<div dir="ltr"><h1>Pál Feri: „A kilencvenkilenc eltévedtet keresem” </h1>
<div>2016. június 29. szerda 09:02<br><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/pal-feri-kilencvenkilenc-eltevedtet-keresem" target="_blank">http://www.magyarkurir.hu/hirek/pal-feri-kilencvenkilenc-eltevedtet-keresem</a><br></div>
<h3><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Ötven évvel ezelőtt, 1966. június 29-én született Pál
Ferenc.</span> A kerek fordulóról, ajándékokról, hivatásról, népszerűségről
kérdeztük az ötvenéves Pál Ferit születésnapja alkalmából.</h3><p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&img=o_20160623-IMG_3326.jpg" rel="lightbox['g70588']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&p=1&img=c_20160623-IMG_3326.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><i>Népszerűsége egészen kivételes, előadásait százak-ezrek
hallgatják hétről hétre, sok autóst az ő poénjai tartanak ébren éjszakai
vezetés közben, rajongói körének számos tagja rajta kívül nem is ismer
papo<span style="background-color:rgb(255,255,255)">t. Besorolhatatlan jelenség, részben civiles karaktere miatt, va</span>gyis
mert pap létére nem papol, és a magyar társadalom legeldugottabb
zugaiba, a katolikus egyház, de az összes többi egyház berkein túlra is
eljutnak a szavai, szabálytalan zsenijének híre. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Tanít, de úgy, hogy
senki ne érezze kioktatásnak; szórakoztat, de úgy, hogy közben mindig
világos maradjon: komoly dolgokról van szó.</b></span> Mindenki és mindannyiunk:
hívők, hitetlenek és útkeresők Pál Ferijére a napokban, kerek
születésnapja miatt különösen is sokan gondolnak nagy szeretettel,
hálával.</i></p>
<p><b>– Bizonyára rengeteg ajándék vár Önre a születésnapja
alkalmából. Mi az, amit leginkább kapni szeretne, de úgy, hogy senkitől
ne kelljen kérnie?</b></p>
<p>– Már eddig is, előre is jó néhány ajándékot kaptam a
születésnapomra. Baráti házaspártól például újra eperlekvárt, akárcsak
huszonhét éve, elsőéves kispapként, aztán húsz éve, a szentelésemre.<span style="background-color:rgb(255,255,255)">
Számomra nem annyira az ajándék, hanem inkább az ajándékozó az érdekes. A
vágyam sem valamilyen konkrét ajándék, sokkal inkáb</span>b az, hogy bármit
nyugodtan továbbajándékozhassak a kapott ajándékokból anélkül, hogy
valaki megbántódna emiatt.</p>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&img=o_IMG_3305.jpg" rel="lightbox['g70588']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&p=1&img=c_IMG_3305.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>– A továbbajándékozás burkolt kritika amiatt, hogy nem találták el, mit szeretett volna?</b></p>
<p>– Nem, nem kell eltalálni, mert<span style="background-color:rgb(255,255,255)"> bennem nincs elég tárgyakra irányuló
figyelem, ezért nem vagyok jó alany ajándékozás szempontjából. Gyakran
meg</span>esik például, hogy kapok valamilyen süteményt, beteszem a hűtőbe,
aztán megfeledkezem róla.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Az ajándékozásnak számomra a kapcsolati része a
fontos,</b></span> a tárgy pedig jel: kiegészítője a szeretetnek, amely az
ajándékozóval összeköt.</p>
<p><b>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Ön mivel ajándékozza meg magát a születésnapjára?</span></b></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Azzal, hogy együttérzek magammal, megbecsülöm magamat, és
megengedem magamnak, hogy hálás legyek azért, ha tenni tudtam-tudok
másokért. Megengedem magamnak azt is, hogy örüljek, felhőtlenül vidám
legyek, annak ellenére, hogy tisztában vagyok</b></span> <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>a hiányosságaimmal,
gyarlóságaimmal.</b></span></p>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&img=o_IMG_3317.jpg" rel="lightbox['g70588']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&p=1&img=c_IMG_3317.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>– Van-e bármi, amin a kerek évforduló miatt különösen sokat
töpreng mostanában? Egyáltalán tulajdonít-e jelentőséget mélyebb, lelki
szempontból egy ilyen alkalomnak, csak azért, mert kerek évforduló?</b></p>
<p>– Amikor harmincéves voltam, annyira nem érdekelt a születésnapom,
hogy<span style="background-color:rgb(255,255,255)"> szinte meg is feledkeztem róla, és csak egy-két évvel később
tudatosult bennem, hogy már megtörtént, hogy átléptem a nevezetes
határt. Negyvenéves koromban éppen ellenkezőleg alakult: szinte
megrémültem, hogy a fele, sőt – mert ki tudhatja – talán már a nagyobb
része eltelt az életemnek. Emlékszem, éppen az érdligeti ciszter
nővéreknél voltam akkor, és miközben a környéken sétáltam, felhívtam az
ikertestvéremet, hogy megtudjam ő hogyan éli meg ugyanezt. Megnyugtató
érzés volt, hogy ez ügyben sem vagyok egyedül.</span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Most leginkább a kíváncsiság erős bennem. Még nem vagyok ötven, még
majdnem eg</span>y hét hátra van addig, és kíváncsian várom, hogyan fogom
megélni, ha majd betöltöm.</p>
<p><b>– Miért, számít valamilyen nagyobb változásra?</b></p>
<p>– Nem számítok. De elevenen bennem él annak az emléke, amikor apukám
ötvenéves lett, anyukám pedig jelentőségteljesen ránk, a gyerekekre
nézett, és ezt bejelentette. Érzékeltetni akarta, hogy komoly dologról
van szó. Akkor meg is sejtettem, el is hittem, hogy ez valami nagyon
komoly dolog. Ám aki akkor ötvenéves volt, azt öreg bácsinak tartottuk,
míg én magamat egyáltalán nem érzem annak. Ennek talán az lehet az oka,
hogy eleven maradt, elevenen tartottam a gyermek- és ifjúkori részemet,
miközben a velük való kapcsolatom már többé-kevésbé mentes mindattól a
nyomorúságtól és aggodalomtól, ami annak idején jellemző volt rám, ezért
sokkal pozitívabban tudok hozzájuk kapcsolódni, mint akkor.</p>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&img=o_IMG_3333.jpg" rel="lightbox['g70588']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&p=1&img=c_IMG_3333.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Milyen sorsfordulatokon, döntéseken töpreng el a
születésnapja kapcsán</span> – főleg olyanokra gondolok, amelyeknek szerepük
lehetett abban, hogy<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Önből nagy hatású előadó, egyfajta guru vált, aki
sokak számára fontos vonatkoztatási pont, iránymutató és reményt adó
személyiség.</span></b></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Lényegesek voltak a gyerekkori <span style="background-color:rgb(234,209,220)">sérülések</span>, amelyek mára begyógyultak
vagy gyógyulófélben vannak. Kezelt sebekké váltak; már nem szivárog
belőlük az élet, hanem jó fakad belőlük. A gyerekkoromat <span style="background-color:rgb(217,234,211)">viszonylagos
elhanyagoltságban</span> éltem meg, mert anyukám befelé forduló személyiség
volt, apukám pedig pilóta, akivel alig találkoztam</b></span>. Emiatt a szó szoros
és átvitt értelmében egyaránt nehéz volt velük kapcsolatban lennem. A
gyerekkoromban <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>ebből következő hiányok, sebek </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>tettek aztán együttérzővé a
sokféle <span style="background-color:rgb(217,234,211)">gyengeséggel</span> kapcsolatban.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Rengeteget unatkoztam</b></span> gyerekként, mert a szüleim vagy a nagyszüleim
nem „szórakoztattak”.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Ezért meg kellett tanulnom, hogyan szórakoztassam
magamat, hogyan tegyem érdekessé magam számára a világot.
Papnövendékként elhatároztam, hogy nem akarok <span style="background-color:rgb(234,209,220)">unalmasan </span>beszélni
Istenről, hiszen Isten sem <span style="background-color:rgb(234,209,220)">unalmas</span>.</b></span> Értékként ismertem fel, ha valami
tartalmas és érdekes egyszerre. Akárcsak I<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>sten és az ő titkai,</b></span> amelyek
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>egyszerre tartalmasak és vonzóak, érdekesek, színesek és magukkal
ragadók.</b></span></p>
<p><b>– Milyen papi életre és általában milyen életre vágyott
fiatalon? Mennyire volt szándékolt, mennyire véletlenből vagy
szerencséből fakadó, ami aztán történt; az, hogy éppen így, ennyire
sikeresen alakult a pályája?</b></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Gyerekkoromtól sokat töprengő, vívódó ember voltam, és nem akartam</b></span>
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>felszínes, lapos kirakatéletet </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>élni. Fiatalon sportoltam, és edző,
méghozzá jó edző akartam lenni. Azért hangsúlyozom, hogy jó, mert
kezdettől erős volt bennem a szenvedélyesség, az arra való vágy, hogy
komolyan csináljam, amit csinálok. Nagyon tudtam keseregni, bánkódni is,
ha ez vagy az nem sikerült elég jól. Nagyon-nagyon akartam, és kitartó
is voltam, mert a családi környezetem – az, hogy a szüleim <span style="background-color:rgb(217,234,211)">nem mindig
voltak elérhetők </span>– kitartóvá tett, megtanított a szükségleteimet
késleltetni.</b></span></p>
<p>A szerencse és az elhatározás ellentétét illetően az a válaszom, hogy<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>
már a teológián megtanultuk: vannak az életben úgynevezett irányított
véletlenek is. Sok minden biztosan nem rajtam múlt, sok kegyelemszerű
fordulat révén alakult így az életem. Már rögtön, első helyen ez a
helyzet a papsággal is. Talán soha nem mertem volna pap lenni, ha ezt
Isten nem gondolja el rólam,</b></span> ha csak én gondolom ki magamnak! Ma már
tudom, hogy nekem ez még Istennel sem sikerülne –<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> de </b><b>Istennek sikerül
még velem is.</b></span></p>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&img=o_IMG_3397.jpg" rel="lightbox['g70588']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&p=1&img=c_IMG_3397.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>– Kik és mivel hatottak Önre a legerősebben útkeresése, fejlődése során?</b></p>
<p>– Nem konkrét neveket mondok, mert akkor az egész oldal betelne.
Inkább úgy fogalmazok: <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b><u>azoknak köszönöm a legtöbbet, akik
szerettek-szeretnek, mert az elfogadásukkal végtelenül megkönnyítették a
dolgomat: </u>emiatt befogadhatóbb volt, amit mondtak. <u>Az értékátadás
alapvetően a pozitív érzésekkel teli kapcsolatokban történik.</u></b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b><u>A hitélet és a mentálhigiéné területén egyaránt azok hatottak rám a
legerősebben, akik elfogadtak, becsültek, és világos életlátásuk révén
tudtak általam nem látott realitásokkal szembesíteni,</u> sőt akár
konfliktust is vállalni velem annak érdekében, hogy felismerjek,
felfedezzek valamit, amire addig <span style="background-color:rgb(234,209,220)">vak </span>voltam.</b></span></p>
<p><b>– Hogyan talált rá a saját hangjára, milyen tanácsokra volt különösen fogékony?</b></p>
<p>– A relatív gyerekkori elhanyagoltsággal együtt járt, hogy kevésbé
zavart mások hangja, és ezért <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>nem akartam másokat túlharsogni. Így
könnyebben meghallottam saját belső hangjaimat, és ez a belső világ
kalandozásra, felfedezésre csábított. Jobban is érdekelt, mint </b></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>a külső.</b></span></p>
<p>Ami a tanácsokat illeti: kevésbé egy-egy mondat maradt meg bennem,
mint <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>azoknak a személyeknek a példája, akiket bölcsnek láttam, az ő
árnyalt, gazdag világlátásuk. Erősen hatott rám, hogy leginkább az
érdekelte őket, mit érdemes csinálni, ha már tudunk valamit.</b></span> Hogy úgy
gondolták, a tudás önmagában kevésbé érdekes, és az a fontosabb kérdés,
hogy mit lehet vele kezdeni. Ezért sem lett belőlem tudós – bár lehet,
hogy nem is lettem volna rá képes.</p>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&img=o_IMG_3402.jpg" rel="lightbox['g70588']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&p=1&img=c_IMG_3402.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>– Mikortól t</b><b>udja és hogyan ismerte fel, hogy mi a „külön bejáratú”, személyesen Önre szabott hivatása?</b></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Tizennyolc éves még alig múltam, amikor gyökeret vert bennem az a
mély meggyőződés, hogy az emberek javára kell léteznem. Aztán amikor
huszonhárom évesen papnövendék lettem, majd miután felszenteltek, ez
tovább egyértelműsödött bennem abban az irányban, hogy mindenkihez
küldetésem van,</b></span> nemcsak azokhoz, akik a látható egyház keretein belül
élnek,<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> sőt jóval inkább a kívül levőkhöz, mint a többiekhez. Néhány éve
pedig még jobban megértettem, kikre kell elsősorban figyelnem:
mindazokra, akik valamilyen <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nyomorúság</span>gal élnek.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Ez egybevág az egyház
küldetésével is. Igyekszem szeretni Istent, és ebből fakadóan javára
lenni embertársaimnak. Megsejtve Jézus szeretetét </b></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><i>nem merem azt a célt
kitűzni, hogy <span style="background-color:rgb(255,229,153)">másokat krisztusi módon </span>szeressek,</i></span> de <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a javukra lennem
talán sikerülhet.</b></span></p>
<p>A jézusi példabeszéd szerint a pásztor otthagyja a kilencvenkilenc
igazat az eltévedt egy miatt. Mi viszont gyakorta mintha az egyetlen
igaz mellett vesztegelnénk. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Az én hivatásom ezért is sokkal inkább a
kilencvenkilenc eltévedt megkeresése.</b></span></p>
<p><b>– Hogyan ébredt rá, hogy mit akar leginkább elmondani, és arra, hogy miként tudja a legjobban elmondani?</b></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(255,255,255)"> A vasárnapi, templomi beszédeimben azt szeretném elmondani, amit
mások nem mondanak el, és ami nem evidens. Szerintem ritkán érdemes
olyasmiket mondani, amiket már a hallgatóság tagjai is mind tudnak.
Ezért arra törekszem, hogy továbbgondoljam, elmélyítsem, új
összefüggésbe ágyazzam a már ismert igazságokat. E</span>bben talán részben már
a hogyanra vonatkozó válasz is benne van: <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>befogadhatóan, emészthető
formában akarok beszélni.</b></span> Úgy, hogy az üzenet valóban meg is érkezzen
azokhoz, akiknek szól.</p>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&img=o_IMG_3321.jpg" rel="lightbox['g70588']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&p=1&img=c_IMG_3321.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>– Visszatekintve<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> mely tévedéseiért, illúzióiért a
leghálásabb? Milyen nehézségek, zsákutcák bizonyultak utólag hivatását
érlelőnek?</span></b></p>
<p>– Csak a papszentelés után jó pár évvel ébredtem rá, milyen sok
„tenyeres-talpas” összetevője volt a motivációmnak, például <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>annak <span style="background-color:rgb(217,234,211)">a
vágya, hogy becsüljenek</span>. Először nagyon megijedtem, túl <span style="background-color:rgb(217,234,211)">emberinek,
gyarlónak</span> éreztem ezt, és emiatt <span style="background-color:rgb(217,234,211)">kevésbé</span> tisztának az egykori
döntésemet.</b></span> De <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>aztán visszaemlékeztem arra, hogy nemesebb motívumok is
szerepet játszottak az elköteleződésemben, a mélypont pedig, amin
túljutottam, hozzásegített ahhoz, hogy jobban el tudjam fogadni magamat</b></span>.
Emiatt ma már sokkal inkább megértem, amikor egy házas ember arról
számol be, mennyi mindent nem látott, nem értett még, amikor a házasodás
mellett döntött. Az efféle felismerések arra indíthatják az embe<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><span style=""></span></span>rt,
hogy megújítsa, elmélyítse, megalapozottabbá tegye az egykori döntését.</p>
<p><b>– Mit gondol, <span style="background-color:rgb(208,224,227)">mi húzódik meg az Ön páratlan népszerűsége,
„legendája” mögött?</span> Mi az az igény, „elváráscsomag”, amelynek éppen Ön
képes megfelelni? Mi a különbség a között, ami-aki Ön valójában, és
aminek-akinek tartják vagy tenni akarják?</b></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Richard Rohr írja: amiért rajonganak értem, az nem én vagyok, és amiért gyűlölnek, az sem.</b></span></p>
<p>Azt hiszem, én a lelkialkatomból adódóan <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>hiánycikk vagyok az
egyházban</b></span>. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A többség számára a kiszámíthatóság, az eltervezettség, a
hagyomány és a rend a legfontosabb. Én ennek inkább az ellentéte vagyok:
erősen vonz az új, a mozgás, az élet születése és hullámzása, és
kevésbé fontos számomra a biztonság vagy a másoknak megfelelni vágyás.</b></span></p>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&img=o_IMG_3399.jpg" rel="lightbox['g70588']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=70588&p=1&img=c_IMG_3399.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>– Miként határozná meg azt a szerepet, hivatást, amelyet
papságán belül (vagy azon túl? – ez is kérdés) felismert a maga számára?
Hogyan viszonyul ez papi hivatásához: hogyan egészíti ki, miben
akadályozza, milyen ellentmondások adódhatnak a kettő között?</b></p>
<p>– <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A papi önazonosságom a nap huszonnégy órájában érvényes; olyankor
is, amikor nem gondolok rá. De nem akarok mindig papi szerepben lenni,
mert ennél árnyaltabbnak gondolom az emberi létezést. </b></span>Hogy szakmaibban
fogalmazzak: nem akarok kizárólagosan papi szerepszemélyiséget
kidolgozni, hanem a személyiségemet vágyom kidolgozni papként, de<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> főleg
azt a felismerésemet igyekszem elmélyíteni, hogy Istenre ne úgy
tekintsek, mintha ő lenne az én életem része, hanem magamat lássam
akként, hogy Isten életének része vagyok. A minap valaki azt mondta
nekem: „Feri atya, azért szeretem, mert maga félig-meddig ember is.” És
ez jólesett.</b></span></p>
<p><i>Az interjú nyomtatott változata az Új Ember július 3-i számában jelenik meg.</i> <br><br>Fotó: Merényi Zita<br><br>Kiss Péter/Magyar Kurír</p></div>