Németh Károly, k.Lttag listás válaszai általában nem jutnak el a
listára, bár ő maga olvasni tudja a listát. Továbbítom válaszát a fenti
témában, l. alább:

Elnézést, de Levente elnézte, a 160 ezer konvertált
nem az iszlám kárára, hanem javára történt, csak meg kell nézni az
említett táblázatot. És mindez hat év leforgása alatt.

A cikk szövege viszont pont az ellenkezőjét állítja
annak, mint ami a táblázatban szerepel a konverziót illetően, míg a
migrációt és a születésszámot illetően megegyezik a táblázattal. Úgy
tűnik mindezek alapján, hogy a táblázat a helyes, a szöveg pedig
inkorrekt.

Amúgy végignéztem a skandináv hölgyek beszélgetését
is az Emőke által küldött videón és roppantul tetszett. Iben Tranholm
hihetetlenül világosan látja az európai spirituális vákuum
következményeit. Sőt igen éleselméjűen Jézus egy példabeszédét is idézi,
amikor a kiűzött tisztátalan lélek sokadmagával tér vissza egy olyan
emberbe, akiben a tisztátalan lélek kiűzése után sem töltötte be a
helyet új szellemiség. Ezt a kereszténységtől megfosztott nyugatra
vonatkoztatja, amiben az üres spirituális tért az iszlám tölti be,
vagyis az ember alaptermészete, hogy valamilyen spiritualitásra szüksége
van és ha ez nem a kereszténység, akkor elöbb-utóbb valami más lesz,
iszlám, new-age, stb, ahogy Tranholm mondja, mert a kereszténységről
levált humanizmus nem képes ezt a spirituális vákuumot betölteni. Igen
figyelemreméltó videóbeszélgetés.

https://www.katolikus.hu/szentiras/STL/Mt/12

43Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, de nem talál.

44Akkor így szól: „Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem.” Amikor odaér, gazdátlanul, kisöpörve és rendbe szedve találja.

45Akkor
elmegy, vesz maga mellé még másik hét, nála is gonoszabb lelket,
bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb
lesz az előbbinél. Így lesz ezzel a gonosz nemzedékkel is.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com