2019-05-19
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-19
Húsvét 5. vasárnapja

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből

Pál és Barnabás beszámol arról,
hogy milyen nagy dolgokat cselekedett velük az Úr.

Abban az időben Pál és Barnabás (útra kelt Derbébe. Ebben a városban is hirdették az
evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd) visszafordultak
Lisztrába, Ikóniumba és Antiochiába. Erőt öntöttek a tanítványok
lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok
szorongattatás közepette kell bejutnunk az Isten országába”. Az
egyházak élére kézrátétellel elöljárókat rendeltek, és imádkozva,
böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek.

Áthaladva Pizidián Pamfiliába jutottak, majd azután, hogy Pergében
hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába. Innét Antiochiába
hajóztak, ahonnan annak idején elindultak, Isten kegyelmébe ajánlva,
hogy teljesítsék azt a feladatot, amelyre elküldték őket.

Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent
tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit
kapuját.

Ez az Isten igéje.

ApCsel 14,21b-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké. Vö. 1. vers. (5. tónus)

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 5. szám.

Előénekes: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.

Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.

Hívek: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

E: Magasztaljon, téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.

Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.

H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

E: Hirdessék az embereknek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.

A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.

H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.

Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

144,8-9.10-11.12-13ab

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből

Isten letöröl szemükről minden könnyet.

Én, János, új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld
ugyanis elmúlt, és a tenger sem volt többé.

Akkor láttam, hogy a szent Város, az új Jeruzsálem alászáll az égből,
az Istentől. Szép volt, mint a vőlegénynek fölékesített menyasszony.

Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy harsány hang:
„Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők
az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről
minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem
vesződség, mert a régi világ elmúlt.”

Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáalkotok mindent!”

Ez az Isten igéje.

Jel 21,1-5a

ALLELUJA

Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek, * szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Jn 13,34 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!

Abban az időben amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett:
„Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha
Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt
hamarosan megdicsőíti.

Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek:
Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti
is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy
szeretettel vagytok egymás iránt.”

Ezek az evangélium igéi.

Jn 13,31-33a.34-35

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Könyörögjünk, testvéreim, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki
általunk akarja megmutatni szeretetét a világnak!

Lektor: 1. Alakítsd szívünket szent Szíved szerint, és töltsd el
szeretettel embertársaink iránt!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Segítsd Egyházadat, hogy hangos szóval hirdesse a szeretet
evangéliumát, és hősies áldozatvállalással tanúságot is tegyen
róla!

Hívek: Kérünk téged . . .

3. Add, hogy a keresztény népek példájából ismerje meg a világ a
szeretet átalakító erejét!

Hívek: Kérünk téged . . .

4. Nyisd meg szemünket, hogy a segítségre szoruló emberekben
téged lássunk, és nekik rójuk le a tevékeny szeretet adóját,
amellyel teneked tartozunk!

Hívek: Kérünk téged . . .

5. Tégy minket jóságod alkalmas eszközévé, amikor
embertársainkról gondoskodni akarsz!

Hívek: Kérünk téged . . .

Pap: Urunk, Jézus Krisztus, te megdicsőítetted mennyei Atyádat
szeretetből vállalt áldozatoddal. Add, hogy közös
áldozatbemutatásunkból erőt merítve folytassuk tovább szereteted
művét a világon! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.

Hívek: Ámen.