<div dir="ltr">
<div class="et_post_meta_wrapper">
<h1 class="entry-title">A nemzet megmaradása a tét</h1>
<p class="gmail-post-meta"><span class="gmail-published">Sze 11, 2018</span> <br></p><p class="gmail-post-meta"><span class="gmail-comments-number"><a href="http://civilosszefogas.hu/a-nemzet-megmaradasa-a-tet/#respond">
Forrás: Magyar Idők: </a><a href="https://magyaridok.hu/velemeny/a-nemzet-megmaradasa-a-tet-3467969/">https://magyaridok.hu/velemeny/a-nemzet-megmaradasa-a-tet-3467969/</a>
</span></p>
</div>
<div class="entry-content">
<p>Egy ország csak akkor tud fennmaradni, ha egy olyan kultúra,
szokásrend és erkölcs tartja össze, amelyet elfogad és amelyhez
alkalmazkodik a társadalom meghatározó része. A domináns kultúra léte
tehát nem igazán vita kérdése, hanem egy nemzet létéről vagy nemlétéről
szól.<br>
Hamlet szavaival: „Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés.”</p>
<p>Egyet kell ugyanis tisztán látnunk: azok az országok vagy népek,
amelyek huzamos ideig nem képesek létrehozni egy egységes értékrendet és
kultúrát, amely a közösségi lét kereteit adja meg, előbb vagy utóbb
felbomlanak.</p>
<p>Erre kiváló példa a történelemben <span style="background-color:rgb(255,255,255)">a Római Birodalom, amely akkor
indult hanyatlásnak, amikor fokozatosan elveszítette a köztársasági
korszakát jellemző közéleti, kulturális és vallási egységét, erkölcsileg
meggyengült, és hagyta, hogy a legkülönfélébb népek szokásai, vallásai
és egyéb hagyományai „behatoljanak” a birodalom területére.</span></p><span style="background-color:rgb(255,255,255)">
</span><p><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Modern szavakkal élve hagyta, hogy a domináns kultúrája feloldódjék
egyfajta multikulturalizmusban, a szubkultúrák sokféleségében. Többek
között ez okozta a vesztét.</span></p>
<p>De nem kell ilyen messzire mennünk a történelemben a példákért,
amelyek arról szólnak, hogy<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> a domináns kultúra és értékrend </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>hiánya
országok széteséséhez vagy olyan patthelyzetek létrejöttéhez vezethet,
amelyekből nem találni a kiutat.</b></span></p>
<p>Utóbbira lehet példa Izrael; egyfelől létezik egy zsidó népesség,
amelyet évezredes vallási, etnikai és kulturális elemek tartanak össze
az országon belül és kívül is, ám velük, de inkább mellettük – vagy még
pontosabban: velük szemben – él az iszlám vallású palesztin lakosság,
amely a gyökeresen eltérő értékrend és kultúra mentén éli mindennapjait.</p>
<p>A zsidó kultúra nem tud dominánssá válni, mert a palesztinok ezt
radikálisan elutasítják, tehát két olyan – önmagán belül domináns –
kultúra él egymás mellett, amely talán soha nem fog megbékélni
egymással.</p>
<p>Nagyon érdekes példa ebből a szempontból a volt Jugoszlávia esete.
Jugoszlávia egy tákolmány volt, szlovén, horvát, szerb, bosnyák, macedón
stb. etnikai és kulturális identitással, kultúrával, amelyek az ország
megalakulása óta konkurensei voltak egymásnak.</p>
<p>Igen ám, de a második világháború után Tito marsall, a háborús hős
vezetésével egy új politikai és gazdasági rendszer jött létre az
országban, a szocialista önigazgatás rendszere, amely ráadásul a
Szovjetunióval szemben is meg tudta őrizni viszonylagos függetlenségét,
nem vált a kommunista tábor csatlósállamává, és kézzelfogható
szuverenitása volt a többi kelet- és közép-európai országhoz képest.</p>
<p>Létrejött az országban egy sajátos, Tito személyéhez ezer szállal
köthető, sőt attól el sem választható „jugoszláv” identitás, amely ugyan
nem szüntette meg az etnikai-vallási-nemzetiségi identitásokat, viszont
egy történelmi korszak erejéig – 1989–1990-ig, a rendszerváltásig –
háttérbe szorította azokat. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egyfajta „jugó”
kulturális dominancia uralkodott el, amelyet a társadalom többsége
elfogadott, és ez garantálta a létét.</p>
<p>Más kérdés, hogy miután Tito 1980-ban meghalt, szinte azonnal
megkezdődött az etnikai, kulturális és vallási erjedés Jugoszláviában,
és a rendszerváltás után mindez véres háborúkba torkollott.</p>
<p>Ezek lényegében véve a megszűnő „jugó” kultúra helyébe lépni kívánó
helyi, pontosabban nemzeti domináns kultúrák közötti küzdelmek is
voltak, és csak akkor jutottak viszonylagos nyugvópontra, amikor
meghúzták a határvonalat az egyes országrészek között, a régi
tagköztársaságok pedig szuverén államokká válhattak – bár a
dominanciáért folyó harc a mai napig nem fejeződött be (lásd Koszovó
vagy Macedónia esetét).</p>
<p>Megemlíthető Észak-Írország is, hiszen az elszakadáspárti katolikusok
és a britekhez kötődő protestánsok közötti küzdelem is dominanciaharc,
és eldönthetetlen; ezt az országrészt – Belfastot, Londonderryt – csak a
britek „felülről jövő” kompromisszumos államjogi-politikai intézkedései
tartják egyben, de a brexit hatásai például kiszámíthatatlanok lesznek
az északír helyzetre nézve is.</p>
<p>Izgalmas példa még Katalónia: Puigdemont tavalyi függetlenedési
kísérletének az volt az egyik legfontosabb gyengéje, hogy a spanyoloktól
való teljes elszakadást nem támogatta az ország döntő többsége,
legfeljebb a fele, így a tartomány nem tudott egységesen fellépni
Spanyolországgal szemben.</p>
<p>Magyarul: a függetlenségpárti értékrend nem vált dominánssá a
katalánok körében, és ez így van a mai napig is, emiatt pedig nagyon
bizonytalan Katalónia jövője.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Miért fontosak ezek a példák?</b></span></p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Azért, hogy mások hibáiból, sikereiből és kudarcaiból is
megtanulhassuk, hogy egy országot csak az emelhet rangra, csak az tehet
sikeressé és hatékonnyá a nemzetközi viszonyok között, ha egységes
orgánumként, egységes közösségként, egységes démoszként lép fel.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Magyarország </b></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>a rendszerváltás</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>óta vergődik azzal a problémával, hogy
két kultúra osztja meg <span style="background-color:rgb(255,242,204)">az országot.</span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"> </span>(Történetileg persze sokkal
régebben, de most a közelmúltra és a jelenre koncentrálnék.)</p>
<p>Igazából persze három, de ebből kettő lényegében véve egy tábort
képvisel és nagyjából együtt is lép fel. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Utóbbi kettő egyike a
szocializmusból itt maradt, posztkommunista gyökerű kádárista kultúra, a
másik pedig az urbánus gyökerű, de globális kapcsolatokkal rendelkező
neoliberális kultúra: e két kultúra összenőtt, mert kezdettől fogva
összetartozott.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Velük </b><b>szemben áll a nemzeti és polgári kultúra, amely az utóbbi nyolc
évben elsöprő erejű támogatást kapott a magyar emberektől </b></span>a parlamenti,
európai parlamenti és önkormányzati választásokon.</p>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>E két kulturális tábor között olyan mély a világlátásbeli,
szemléletbeli, értékrendbeli, erkölcsi, mentalitás- és stílusbeli
távolság, sőt szakadék, hogy az lényegében véve feloldhatatlan. Fájó ezt
így kimondani, mégis igaz: feloldhatatlan.</b></span></p>
<p>Elvileg meglehetnének az elfogadott európai közös alapok, mint a
demokrácia, az emberi jogok, a piac, a szabadság – ám ezeket a virtuális
közös pontokat felülírja a kádárista-neoliberális tábor azon
álláspontja, hogy a nemzeti oldalt úgy, ahogy van, szemétdombra kell
hajítani – lehetőleg máma még.</p>
<p>S ha ez így van, akkor az országunk konfliktusai és törésvonalai
korántsem Svájcot idézik vagy Finnországot, hanem sokkal inkább
Belgiumot vagy Észak-Írországot. Nem abban az értelemben, hogy a
társadalom arányosan két részre oszlik – szó sincs erről, hiszen a
nemzeti tábor mögötti társadalmi támogatottság elsöprő és meggyőző erejű
–, hanem, ahogy az előbb említettem, a szembenállás feloldhatatlan. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ez
tehát patthelyzet, és a következményei jól látszottak a 2010-ig tartó
időszakban: a Gyurcsány-kormány időszakában regionális vezető országból
sereghajtók lettünk, kiszolgáltatva a nagy nemzetközi hitelnyújtó
szervezetek „jóindulatának”.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ebből a gödör</b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>ből rántott ki bennünket a 2010 óta tartó korszak mind
politikai, mind gazdasági szempontból. Ahhoz azonban, hogy a helyzetünk
tartósan stabilizálódjon, és újra a régió élvonalába törjünk – sőt annál
is feljebb –, a politikai és gazdasági rendszerváltás után végre kell
hajtani a kulturális rendszerváltást is és tudatosan vállalni a nemzeti
oldal kulturális dominanciáját.</b></span></p>
<p>Elmondom, hogy szerintem ez mit nem jelent: nem jelent hegemóniát és
diktatúrát, tehát<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> nem arról van szó, hogy mostantól <span style="background-color:rgb(234,209,220)">e<span style=""></span>ltapossuk<span style="background-color:rgb(217,234,211)"> </span></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)">a másik
táborhoz tartozó kulturális termékeket, személyeket, irányzatokat.</span></b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Viszont amit jelent:</b></span></p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>1. Megszüntetjük</b></span> <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>a liberális tábor</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>kiváltságait, előjogait,
kánonjogát, „fősodratát”</b></span>, hiszen a fősodorra immáron harmadszor – tehát
„korszakosan” – a nemzeti tábor kapott felhatalmazást az emberektől. És
hát sajnos demokráciákban ez szokott dönteni, bármilyen fájó is ez
sokaknak.</p>
<p>2.<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b> A pályázatoknál, állásoknál, forráselosztásnál<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> </span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>megteremtjük az
esélyek egyenlőségét, és tudatosan utat nyitunk végre a nemzeti oldalhoz
tartozó tehetségeknek.</b></span></p>
<p>3. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Az állam</b><b> <span style="background-color:rgb(255,242,204)">olyan kulturális témákat támogat pluszforrásokból, amelyek a nemzeti-polgári tábor értékrendjét támasztják alá.</span></b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Összegezve: domináns kultúrára és értékrendre</b></span> nem<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> azért van szüksége
egy országnak,</b></span> hogy valaki vagy valakik uralkodhassanak az ország egésze
felett, hanem azért, <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>hogy az ország egységes és életképes maradjon.</b></span></p>
<p>Nézzük meg a németeket, belgákat, hollandokat vagy a svédeket: nem
fogják fel, hogy a migránsok korlátlan beengedésével, a
multikulturalizmus erőltetésével és a saját, domináns kultúrájuk
feladásával önmagukat számolják fel.</p>
<p>Ne kövessük őket ezen az úton: őrizzük meg, illetve hozzuk létre a
domináns kultúrát, amely semmi másra, csak a polgárok akaratára,
támogatására épülhet. Ez utóbbi pedig már megvan.</p>
<p>Még egyszer<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>: lenni <span style="background-color:rgb(234,209,220)">vagy nem </span>lenni – ez a kulturális harc alapkérdése.</b></span></p>
<p><em>Szerző: Fricz Tamás politológus</em></p>
<p><br></p></div>
</div>