2019-06-06
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-06
húsvét 7. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből

A fogságban lévő Pál apostolt Jézus megerősíti, hogy Rómában is tanúságot tegyen róla bátorságával.

(Amikor a kis-ázsiai zsidók észrevették Pál apostolt a jeruzsálemi
templomban, annyira felizgatták ellene a népet, hogy csak a
Jeruzsálemben állomásozó római őrség ezredese menthette meg a haláltól.
Letartóztatta ugyanis, és kettős börtönbe vetette.)

Másnap azután az ezredes szerette volna pontosabban megtudni, hogy a
zsidók mivel vádolják. Ezért levétette Pál bilincseit, összehívta a
főpapokat és az egész főtanácsot, azután elővezettette Pált, és eléjük
állította.

Mivel pedig Pál jól tudta, hogy (a tanács tagjainak) egyik része a
szadduceusok, másik része viszont a farizeusok közül való, ezért így
kiáltott fel a főtanács előtt: „Férfiak, testvérek! Én farizeus vagyok,
farizeusok ivadéka. A holtak feltámadásába vetett hitem miatt állok a
bíróság előtt.”

Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok
között. A főtanács két táborra szakadt. A szadduceusok ugyanis azt
állítják, hogy nincs se feltámadás, se angyal, se lélek; a farizeusok
viszont mindezt vallják. Ezért nagy lárma keletkezett.

A farizeusok pártjából fölemelkedett néhány törvénytudó, és hevesen
tiltakozott: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valami
szellem vagy egy angyal szólt hozzá?”

A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már attól félt, hogy Pált
széttépik. Ezért katonaságot hívott, hogy kiragadja őt közülük, és
fölvezesse a várba.

A következő éjszaka az Úr megjelent Pálnak, és így szólt: „Légy
állhatatos! Mert ahogy Jeruzsálemben tanúságot tettél rólam, úgy kell
tanúságot tenned Rómában is.”

Ez az Isten igéje.

ApCsel 22,30;23,6-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. (Vö. 1. vers. – 1 D2 tónus)

Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”

Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.

Hívek: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.

E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.

Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.

H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.

E: Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva,

mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.

H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.

E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.

Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.

H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

ALLELUJA

Jézus mondja: † „Legyenek mindnyájan egy: amint te, Atyám bennem vagy és
én tebenned, * s így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem!” Jn 17,21
– tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Legyenek egy, amint mi egy vagyunk!

Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott:

Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.

Egy legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned,
úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél
engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egy
legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is
teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és
szereted őket, amint engem szerettél.

Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én
vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ
teremtése előtt szerettél engem.

Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem.

Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a
szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük
legyek.

Ezek az evangélium igéi.

Jn 17,20-26

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

A húsvéti idő köznapjaira I.

Pap: Testvéreim! Kérjük mennyei Atyánkat, hogy a húsvéti szent időben mi is találkozhassunk feltámadt Urunkkal!

Lektor: 1. Hogy Egyházad mindig és mindenütt hívő lélekkel ünnepelje az Úr feltámadásának győzelmét!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Hogy az Egyház pásztorai az apostolok lelkesedésével tanúskodjanak az Úr feltámadásáról!

Hívek: Kérünk téged...

3. Hogy a keresztények életükkel tegyenek tanúságot a feltámadt Krisztusba vetett hitükről!

Hívek: Kérünk téged...

4. Hogy mindnyájan az odaföntvalókat keressük, ahol a feltámadt Krisztus él a te dicsőségedben!

Hívek: Kérünk téged...

5. Hogy elhunyt testvéreink részesüljenek a boldog feltámadásban az utolsó napon!

Hívek: Kérünk téged...

Pap: Jóságos mennyei Atyánk, újjászülettünk egyszülött Fiad halálában és
feltámadásában. Tekints ránk kegyelmesen és engedd, hogy második
eljövetelének dicsőségében is részesülhessünk, Krisztus, a mi Urunk
által.

Hívek: Ámen.