2018-05-04
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-04

húsvét 5. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből

Az apostolok kihirdetik, amit a Szentlélek nevében helyesnek és
szükségesnek tartottak a pogányok közül megtért keresztény testvérek
számára.

Az apostoli zsinaton az apostolok és a presbiterek az egész közösséggel
együtt elhatározták, hogy néhány férfit kiválasztanak maguk közül, és
Pállal meg Barnabással Antióchiába küldik: mégpedig Júdást, más néven
Barszabbást meg Szilást, akik vezető szerepet töltöttek be a testvérek
között. Ezt az írást küldték velük:

„Az apostolok és a presbiterek testvéri üdvözletüket küldik az
Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányok közül megtért
testvéreknek.

Hallottuk, hogy közülünk néhányan – megbízásunk nélkül tanítva –
megzavartak titeket, és földúlták lelketeket. Ezért megállapodásra
jutva, jónak láttuk, hogy kiválasszunk és hozzátok küldjünk néhány
férfit a számunkra igen kedves Barnabással és Pállal, akik egészen a mi
Urunknak, Jézus Krisztusnak szentelték magukat. Elküldtük tehát Júdást
és Szilást, akik személyesen, élő szóval is tudtotokra adják a
következőket: A Szentlélek és mi magunk azt tartottuk helyesnek, hogy ne
rakjunk rátok több terhet, mint ami szükséges. Tartózkodjatok ezért a
bálványoknak bemutatott áldozati állatok evésétől, a vér és fojtott
állat fogyasztásától, valamint a paráznaságtól! Ha ezektől őrizkedtek,
helyesen cselekedtek. Üdvözlünk titeket.”

A küldötteket útra bocsátották, és ezek lementek Antióchiába. Itt
egybegyűjtötték a közösséget, és átadták a levelet. A hívek örömmel
olvasták a megnyugtató sorokat.

Ez az Isten igéje.

ApCsel 15,22-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Hadd magasztaljalak, Uram, * minden nép között! 10a. vers.

Vagy: Alleluja. 2. szám.

Előénekes: Kész az én szívem, Istenem, † kész az én szívem, * hadd daloljak, hadd ujjongjak.

Kelj föl dicsőségem, † kelj föl, lantom, citerám, * hadd ébresszem így a hajnalt.

Hívek: Hadd magasztaljalak, Uram, * minden nép között!

Vagy: Alleluja.

E: Dicsőítelek a népek között, Uram, * a nemzetek előtt neked szól énekem.

Szerető jóságod felér az égig, * és hűséged a fellegekig.

Emelkedj, Istenem, az egek fölé, * és a te dicsőséged az egész föld fölé.

H: Hadd magasztaljalak, Uram, * minden nép között!

Vagy: Alleluja.

Zsolt 56,8-9.10-12

ALLELUJA

Barátaimnak mondalak titeket, mondja az Úr, * mert elmondtam nektek mindent, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Jézus új parancsolata: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!

Jézus így tanított az utolsó vacsorán:

„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek
titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét
adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok
nektek.

Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz
az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam
Atyámtól, tudtul adtam nektek.

Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra
rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó
gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”

Ezek az evangélium igéi.

Jn 15,12-17

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

A húsvéti idő köznapjaira II.

Pap: Testvéreim! Áldjuk minden időben feltámadt Urunkat, és könyörögjünk együtt segítségéért!

Lektor: 1. Add, Urunk, hogy Szentatyánk, N. pápa, főpásztoraink és
papjaink az apostolok lelkületével vezessék népedet az üdvösség útján!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Add, Urunk, hogy az evangélium tanításának fényében felismerje az emberiség a békére vivő utat!

Hívek: Kérünk téged...

3. Segítsd keresztény népedet, hogy mindenben keresse és teljesítse akaratodat!

Hívek: Kérünk téged...

4. Segítsd a szülőket, hogy szavukkal és példájukkal gyermekeiknek igaz tanítói legyenek!

Hívek: Kérünk téged...

5. Segítsd a szenvedőket és a betegeket, hogy béketűrésük gyümölcsöző legyen az örök életre!

Hívek: Kérünk téged...

Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy akik megismertük
feltámadásod kegyelmét, Szentlelked erejével újjászülessünk és elnyerjük
az örök dicsőséget. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Hívek: Ámen.