszerváltozá-<br>sig, az egyre gyakrabban tapasztalt negatív benyomások ellenére. A<br>piacaink lerohanása, a sok embernek tisztességes munkát adó iparágak<br>(texlilipar cukoripar, élelmiszeripar stb. gátlástalan felvásárlása -<br>gazdasági hazaárulók becstelen közreműködésével - , majd<br>lelkiismeretlen megsemmisítése…) a nyugati partnerek lekezelő<br>magatartása, a kötelező kulturális kánon erőltetése még elviselhető<br>ellenérzéseket keltett bennem, amelyeket kompenzált a javuló<br>gazdasági, tudományos és kulturális teljesítmény, a jogállam, az<br>intézményi stabilitás iránt érzett tisztelet.<br><br>Az első figyelmeztetés akkor jött, amikor kiderült, hogy az új európai<br>alkotmány vehemens viták után sem tesz említést az unió keresztény<br>gyökereiről. (Ne legyen félreértés: nem a vallásos hitről van itt szó,<br>hanem egy olyan koherens értékrendről, amelynek lényegi eleme a<br>becsület , mások tisztelete, a humánum stb.) Ezzel Európa zárójelbe<br>tette a múltját, amelyben a jelen sikerei is gyökereznek. Ma már<br>szomorúan kell megállapítani, hogy a kontinensen nincs közös eszme,<br>amely összeköt, amelyért érdemes élni és meghalni. Csak az egyén<br><br>2<br><br>számít, a társadalom egyszemélyes csoportokra esett szét, a<br>mesterségesen létrehozott szakmai, fogyasztói, jogvédő és más<br>csoportok nem képesek átvenni a korábbi családi és nemzeti<br>közösségek szerepét. Hiába harsog a fülünkbe a reklámszöveg: „Minden<br>csak érted van!”, hamar kiderül, hogy nem ránk, inkább a pénzünkre<br>vagy a manipulált szavazatunkra ácsingóznak.<br><br>Bomlik a család. A melegházasság törvénybe iktatása nem azért ejt kétségbe,<br>mert erőszakkal meg akarom változtatni mások szexuális irányultságát, hanem<br>azért, mert ez pofon a családnak. Azt sem tudjuk, hogy fiúk vagyunk-e vagy<br>lányok. Nem meglepő, hogy pár éve, amikor egy szakállas énekesnő nyerte az<br>európai dalfesztivált, egyik hetilapunkban Európa elrablása felirattal jelent meg<br>az arcképe a címlapon. Az egyre jobban erőre kapó önzés is hozzájárul<br>ahhoz, hogy ma már a családok kétharmada felbomlik, kevés a gyermek. Akik<br>mégis megszülettek, nélkülözik az érzelmi biztonságot, nagyon sokan<br>kizárólag az anyagi javakban keresik a boldogságot. Persze ezekből<br>keveseknek sokkal több jut, mint a többségnek, megállíthatatlanul nőnek a<br>vagyoni különbségek, ami nehezen csillapítható frusztrációhoz vezet.<br><br>A családi közösségek gyengülése miatt idős korukra sokan maradnak egye-<br>dül, ha megbetegszenek, még pénzért sem ápolják őket. A mai ember retteg a<br>szenvedéstől, ehelyett sokan inkább az önkéntes halált választják. Akik az<br>eutanáziát is törvényesítik, nem gondolnak arra, hogy hol van a megállás.<br>Van-e a mai európai ember olyan erkölcsi magaslaton, hogy dönteni tudjon<br>életről és halálról?<br><br>3<br><br>A család válságát elmélyíti az erőltetett gendertudatosság. Amikor néhány éve<br>egy konferencián előre akartam engedni egyik nőkollégámat, nem fogadta el<br>az udvariasnak szánt gesztust, mondván, hogy ne diszkrimináljam, őt nem<br>különbözteti meg semmi a férfiaktól. A nők egy része mindenáron a férfiak<br>fizikai teljesítményét akarja utánozni, netán meg is haladni. Eljött a női<br>ketrecharcosok ideje, akik a filléres akciófilmekben éppúgy csépelik gonosz<br>ellenfelüket, mint férfi társaik. Eközben elsikkadnak a valódi női jó<br>tulajdonságok, az egyenjogúság túlzott hangsúlyozása tulajdonképpen<br>ugyanolyan maszkulin értékrendet támogat, ami ellen lázadna.<br><br>Mindent maga alá gyűr a politikai korrektség (ami nem mellesleg egy egzakt<br>módon nem definiálható, önkényesen és akár rosszhiszeműen értelmezhető<br>fogalom). A kötelező jó ízlés számonkéréséből mára az lett, hogy belefojtják<br>véleményét a hivatalos kánonnal szemben másként gondolkodóba, rosszabb<br>esetben intellektuálisan ki is végzik. Néhány éve történt, hogy egy Nobel-díjas<br>tudós azt nyilatkozta egyeteme újságjának nőnemű kollégáiról, hogy ha nem<br>sikerül nekik egy-egy kísérlet, bizony elsírják magukat. Hisztérikus<br>gyűlöletkampányt indítottak ellene, el kellett hagynia a munkahelyét, most a<br>Távol-Keleten dolgozik.<br><br>Kezd megvalósulni Orwell víziója, az újbeszél nem tűri például az olyan<br>mesefigurákat, mint Fekete Péter – a holland krampusz –, de rossz felhangjuk<br>van a cigány és a néger szavaknak is. Frank Füredi Angliában élő magyar<br>származású szociológus hívja fel a figyelmet arra, hogy fokozatosan kiszorul<br>az oktatásból a világháború előtti történelem. Szégyellni kell, le kell tagadni,<br>sőt el kell törölni a múltat, mert csak a jelen számít.<br><br>4<br><br>Bomlik a nemzet Nyugat-Európában. Elmélyült filozófusok mutatták ki, hogy az<br>emberi közösségek eme legnagyobbika nem tartható fenn, sőt egyenesen<br>káros, mert a szocialisták által pontatlanul fasizmusnak nevezett<br>nemzetiszocializmus megalapozását szolgálta és szolgálhatja a jövőben. Egy<br>német baloldali politikus odáig ment a nemzet „meghaladásában”, hogy<br>leírta: olyan szépirodalmi műveket, művészfilmeket fogad boldogan,<br>amelyekben németeket ölnek.(Őrület!!!) A török származású(!) német(!)<br>integrációs államtitkár nyilvánosan kijelentette, hogy német kultúra nem<br>létezik, legfeljebb a nyelv tartja össze ezt a széteső tákolmányt. A választási<br>kampányban a mindenkinek megfelelni kívánó kancellárjelölt figyelemre<br>méltónak nevezte a megállapítást.<br><br>Az egyre jobban kirajzolódó bomlásnak meg is vannak a következményei.<br>Nincs a természet rendje szerinti normális reprodukcióhoz elegendő létszámú<br>gyermek, az európai emberből kihalt az ősi ösztön, amely az utódok<br>létrehozására irányul. Ez sokaknak csak azért baj, mert nincs elég munkaerő,<br>nincs elég ember, aki a piszkos munkát kevés pénzért elvégzi. A megoldást a<br>hivatalos, politikai korrekt álláspont szerint a migráció jelenti. Valaha viruló<br>kereszténységünktől gyökeresen különböző civilizációk gyermekei áramlanak<br>tömegesen a kontinensre. Ők hisznek valamiben, ha ez nem is a<br>kereszténységet átható, krisztusi szeretet.<br>Megvetően szemlélik a hedonista nyugati embert, nem kívánják átvenni<br>szekularizált szemléletét, kialakítják egyre növekvő, saját közösségeiket,<br>ahol még a befogadó (megszállandó?!) ország nyelvét sem beszélik.<br><br>5<br><br>A migránsok beözönlését követő terrorcselekmények, erőszakos meg-<br>nyilvánulások csak a jéghegy csúcsát jelentik, az igazi veszély majd a<br>század végén lesz mindenki számára világos. Ahogyan Michel<br>Houellebecq francia író Behódolás című regényében jövendöli: ha<br>többségbe kerülnek, átveszik a hatalmat. Azt már én teszem hozzá:<br>akkor jaj a liberális, hedonista életformának, vége a női egyenjogú-ságnak.<br><br>A mai Európa nem az, amiért gyermekkoromban imádkoztam. Mégis, ha<br>összehasonlítjuk hazánk állapotát a nyugati országokéval, bizony<br>irigykedve tekintünk rájuk, mert majd minden vonatkozásban elmaradunk<br>az ottani, áhított színvonaltól. Az elmúlt évek számtalan eredménye sem<br>tudott változtatni azon, hogy szegényebbek vagyunk, gyengébb az<br>infrastruktúránk, nem vagyunk eléggé egészségesek, kívánnivalók<br>vannak az oktatással, a közigazgatással, a természeti tőkével és bizony<br>a közbizalommal kapcsolatban is.<br><br>Egy dologban azonban nemhogy lemaradunk, hanem élen is állunk: szemben<br>az öngyűlölő hangadókkal, mi meg akarunk maradni. A család és a nemzet<br>összeköt minket a szemben álló politikai vélemények ellenére, jobb- és<br>baloldali emberek egyaránt örülnek az itt-ott elért magyar sikereknek, és<br>szeretnék, ha utódaink száz meg száz év múlva is magyarul beszélnének a<br>Kárpát-medencében. Ha viszonylag szegények is vagyunk, sokszor úgy<br>érezzük, hogy az ág is húz minket, mégis van jövőnk!<br><br>Dr. Náray-Szabó Gábor<br>akadémikus, egyetemi tanár<br>a Professzorok Batthyány Körének elnöke
</div></div></div>