2019-08-01
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-01
17. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből

Amikor elkészült a szent sátor, felhő födte be, és Isten dicsősége töltötte be a sátrat.

Mózes megtett mindent, amit az Úr parancsolt neki. A második esztendő
első hónapjának első napján el is készült a szent sátor. Mózes
felállította a hajlékot: elhelyezte a deszkákat, a talpfákat és a
reteszrudakat; felállította az oszlopokat; rájuk terítette a sátorlapot,
arra meg a takarót tette, ahogyan az Úr parancsolta neki. Majd a
ládában elhelyezte a tízparancsolat tábláit; rátette a rudakat, felülre
pedig a kiengesztelődés tábláját. Aztán bevitte a ládát a szent
hajlékba, felerősítette eléje a függönyt, hogy így teljesítse az Úr
parancsát.

Ekkor felhő takarta be a szent sátort, és betöltötte az Úr dicsősége.
Mózes nem is tudott bemenni a szövetség sátrába, mert a felhő mindent
befödött, és az Úr dicsősége tündöklött benne.

Valahányszor a felhő felemelkedett a szent sátorról, a nép útnak indult.
Ez így történt egész vándorlása idején. Ha viszont nem mozdult a felhő,
nem indultak el addig a napig, amíg a felhő fel nem emelkedett. Nappal
ugyanis az Úr felhője lebegett a sátor felett, éjszaka pedig tűz,
amelyet a nép egész vándorlása idején láthatott.

Ez az Isten igéje.

Kiv 40,16-21.34-38

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene! (2. vers. - 5. tónus)

Előénekes: Sóvárog és vágyódik lelkem * az Úr udvarába,
szívem és testem * örvendezik az élő Istenben.

Hívek: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!

E: Még a veréb is otthont talál magának, * és a gerle fészket, ahová fiait helyezze;

a te oltárodnál, Seregek Ura, * én Istenem és Királyom!

H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!

E: Boldogok, akik a te házadban laknak, * örökkön örökké dicsérnek téged.

Boldog az az ember, kinek segítsége tőled van; * újult erővel halad az úton.

H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!

E: Bizony, egy nap a te házadban * ezernyi másnál többet ér.

Inkább szeretnék az Úr házának küszöbén állni, * mint lakni a gonoszok sátraiban.

H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!

Zsolt 83,3.4.5-6a.és 8a.11

ALLELUJA

Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Példabeszéd a tengerbe vetett hálóról.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:

„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az
mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és
nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig
kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a
gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás
lesz és fogcsikorgatás.

Értitek-e mindezt?”

„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a
mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki
kincseiből régit és újat vesz elő.”

Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.

Ezek az evangélium igéi.

Mt 13,47-53

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Kérjük, testvéreim, bízó lélekkel az Atyaisten irgalmát magunknak, valamint távol lévő és gondokkal küzdő testvéreinknek!

Lektor: 1. Hogy a keresztényeket megerősítse hitük állhatatosságában és egységében, kérjük Urunkat!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Hogy minden népnek megadja a szeretetben és az igazságban gyökerező békét és igaz egyetértést, kérjük Urunkat!

Hívek: Kérünk téged...

3. Hogy ébresszen papi és szerzetesi hivatásokat a lelkekben, és küldjön sok munkást szőlőjébe, kérjük Urunkat!

Hívek: Kérünk téged...

4. Hogy ifjúságunk megőrizze a tisztaság erényét, a családok pedig békében és egyetértésben éljenek, kérjük Urunkat!

Hívek: Kérünk téged...

5. Hogy mindnyájunkat, akik ebben a közös áldozatbemutatásban részt
veszünk, és távol lévő testvéreinket is elvezessen országába, kérjük
Urunkat!

Hívek: Kérünk téged...

(6. Hogy elhunyt N. testvérünket [nővérünket] viszontláthassuk a boldog feltámadás dicsőségében, kérjük Urunkat!

Hívek: Kérünk téged...)

Pap: Urunk, tekints megengesztelődve hozzád könyörgő népedre, amely
nélküled nem maradhat meg, és ezért irgalmadban bizakodik! Állj mellette
bőkezű jóságoddal, és úgy engedd boldogulni itt a földön, hogy elnyerje
az örök életet. Krisztus, a mi Urunk által.

Hívek: Ámen.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com