<div dir="ltr"><h3 class="gmail-lead">Május 12-én, pénteken késő este a szentatya elment a
Fatimai Boldogságos Szűz Mária kegyhelyén a jelenések kápolnájába, ahol
megáldotta a gyertyákat, köszöntötte a zarándokokat, és elkezdte a
rózsafüzér elimádkozását. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.</h3><p><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-melyik-mariara-tekintunk-az-evangelium-alakjara-vagy-kepzeletunk-szulottere">http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-melyik-mariara-tekintunk-az-evangelium-alakjara-vagy-kepzeletunk-szulottere</a><br></p><p style="text-align:center"><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=77996&img=o_fa3.jpg" rel="lightbox['g77996']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=77996&p=1&img=c_fa3.jpg" alt="" border="0"></a><br><em>KÉPGALÉRIA – klikk a képre!</em></p>
<p>Kedves zarándokok, akik Máriáé és Máriával vagytok!</p>
<p>Köszönöm, hogy magatok közé fogadtatok, és csatlakoztatok hozzám ezen
a reményben és békében megélt zarándoklaton! Már most szeretnélek
biztosítani mindnyájatokat, akik csatlakoztatok hozzám, akár itt, akár
távolról, hogy a szívemben hordozlak mindnyájatokat. Érzem, hogy Jézus
rám bízott titeket (vö. Jn 21,15–17), átölellek és Jézusra bízlak
mindannyiatokat, „különösen azokat, akik leginkább rászorulnak” –
ahogyan Mária tanított minket imádkozni (az 1917 júliusában történt
jelenés). Ő, minden rászoruló édes és gondviselő anyja, nyerje el
számunkra az Úr áldását! Minden egyes nincstelenre és boldogtalanra,
akitől elrabolták a jelent, minden egyes kirekesztettre és magára
hagyottra, akitől megtagadták a jövőt, minden egyes árvára és
igazságtalanság elszenvedőjére, akinek nem engedték meg, hogy legyen
múltja, szálljon le Isten Jézus Krisztusban megtestesült áldása: „Áldjon
meg téged az Úr, és őrizzen! Ragyogtassa rád arcát, és legyen hozzád
irgalmas! Fordítsa feléd tekintetét az Úr, és adjon neked békét!” (Szám
6,24–26).</p>
<p>Ez az áldás egészen beteljesedett Szűz Máriában, mivel egyetlen más
teremtmény sem látta magán úgy felragyogni Isten arcát, mint ő, aki
emberi arcot adott az örök Atya Fiának. Mi pedig most szemlélhetjük ezt
az arcot a Fiú életének örvendetes, világos, fájdalmas és dicsőséges
eseményeiben, amelyeken végigmegyünk a rózsafüzér elmondásakor.
Krisztussal és Máriával Istenben maradunk. „Ha – ugyanis – keresztények
akarunk lenni, akkor máriásnak kell lennünk, vagyis el kell ismernünk
azt a lényegi, létfontosságú és gondviselésszerű kapcsolatot, amely
Máriát Jézushoz fűzte, és amely megnyitja számunkra a Jézushoz vezető
utat” (VI. Pál: Beszéd a bonáriai Mária-kegyhely meglátogatásakor,
Cagliari, 1970. április 24.). Így akárhányszor a szentolvasót
imádkozzuk, akár ezen az áldott helyen, akár máshol, az evangélium ismét
útnak indul valamennyiünk, a családok, a népek, az egész világ
életében.</p>
<p>Zarándokok Máriával… De melyik Máriával? A lelki élet tanítójával, az
első [tanítvánnyal], aki példát adván nekünk követte Jézust a kereszt
„szűk útján”, vagy pedig egy „elérhetetlen” és ezért követhetetlen
Miasszonyunkkal? Azzal, aki „áldott, mert hitt” mindig és minden
körülmények között Isten szavának (vö. Lk 1,42.45), vagy pedig egy
„ájtatos kislánnyal”, akihez azért fordulunk, hogy olcsó kegyelemhez
jussunk? Az evangéliumban szereplő Szűz Máriával, akit az imádkozó
Egyház tisztel, vagy pedig egy szubjektív érzékenységek által megformált
Máriával, akit úgy képzelünk el, mint aki visszatartja Isten igazságot
szolgáltató, büntetni kész karját: egy olyan Máriával, aki jobb, mint a
kegyetlen bíróként elképzelt Krisztus; olyan Máriával, aki irgalmasabb,
mint az értünk leölt Bárány?</p>
<p>Súlyos igazságtalanságot követünk el Isten és az ő kegyelme ellen, ha
azt állítjuk első helyen, hogy a bűnöket megbünteti az ő ítélete, és
nem tesszük eléje – ahogyan az evangélium tanúsítja –, hogy a bűnöket
megbocsátja az ő irgalmassága! Az irgalmasságot eléje kell tennünk az
ítéletnek, és amúgy is Isten mindig az ő irgalmasságának fényében hozza
meg ítéletét. Nyilvánvaló, hogy Isten irgalmassága nem tagadja az
igazságosságot, mert Jézus magára vette bűnünknek a büntetéssel együtt
járó következményeit. Ő nem tagadta a bűnt, hanem megfizetett értünk a
kereszten. És így – a hitben, mely egyesít minket Krisztus keresztjével –
megszabadultunk bűneinktől; tegyük félre a félelem minden formáját,
mert nem illik ahhoz, akit szeretnek (vö. 1Jn 4,18). „Valahányszor
Máriára tekintünk, újra felébred bennünk a gyengédség és a szeretet
erejébe vetett hit. Benne látjuk, hogy az alázat és a gyengédség nem a
gyengék, hanem az erősek erénye, akiknek nincs szükségük arra, hogy
rosszul bánjanak másokkal annak érdekében, hogy fontosnak érezzék
magukat. […] Az igazságosságnak és gyengédségnek, a szemlélődésnek és a
mások felé való úton levésnek ez a dinamikája teszi őt az Egyház
mintaképévé az evangelizációban” (<em>Evangelii gaudium</em> apostoli
buzdítás, 288). Bárcsak Máriával együtt mindnyájan Isten irgalmasságának
jelévé és eszközévé válnánk, aki mindig megbocsát, és mindent
megbocsát!</p>
<p>Szűz Mária kezét fogva és az ő tekintete által kísérve örömmel
énekelhetjük az Úr irgalmas tetteit! Elmondhatjuk: Lelkem neked énekel,
Uram! Irgalmad, mely megnyilvánult összes szentjeid és az egész hű nép
iránt, engem is elért. Szívem gőgje miatt úgy éltem, hogy nagyravágyásom
és érdekeim elterelték figyelmemet, de semmilyen trónt sem sikerült
elfoglalnom, ó, Uram! Egyetlen lehetőségem a felmagasztaltatásra az,
hogy a te édesanyád a karjába vegyen, köpenyével betakarjon, és a te
szíved mellé helyezzen. Így legyen!<br><br>Fordította: Tőzsér Endre SP</p>
Fotó: ANSA<br><br>Magyar Kurír<br></div>