<div dir="ltr"><div class="m_4045297455198469918gmail-container-fluid m_4045297455198469918gmail-container-page-item-title m_4045297455198469918gmail-with-bg" style="background-image:url("http://blog.palferi.hu/wp-content/uploads/2016/11/adventi-uzenet-palferi-blog.jpg")">
<div class="m_4045297455198469918gmail-row">
<div class="m_4045297455198469918gmail-col-md-12">
<div class="m_4045297455198469918gmail-page-item-title-single"><br></div>
</div>
</div>
</div><p>Pál Feri: <font size="4"><b>Nagy dolog, ha valaki tud a jelenben élni</b></font><br></p><p>„El ne nehezedjék a szívetek”.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Ne legyen </b><b>se</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>nehéz,</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>se </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>kemény </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a
szívetek</b></span>, mert <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>különben</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a jelenben, itt és most<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> </span></b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>nem</b><b> tudunk </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>úgy élni,
ahogyan érdemes</b></span>. És ez teremti meg számunkra annak a feltételét, hogy
reménységgel tudjunk a jövendőbe nézni.</p>
<p>Ezért érdemes<span style="background-color:rgb(255,255,255)"> most, advent első vasárnapján, ahogy belekezdünk a
készülődés idejébe, át</span>elmélkednünk egy-egy gondolattal, hogy mi segíthet
bennünket abban, hogy ne legyen nehéz és kemény a szívünk. Hogy hogyan
tudunk szabad szívvel a jövőbe tekinteni.</p>
<p>Az első gondolat úgy szól, hogy<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> a legtöbb ember vagy a jövőbe
vetített aggodalommal él, vagy pedig a múltra vonatkozó szomorúságaival,
csalódottságaival és egyéb fájdalmaival törődik.</b></span> <b><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><u>Nagy dolog, ha valaki képes a jelenben élni</u></span>.</b></p>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Sokszor az egész életünket két dolog köti le. Az egyik, hogy aggódunk
a jövő miatt</b></span>, az este, a holnap, a Karácsony miatt és aztán az újév
miatt. De amikor éppen nem aggódunk a jövő miatt, akkor<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> van emlékünk
bőven, ami a múltra vonatkozik, és fájhat, sirathatjuk és nehézségeket
jelenthet </b><span style="background-color:rgb(255,229,153)">a jelenben.</span></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Ha szabad szívvel akarunk a jövőbe nézni, akkor érdemes <span style="background-color:rgb(217,234,211)">a múltra
vonatkozó szemléletmódunkat </span>átvizsgálni, megnézni, gyújtani valamennyi
fényt. </b><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Nem a múltra vonatkozóan, hanem arra, hogy </span><b>itt és most hogyan
nézek a múltamba. Hogy tekintek rá.</b></span></p>
<p>Milyen sokan vannak, akik sóhajtanak, ahogy a múlt eseményei
előkerülnek, mert azt mondják: „Hát látod, ezen már nem lehet
változtatni. Az már megtörtént, ezen semmit sem<b> lehet </b>változtatni.”</p>
<p>Vagyis, mintha minél többet éltünk volna az életből, annál több
megváltoztathatatlan dolog kerülne az életutunkba, amit aztán valami
teherként kellene cipelnünk.</p>
<p>Szó sincs erről. Talán inkább azt mondhatnánk: <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>minél inkább
távolságot tudunk venni a múlttól, </b><span style="background-color:rgb(255,255,255)">annál nagyobb szabad terünk van, hogy
különböző megközelítésekből lássuk, hogy mi is történt akkor.</span></span></p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>
</b></span><blockquote><p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Egyre szabadabban dönthetünk arról, hogy mit látunk meg a
múltunkban. Hogy hogyan értünk meg nagyon sok mindent, amit <span style="background-color:rgb(217,234,211)">nem volt
lehetőségünk megérteni akkor, amikor éppen benne voltunk.</span></b></span></p></blockquote>
<p>Minél inkább eltávolodunk a múlt eseményétől, annál nagyobb
szabadságunk van, <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>hogy már másképpen lássuk a dolgokat, mint akkor,
amikor benne voltunk. Hogy fölülről is lássuk. </b><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Hogy másfajta fényben
lássuk.</span></span></p>
<p>Ezért tehát éppenséggel<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> a múlt egy óriási erőforrásunk arra nézve,
hogy hogyan tekintünk majd a jövőbe. </b></span>Hiszen tulajdonképpen mi minden az,
amit a jövőben megláthatunk vagy elképzelünk?</p>
<p>Nyilvánvaló, hogy a múltunkból táplálkozunk. Tulajdonképpen a
múltunkat vetítjük a jövőbe. Mindent, amit már valaha képzeltünk,
gondoltunk, éreztünk és átéltünk. Ebből alkotjuk meg a jövőre vonatkozó
képzeteinket.</p>
<p>És ide még egy gondolat tartozik. Nem csak azt tehetjük meg, hogy az
életeseményeinket tágabb összefüggésbe helyezve, folyamatosságában, és
aztán másfajta fénynél láthatjuk.</p>
<p>Például <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>ma este semmi akadálya annak, hogy mielőtt lefekszünk és
alszunk egy jóízűt, visszaidézzünk három olyan emléket, ami táplálja
bennünk a reménységet.</b></span> Mindenkinek vannak ilyen emlékei.</p>
<blockquote><p>Szedjünk össze három élményt és tapasztalatot, ami úgy él bennünk, hogy amikor megéltük, az táplálta bennünk a reményt.</p></blockquote>
<p>Tehát a múltra vonatkozó szabadságunkkal érdemes lenne élni. Mert ez
azt jelenti, hogy a jelenben sokkal inkább kézbe tudjuk venni a saját
életünket. Ez lehetőséget ad arra, hogy reménységgel nézzünk az
eljövendő felé.</p>
<p>Annyira fontos nekem ez a történet (ami valós történet
természetesen): <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Egy asszony egészen fiatalon elveszítette a férjét.
Picik voltak még a gyerekek, nem egy és nem kettő. Persze, hogy tele
volt aggodalommal. A jövőre vonatkozóan.</b></span></p>
<p>Éppenséggel mondhatjuk azt, hogy<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b> természetes volt a félelme, a
bizonytalansága.</b></span> De nem mindegy, hogy <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>miközben bizonytalan és aggódik<span style="background-color:rgb(255,229,153)">,
</span></b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>reménységgel nézi-e a jövőt </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>vagy nem.</b></span></p>
<p>Az asszony, nyilván a fájdalma miatt, a gyásza miatt, igen
természetes módon, kevés reménységgel látta a jövőt. De <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>mivel hívő ember
volt, ezért esténként mindig, amikor a gyerekek már aludtak, nekifogott
imádkozni és kérte Istent, hogy „Istenem kérlek, segíts ebben”. Aztán
le is írta egy pici lapocskára. És gyűjtögette a lapokat az imakönyvébe.</b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Minden este sírt. Igen ám, de ahogy egyre-másra tette be a kicsi
lapocskákat az imakönyvébe, egyre nagyobb lett a könyv és valamelyik nap
(sok-sok hét múltán) fogja az imakönyvet, akarja kézbe venni, és
kicsúszik a kezéből. S ahogy kicsúszott a kezéből egyszerre csak az a
rengeteg sok papír, szétszóródott a földre.</b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>S akkor elkezdte fölszedegetni a papírokat, hogy visszategye a
könyvébe, és elolvasta az egyik cetlit: „Uram, kérlek segíts ebben!”
Elgondolkodott egy kicsit, és azt mondta, tulajdonképpen segített az Úr
ebben.</b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Elővett egy másik cetlit, azt két héttel azelőtt írta: „Jaj, Uram
kérlek add meg!” S belegondolt, hogy ha tulajdonképpen nem is úgy, de az
Isten megadta neki azt, amiért ott nekiállt imádkozni.</b></span></p>
<p>S egyre-másra vette ezeket a cédulákat, elkezdett már a könnye
kiapadni, „nahát, itt volt húsz-harminc cédula és ebből kettő-három
maradt csak.” <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Attól kezdve ez az asszony hónaponként elővette az összes
céduláját, és azt mondta: „Megoldódott, már nem fontos. Segítettek
benne. Meg tudtam oldani. Rájöttem, ezzel is tudok együtt élni.”</b></span></p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
</b></span><blockquote><p><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Az asszony tudatosan elkezdett a múltjába nézni, és a tudatos múltba tekintés elkezdte meghozni a reménységet a jövő felé.”</b></span></p></blockquote>
<p>Részlet Pál Feri 2012. 12. 2-i vasárnapi beszédéből.</p></div>