Kedves Testvérek!

A Joseph Ratzinger a 'Hit, igazság, tolerancia – A kereszténység és a világvallások” című
alapműve megjelenése augusztusra várható.
A mellékletben csatolva XVI.Benedek pápa előszava és Barsi Balázs atya bevezetője.

A J. Ratzinger: 'Hit, igazság, tolerancia - A kereszténység és a világvallások c. könyv bemutatója 2019. augusztus 26-ára várható, ha Isten is úgy akarja, a Szt. Imre gimnázium dísztermében Osztie
Zoltán atya, Kellermayer Miklós professzor, Eperjes Károly ( ha sikerül
színházi kötelezettségeivel egyeztetni) és a Váci utcai Szent Mihály
templom scholája közreműködésével, a CÖF segítségével.

A Sallai Gábor angol-német szakos fordító által fordított Joseph Ratzinger: „Hit, igazság, tolerancia – A kereszténység és a világvallások” című
alapművének kiadása előtt a fordító igen sok kiadót keresett meg, de mindegyik nemet
mondott. Csak az Ős-Kép
Kiadó vállalta a könyv kiadását. Az Ős-Kép Kiadó vezetője, Molnár Zoltán mélyen hívő, elkötelezett
katolikus ember, aki az elmúlt húsz évben számtalan igen értékes könyvet
publikált rendkívül igényes kivitelben.
Sallai Gábor fordította az elmúlt években
Athanasius Schneider és Marguerite A. Peeters néhány nagyobb
lélegzetű szövegét illetve könyvecskéjét, Daniel Greenfield írását a
házasság lerombolásáról stb.

Az Ős-Kép kiadó egy egy személyes kis kiadó, ahol minden fillér számít. Ahhoz, hogy a
200 oldalas Ratzinger 'Hit, igazság, tolerancia' c. könyv ára ne
emelkedjen 2500 Ft fölé, a kiadás
plusz költségeit, vagyis a fordítói díjat és a német kiadónak fizetendő
szerzői jogdíjat (a kettő összesen 450 ezer Ft), adományokból kell
összeszedni. Kérjük a kedves Testvéreket, hogy aki tud, segítsen. Nem nagy összegekre
gondolunk, akár 500 forint is nagy segítség, de aki tud többet adni, megköszönjük. Jelenleg, 2019. jóliusában, a fenti
költségeknek kb. 3/4-e van fedezve, azok egy negyede még hiányzik, amit Molnár Zoltán eddig saját zsebből fizetett.

Az is segítséget jelent, ha valaki előre megvásárolja a
könyvet, vagyis előre kifizeti a könyv 2500 Ft-os árát, és amikor a
könyv 2019. augusztusában – megjelenik, akkor átveheti a
kiadónál (Ős-Kép Kiadó Kft, Molnár Zoltán, 1145 Budapest, Bácskai u.
1/C, email: molzol0330@freemail.hu, tel: 20-448-8699). A kiadó kérésre postázza is a könyveket (ilyenkor értelemszerűen a postadíjat is meg kell fizetni).

A könyv árának előre történő megfizetését és az adományokat az alábbi számlára várjuk:

Számlatulajdonos: Ős-Kép Kft. Könyvkiadó, számlaszám: 11714006-20422536.

Aki szeretné, természetesen személyes befizetéssel is megteheti, a
kiadó elérhetőségein (l. előző bekezdés) jelezve szándékát!

Aki a könyv árát kívánja előre megfizetni, a közlemény rovatban tüntesse
fel nevét lakcímét és a könyv címét! ( Hit, igazság tolerancia.)

Aki
adományoz az csak a saját nevét, a saját címét, és az 'adomány' szót írja a közleménybe!

Köszönettel és üdvözlettel:

Sallai Gábor és Molnár Zoltán

Mentes a vírusoktól. www.avast.com