Tízmilliós támogatás a háromgyermekeseknek

http://gondola.hu/cikkek/99301-

Tizmillios_tamogatas_a_haromgyermekeseknek.html

Tízmillió forintos vissza nem
térítendő támogatást ad az állam azoknak a pároknak a lakhatási kérdések
rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak.

2015. december 16. 16:42

Lázár János az év utolsó kormányülését követő sajtótájékoztatón azt is
bejelentette, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény
kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak a családok
huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3
százaléknál.

Közölte azt is: önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.

Hogy minél biztosabb legyen az otthonteremtés, az új építésű lakások
vásárlásakor a támogatás két gyermek esetén 2,6 millió forintra
emelkedik - tette hozzá.

Közölte azt is, akik eddig igényelték már a csok-ot vagy korábban az
úgynevezett szocpolt, azok a felvett összeggel csökkentett támogatást
igényelhetnek. Arról még egyeztetnek, hogy akik nem tudják teljesíteni a
vállalásokat, azoknak milyen feltételekkel kell visszafizetniük a
támogatást.

Elmondta azt is: az új lakások vásárlása esetében eltörölték a csok
feltételei között szereplő négyzetméterár-korlátokat már egy gyermeknél
is. Az igénylés felső életkori határa továbbra is 40 év lesz.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy január 1-jétől 27 százalékról 5
százalékra csökken az új lakásvásárlás áfája legfeljebb 150
négyzetméteres lakások és 300 négyzetméteres házak esetében. Ezt a
kormány azzal egészítette ki, hogy szintén január 1-jétől önerős
építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.

Emlékeztetett: az építési engedélyezési eljárás bejelentésre változik a
300 négyzetmétert meg nem haladó lakóépületek esetében. 2016 januárjára
további építésügyi reformcsomag is készül, ebben a társasházak
építésénél is meghatározzák azt a négyzetmétert, amelynél hasonlóan
könnyebbé válik a hatósági ügyintézés.

Nemzeti mintaterv katalógus is készül, amelyben olyan tájkarakterrel
rendelkező épületeket javasolnak - akár felújítás vagy építés esetére -
amelyek gyorsan és hatékonyan megvalósíthatóak - tette hozzá.

Farkas Sándor lehet a mezőhegyesi ménesbirtokért felelős kormánybiztos

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja Orbán Viktor
kormányfőnek, hogy a fideszes Farkas Sándort, Szentes országgyűlési
képviselőjét, a mezőgazdasági bizottság tagját bízza meg a mezőhegyesi
ménesbirtok és mintagazdaság megalapításáért felelős kormánybiztosi
feladattal.

Lázár János ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, az idei utolsó kormányülés szünetében jelentette be.

A miniszter elmondta, Farkas Sándor feladata egy olyan csapat
összeállítása lesz, amely megalapítja az új mezőhegyesi ménesbirtokot és
mintagazdaságot. Az állami földek értékesítésével kapcsolatban Lázár
János elmondta, hogy eddig 102 ezer hektárt adtak el.

Lázár János az államigazgatás átszervezését javasolja

Az államigazgatás jelentős átszervezését javasolja Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti tájékoztatóján
kifejtette: azt kezdeményezi, hogy 2016. július 1-jén jöjjön létre az
állami tisztviselői kar, amelybe első körben a járási hivatalok
munkatársai tagozódhatnak be.

A kar létrehozása egy új bértáblát is jelent: július 1-jén 30
százalékkal nőnek a bérek, a következő években pedig 5-5 százalékkal,
egészen az 50 százalékos béremelés eléréséig. 2017-ben a kormányhivatali
struktúra, 2018-tól pedig az összes állami tisztviselő betagozódhat a
karba - közölte. Lázár János jelezte: "létszám-racionalizálás" is lesz.

A tárcavezető emellett 91 központi államigazgatási szerv átszervezését
is javasolja. Ennek lényege, hogy a kormányhivatalok fogják ellátni a
jelenleg az országos hatóságokhoz és hivatalokhoz tartozó másodfokú
eljárásokat. A központi államigazgatási szervek többi feladata pedig -
"létszám-racionalizálás" után - a minisztériumokhoz kerül.
"Minisztériumok, kormányhivatalok, járási hivatalok" - Lázár János
összegzése szerint így fog kinézni az új államigazgatási struktúra.

MTI