<div dir="ltr"><h1>Ferenc pápa beszéde a Nagy Károly-díj átvételekor: „Olyan Európáról álmodom…” </h1>
<div>2016. május 7. szombat 23:36<br><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-beszede-nagy-karoly-dij-atvetelekor-olyan-europarol-almodom" target="_blank">http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-beszede-nagy-karoly-dij-atvetelekor-olyan-europarol-almodom</a><br></div>
<h3><span style="background-color:rgb(182,215,168)">Május 6-án, pénteken délelőtt Ferenc pápa kihallgatáson
fogadta az Európai Unió Rómában tanácskozó vezetőit, délben pedig
átvette a Károly-díjat, a legjelentősebb európai kitüntetésnek számító
elismerést</span>. A Szentatya beszédét teljes terjedelmében közreadjuk.</h3><p><b><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&img=o_100.jpg" rel="lightbox['g69512']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&p=1&img=c_100.jpg" alt="" border="0"></a></b></p>
<p><i>Tisztelt Vendégek!</i><br><br>Szívből köszöntöm Önöket, és
köszönetet mondok jelenlétükért. Különösen hálás vagyok Marcel Philipp,
Jürgen Linden, Martin Schulz, Jean-Claude Juncker és Donald Tusk úrnak
kedves szavaikért. Szeretném hangsúlyozni azon szándékomat, hogy a
nagybecsű díjat, mellyel kitüntetnek, Európának ajánljam: nem egy
ünnepélyes gesztust hajtunk ugyanis végre, hanem megragadjuk az alkalmat
arra, hogy együtt új és bátor nekirugaszkodást kívánjunk e szeretett
földrésznek.<br><br><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A teremtőkészség, a találékonyság, a képesség a
talpra állásra és saját határainak meghaladására Európa lelkéhez
tartozik</b></span>. A múlt században tanúsította az emberiség előtt, hogy<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>
lehetséges az újrakezdés:</b></span> tragikus összeütközéseket hozó esztendők után,
melyek emlékeink szerint a legszörnyűbb háborúban csúcsosodtak ki,
Isten kegyelmével egy a történelemben sosem látott új korszak kezdődött<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>.
A romok hamvai </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>nem tudták kioltani a reményt és a másik keresését</b></span>,
amely ott izzott az európai terv alapítóatyjainak szívében. Lefektették
egy békebástya és <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>egy államok alkotta épület alapjait</b></span>, ezek az államok
azonban<b> <span style="background-color:rgb(255,229,153)">nem parancsra, hanem a közjó szabad választása által egyesültek,
és örökre lemondtak arról, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)">szembeszálljanak </span>egymással.</span></b><span style="background-color:rgb(255,229,153)"> </span>Megannyi
megosztottság után Európa végre önmagára talált és elkezdte építeni
házát.<br><br>Ez a „népekből álló család” [1], mely időközben
dicséretesen bővült, úgy tűnik, mostanában kevésbé érzi sajátjának a
közös háznak olykor az atyák világos tervétől eltérve felhúzott falait.
Az újdonságnak az a [kezdeti] légköre<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>, az egység építésének az az égő
vágya</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>egyre inkább kihunyni látszik</b></span>; minket, az egykori álom gyermekeit
az a kísértés fenyeget, hogy engedjünk önzésünknek, saját hasznunkat
nézzük és külön kerítések építésére gondolunk. Mindazonáltal meg vagyok
győződve arról, hogy a belenyugvás és a megfáradás nem tartozik Európa
lelkéhez, és hogy „a nehézségek is az egység erős előmozdítóivá
válhatnak” [2].<br><br>Az Európai Parlamentben bátorkodtam
nagymama-Európáról beszélni. Azt mondtam az EP-képviselőknek, hogy több
szempontból is egyre általánosabbá válik a benyomás, hogy Európa
megfáradt és megöregedett, nem termékeny és nincs életereje, és hogy <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>az
Európát egykor lelkesítő nagy eszmék</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>elvesztették vonzerejüket</b></span>;Olyan Európának tűnik, amelyet
az kísértés fenyeget, hogy inkább tereket akar bebiztosítani és
birtokolni ahelyett, hogy beilleszkedést és átalakulást segítő
folyamatokat indítana el; olyan Európának, amely „elsáncolja” magát
ahelyett, hogy olyan tevékenységeket részesítene előnyben, amelyek a
társadalomban új dinamizmusokat mozdítanak elő, olyanokat, amelyek
képesek bevonni és mozgósítani a társadalmi élet összes szereplőit
(csoportokat és egyéneket) abba, hogy új megoldásokat keressenek a mai
problémákra, és amelyek gyümölcsöt hoznak fontos történelmi
történésekben; olyan Európa [kellene], amely a terek védelmezése helyett
folyamatokat szülő anyává válik (vö. <i>Evangelii gaudium</i> apostoli buzdítás, 223).<br><br><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Mi
történt</span> veled, humanista Európa, az emberi jogok, a demokrácia, a
szabadság szószólója? Mi történt veled, Európa, költők, filozófusok,
művészek, zenészek és irodalmárok földje?<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> Mi történt</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>veled, Európa,
népek és nemzetek anyja, </b></span>nagy férfiak és nők anyja, akik meg tudták
védeni testvéreik méltóságát, és képesek voltak életüket is adni érte?<br><br><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&img=o_101.jpg" rel="lightbox['g69512']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&p=1&img=c_101.jpg" alt="" border="0"></a><br>Elie
Wiesel író, aki túlélte a náci haláltáborokat, azt mondta, hogy
életbevágóan fontos „emlékezet-átömlesztést” végrehajtani. „Létre kell
hoznunk az emlékezést”, távolságot kell egy kicsit vennünk a jelentől,
hogy meghalljuk elődeink hangját. Az emlékezés nemcsak azt teszi
lehetővé, hogy ne kövessük el újra a múlt hibáit (vö. <i>Evangelii gaudium</i>
apostoli buzdítás, 108), hanem hozzáférést ad mindahhoz a
tapasztalathoz, amely segítette népeinket abban, hogy pozitívan
haladjanak át a rájuk váró történelmi útkereszteződéseken. Az
emlékezet-átömlesztés megszabadít minket attól a gyakran vonzóbb, mai
tendenciától, hogy gyorsan a közvetlen eredmények puha homokjára
építsünk, amelyek „könnyű, gyors és mulandó politikai hasznot”
hozhatnak, de „nem építik az emberi teljességet” (uo., 224).<br><br><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Ennek
érdekében érdemes felidéznünk Európa alapítóatyjait. Ők tudtak
alternatív, innovatív utakat keresni <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a háború okozta sérülésekkel</span> teli
helyzetben. Volt merészségük nemcsak az Európa-eszme megálmodására,
hanem merték gyökeresen átalakítani azokat a modelleket is, amelyek csak
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> erőszakhoz és pusztításhoz</span> vezettek. Mertek sokoldalú megoldásokat
keresni az idővel <span style="background-color:rgb(234,209,220)">közössé váló problémákra.</span></b></span><br><br>Robert Schuman –
abban, amit sokan az első európai közösség megszületési aktusát látják –
azt mondta: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>„Európát nem egy csapásra, nem is az egész egyszeri
felépítésével teremtjük majd meg, hanem konkrét tettekkel, amelyek
mindenekelőtt tényleges szolidaritást hoznak létre”</b></span> [3]. Épp manapság,<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
ebben a meggyötört és sérült világban, vissza kell térni ahhoz a <i>tényleges szolidaritáshoz</i>, ahhoz a <i>konkrét nagylelkűséghez</i>,
amely a második világháborút követte, mert – folytatta Schuman – „a
világbékét csak olyan teremtő erőfeszítésekkel lehet megmenteni, amelyek
megfelelnek az azt fenyegető veszélyek nagyságának</b></span>” [4]. Az
alapítóatyáknak – a béke hírnökeinek és a jövő prófétáinak – terveit nem
haladtuk meg: ma jobban, mint valaha arra inspirálnak, hogy hidakat
építsünk és falakat ledöntsünk. Mintha határozottan arra szólítanának
fel, hogy ne elégedjünk meg azzal, hogy kozmetikázással vagy körmönfont
kompromisszumokkal kijavítunk egynémely szerződést, hanem bátran
fektessünk le új, erős alapokat; ahogy Alcide De Gasperi kijelentette:
„mindnyájan egyformán aggódva európai hazáink, Európa Hazánk közös
javáért”, félelem nélkül kezdjünk bele újra egy olyan „építő munkába,
amely türelmes és hosszú távú együttműködésünk minden erőfeszítésére
igényt tart” [5].<br><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><span></span></span><br>Ez az emlékezet-átömlesztés lehetővé teszi,
hogy a múltból ihletet nyerve bátran szembenézzünk napjaink sokpólusú,
bonyolult képével, és eltökélten elfogadjuk a kihívást az Európa-eszme
„korszerűsítésére”. Olyan Európa [kell], amely képes világra hozni egy
új humanizmust, amely három képességen alapszik, ezek pedig az
integrálás képessége, a párbeszéd képesség és a szülés képessége.<br><br><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&img=o_112.jpg" rel="lightbox['g69512']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&p=1&img=c_112.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><i>Az integrálás képessége</i><br><br>Az <i>Európa-eszme</i> című
nagyszerű művében Erich Przywara azt javasolja, hogy a várost
különböző, több szinten létező valóságok együttélési helyeként gondoljuk
el. Ő ismerte azt a leszűkítő tendenciát, amely jelen van a társadalom
szövetének minden elgondolási és megálmodási törekvésében. Sok városunk
mélyen gyökerező szépsége annak köszönhető, hogy az idő múlásával is
képes voltak megőrizni a korszakok, a nemzetek, a stílusok, a látásmódok
különbözőségét. Elég Róma felbecsülhetetlen kulturális örökségére
nézni, hogy ismételten igazoljuk: egy nép gazdagsága és értéke éppen
abban gyökerezik, hogy képes mindezeket a szinteket egészséges
együttélésben tartani. A leszűkítő és uniformizáló törekvések ahelyett,
hogy értéket teremtenének, népeinket keserves szegénységre, a
kirekesztés szegénységére ítélik.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> A kirekesztés ahelyett, hogy <span style="background-color:rgb(255,229,153)">
nagyságot, gazdagságot és szépséget <span style="background-color:rgb(234,209,220)">adna</span></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">, </span>aljassághoz, korlátoltsághoz
és kegyetlenséghez vezet. Nem <span style="background-color:rgb(255,229,153)">nemességet <span style="background-color:rgb(234,209,220)">ad</span></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">,</span> hanem nyomorúsághoz vezet.</b></span><br><br>Népeink
gyökerei, Európa gyökerei úgy erősödtek meg történelme folyamán, hogy
megtanulta mindig új egységbe foglalni [integrálni] a legkülönfélébb, az
egymáshoz látszólag nem kötődő kultúrákat. Az európai identitás
dinamikus és sokkultúrájú identitás, és mindig az is volt.<br><br>A
politikai tevékenység tudatában van, hogy kezében van ez az alapvető és
halaszthatatlan feladat. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Tudjuk, hogy „az egész több a részeknél, és
több a részek egyszerű összegénél”, és ezért mindig azon kell lennünk,
hogy „kitágítsuk látóhatárunkat, hogy felismerjük azt a nagyobb jót,
amely mindannyiunk javára válik”</b></span> (<i>Evangelii gaudium</i> apostoli
buzdítás, 235). <u><b>Az a feladatunk, hogy olyan integrációt mozdítsunk elő,
amely a szolidaritásban találja meg annak módját, ahogyan
tevékenykedjünk, ahogyan a történelmet építsük. Ezt a szolidaritást
sosem szabad összetévesztenünk a könyöradománnyal, hanem
lehetőségteremtésnek kell lennie, hogy városaink – és sok más város –
lakosai méltósággal tudják kibontakoztatni életüket. Az idő azt tanítja
nekünk, hogy nem elég az emberek pusztán földrajzi beilleszkedése, hanem
a kulturális integráció erős kihívásával kell megküzdenünk.</b></u><br><br><u><b>Ily
módon az európai népek közössége le tudja győzni azt a kísértést, hogy
egyoldalú paradigmákba zárkózzon és „ideológiai gyarmatosítások”
kalandjaiba bocsátkozzon; </b></u>inkább felfedezi az európai, civilizációk és
népek találkozásából született lélek tágasságát, mely nagyobb az Unió
mostani határainál, és az a feladata, hogy új szintézisek és a párbeszéd
modelljévé váljon. Európa arca ugyanis nem azáltal mutatkozik meg, hogy
másokkal szembefordul, hanem hogy magán hordja különböző kultúrák
vonásait és a bezárkózási formák legyőzésének szépségét. E nélkül az
integrálási képesség nélkül <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Konrad Adenauer</b></span> múltban mondott szavai ma
jövőre vonatkozó próféciaként hangzanak: <b><span style="background-color:rgb(208,224,227)">„A Nyugat jövőjét nem annyira a
politikai feszültség fenyegeti, hanem az eltömegesedés, a gondolat és
az érzelem uniformizálódásának veszélye; röviden az egész életmód, a
felelősségtől való menekülés, az egyedül önmagunkért való aggódás</span>” </b>[6].<br><br><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&img=o_105.jpg" rel="lightbox['g69512']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&p=1&img=c_105.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><i>A párbeszéd képessége</i><br><br>Ha van egy szó, amelyet
fáradhatatlanul ismételnünk kell, az a párbeszéd.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Az a feladatunk, hogy
előmozdítsuk a párbeszéd kultúráját,</b></span> minden eszközzel ennek
megteremtésére kell törekednünk, hogy újraszőhessük a társadalom
szövetét. A párbeszéd kultúrája magában foglalja a képességet, hogy
tényleg tanuljunk másoktól, az aszkézist, amely segít a másikat valódi
beszédpartnernek elismerni, és lehetővé teszi, hogy az idegenre, a
migránsra, a másik kultúrához tartozóra olyan alanyként tekintünk, akit
tiszteletben tartva és megbecsülve meg kell hallgatnunk. Ma sürgősen be
kell vonnunk a társadalom összes szereplőit <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>egy olyan kultúra
előmozdításába, „amely előnyben részesíti a párbeszédet mint találkozási
formát”,</b></span> elősegítve „az egyetértés és a megegyezések keresését, nem
mellőzve az emlékezni képes és kirekesztések nélküli, igazságos
társadalom építését” (<i>Evangelii gaudium</i> apostoli buzdítás,
239). <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A béke olyan mértékben lesz tartós, amilyen mértékben felvértezzük
gyermekeinket a párbeszéd fegyverével, megtanítjuk nekik a találkozás
és a tárgyalás jó küzdelmét.</b></span> Így olyan kultúrát hagyhatunk rájuk
örökségül, amely nem a halál, hanem az élet, nem a kirekesztés, hanem az
integráció stratégiáit tudja megalkotni.<br><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b><br>A párbeszédnek ez a
kultúrája,</b></span> melyet <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a tantárgyak transzverzális tengelyeként be kellene
illeszteni minden iskolai tantervbe, segít majd elültetni a fiatal
nemzedékekben a konfliktusok megoldásának attól eltérő módját,
amilyenhez jelenleg hozzászoktatjuk őket.</b></span> Ma sürgetően szükségünk van
arra, hogy képesek legyünk „koalíciókat” kötni, de nemcsak katonaiakat
vagy gazdaságiakat, hanem kulturálisakat, oktatásiakat, filozófiaiakat
és vallásiakat.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Olyan szövetségeket kell kötnünk, amelyek rávilágítanak
arra,</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>hogy számos konfliktus hátterében gazdasági csoportok hatalmi
harca áll,</b></span> olyan szövetségeket, <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>amelyek képesek megvédeni a népet attól,</b></span>
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>hogy helytelen célokra használják fel.</b></span> Vértezzük fel népeinket a
párbeszéd és a találkozás kultúrájával.<br><br><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&img=o_104.jpg" rel="lightbox['g69512']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&p=1&img=c_104.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><i>A szülés képessége</i><br><br>A párbeszéd – és mindaz, amit
magával hoz – arra emlékeztet minket, hogy senki sem maradhat néző,
puszta megfigyelő. Mindenkinek, a legkisebbtől a legnagyobbig, tevékeny
részt kell vállalnia az integrált és kiengesztelődött társadalom
építésében. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Ez a kultúra akkor lehetséges, ha mindenki részt vállal
kialakításában és építésében. </b></span>A mostani helyzet nem engedi meg, hogy
bárki puszta szemlélője maradjon mások küzdelmeinek. Épp ellenkezőleg,<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>
erős felhívást jelent a személyes és társadalmi felelősségvállalásra.</b></span><br><br>Ebben<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>
a fiatalokra hárul a legnagyobb szerep.</b></span> Ők nemcsak népeink jövőjét
jelentik, hanem jelenét is; ők azok, akik álmaikkal, életükkel már most
alakítják az európai szellemet. Nem gondolhatjuk el a holnapot anélkül,
hogy ne adnánk tényleges részvételi lehetőséget nekik mint a változás és
átalakítás szereplőinek. Nem képzelhetjük el Európát anélkül, hogy ne
tennénk meg őket ennek az álomnak részeseivé és főszereplőivé. <br><br>Az
utóbbi időben elgondolkodtam ezen, és feltettem magamban a kérdést:<span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>
hogyan tehetjük részesévé fiataljainkat ennek az építésnek,</b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> ha
megfosztjuk őket a munkától; </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>olyan méltó munkáktól, amelyek lehetővé
tennék számukra, hogy kibontakozzanak kezük, értelmük és erőik
használatával? </b></span>Hogyan kívánjuk elismerni, hogy főszerepet töltenek be,
amikor több millió európai fiatal munkanélküliségi és
alulfoglalkoztatási indexe emelkedik? Hogyan tudjuk elkerülni
fiataljaink elvesztését, akik végül inkább elmennek, és <b>máshol keresik</b>
eszményeiket és a valahová tartozás érzését, mert itt, a földjükön, nem
tudunk nekik lehetőségeket nyújtani és értékeket felkínálni?<br><br><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>„A
föld és az emberi munka gyümölcseinek igazságos elosztása nem pusztán
filantrópia, hanem erkölcsi kötelesség” [7]. Ha társadalmainkat
másképpen akarjuk elgondolni, akkor méltó és jól megfizetett
munkahelyeket kell teremtenünk, főleg a fiatalok számára. Ez új
gazdasági modellek keresését kívánja meg, amelyek inkluzívabbak és
méltányosabbak, nem kevesek, hanem minden ember, az egész társadalom
javát szolgálják. Ehhez át kell térni </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a likvid tőkén alapuló gazdaságról
</b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a szociális gazdaságra. Gondolok például a szociális piacgazdaságra,
amelyre elődeim is bátorítottak (vö. II. János Pál: <i>Beszéd a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetéhez</i>,
1990. november 8.). Áttérni </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>egy olyan gazdaságról, amely a spekuláció
és a kamatra adott kölcsön alapján jövedelemre és nyereségre törekszik,</b></span>
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>egy olyan szociális gazdaságra, amely munkahelyek és szakképzési
lehetőségek teremtésével az emberekbe fektet be.</b></span><br><br>Át kell térnünk <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a
likvid tőkén alapuló gazdaságból, mely kedvez a korrupciónak mint
haszonszerzési eszköznek</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a szociális gazdaságra, amely biztosítja a
földhöz és lakhatáshoz jutást a munka mint olyan terület által, amelyen
az emberek és a közösségek életének „számos dimenziója szerepet játszik:
a teremtőkészség, a jövő tervezése, a képességek kifejlesztése, az
értékek gyakorlása, a másokkal való kommunikáció, az imádás magatartása.</b></span>
Ezért a mai világ társadalmi valóságában, túl a vállalatok szűk
érdekein és a megkérdőjelezhető gazdasági racionalitáson, szükséges,
hogy »továbbra is prioritást élvezzen a <i>munkához jutás</i> […] mindenki számára« [8]” (<i>Laudato si’</i> enciklika, 127).<br><br>Ha
olyan jövőbe akarunk nézni, amely emberhez méltó, <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>ha békés jövőt
akarunk társadalmaink számára, azt egyedül úgy tudjuk elérni, ha a
valódi inklúzióra törekszünk: „arra, amely megadja a méltó, szabad,
kreatív, részvételt biztosító és szolidáris munkát”</b></span> [9]. Ez az áttérés
(a likvid tőkén alapuló gazdaságról a szociális gazdaságra) nemcsak új
perspektívákat és konkrét lehetőséget fog nyújtani az integráció és az
inklúzió számára, hanem ismét felébreszti a képességünket, hogy
megálmodjuk azt a humanizmust, amelynek Európa <i>bölcsője</i> és <i>forrása</i> volt.<br><br>A
megfáradt, de az energiákban és belső lehetőségekben még gazdag Európa
újjászületéséhez az egyház hozzájárulhat és hozzá is kell járulnia.
Feladata egybeesik küldetésével, ez pedig <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>az evangélium hirdetése, amely
ma jobban, mint valaha abban nyilvánul meg, hogy odamegy az ember
sebeihez, elviszi neki Jézus erős és egyszerű jelenlétét, az ő
vigasztaló és bátorító irgalmát. Isten az emberek között kíván lakni, de
ezt csak olyan férfiak és nők révén tudja megtenni, akiket – mint a
földrész nagy evangelizálóit – ő megérintett, és akik – semmi másra nem
törekedve – az evangéliumot élik. Csak egy tanúságtevőkben gazdag egyház
adhatja újra az evangélium tiszta vizét Európa gyökereinek. Ennek
érdekében a keresztények haladása a teljes egység felé az idők egyik
fontos jele</b></span>, de ezt sürgősen megköveteli az is, hogy válaszoljanak az Úr
felhívására: „hogy egyek legyenek” (Jn 17,21).<br><br>Eszemmel és
szívemmel, reménnyel és hiú nosztalgiázás nélkül, mint egy gyermek, aki
az anya-Európában újra megtalálja életének és hitének gyökereit, egy <i>új európai humanizmusról</i>
álmodom, a „humanizáció állandó előrehaladásáról”, amelyhez
„emlékezetre, bátorságra, egészséges és emberi utópiára” szükség van
[10].<span style="background-color:rgb(255,229,153)"> </span><span style="background-color:rgb(249,203,156)"><b><span style="background-color:rgb(255,229,153)">Egy fiatal Európáról álmodom, aki képes még arra, hogy anya
legyen: anya, akinek élete van, mert tiszteletben tartja az életet és
reményt kínál az életre. Olyan Európáról álmodom, aki gondját viseli
gyermekének, aki testvérként segíti a szegényt és azt, aki befogadást
keresve érkezik, mert nincs már semmije, és menedéket kér. Olyan
Európáról álmodom, aki meghallgatja és megbecsüli a betegeket és
időseket, hogy ne haszontalan, kidobható tárgyaknak tekintsék őket.
Olyan Európáról álmodom, amelyben<span style="background-color:rgb(249,203,156)"> migránsnak lenni nem bűncselekmény</span>,
hanem felhívás arra, hogy még nagyobb elkötelezettséggel foglalkozzunk
az <span style="background-color:rgb(255,242,204)">egész ember méltóságával</span>. Olyan Európáról álmodom, ahol a fiatalok a
becsületesség tiszta levegőjét szívják be, szeretik a kultúrának és a
fogyasztói gondolkodás véget nem érő szükségei által be nem szennyezett,
egyszerű életnek a szépségét, ahol a megházasodás és a gyermekvállalás
felelősség és nagy öröm, nem pedig kellőképpen állandó munka hiánya
miatti </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">probléma.</span></b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> A családok Európájáról álmodom, amelynek valóban
hatékony stratégiái vannak, melyek inkább az arcokra,</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>mint a számokra <span style="background-color:rgb(255,229,153)">
</span></b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>összpontosítanak, inkább gyermekek születését, </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>mint javak gyarapítását</b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>
tartják fontosnak. Olyan Európáról álmodom, amely előmozdítja és
védelmezi minden egyes ember jogait anélkül, hogy megfeledkezne a
mindenki iránti kötelességekről. Olyan Európáról álmodom, amelyről nem
lehet azt mondani, hogy az emberi jogok melletti elkötelezettsége volt
az <span style="background-color:rgb(234,209,220)">utolsó</span> utópiája. Köszönöm!</b></span><br><br>JEGYZETEK<br>1. <i>Beszéd az Európai Parlamentben</i>, Strasbourg, 2014. november 25.<br>2. Ugyanott.<br>3. <i>Nyilatkozat 1950. május 9-én</i>, Salon de l’Horloge, Quai d’Orsay, Párizs.<br>4. Ugyanott.<br>5. <i>Beszéd az Európai Parlament előtt</i>, Párizs, 1954. április 21.<br>6. <i>Beszéd a német kisiparosok gyűléséhez</i>, Düsseldorf, 1952. április 27.<br>7. <i>Beszéd a népi mozgalmakhoz Bolíviában</i>, Santa Cruz de la Sierra, 2015. július 9.<br>8. XVI. Benedek <i>Caritas in veritate</i> kezdetű enciklikája (2009. június 2.), 32: AAS 101 (2009) 666.<br>9. <i>Beszéd a népi mozgalmakhoz Bolíviában</i>, Santa Cruz de la Sierra, 2015. július 9.<br>10. <i>Beszéd az Európa Tanács előtt</i>, Strasbourg, 2014. november 25.<br><br></p>
<div>
<p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&img=o_103.jpg" rel="lightbox['g69512']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69512&p=1&img=c_103.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>Károly-díj</b> <br><br>A Nagy Károly frank császárról
(747–814) elnevezett nemzetközi díjat az európai egyesítésben kiemelkedő
érdemeket szerző személynek vagy intézménynek ítélik oda 1950 óta
minden évben. A korábbi kitüntetettek között van például Václav Havel
néhai cseh államfő és Bill Clinton volt amerikai elnök, illetve Horn
Gyula külügyminiszter, későbbi kormányfő (1990) és Konrád György író
(2001). <br><br>Ferenc pápa a harmadik római katolikus egyházi személy,
aki megkapja a díjat; 1989-ben a taizéi közösség alapítóját, Roger
testvért tüntették ki az elismeréssel, 2004-ben pedig rendkívüli
Károly-díjat adományoztak II. János Pál pápának.</p>
</div>
Fordította: Tőzsér Endre SP<br></div>