2019-07-12
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-12
14. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből

Jákob leköltözik Egyiptomba, és ott hal meg, miután láthatta elveszett kedves fiát.

József hívására Jákob el is indult mindenével, amije volt. Amikor
Bersábéba ért, áldozatot mutatott be Istennek az ő atyja, Izsák
Istenének. Akkor Isten éjjeli látomásban szólott hozzá, és azt mondta:
„Jákob, Jákob!” Ő azt felelte rá: „Itt vagyok!” Erre Isten azt mondta
neki: „Én vagyok az Isten, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba,
mert ott majd nagy néppé teszlek! Én is veled megyek Egyiptomba, és én
magam hozlak vissza. Szemedet pedig József fogja lezárni.”

Ezután elindult Jákob Bersábéból. Izrael fiai föltették atyjukat,
Jákobot és kicsinyeiket meg feleségeiket azokra a szekerekre, amelyeket a
fáraó küldött nekik az útra.

Magukkal vitték jószágaikat és egész vagyonukat, amelyet Kánaán földjén szereztek.

Így költözött át Egyiptomba Jákob és egész nemzedéke, mert fiait és
leányait, fiú- és leányunokáit, vagyis minden utódát magával vitte.

Majd Júdát előre küldte Józsefhez, hogy értesítse őt, és József jöjjön
eléje Gesszenbe. Mihelyt megérkeztek Gesszen földjére, József befogatott
a kocsijába, és fölment Gesszenbe, atyja elé. Amikor József meglátta
atyját, nyakába borult, és sokáig sírt. Jákob akkor azt mondta
Józsefnek: „Most már nyugodtan halok meg, mert láttam arcodat, és
életben találtalak.”

Ez az Isten igéje.

Ter 46,1-7.28-30

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége. (39a. vers. - 4. g tónus)

Előénekes: Bízzál az Úrban, és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden és biztonságban élhetsz.

Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.

Hívek: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.

E: Ismeri az Úr az ártatlanok sorsát, * örökségük megmarad örökre.

Nem szégyenülnek meg a balsors idején, * van eledelük az ínséges időkben.

H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.

E: Fordulj el a rossztól, és a jót cselekedd, * és megmaradsz örökkön örökké,

mert az Úr az igazságot kedveli, * és nem hagyja cserben híveit.

H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.

E: Az Úrtól van az igazak üdvössége, * ő oltalmazza őket a szorongatás idején.

Segítőjük és szabadítójuk az Úr, † megmenti a bűnösöktől és üdvözíti őket, * mivel őbenne bíztak.

H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.

Zsolt 36,3-4.18-19.27-28.39-40

ALLELUJA

Midőn eljön az igazság Lelke, † elvezet a teljes igazságra titeket, * és
eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Jn 16,13a;14,26b – 10.
tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Jézus tanítványai számítsanak rá, hogy üldözések érik őket.

Abban az időben Jézus így tanította apostolait:

Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek
tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek mint a galambok! Legyetek
óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és
zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé
hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt.
Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit
beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit
mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek.

Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek
szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki
előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az
üdvözül.

Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba!
Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem
jön az Emberfia.

Ezek az evangélium igéi.

Mt 10,16-23

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Imádjuk Krisztus Urunkat, aki kereszthalála által feláldozta magát
értünk a mennyei Atyának, hogy megszabadítson minket bűneinktől!

Lektor: 1. Urunk, te véred kiontásával szentesítetted az új és örök szövetséget: add, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Urunk, te vállaltad értünk a szenvedést és a kereszthalált: add, hogy
mi se vonakodjunk elfogadni és hordozni életünk keresztjeit!

Hívek: Kérünk téged...

3. Urunk, te megígérted, hogy örök életre szökellő vízforrást ajándékozol nekünk: áraszd ki Szentlelkedet minden emberre!

Hívek: Kérünk téged...

4. Urunk, te elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék a kereszt üdvözítő
erejét: add, hogy mi is keresztedből merítsünk erőt szenvedéseink
elviselésére!

Hívek: Kérünk téged...

5. Urunk, te kereszted és feltámadásod által eltörölted minden
vétkünket: add, hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek vigasztalása!

Hívek: Kérünk téged...

(6. Urunk, te kiérdemelted híveid számára a feltámadást és az örök
dicsőséget: add, hogy elhunyt testvéreink elnyerjék ígéreteid
teljesülését!

Hívek: Kérünk téged...)

Pap: Istenünk, a kereszt botránya megmutatta számunkra örök
bölcsességedet és irántunk való végtelen szeretetedet. Engedd, hogy
mindig bizakodó lélekkel dicsekedjünk Krisztus keresztjével. Aki él és
uralkodik mindörökkön örökké.

Hívek: Ámen.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com