1. adventi hét hétfő

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-02

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből

Eljövendő országába minden népet összegyűjt az Úr.
Hegyen álló temploma – az Egyház – az egész világ fényessége és menedéke lesz.

Izajásnak, Ámosz fiának látomása Júdáról és Jeruzsálemről:

Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek
tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek,
feléje tart számos nép, és így szól:

„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy
tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a
törvény, és Jeruzsálemből az Úr tanítása.”

Ő ítéletet tart majd a nemzetek fölött, és igazságot szolgáltat
számtalan népnek. Ők meg beolvasztják ekevasnak kardjukat és sarlóknak
lándzsáikat. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé
hadviselést.

Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!

Ez az Isten igéje.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből

Megtisztulnak és örvendeznek mindazok, akik Isten védőszárnyai alatt élnek. A nagy ítélet nem árthat nekik.

Azon a napon az Úr sarjadéka ékes lesz és dicsőséges, és a föld
gyümölcse díszére és dicsőségére lesz azoknak, akik Izraelből
megmaradnak. Aki Sionból megmenekül és Jeruzsálemből életben marad, azt
mind szentnek hívják majd, és följegyzik Jeruzsálemben az élők közé.

Amikor majd az Úr lemossa Sión leányáról a szennyet, és megtisztítja
Jeruzsálemet a vérbűntől az ítélet lelkével és a tűz lelkével, akkor az
Úr majd felhőt teremt nappal és füstöt meg lobogó tüzet éjszaka Sión
hegyének egész vidéke fölött, és azok fölött, akik oda gyülekeztek. Mert
az Úr dicsősége lesz mindenek felett mint tető és sátor a nappali
forróság ellen, és mint védelem és menedék a vihar és az eső ellen.

Ez az Isten igéje.

Iz 2,1-5 v. Iz 4,2-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. (1. vers. - 7.b tónus)

Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.

Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó Jeruzsálem.

Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.

Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.

H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak,

mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.

H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

E: Jeruzsálemre békét esdjetek, * biztonságban éljen, aki szeret téged.

Béke lakozzék falaid között, * és nyugalom bástyáid tövében.

H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

E: Testvéreim és barátaim miatt így könyörgök, * legyen békesség teveled!

Istenünk és Urunk háza miatt * kívánok áldást neked.

H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

Zsolt 121,1-2.3-4a.(4b-5. 6-7.)8-9

ALLELUJA

Jöjj, és szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk, * mutasd meg arcodat, és mi szabadok leszünk. Vö. Zsolt 79,4 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról a mennyek országába.

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados
járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és
szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A
százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,
hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár
alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az
egyiknek: »Menj!« – elmegy; a másiknak: »Jöjj ide!« – akkor hozzám jön;
és szolgámnak: »Tedd ezt!« – és megteszi.”

Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez:
„Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben.
Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról,
és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek
országában.”

Ezek az evangélium igéi.

Mt 8,5-11

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Forduljunk kéréseinkkel Krisztus Urunkhoz, aki népének gyógyulást hozott.

Lektor:
1. Töltsd el, Urunk, Egyházadat azzal a bizakodó hittel, amely a kafarnaumi százados házára üdvösséget és gyógyulást hozott!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2 Világosítsd meg, Urunk, a népek vezetőit, hogy igazságban vezessék a rájuk bízottakat!

3 Adj, Urunk, enyhülést és gyógyulást mindazoknak, akiket betegségük súlyosan próbára tesz!

4 Add, hogy egyre inkább igyekezzünk megérteni, mit jelent az, hogy te minden ember üdvösségét akarod!

5 Add nekünk a te békéd örömét, és formálj át bennünket akaratod szerint!

Pap: Mert te összegyűjtőd, ami szétszóródott, és meggyógyítod betegségeinket, tied a dicsőség örökkön-örökké.

Hívek: Ámen.