<div dir="ltr">
<div class="gmail-panel-pane gmail-pane-node-title gmail-cikkcim"><div class="gmail-pane-content"><h1>„Rengeteg kamasz meghalt a forradalomban, akik hittek a szabadságban”</h1></div></div><div class="gmail-panel-pane gmail-pane-entity-field gmail-pane-node-field-szerzo gmail-szerzo"><div class="gmail-pane-content"><div class="gmail-field gmail-field-name-field-szerzo gmail-field-type-taxonomy-term-reference gmail-field-label-hidden"><div class="gmail-field-items"><div class="gmail-field-item even"><div id="gmail-taxonomy-term-4067" class="gmail-taxonomy-term gmail-vocabulary-szerzoink"><h2><a href="https://kepmas.hu/nemeth-agnes">Németh Ágnes</a></h2></div></div></div></div></div></div><div class="gmail-panel-pane gmail-pane-node-created"><div class="gmail-pane-content"><a href="https://kepmas.hu/rengeteg-kamasz-meghalt-a-forradalomban-akik-hittek-a-szabadsagban">https://kepmas.hu/rengeteg-kamasz-meghalt-a-forradalomban-akik-hittek-a-szabadsagban</a></div></div><div class="gmail-panel-pane gmail-pane-entity-field gmail-pane-node-field-osszegzes"><div class="gmail-pane-content"><div class="gmail-field gmail-field-name-field-osszegzes gmail-field-type-text-long gmail-field-label-hidden"><div class="gmail-field-items"><div class="gmail-field-item even"><p><strong><em>„Úgy
érzem, kötelességem magamévá tenni az ’56-os pesti srácok célját, ezért
dolgozom azon, hogy a magyar fiatalok minél többre vihessék az életben”
</em>– mondja <em>dr. Forgách Péter</em> amerikai magyar retinasebész,
akinek ösztöndíjprogramja, a Calasanctius Training Program keretében
amerikai egyetemeken tanulhatnak magyar egyetemisták. Egykori
ösztöndíjasai itthon létrehoztak egy alapítványt, amelynek egyik
projektje, az Ifjúsági Üzleti Program magyar gimnazisták körében
népszerűsíti és tanítja a vállalkozói életformát.</strong></p></div></div></div></div></div><div class="gmail-panel-pane gmail-pane-entity-field gmail-pane-node-field-image gmail-img-responsive gmail-cikknagykep"><div class="gmail-pane-content"><div class="gmail-field gmail-field-name-field-image gmail-field-type-image gmail-field-label-hidden"><div class="gmail-field-items"><div class="gmail-field-item even" rel="og:image rdfs:seeAlso"><img class="gmail-img-responsive" src="https://kepmas.hu/sites/default/files/styles/cikk_nagykep/public/field/alapkep/20191021/forgachpeter01.jpg?itok=GM0twbLe&c=e1d6748176626d2bc2641a9b0d32b185" alt="Dr. Forgách Péter diákok között"></div></div></div></div></div><div class="gmail-panel-pane gmail-pane-entity-field gmail-pane-node-field-cikk-kepfelirat"><div class="gmail-pane-content"><div class="gmail-field gmail-field-name-field-cikk-kepfelirat gmail-field-type-text gmail-field-label-hidden"><div class="gmail-field-items"><div class="gmail-field-item even">Dr. Forgách Péter</div></div></div></div></div><div class="gmail-panel-pane gmail-pane-block gmail-pane-kepmas-banner-adverticum-kba-5307851"><div class="gmail-pane-content"><div class="gmail-clearfix gmail-kepmas-adv-block gmail-kepmas-adv-block-adverticum gmail-kepmas-adv-block-adverticum-cikk-fejlec"><div class="gmail-adv-block-content"><div id="gmail-zone5307851" class="gmail-goAdverticum gmail-goa-embedded"><div style="line-height:0"><span style="display:block;color:rgb(128,128,128);font-weight:normal;font-style:normal;font-size:10px">hirdetés</span></div><a rel="nofollow" href="https://ad.adverticum.net/C/5307851/5878070/587806700/1572526339683/kepmas.hu/5878066/?u=1601236298440023360505" target="_blank"><img src="https://ad.adverticum.net/banners/5878064/podcast_csokay_300x250.png" alt="" style="margin: 0px; padding: 0px; border: 0px none; outline: currentcolor none 0px; display: inline-block; width: 300px; height: 250px;"></a></div></div></div></div></div><div class="gmail-panel-pane gmail-pane-node-content"><div class="gmail-pane-content"> <div class="gmail-field gmail-field-name-body gmail-field-type-text-with-summary gmail-field-label-hidden"><div class="gmail-field-items"><div class="gmail-field-item even"><p><strong>–
Jó pár éve mesélted, hogy élénken él benned az az élmény tízéves
korodból, amikor tapasztaltad, milyen, ha a torkában dobog az embernek a
szíve. Tudod, mire gondolok?</strong></p><p>– Persze. Két ilyen esemény
is volt igazából, mindkettő 1956. december 3-án, amikor a zöldhatáron
át elhagytuk Magyarországot. Egykori határőrök voltak a vezetőink, akik
azt mondták, hogy szürkületkor, öt és hat óra között a legbiztonságosabb
átmenni a határon, mert akkor nekünk kedveznek a látási viszonyok, és
akkor van őrségváltás. Egész nap láttuk a szüleimmel, ahogyan a szökni
próbálókat a határőrök összeszedik és elviszik. Mi éppen készültünk
átlépni a határt ott, ahol a vezetőink mutatták, amikor motorzúgást
hallottunk, és hamarosan észrevettük, hogy egy dzsip jön mögöttünk.
Persze rögtön hasra vágódtunk, próbálkoztunk minél jobban beleolvadni a
flórába.</p><blockquote><p>A dzsip négy-öt méterre haladhatott el
tőlünk, pásztázta a reflektorral a határsávot – és mi pont a sugara
alatt feküdtünk. Azt hittem, a következő pillanatban golyó lesz a
hátamban. Édesanyám mondta később, ő biztos volt benne, hogy el fogom
sírni magam, hiszen mégiscsak egy tízéves gyerek voltam.</p></blockquote><p>Na,
akkor éltem át először, milyen az, amikor a torkomban dobog a szívem! A
vezetőink megmutatták, hol kell átlépni Ausztriába, és mondták, hogy
rögtön látni fogunk egy kis fabódét, az lesz az osztrák határ, oda
kopogjunk be. Így is tettünk. Nagyon sötét volt, ezért apám elővette a
zseblámpáját, és rávilágított az őrbódéra. Német felirat volt rajta,
amitől megkönnyebbültem, de a következő pillanatban kivágódott az ajtó,
és két katona rontott ki a bódéból, ránk szegezett fegyverekkel. Na, az
volt a másik alkalom, amikor úgy éreztem, hogy mindjárt kiugrik a
szívem.</p><p><strong>– Volt egy matekdolgozat is nálad akkor, ugye?</strong></p><p>–
Igen. (nevet) 1956-ban én ötödikes voltam, épp a törteket tanultuk.
Színötös voltam, de erre a bizonyos dolgozatra nem tanultam, és kettest
kaptam. Egy hetem volt rá, hogy aláírassam otthon, de
húztam-halasztottam, nem mertem vele anyám elé állni. Egyik nap bejött
egy tanár az osztályba, hogy anyám telefonált, sürgősen menjek haza.
Biztos voltam benne, hogy valahogy megtudta a kettest, alig mertem
hazamenni. Anyám leültetett, de nem a dolgozatról akart beszélni.
Elkezdte mondani, hogy az oroszok ki mindenkit vittek el és börtönöztek
be, és hogy sok jóra mi itt nem számíthatunk. Elmehetnénk külföldre,
mondta, de ugye én nem beszéltem akkor még nyelveket, Magyarországon
voltak a barátaim, ez volt az otthonom. Azt akarta tudni, van-e erről
bármi véleményem.</p><blockquote><p>Egy hete ott lapult a zsebemben a
kettes dolgozat, amiről még mindig nem tudtak a szüleim, úgyhogy
villámgyorsan rávágtam, hogy természetesen menjünk inkább el
Magyarországról.</p></blockquote><p>A dolgozatról továbbra sem szóltam
egy szót sem, az alsógatyámba rejtettem, úgy szöktem át a határon, aztán
1957 tavaszán a római menekülttáborban összetéptem és lehúztam a vécén.
Valamikor 2010 környékén egy osztálytalálkozón megköszöntem az egykori
matektanáromnak azt a kettest, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy
kikerültem az Egyesült Államokba.</p><div class="gmail-dnd-widget-wrapper gmail-context-embedded_image_vertical gmail-type-image gmail-atom-align-center"><div class="gmail-dnd-atom-rendered"><div class="gmail-field gmail-field-name-scald-thumbnail gmail-field-type-image gmail-field-label-hidden"><div class="gmail-field-items"><div class="gmail-field-item even"><span class="gmail-img-responsive"><img class="gmail-img-responsive gmail-lazyloaded" src="https://kepmas.hu/sites/default/files/thumbnails/image/2019/10/22/forgachpeter02.jpg?timestamp=1571741210" alt="" title=""></span></div></div></div></div><div class="gmail-dnd-caption-wrapper"><div class="gmail-meta gmail-rtecenter"><p><em>Forgách Péter, a kiscserkész </em>– Kép: dr. Forgách Péter</p></div></div></div><p><strong>– És milyen emlékeket őrzöl Magyarországról az emigráció előtti időkből?</strong></p><p>– Rajongtunk az Aranycsapatért. Állandóan azzal foglalkoztunk, hogy mi van <em>Puskásék</em>kal.
Lehettem nyolcéves, amikor lejöttek Gyöngyösre focizni, de nem lehetett
jegyet kapni a meccsre. Teljesen el voltam keseredve, de nem adtam fel a
reményt. Volt a Borforgalmi Vállalatnak egy Mercedes-e, amit egy
bizonyos <em>Matusek Imre</em> nevű bácsi vezetett. Megláttam a meccs
előtt, és mondtam neki, hogy nekem ide egyszerűen muszáj bejutnom, az
nem lehet, hogy nem látom az Aranycsapatot, amikor itt játszanak nálunk.
Megkértem Imre bácsit, hadd üljek be a kocsijába, mert ha én abból a
Mercedes-ből kiszállok, akkor azt fogják hinni az ajtónállók, hogy
valami nagyon fontos ember gyereke vagyok, és beengednek. Így is
történt: nemcsak hogy beengedtek, hanem egyenesen a kispadon ülhettem <em>Lóránt Gyula</em>
válogatott hátvéd mellett! Emlékszem arra is, hogy folyamatosan a
Szabad Európa Rádiót hallgattuk otthon, és reggel az iskolában mindig
megvitattuk, hogy mit hallottunk előző nap. <em>Eisenhower</em>t és <em>Adenauer</em>t
ugyan kevertük, nem láttuk át a világpolitikai összefüggéseket, de azt
tudtuk, hogy ők állnak a jó oldalon, minket meg leigáztak a rosszak.
Otthon megmondták, hogy kik azok a véresszájú kommunisták, akik előtt
nem lehet mondani semmit.</p><blockquote><p>Volt egy csodálatos, bátor
tanár nénink, aki úgy kéthetente áthívott néhányunkat magához, és
elmondta, hogy amit tanultunk az iskolában, az nem igaz. Ha
bármelyikünknek eljár a szája, akkor ő nagyon nagy bajba kerül – mégis
vállalta ezt.</p></blockquote><p>Ekkortájt történt az is, hogy egy
barátommal találtunk régi pártlapokat. Kimentünk Gyöngyös főterére, és
amikor sokan látták, odamentünk a köztudottan kommunista emberekhez,
hogy vásároljanak tőlünk. Persze nem merték azt mondani, hogy nem kell
nekik a Párt lapja, úgyhogy kínjukban megvették, mi meg tudtunk egy jót
fagyizni a bevételből. Aztán volt egy kevésbé vidám dolog is: az egyik
barátommal a forradalom után papírcetliket dobáltunk ki a vécé ablakán,
amikre azt írtuk oroszul, hogy <em>„ruszkik, menjetek haza!”</em>.
Irtózatos botrány lett belőle, a barátomat nem vették fel sehova. Végül
Pannonhalmán befogadták, ott érettségizett, és aztán ferences szerzetes
lett. Ha nem jövünk el Magyarországról a forradalom után, belőlem
legfeljebb segédmunkás lehetett volna.</p><p><strong>– Aztán lett
belőled menő retinasebész magánklinikával, négygyermekes családapa
amerikai-német-japán származású feleséggel, aki szintén gyönyörűen
beszél magyarul, ráadásul cserkész kiképzőtiszt. Nem vitt el elég
energiát mindez, miért kellett neked még a Calasanctius Training Program
is?</strong></p><p>– Elég sok energiát elvittek, de úgy éreztem, Isten adott nekem annyit mindenből, hogy tudok belőle visszaadni.</p><blockquote><p>Sokszor
eszembe jutott, hogy rengeteg magyar kamasz gyerek meghalt a forradalom
alatt, akik hittek a szabadságban, és harcoltak azért, hogy
lehetőségeik legyenek a magyar fiataloknak. Én nem haltam meg, a Jóisten
segítségével ki tudtam jönni Amerikába, sikeres lehetek, jól élek; de
úgy érzem, kötelességem magamévá tenni az ő céljukat, ezért dolgozom
azon, hogy a magyar fiatalok minél többre vihessék az életben.</p></blockquote><p>Egyébként
tartozom is nekik ezzel, nélkülük nem lehetnék ott, ahol most vagyok. A
mai napig az aktatáskámban hordom egy fegyveres magyar forradalmár
kamasznak a laminált képét, hogy soha ne felejtsem el – nem mintha
valaha is el tudnám felejteni – a forradalmat.</p><p>Feleségem, <em>Kati </em>az
első perctől fogva a társam volt a program megalapításában – egyébként a
klinikámon is együtt dolgoztunk –, nagyon jól kiegészítjük egymást.
Eléggé összenőttünk, olyanok vagyunk már, mint az ikrek. (nevet)
Örültem, hogy a gyerekeim is értelmes magyar diákok társaságában
szocializálódnak.</p><div class="gmail-dnd-widget-wrapper gmail-context-full gmail-type-image gmail-atom-align-center"><div class="gmail-dnd-atom-rendered"><div class="gmail-field gmail-field-name-scald-thumbnail gmail-field-type-image gmail-field-label-hidden"><div class="gmail-field-items"><div class="gmail-field-item even"><span class="gmail-img-responsive"><img class="gmail-img-responsive gmail-lazyloaded" src="https://kepmas.hu/sites/default/files/thumbnails/image/2019/10/22/forgachpeter01.jpg?timestamp=1571741358" alt="" title=""></span></div></div></div></div><div class="gmail-dnd-caption-wrapper"><div class="gmail-meta gmail-rtecenter"><p><em>Dr. Forgách Péter</em></p></div></div></div><p><strong>– Hogyan látod a magyarokat, és hogyan az amerikaiakat?</strong></p><p>–
Az amerikaiakban nagyon szeretem, hogy végtelenül optimisták, a határ
számukra a csillagos ég. A magyarok szerintem borúlátóak, és nem én
vagyok az első ezzel a véleménnyel. Itt van egy csodálatos ország, egy
csodálatos kontinens, van egy kormány, amely szerintem most jó irányba
viszi a dolgokat. A kormány nem tud helyetted boldogulni, a te életedet
neked kell élni, neked is kell tenni valamit azért, hogy boldog legyél.</p><blockquote><p>Persze mindig lehet találni dolgokat, amikbe bele lehet kötni, de hogy mindig csak a nyöszörgés van, ez számomra nagyon idegen.</p></blockquote><p>Tudom,
hogy vannak, akik egészen máshogy látják innen, Amerikából a magyar
viszonyokat – ezzel haknizva egyébként sokat ártanak nekünk, itteni
magyaroknak is –, de élve a szólásszabadság és a szabad
véleménynyilvánítás adta lehetőségekkel, én most elmondtam, hogy én mit
látok. A magyar egy nagyon tehetséges nép, csak nincs önbizalma, és ezen
bizony nagyon fontos lenne dolgozni. Az amerikai iskolákban hihetetlen
önbizalmat nevelnek a gyerekekbe, pedig lexikális tudásuk minimális a
magyarokéhoz képest. A magyar gyerekek meg nem tudják a jóval nagyobb
tudásukat prezentálni.</p><p>Most van egy próba-projektünk érettségizett
fiatalok számára, remélem, működni fog és beindul. Az első srác idén
érettségizett Pannonhalmán, a nemzetközi kapcsolatok érdeklik, úgyhogy
most három hónapig Washingtonban önkénteskedik egy agytrösztnél. Nagyon
hiszek abban, hogy gimnázium után érdemes egy évet kihagyni a diákoknak,
utazni, világot látni – és elmélyülni abban a témában, ami érdekli
őket.</p><p><strong>– Szeretnék megemlékezni idén elhunyt nevelőapádról, <em>Baránszky Tibor</em>ról,
aki több mint háromezer zsidót mentett meg a II. világháború idején
vatikáni támogatással. Nem esik rosszul, hogy Magyarországon alig
emlékeznek rá?</strong></p><p>– Tavaly decemberben meglátogattak minket
magyar filmesek, hogy szeretnének egy játékfilmet forgatni róla,
reméljük, ez megvalósul majd.</p><blockquote><p>Érdekes, hogy a
magyarországi zsidó közösség nem reagált a halálára, az amerikai és az
izraeli zsidó közösségektől viszont fantasztikus elismeréseket kaptunk.
Netanjahu miniszterelnök levelet írt a családunknak, a testvérem zsidó
ismerősei Kínából repültek át Buffalóba a temetésére, az izraeli
nagykövet is el akart jönni, de a gépe nem tudott felszállni egy hóvihar
miatt.</p></blockquote><p>A temetésén ott volt két püspök és a buffalói
főrabbi is, aki elmondott egy kaddist. Nemrég pedig megkeresett minket
egy izraeli hölgy, mert könyvet szeretne írni a Papáról. Ezek mind
nagyon jólesnek.</p><div class="gmail-dnd-widget-wrapper gmail-context-embedded_image_horizontal gmail-type-image gmail-atom-align-center"><div class="gmail-dnd-atom-rendered"><div class="gmail-field gmail-field-name-scald-thumbnail gmail-field-type-image gmail-field-label-hidden"><div class="gmail-field-items"><div class="gmail-field-item even"><span class="gmail-img-responsive"><img class="gmail-img-responsive gmail-lazyloaded" src="https://kepmas.hu/sites/default/files/thumbnails/image/2019/10/22/forgacspeter02baranszkytibor.jpg?timestamp=1571741502" alt="" title=""></span></div></div></div></div><div class="gmail-dnd-caption-wrapper"><div class="gmail-meta gmail-rtecenter"><em>Baránszky Tibor</em></div></div></div><p><strong>– A házadban jól látható helyen van egy tábla, az van ráírva, hogy <em>„Make a lot, save a lot, give a lot!”</em>: Keress sokat, spórolj meg sokat, adakozz sokat!</strong></p><p><strong>– </strong>Mondogatom
én sokat, de Európában nagy az ellenszél. (nevet) Amerikában nagy
hagyománya van az adakozásnak. Magyarországon is rengeteg jószívű ember
van, <em>Széchenyi</em>t meg szeretjük felhozni példaképnek, de jó
lenne, ha lenne több Széchenyink – mert sok a jómódú ember. Buffalóban
legalább tíz Széchenyi van: adakoznak, alapítványokat, tanszékeket,
iskolákat hoznak létre, könyvtárakat alapítanak, a kórházakba műszereket
vesznek – ezt Európában alig látom.</p><blockquote><p>Nem Szent
Ferenc-i életmódra buzdítok, csak arra, hogy akinek van feleslege, az
adjon a többieknek. Fontos, hogy tudatosuljon: ha én jól akarok élni,
meg a gyerekeimnek jót akarok, akkor vissza kell adni valamennyit a
társadalomnak.</p></blockquote><div><p class="gmail-keretestartalomtorzs_style" style="background:rgba(191,41,92,0.1) none repeat scroll 0% 0%;border-left:5px solid rgb(191,41,92);margin-top:0px;padding:20px"><strong>Dr. Forgách Péter</strong>
tiszteletbeli buffalói magyar konzul, 1946-ban született Gyöngyösön. 25
éve alapította a Calasanctius Training Programot (CTP), amely már több
száz magyar diákoknak biztosított ösztöndíjat különböző amerikai
egyetemeken. A programban résztvevőkkel szemben elvárás az aktív
közösségi szerepvállalás és hogy hazatérésük után itthon kamatoztassák a
megszerzett tudást. Nyaranként húsz külföldi magyar cserkész útját is
fedezi három hétre Magyarországra azért, hogy a külföldön született
magyar gyerekek megismerjék és megszeressék Magyarországot. 2005-ben
köztársasági elnöki elismerésben részesült.</p></div></div></div></div> </div></div><div class="gmail-panel-pane gmail-pane-views gmail-pane-cikk-cimkek"><div class="gmail-pane-content"><div class="gmail-view gmail-view-cikk-cimkek gmail-view-id-cikk_cimkek gmail-view-display-id-block_1 gmail-view-dom-id-3117b74f8f3e2188f276c83be1413ed6"><div class="gmail-view-content"><div class="gmail-views-row gmail-views-row-1 gmail-views-row-odd gmail-views-row-first gmail-views-row-last"><div> <span class="gmail-cikkcimke"></span></div></div></div></div></div></div>
</div>