<div dir="ltr"><h2>Hívom a családokat - Bíró László püspök 2016. májusi levele</h2>                                                        
                              
            
        











<div>
<div><a href="http://csaladhalo.hu" target="_blank">csaladhalo.hu</a></div><div>MKPK</div>
<div>2016. 04. 29. 12:13<br><a href="http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/hivom-csaladokat-biro-laszlo-puspok-2016-majusi-levele" target="_blank">http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/hivom-csaladokat-biro-laszlo-puspok-2016-majusi-levele</a><br></div>
</div>




<div> </div>

<div>
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr>
<td>
<div>
</div> 
<br></td>
<td>


<div>



</div>
<br></td>
</tr></tbody></table>
</div> 


                 
<p>2015 májusában, amikor Ferenc pápa gyerekekkel és fiatalokkal 
találkozott, egy kislány megkérdezte tőle, hogy veszekedett-e a 
családjában. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A pápa azt válaszolta, hogy mindnyájan veszekedtünk, ez 
hozzá tartozik az élethez. Csak az a fontos, hogy a veszekedés 
békekötéssel záruljon. </b></span></p>

<hr>
<p>A családban a négy fiú között gyakoriak voltak a veszekedések, sőt 
nem volt ritkaság a verekedés sem. A szülők igyekeztek fiaikat féken 
tartani, de szigorú szabályokat nem akartak bevezetni. Úgy gondolták: 
fontos, hogy ők maguk találják meg konfliktusaik megoldását, hogy ne a 
szülői „hatalom” hatására, hanem önként, belső indíttatásra juttassák 
érvényre a testvéri szeretetet. Édesanyjuknak feltűnt azonban, hogy a 
legkisebb fiú, lévén a leggyengébb is, a verekedésekben más harcmodort 
alkalmaz, mint a többi. Ő kevesebbet üt, nem leteperni igyekszik 
„ellenfelét”, inkább csíp, karmol, sőt, ha módja van rá, harap. A 
legérdekesebbnek azonban azt találta, hogy míg a két nagyfiú hamar 
ellátja a kis „vadmacska” baját, addig a harmadik fiú a 
csípések-harapások ellen nem védekezik, hanem fájdalmában elsírja magát,
 és ekkor a támadó legtöbbször visszavonul. A két nagy ilyenkor rászól 
öccsükre: Mit bőgsz, vágj inkább oda neki, hiszen te vagy az erősebb! De
 hiszen tudjátok – válaszolt a kisebb –, hogy mennyire szeretem! 
Érdekes, hogy noha a verekedést kiváltó konfliktus ilyenkor nem oldódik 
meg, de gyorsan elévül.</p>
<p>A gyerekek veszekedése összetartozásukból fakad. A felnőtt 
társadalomban az emberek sokféleképpen tudnak egymással szembekerülni, 
leggyakrabban a versengés, a rivalizálás miatt alakulnak ki egyet nem 
értések, veszekedések. „A családi élet- és szeretetközösséget a 
fájdalom, a bűn és az erőszak feszíti szét. … A Biblia lapjain sok 
vérrel szennyezett szenvedéssel találkozunk, kezdve Káin erőszakos 
testvérgyilkosságával.” (AL 18-19) Globalizálódó világunk két nagy 
kihívása az atomizálódás és az eltömegesedés, az arctalan tömeggé válás.
 Az individualizmus előtérbe helyezi az egyéni érdekeket, a másik ember 
érdekeinek figyelembe nem vétele addig lazítja a társadalom kohézióját, 
míg az atomjaira hullik szét. Ugyanakkor azok az emberek, akiknek életét
 nem szilárd és megalapozott értékrend, hanem csak a – legtöbbször 
pillanatnyi – érdekek mentén való küszködés vezérli, a társadalom 
alaktalan tömegévé válnak, a tömegben nem tudják személyiségüket 
kibontakoztatni, személyi méltóságukat érvényre juttatni. A 
szétforgácsolódás és az eltömegesedés egymás mellett létezik, és egymást
 kölcsönösen erősítik, ugyanakkor mindegyik támogatja a fogyasztói 
gazdaságot.</p>
<p>Az emberi civilizáció alapja a közösség és a termékenység. A Biblia 
megfogalmazása szerint a Teremtő egymásnak ajándékozta a férfit és a 
nőt, így közösséggé és termékennyé váltak, majd behelyezte őket a világ 
kertjébe, hogy annak termékenységét gondozzák és megőrizzék. Így jött 
létre a család, amelyre az emberi társadalom épül. A szétforgácsolódás 
és eltömegesedés kihívásaira a bibliai eszmény szerinti család a válasz,
 mert a család képes a személyest és a közösségit összhangba hozni, ez 
az összhang pedig képessé teszi arra, hogy a javakkal és természeti 
erőforrásokkal hosszútávon fenntarthatóan és igazságosan gazdálkodjék. 
(vö. Ferenc pápa audienciája, 2015. szept. 30.)</p>
<p><b><i>Idézzetek fel eseteket saját életetekből, amikor 
valamiről azért mondtatok le, hogy egy általatok fontosnak tartott 
értéket tudjatok szolgálni! Mondjatok példákat olyan intézkedésekre, 
amelyek rombolják a társadalmi kohéziót! Mit tehet ilyenkor egy-egy 
család, vagy egy nagyobb közösség?</i></b></p>
<p>2015 májusában, amikor Ferenc pápa gyerekekkel és fiatalokkal 
találkozott, egy kislány megkérdezte tőle, hogy veszekedett-e a 
családjában. A pápa azt válaszolta, hogy mindnyájan veszekedtünk, ez 
hozzá tartozik az élethez. Csak az a fontos, hogy a veszekedés 
békekötéssel záruljon. A gyerekek egész életére döntő befolyással van 
az, ahogyan a családon belüli veszekedések lezárulnak. A gyermekek 
érzelmi és erkölcsi fejlődését az határozza meg, hogy mennyire bízhatnak
 szüleikben. A szülői intelmeket és példát csak akkor fogják fenntartás 
nélkül követni, ha érzik és tudják, hogy szüleik szeretik őket, hogy 
mindenben a javukat akarják és kialakul bennük a szülők iránti 
szeretetteljes tekintélytisztelet. A gyermeknek éreznie kell, hogy 
szülei akkor is szeretik, amikor büntetik, hogy gyermekeik javát 
szolgálják, amikor dorgálják őket, és hogy szüleik nem örülnek annak, ha
 büntetniük, dorgálniuk kell, sőt ez fájdalmat okoz nekik. Az 
irgalmasság pedig nem a gyöngeség, hanem a szeretet jele. A liturgia 
egyik legrégebbi könyörgésében is így imádkozunk: „Istenünk, te 
leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és 
irgalmas vagy hozzánk.” (MV 6.)</p>
<p><b><i>Beszéljétek el, milyen veszekedésekre emlékeztek 
gyerekkorotokból? Mi volt a veszekedést kiváltó ok, és hogyan sikerült 
kibékülni? Hogyan hatott rátok mások veszekedése?</i></b></p>
<p>Jónak lenni jó, jót tenni öröm. A gyermeknevelés nem idomítás, a 
nevelőnek – legyen az szülő, tanár, vagy felügyelő – tisztelnie kell a 
gyermek személyi méltóságát, azaz arra kell törekednie, hogy a gyermek 
maga tudjon a jó és igaz mellett dönteni, és jócselekedeteit ne 
kényszernek érezze, hanem örömforrásnak. Hatásos eszköz erre a szülői 
példa, a döntések segítése akkor, amikor a gyermek még nem érett az 
önálló döntésekre, és egy sor olyan jó szokás kialakítása, amelyekre a 
magasabb értékek szolgálata fokozatosan ráépülhet. (vö. AL 263-267)</p>
<p>Mindenfajta emberi közösségben, így a családban is jelentkezhetnek 
konfliktusok, ezek megfelelő kezelése a család élete szempontjából 
meghatározó jelentőségű. A társadalmunkban jelenlévő problémák hatnak a 
családra és könnyen okozhatnak válsághelyzetet. Ilyenek a demográfiai 
krízis, a nevelési gondok, a meg nem született élet elfogadása és az a 
teher, amit az öregek gondozása ró a családra, a szegények és gazdagok 
közötti különbség, a bizonytalan jövő; ezek mind-mind konfliktusokhoz 
vezethetnek, amelyek gyakran erőszakba torkollnak. (vö. AL 43) A 
leginkább érintettek azok a családok, amelyeken belül hiányos a 
kommunikáció, amelyeknek tagjai nem egymás támaszai, ahol nincsenek 
minden családtag részvételével megrendezett családi események, ahol 
mindennaposak a szülők veszekedései, és ahol ellenséges viszony van a 
szülők és gyermekek között.(vö. AL 51)</p>
<p>Korunkban egyesek a családi erőszak és a család feladatainak nem 
megfelelő végrehajtása miatt azt állítják, hogy a hagyományos család 
elavult, nem szolgálja a jövőt. Ezért az egy férfi és egy nő házasságára
 épülő család-modellt nem tartják követendőnek, és több másfajta pár- és
 társas kapcsolatot támogatnak. Ezzel hátráltatják a személyek 
kiteljesedését, rombolják a közösségi értékeket, akadályozzák a 
társadalom erkölcsi fejlődését. A tartós elkötelezettség értékének el 
nem ismerése oda vezet, hogy hosszú távon nem biztosítható a 
termékenység sem. A házassághoz hasonló pár- és társas kapcsolatok ugyan
 valamiféle társadalmi stabilitást jelentenek a szingli életformához 
képest, tehát ellene hatnak a társadalom atomizálódásának, de nem 
szolgálják a jövőt, mert nem képesek a rájuk bízott gyermekek érzelmi és
 erkölcsi fejlődését helyes irányba terelni. (vö. AL 52)</p>
<p><b><i>Hogyan tudjátok gyerekeiteket segíteni abban, hogy maguk 
döntsenek a jó és igaz mellett? Milyen jó szokásokat tudtok 
gyerekeitekben meggyökeresíteni? Hogyan tudtok másoknak segíteni 
konfliktusaik kezelésében?</i></b></p>
<p>Este, amikor a négy fiú már békésen aludt, az édesapa megjegyezte: 
Nem értem ezt a gyereket. A két bátyja példája arra indíthatná, hogy jól
 elverje a kicsit, hogy elmenjen a kedve a csípéstől-harapástól. Ő pedig
 azért, mert „annyira szereti” inkább tűri, noha fáj neki a csípés, 
sírva is fakad. Azt gondolom – válaszolta az édesanya –, hogy neki a 
csípésnél jobban fáj az, hogy a szeretett, és mindannyiunk által 
dédelgetett kicsi ilyen gorombán viselkedik vele. Talán mi is hibáztunk,
 amikor nem tiltottuk meg a verekedéseket, abban bízva, hogy majd maguk 
rájönnek, hogy erőszakkal nem lehet a konfliktusokat megoldani. Az 
erőszakoskodást, pláne a verekedést semmi esetre sem tanulhatták tőlünk.
 Ez a gyerek azonban most leckét adott a többieknek is, meg nekünk is: a
 szeretet minden konfliktus megoldója, a szeretet mindig győz, a 
szeretet a legerősebb „fegyver”.</p>
<p> </p></div>