http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-05-24
2016-05-24

8. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből

Testvéreim!

A Krisztus által hozott üdvösséget kutatták és vizsgálták a próféták,
akik a nektek szánt kegyelemről jövendöltek. Azt vizsgálták, hogy melyik
vagy milyen időre mutat Krisztus bennük működő Lelke, aki előre
hirdette a Krisztusra váró szenvedést és a rákövetkező megdicsőülést.

Azt a kinyilatkoztatást kapták, hogy nem önmaguknak, hanem nektek
szolgálnak mindazzal, amit az evangélium hirdetői most közöltek veletek a
mennyből küldött Szentlélek erejéből. Még az angyalok is vágyódnak
arra, hogy mindezt szemléljék.

Jól készüljetek fel tehát lélekben. Legyetek józanok, és bízzatok
teljesen abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor
fogtok kapni! Engedelmes gyermekként ne engedjetek a korábbi
tudatlanságból származó vágyaitoknak, hanem a titeket meghívó szent
Istenhez méltóan magatok is váljatok szentté egész életmódotokban! Ezt
olvassuk ugyanis a Szentírásban: „Szentek legyetek, mert én szent
vagyok!”

Ez az Isten igéje.

1Pét 1,10-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :

Válasz: Megmutatta az Úr, * szabadító erejét. 2a. vers.

Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.

Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.

Hívek: Megmutatta az Úr, * szabadító erejét.

E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.

Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.

H: Megmutatta az Úr, * szabadító erejét.

E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.

Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.

H: Megmutatta az Úr, * szabadító erejét.

Zsolt 97,1.2-3ab.3c-4

ALLELUJA

Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak:

„Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”

Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az
evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit
vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért,
anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az
eljövendő világban pedig örök életet.

Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”

Ezek az evangélium igéi.

Mk 10,28-31

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mindenható Istenhez, aki elküldte Fiát a
világba, hogy kereszthalála és feltámadása által megváltson minket!

Lektor: 1. Hogy szüntelenül magasztaljunk téged, Urunk, a keresztségben kapott kegyelmekért!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Hogy parancsaid hűséges megtartásával mutassuk meg irántad gyermeki ragaszkodásunkat!

Hívek: Kérünk téged...

3. Hogy Krisztus példája szerint áldozatos szeretettel viseltessünk rászoruló embertársaink iránt!

Hívek: Kérünk téged...

4. Hogy emberi gyengeségeinkben és megpróbáltatásainkban te légy erősségünk és reménységünk!

Hívek: Kérünk téged...

5. Hogy jócselekedeteink láttán dicsőítsék az emberek a te szent nevedet!

Hívek: Kérünk téged...

(6. Hogy ne feledkezzél meg elhunyt N. testvérünkről [nővérünkről], aki már elköltözött ebből a világból!

Hívek: Kérünk téged...)

Pap: Mindenható, örök Isten! Te azért küldted el hozzánk szent Fiadat,
hogy a világ világossága legyen. Add, hogy az ő tanításának fényében
járjunk, és így biztosan elérkezzünk az örök világosság országába
őáltala. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.

Hívek: Ámen.

Mentes a vírusoktól. www.avast.com