Oelberg Gusztáv, k. Lttag küldeménye a spam-be ment. L. alább

Szeretet földje - Dr. Csókay idegsebész levele: www.szeretetfoldje.hu

Az emberi agy is csak egy kivitelező szerv, igaz, a
legmagasabb

szinten differenciált. Olyan, mint az autó kormánykereke.
Ahogy a

kormányos is a kormánykerék mögött ül, az emberi személy
lényege is az

agy mögött van. Tehát szabad akaratunk nem az agyunkban van,
de azt az

agyunk segítségével közöljük. Tehát, az emberi személy
lényege nem

csak az agyban van. A lelkiismeret nem az agyban van. A
szeretet a

megbocsátás nem az agyban van, ahogy az Isten-kapcsolatunk
sem. Ezt

Szentágothai professzor el is mondta a 70-es években az

orvostanhallgatóknak. Azok átmentek a bölcsészkarra és
elmondták

Lukács György marxista esztéta professzornak. Lukács azt
mondta: igaza

van Szentágothainak, de ezt ne nagyon hangoztassák. Így szól
a

legenda.

Az, hogy nem valamik vagyunk, hanem valakik, nem csak az
agyunktól

függ. Hát akkor mitől?

Erre eddig egyetlen valaki tudott tökéletes választ adni, a

megfeszített majd feltámadt Krisztus.

Vagy elfogadjuk, vagy nem; ez már a szabad akaratunktól
függ. Ha nem,

akkor elkezdünk csúszkálni a saját magunk által gyártott
jégen. Ezt

teszi Európa. Kitalálta magának az emberiség történetének

legveszélyesebb vallását, aminek a lényege az, hogy az ember
az Isten,

és a tágabb értelemben vett tudományon (amibe a politika
tudománya is

beletartozik) keresztül uralni tudja a problémákat. Kimaradt
az EU

alkotmányból a kereszténységre való hivatkozás, benne maradt
viszont a

görög-római kultúrára való hivatkozás, sőt a
felvilágosodásra is.

Jó példát hallottam egy templomi prédikációban a Mária
rádióban,

kicsit kiegészítve közvetítem a gondolatot.

Ha idejönne egy marslakó és körbenézne, nyilván megkérdezné,
hogy

miért írtok ti 2018-at. Mondanánk, mert 2018 évvel vagyunk
Krisztus

után és ehhez igazítjuk az időszámítást.

Aztán megkérdezné, hogy miért a vasárnap a pihenő ünnepetek.

Megmondanánk neki, hogy akkor volt a feltámadás és ezt
ünnepeljük. Ezt

az orosz nyelv szépen megőrizte, mert a vasárnap
voszkreszenyie szó

feltámadást jelent. Tehát amikor Brezsnyev azt mondta, hogy
vasárnap

találkozunk a Vörös Téren a díszszemlén, akkor azt mondta,
hogy a

feltámadás napján találkozunk ott.

Aztán megkérdezné a Marslakó, hogy mutassátok a szép
épületeiteket

Európában, és mi elsődlegesen megmutatnánk a templomokat a
kölni,

firenzei, milánói és természetesen a római bazilikát, a
párizsi Notre

Dame-ot. Kérdezné tovább a kultúrát: festészet, szobrászat
és mi

mutatnánk Michelangelo, Leonardo, Rembrandt, Giotto, Tiziano
és a mi

Munkácsynk trilógiáját; mindegyik keresztény ihletésű mű.

Aztán kérdezné: a fantasztikus tudományos eredményeitek
hogyan lettek,

és mi idéznénk Einsteint; a tudomány vallás nélkül sánta, a
vallás

tudomány nélkül vak, Max Planckot és Heisenberget; amikor az
első

kortyot kiiszod a tudás poharából, könnyen ateistává válsz,
de a végén

mindig ott vár Isten, vagy Pascalt, de a mi Neumann
Jánosunkat is,

akit a tudósok az emberiség eddig élt legnagyobb géniuszának
tartanak,

nagyobbnak, mint Einsteint. Ő igazi matematikus módon
közelítette meg

a hitét, de logikus és helytálló: ha úgy élek, mint Krisztus

tanácsolja, abból bajom nem lehet, akkor sem, ha nem igaz a

feltámadás, de ha igaz és nem úgy élek, ahogy az evangélium
tanítja,

abból óriási nagy bajom lehet.

Szóval mindezek után a marslakó azt kérdezné: szerencsétlen
európaiak,

nektek teljesen elment az eszetek?

És ha azt is hozzáadnánk, hogy az összes európai
jogrendszer,

alkotmány a keresztény tanokra épülve született meg, végképp

csodálkozna.

Arra már csak megdöbbenten legyintene, hogy egyetlen vallás
hirdeti

alapelvként a cselekvő felebaráti szeretetet: és ez a
kereszténység.

Az iszlám a feltétlen engedelmességet, a buddhizmus a belső

kiüresítést; a hinduizmus a szánakozásig ugyan eljut, de
aktív

cselekvő szeretetre képtelen. Ehhez Teréz anyának kellett
elmenni

Indiába, hogy megmutassa. Ezzel szembe menve a kis
Magyarország

létrehozott egy olyan alkotmányt, amiben Istent meg meri
említeni, a

családot védi, a kereszténységre utalva. Ez az, ami nem
tetszik

bennünk a fejlett nyugatnak.

Az EU még nem tért le a fogyasztásban való tobzódás
bűvöletéből az

élvezetek halmozásáról. Súlyos dolog a szenvedélybetegség.
Egy narkós

vagy alkoholista mindenre képes, hogy megszerezze az aznapi
adagot.

Igaz ez nagyobb léptékekben is. Tehát a súlyos
szenvedélybeteg nyugat,

a fogyasztási mániájában kénytelen minket is, és akit lehet,

kizsákmányolni, hogy legyen még fogyasztani valója.

2010-11 évben óriási dolog történt: ezzel az árral szembe
fordult a

népünk, országunk. Ha csak ennyi történt volna, az már az
elmúlt

évszázadok egyik legnagyobb sikere 56-on kívül, folytatnunk
kell, hogy

rajtunk keresztül térjen meg Európa újra a gyökereihez, a

kereszténységhez. Ne hallgassunk azokra a hazudozókra, akik
újra

csatlóssá akarnak tenni minket. Istennek jó a humora. 1955
december

8-án szavazták meg egyhangúlag az EU zászlót: a Szeplőtelen
fogantatás

napján, a 101 beérkezett pályázatból. Kikötés volt, hogy nem
lehet sem

politikai, sem vallási utalás a zászlóban. - A kék a
Szűzanya színe, a

12 csillag a Jelenések könyvéből a napba öltözött asszony
fejét

díszíti. A szavazók egyike sem gondolt erre. - Isten
szerencsére nem

fáradt bele a megbocsátásba, sajnos mi fáradunk bele sokszor
a

bocsánatkérésbe …………!

Ne adjuk fel, ne fáradjunk és a jó úton haladó hazánk tovább
fog emelkedni.