<div dir="ltr"><h1>Nóvé Béla: Örök körök – A keresztény művészet alaptémáiról </h1>
<div>2016. augusztus 21. vasárnap 17:00<br><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/nove-bela-orok-korok-kereszteny-muveszet-alaptemairol" target="_blank">http://www.magyarkurir.hu/<wbr>hirek/nove-bela-orok-korok-<wbr>kereszteny-muveszet-<wbr>alaptemairol</a><br></div>
<h3>A Verbum és a Vigilia kiadók gondozásában idén megjelent kötetet ajánljuk olvasóink figyelmébe.</h3><p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=71514&img=o_noveb.jpg" rel="lightbox['g71514']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=71514&p=1&img=c_noveb.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p>A szerző öt kis művészeti esszéjében <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a zsidó-keresztény hitvilág és
kultúrkör évezredes alaptémáinak újrafelfedezésé</b></span>re hívja az olvasót:
miféle spirituális és evilági hangsúlyváltásokról tanúskodik <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a „Jessze
fája” motívum</b></span> kánonja;<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> az „első pár” alapmintája</b></span> a
Genezis-ábrázolásokban; <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a vakok egymásba kapaszkodó, szolidáris
alakzata</b></span>; az „<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>utolsó vacsora” jelenetek ülésrendje</b></span>; a <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>körtánc</b></span>, valamint a
körtáncalakzatok gazdag jelképvilága a folklórtól a
Dante-illusztrációkig?</p>
<p>Nóvé Béla kifejti<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>: A „Jessze fája” – avagy a „szent nemzetség”</b></span> –
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Jézus Krisztus patrilineáris leszármazási rendjét rögzíti Ábrahámtól
Dávid apján, Jesszén át a názáreti Józsefig</b></span>, miként azt az Újszövetség
kezdetén Máté evangéliumában olvashatjuk (vö. 1,1–17). A szerző
bemutatja, <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>miként vált Szűz Mária,</b></span> minden „apaági elődöt”
elhomályosítva,<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> a jézusi genealógia főalakjává. </b></span>Tertullianus és más
egyházatyák már a 3. század kezdetén merészen összekapcsolják
kommentárjaikban<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Izajás jövendölésének kulcsszavát, a <i>virgá</i>t (vessző) a szűz jelentésű <i>virgó</i>val,
Izajás 11,1 alapján.</b></span> Ugyanígy tesznek a lelkes utódok, Szent Ambrus,
Szent Jeromos, aminek eredményeként a puszta hangzásasszociáció bevett
teológiai hagyománnyá lesz:<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Máriát a „vesszőszállal”azonosítva, Jézust
pedig a „hajtással”</b></span>. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint „a leggyengébb
láncszem, azaz József kiiktatását a jézusi genealógiából, hiszen ha
Mária e szerint maga is Jessze – azaz Dávid – törzséből való, akkor
József asszisztenciája nélkül is” bátran megáll a prófécia: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>„Vesszőszál
hajt ki Isai törzsökéből, hajtás sarjad gyökereiről.”</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Az Éden és kiűzetés </b></span>művészeti típusait vizsgálva az író<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Lucas Cranach </b></span>1530 körül készült csodálatos festményei – <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b><i>Paradicsom</i>, <i>Édenkert</i>, <i>Aranykor</i>
</b></span>– alapján mutatja be, hogy a művészi témaválasztás és az ábrázolásmód
mélyén gyakran sok évszázados eltéréssel is, rendre <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>két markáns
életérzés</b></span>re bukkanunk. Az egyik <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>az „édenkert”<span style="background-color:rgb(255,255,255)">, </span>a szerelmi boldogság
önfeledt pillanatait idézi,</b></span> a másik <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a „bűnbeesés” utáni elesettséget és a
„kiűzetés” társas magányát hangsúlyozza</b></span>, amely a megromlott
párkapcsolat, a rossz házasság élményvilágából fakad. Nem véletlen, hogy
ugyanez a mély ellentmondás hatja át a népmesék, népdalok világát, és a
téma klasszikus irodalmi adaptációit, köztük Goethe <i>Faust</i>ját vagy Madách drámáját, <i>Az ember tragédiájá</i>t is.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A <i>Vak vezet világtalant</i> </b></span>című részben Nóvé Béla Id. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Bruegel <i>Vakok</i></b></span>
című művét elemezve kiemeli, hogy <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a kép második, árokba forduló alakja –
akit a többiek is csak „a megvakított”-nak neveznek – képtelen
megbékélni saját esendőségével.</b></span> <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A törvényszegő, alattomos, szüntelenül
saját balsorsán kesergő „tolvaj”, aki – társaival ellentétben –
vakságáért egyedül önmagát okolhatja. „Az önnön nyomorúságába süllyedt,
végletes egoista, ki egy pillanatra sem képes felfogni, hogy mások léte
éppoly valódi, féltenivaló kincs, akár az övé.”</b></span> Aki nem látja be, hogy a
„világ sorából” – bármi keserves együtt bukdácsolás is az olykor –
senki nem válhat ki anélkül, hogy azzal kárhozatát ne vonná a fejére. Az
író rámutat: <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>napjainkban, egy szekularizált, siváran pragmatista és
„ádázul vetélkedő” korban, amelynek uralkodó típusa a saját „szükséglet
kielégítésére” redukált, magányos tömegember, alig átélhető </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a közösségi
ethosz</b>.</span> Bruegel szelíd mementója – és a belérejtett jézusi példázat (vö.
Mt 15,14; Mk 6,39; Lk 6,39) – valójában épp arra int bennünket: „ne
gondoljuk önhitten elvakulva, hogy ez volna a világ sora, hogy mindig
így volt, s így is marad örökre”.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Leonardo da Vinci <i>Utolsó vacsora</i></b></span> című festménye kapcsán
bemutatja a szerző a korai és a későbbi témába vágó ábrázolásokat is. <b><span style="background-color:rgb(217,234,211)">Az
alkotók az 5. századtól kezdve a szinoptikusok</span> </b>– Máté, Márk, Lukács – <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>
által sugallt elsődleges jelentést, az eucharisztia kenyérrel és borral
való jézusi megalapítását jelenítik meg. Ehhez a tanítványok még
több-kevésbé homogén rendje asszisztál, a közösség személytelen, az
evangéliumok egyéb motívumai kibontatlanok. Az alakok egyénítése, valódi
szereplővé válása igazán csak a gótikával kezdődik. János
evangéliumában pedig nem annyira magán a vacsorán, inkább a <u>szolgáló
szeretet lábmosás-példázatán és az apostoli közösség alapításán van a
hangsúly</u></b></span><u>. </u><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b><u>Ez a két motívum a 16. századi ábrázolásokon válik
szembetűnővé</u>.</b></span> A festményeken fontos még<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> az árulás motívuma</b></span>, amelyhez
kapcsolódik <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a tanítványok értetlenségé</b></span>nek bemutatása, ami elsősorban a
kései reneszánsz és a barokk „rezignált” Krisztus-alakjaival tűnik fel
éles kontrasztként.<br><br><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Dante<i> Isteni színjáték</i>á</b></span>ról Nóvé Béla
tényként állapítja meg, hogy az irodalomtörténet egyik legfénylőbb
állócsillaga, az egyik legtöbbször kiadott, és a legtöbb művész által
illusztrált könyv, de több teológiai, zenei mű inspirálója is.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> XVI.
Benedek pápa <i>Deus caritas est</i> kezdetű enciklikáját, saját
közlése szerint, Dante Paradicsomának 33. éneke ihlette. </b></span>A könyv
szerzője kiemeli: ha Dante számára a kör az evilági élmények és a
túlvilági víziók alapstruktúrája, úgy <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>evidens az is, hogy kell lennie
egy középpontnak, ami „e roppant anyagi és spirituális univerzumot
egyben tartja”. „A szeretet az, mely mozgat Napot és minden csillagot”</b></span> –
summázza Dante a Paradicsom utolsó, 33. énekének a végén. Nóvé Béla
szerint: „Valóban,<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> e mindvégig sóváran kutatott, bűvös középpont nem
lehet más, mint az isteni szeretet, még ha Beatrice sugárzóan tiszta
alakja vagy a szentek, angyalok tűnnek fel is olykor annak kitüntetett
központi helyén.”</b></span></p>
<p>A kötet zárszavában a szerző reményét fejezi ki, hogy e néha talán
„törődős tér-idő utazás nem volt hiábavaló, s hogy általa legalább
néhány támponttal tudott szolgálni egy bátrabb és elmélyültebb kollektív
önismerethez”. Ezenkívül a könyv segít bennünket abban is, hogy
észrevegyük a mélyebb összefüggéseket, <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>ismétlődő motívumok</b></span>at <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a különböző
korok szakrális ábrázolásaiban, legyen szó irodalomról vagy
képzőművészetről.</b></span></p>
<p>Kép: Vigilia.hu</p>
<p>Bodnár Dániel/Magyar Kurír</p></div>