<div><div dir="auto">A szerző tanárom volt a közgázon... 1987-ben már:)🥀</div></div><div><br><div class="gmail_quote"><div dir="ltr">W dniu pon., 21.01.2019 o 20:30 Emoke Greschik <<a href="mailto:greschem@gmail.com">greschem@gmail.com</a>> napisał(a):<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0 0 0 .8ex;border-left:1px #ccc solid;padding-left:1ex"><div dir="ltr">




















<p class="MsoNormal" style="line-height:normal;margin:0cm 0cm 8pt;font-size:11pt;font-family:"Calibri","sans-serif""><b><span style="font-size:24pt;font-family:"Times New Roman","serif"">Szerencsés Károly: Plagizátorok<span></span></span></b></p>

<p class="MsoNormal" style="line-height:normal;margin:0cm 0cm 8pt;font-size:11pt;font-family:"Calibri","sans-serif""><b><span style="font-size:18pt;font-family:"Times New Roman","serif"">Hát itt vannak újra a plagizátorok, akik erőszakkal
akarnak hatalomhoz jutni<span></span></span></b></p>

<p class="MsoNormal" style="line-height:normal;margin:0cm 0cm 8pt;font-size:11pt;font-family:"Calibri","sans-serif""><a href="http://magyarhirlap.hu/tart/kereses?HNDTYPE=SEARCH&name=doc&page=1&fld_in_content=1&fld_title=&fld_sort=score&fld_keyword=&fld_author=405" target="_blank"><span style="font-size:12pt;font-family:"Times New Roman","serif";color:blue">Szerencsés Károly</span></a><span style="font-size:12pt;font-family:"Times New Roman","serif""> – 2019.01.12. 02:31 <span></span></span></p>

<p class="MsoNormal" style="margin:0cm 0cm 8pt;line-height:107%;font-size:11pt;font-family:"Calibri","sans-serif""><span style="font-size:12pt;line-height:107%;font-family:"Times New Roman","serif"">Magukhoz ragadnák. Terrorral izgatnak, börtönnel, akasztófával fenyegetnek.
Képtelen elméleteket kiabálnak hangszórókba, hogy ők a kilencmillió nevében
követelik a hatalmat. A többség nevében. Mint tették elődeik 1918-ban és
1919-ben, 1944-ben és 1946-ban. Külföldről várnak és kapnak segítséget.
Felforgatnának mindent, a politikai rendszert, a stabilitást s vele a gazdasági
rendet, el­véve a fejlődés, gyarapodás esélyét is. Lelkiismeretlenül megtennék:
újra ellopnák a vagyont és eladósítanák az országot. Aztán széttárnák a
kezüket. A bezárt gyárakból elbocsátanák a munkásokat, az inflációt elengednék,
újra szembesülnénk a valódi nyomorral, de akkor már késő lenne, tehetetlenül
néznénk magunk elé. Nyomnák a „fehér pénzt”, mint 1919-ben, aztán a
„millpengőket”, mint 1945 után. A lényeg, hogy mindenki tönkremenjen, proletár legyen,
lehajtott fejjel, kiszolgáltatva éljen.<br>
<br>
Hát megint megtennék? Hiába volt az isteni szerencse s jótétemény, hogy esélyt
kaptunk 1989–90-ben? Esélyt, amellyel éltünk is. Jól-rosszul, de megteremtettük
és működtettük a demokratikus politikai rendszert. S most itt vannak megint,
akik rendszert akarnak buktatni. Csakhogy ez a demokratikus magyar rendszer, a
parlamentarizmus, a népakaratra épülő legitimitás. Ebben lehet a hatalmat
megszerezni, megtartani és elveszteni is. Annyival biztosan jobb minden diktatúránál,
hogy újra és újra neki lehet veselkedni, s meg lehet győzni a népet az
igazunkról. Megtörtént ez ebben a demokráciában nyolcszor is, ha csak a
parlamenti választásokat nézzük. S megtörténhet kilencedszer is. Hacsak nem
sikerül a plagizátorok terve.<br>
<br>
Láthatólag mindenre elszánták magukat, pedig nem fog sikerülni, most nem. A
nemzet most ugyanis nincs elerőtlenedve, nem ténfereg megverve a történelem
országútján, szeme előtt nem a végső csőd, a pusztulás, a nemzethalál lebeg.
Nem löki félre az állomáson a frontról kifacsartan hazatérők szerelvényét
Szamuely Tibor akasztani rohanó páncélvonata. Nem tapossa agyon a földekre
siető asszonyokat orosz páncélos, de még német bakák sem merik leszorítani a
fagyos útról visszavonuló magyar „szövetségeseiket”. Pontosabban megtennék,
csakhogy már nem hagyjuk. Nem vagyunk tehetetlenek. S éppen azért nem, mert
maholnap egy emberöltő telik el ebben a rendszerben, a szabadságban. S akinek
véleménye van, bele akar szólni a dolgok menetébe, megteheti erőszak nélkül. Nem
volt ez így a „boldog békeidőkben”, de még a két világháború között sem. S –
bár mindkét korszak felfelé ívelt – azért nagyon rossz vége lett. A csőcselék
lázadása, az ország bukása. Tudjuk hát már jól, hogy e kettő együtt jár. Ne
bízzuk el azért magunkat, de bízzunk magunkban!<br>
<br>
Kun Béláékkal Szálasiék a legközelebbi rokonok, ahogy a szabadságra a
legveszélyesebb történelmi pillanat az volt, amikor Sztálin és Hitler
szövetséget kötött. Hej, amikor a nyilasok zöldingesen felsorakoztak a
Parlament lépcsőjén 1939-ben! Az volt a szép csoportkép. Bementek ők is –
kellett a mentelmi jog, meg a fizetség –, aztán kijöttek rögtön,
„bojkottáltak”. Elmentek egy szép szimbolikus Szálasi-vacsorára, szónokoltak a
feudális rendszer megdöntéséről, a hungarista forradalomról. A mártírjaikról.
Mártír az kell. De mobiltelefonnal a kézben valahogy nem olyan hiteles. Ezen az
estén csak kenyeret és vizet fogyasztottak. A sajtót meghívták, de szelfi is
készült, lila dzsekiben, kis ízléses kartonruhában. Megfogadjuk: kitartunk a
végsőkig! A Völkischer Beobachter is megírja, de ha nem, az Összetartás
biztosan. Előbbi a német nemzetiszocialisták lapja, utóbbi a nyilasoké. Mielőtt
valaki újraalapítaná. A nyilasok közt egyetlen nő sem volt. Verekedtek, még
robbantottak is. Sztrájkot szerveztek. Most nők is vannak. Dülledt szemekkel
kiabálnak. Aztán hazamennek, megsimogatni a kisgyermeket. Aludj el szépen, kis
Balázs! Hogy ezt ki írta, nem árulom el, csak annyit, hogy mondott egy
tanulságos mesét is arról, hogy „Fölszív a vágy, mint patakot a hőség.”<br>
<br>
Masíroztak 1945-ben a kommunisták – egyenruhába préselt elmével –, éppen
hetvenen. Ők is készíttettek fotót, aztán ők is bementek a Parlamentbe, és ők
sem fogadták el egyetlen percre sem a népakaratot. A döntést. Pedig többen
voltak, mint a mostani „lázadók”. Talán épp annyian, mint a nyilasok.
Vitatkozni nem szerettek, szívesebben verekedtek, gyilkoltak. Sztrájkolni akkor
nem lehetett, mert ez az orosz jóvátételi szállítások rovására mehetett volna.
A parlamentben kisebbségben voltak, hát kimentek az utcára. Ott aztán
üvöltöztek: „Földet vissza nem adunk!”, s hiába magyarázta a kisgazda
miniszterelnök, hogy senki nem akarja visszavenni a földet. A „nemzetközi
sajtó” már meg is írta: a feudalizmus tér vissza. „Összeesküvés a köztársaság
ellen!” – üvöltötték a Hősök terén. A „jól tájékozott” nemzetközi sajtó már meg
is írta, hogy a magyarok fasiszta összeesküvést kíséreltek meg, amely
veszélyeztette egész Európa békéjét. Micsoda népség ez! Ki bánja, ha el is
pusztul! Hisz maga sem bánja!<br>
<br>
Itt vannak a plagizátorok. Mondanak mindenfélét. Diktatúrát, rabszolgaságot,
függő bíróságokat, sérülő akadémiai szabadságot, korrupciót, populizmust,
antiszemitizmust. Elvakultság, gőg és kegyetlenség árad a plagizátorok
szavaiból. De az emberek világosabban látnak ma, mint egykoron, ócska
szólamokkal meg nem téveszthető már a nép. A munkásságot még egyszer kijátszani
a többi társadalmi csoport ellen nem sikerülhet. A munkásság vívja ki bátran,
ami neki jár, de az bizonyosan nem a káosz, az erőszak, a bukás. A lázadás a
csőcselékkel még akkor sem lehet célravezető, ha utóbbiak parlamenti mandátum
birtokában vannak. Volt ilyen mandátuma a nyilas Kovarcz Emilnek meg Wirth
Károlynak s a kommunista Dadi Imrének is. A parlament meg is fosztotta
mandátumuktól őket, mert robbantottak, puccsot szerveztek, gyilkosságra
bujtogattak. Aztán már külső segítséggel – erőszakkal – maga a parlament vált
semmissé. Látszattá.<br>
<br>
Hát itt vannak újra, akik ezt akarják. Csinálnának majd ők olyan választási
törvényt, hogy abba belekékülnénk. Lesz ötletük, hiszen már olyan Népfrontjuk
van, hogy abba még Balogh páter, Erdei Ferenc és Ortutay Gyula is belepirult
volna.<br>
<br>
Látjuk, mi történik Franciaországban, ahol kigúnyolták a nemzeti érzést, s ahol
természetéből kivetkőzött a rend, s a közbiztonság helyébe zűrzavar, aggodalom
és átok lépett. Erőszakba, gyűlöletbe torkollott az állandó ingerlés, s
torkollana nálunk is. Lázadásra fogadkoznak a Parlament lépcsőjén parlamenti
képviselők. A „rendszer ellen”. Dúlnak az indulatok. De talán eddig abban
egyetértettünk, hogy a rendszer a népakaratra épüljön, ne erőszakra, önjelöltek
legitimnek vélt akaratára. Voltak trükközések, megdöbbentő beismerések,
sikertelen puccs, de sikerült megmaradni a rendszer – a parlamentarizmus –
keretei között. Volt bojkott, volt erőszak is az utcán, de a politikai erők,
talán a „taxisblokád” kivételével, elutasították az erőszakos
hatalommegragadást. Ha akkor nem engedtünk az erőszaknak, most biztosan nem
fogunk. Nagy utat tett meg az ország 1990 óta. A plagizátorok hangja: pusztába
kiáltott szó. Békét akarunk. Végre több emberöltőt, amelyekben értelmesen
építkezhetünk, gyarapodhatunk, biztonságban tervezhetünk. Elég lázadás nekünk
megőrizni szuverenitásunkat, nemzetünket, nyelvünket, kultúránkat. Hiszen ez
ellen van minden. Szájalás, nyelvelés, zsibongás.<br>
<br>
Béke, gyermek, hit és erő. Mosoly. Tudás és erkölcs. Az erő és az erőszak nem
rokonok, nem is testvérek. Az erő az eljövendő öröm, s nem kétséges, hogy a
szeretet erejénél nincs nagyobb. De nem elég áthárítani a megoldást másokra,
még a „békesség Istenére sem”, hogy tiporja össze a sátánt, a legnagyobb
plagizátort. Magunknak is meg kell mutatnunk ez erőnket. Hogy ellenállunk az
erőszaknak, akkor is, ha az a szabadság álarcában mutatkozik. Éppen, mert
ragaszkodunk a szabadsághoz, joghoz, igazsághoz. Sokszor elpereg ezekben az
ökölrázós napokban a csendes, értő szó. De ha elhangzik, az a jó.</span><span></span></p>





</div>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" target="_blank">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel="noreferrer" target="_blank">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote></div></div>