2019-08-23
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-23
20. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Rut könyvéből

A pogány népből származó Rut megismeri az igaz Istent.

Megható hűséggel ragaszkodik anyósához
és rajta keresztül a választott néphez.

A bírák korában éhínség támadt a választott nép földjén. Ekkor a júdeai
Betlehemből elindult egy ember, hogy a pogány moábiták országában
telepedjék le feleségével és két fiával együtt. (Mindnyájan efrataiak
voltak, a júdeai Betlehemből valók.)

Történt, hogy a moábiták földjén a férfi meghalt. Így felesége, Noémi,
magára maradt két fiával. Ezek moábita nőket vettek feleségül. Egyiknek a
feleségét Orfának, a másikét Rutnak hívták.

Tízéves ott-tartózkodásuk idején meghalt a két fia is. Így azután Noémi
most már nemcsak férjétől, hanem két fiától is megfosztva magára maradt.
Két menyével együtt fölkerekedett, és elindult, hogy a pogány moábiták
földjéről visszatérjen hazájába. Hallotta ugyanis, hogy az Úr
megkönyörült népén, és nincs már éhínség otthon.

Útközben Orfa elbúcsúzott anyósától, és visszatért a moábitákhoz. Rut
azonban hűségesen kitartott anyósa mellett. Noémi így biztatta:

„Látod, sógornőd visszatért népéhez és vallásához. Menj te is vele!”

Rut azonban így felelt:

„Hogy elhagyjalak, arra ne is kényszeríts, mert bárhová mégy, én úgyis veled megyek.

Ahol te megtelepszel, én is ott lakom:

néped az én népem, és Istened az én Istenem lesz.”

Így jött el Noémi a moábita Ruttal idegen földről Betlehembe, ahol éppen akkor kezdték aratni az árpát.

Ez az Isten igéje.

Rut 1,1.3-6.14b-16.22

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! 2a. vers.

Előénekes: Boldog, akinek segítője Jákob Istene, * és akinek Istenben, az Úrban van reménye.

Ő alkotta az eget és a földet, * a tengert és mindazt, ami benne él.

Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!

E: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.

Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.

H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!

E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.

Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.

H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!

E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.

Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre.

H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!

Zsolt 145,5-6.7.8-9a.9bc-10

ALLELUJA

Taníts meg ösvényeidre, Uram, * igazságod szerint vezess engem! Zsolt 24,4b és 5a – 8. G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Legfontosabb dolgunk a földön: szeretni Istent és az embereket.

Abban az időben amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan
hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy
törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki:
„Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?”

Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel,
teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb
parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját
magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”

Ezek az evangélium igéi.

Mt 22,34-40

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Imádjuk Krisztus Urunkat, aki kereszthalála által feláldozta magát
értünk a mennyei Atyának, hogy megszabadítson minket bűneinktől!

Lektor: 1. Urunk, te véred kiontásával szentesítetted az új és örök szövetséget: add, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Urunk, te vállaltad értünk a szenvedést és a kereszthalált: add, hogy
mi se vonakodjunk elfogadni és hordozni életünk keresztjeit!

Hívek: Kérünk téged...

3. Urunk, te megígérted, hogy örök életre szökellő vízforrást ajándékozol nekünk: áraszd ki Szentlelkedet minden emberre!

Hívek: Kérünk téged...

4. Urunk, te elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék a kereszt üdvözítő
erejét: add, hogy mi is keresztedből merítsünk erőt szenvedéseink
elviselésére!

Hívek: Kérünk téged...

5. Urunk, te kereszted és feltámadásod által eltörölted minden
vétkünket: add, hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek vigasztalása!

Hívek: Kérünk téged...

(6. Urunk, te kiérdemelted híveid számára a feltámadást és az örök
dicsőséget: add, hogy elhunyt testvéreink elnyerjék ígéreteid
teljesülését!

Hívek: Kérünk téged...)

Pap: Istenünk, a kereszt botránya megmutatta számunkra örök
bölcsességedet és irántunk való végtelen szeretetedet. Engedd, hogy
mindig bizakodó lélekkel dicsekedjünk Krisztus keresztjével. Aki él és
uralkodik mindörökkön-örökké.

Hívek: Ámen.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com