<div dir="ltr"><div class=""><a href="http://mandiner.hu/cikk/20151112_orban_viktor_jovobeli_baloldali_valasztokat_importalnak_europaba">Jövőbeli baloldali választókat importálnak Európába</a></div><br><a href="http://mandiner.hu/cikk/20151112_orban_viktor_jovobeli_baloldali_valasztokat_importalnak_europaba">http://mandiner.hu/cikk/20151112_orban_viktor_jovobeli_baloldali_valasztokat_importalnak_europaba</a><br><div class="">
<div>2015. november 12. 15:40 </div>
<div>
<div class=""><span style="vertical-align:bottom;width:400px;height:20px"></span></div>
</div>
<div style="margin-top:3px">
</div>
</div>
<p class="">
Ha a németek holnap reggel azt mondanák: tele vagyunk, vége
van, akkor az áradat azonnal elapadna. Ez ilyen egyszerű, egyetlen
mondat Angela Merkel részéről. Interjú.
</p>
<div class="" id="articleBillboard">
</div>
<div class="">
<p>„<strong><em>Felhívta mostanában valamelyik EU-s hivatali
kollégája, hogy tanácsot kérjen Öntől, köszönetet mondjon Önnek vagy
akár bocsánatot kérjen?</em></strong><em><br><br>A kollégákhoz fűződő
viszony nem mindig könnyű sem telefonbeszélgetések, sem találkozóink
alkalmával. Kéthetente találkozunk, ez elég sok. Éppen múlt vasárnap
volt derült égből egy találkozónk a Balkán-államok, Ausztria és
Németország állam- és kormányfőivel.<br><br><strong>Természetesen arra
gondolok, hogy Önnek politikájával végső soron igaza lett a
menekültkérdésben. Most majdnem mindenki kerítést akar.</strong><br><br>Van
egy világos különbség a nyelvezetben és a hangnemben, amit akkor
használunk, amikor a folyosón beszélünk egymással, és akkor, amikor a
tárgyalóasztalnál ülünk. Nem az én feladatom, hogy leleplezzek néhány,
az EU-n belüli politikai vitákkal kapcsolatos szerencsétlen tényt, de a
helyzet az, hogy már egyre ritkább az, hogy valaki reagál a másikra.
Amikor valaki reakciót akar kiváltani, akkor erősen provokál vagy
személyeskedik, különben a jelenlevők mindegyike egymás után kipipálja a
saját dolgait anélkül, hogy a másikkal foglalkozna. Ha a folyosón
vagyunk együtt, akkor ez másképp van.<br><br><strong>Mi pedig azt hittük, hogy az ilyen EU-csúcsokon egymásnak esnek.</strong><br><br>Közöttünk,
politikai vezetők között a vita, a szabad eszmecsere, a szabad beszéd
kultúrája sajnos már nem feltétlenül része a tárgyalásnak. Ez a
nyilvános arénában – tehát a médiában és a közvélemény előtt is – egyre
ritkább. Talán ez is a migrációs válság hatása: a szabad és őszinte
véleménycsere egyre kevésbé része az európai politikai elit
kultúrájának. Mindent szabályoznak, fegyelmeznek, és minden vezető
minden megnyilvánulása a saját politikai táborához igazodik. Aki mást
képvisel, mint az euroliberális főáram, kilóg a sorból, és megpróbálják
őt elszigetelni. Az európai baloldal ebben sokkal ügyesebb, mint a
néppárti tábor. Elveszítettük azt, ami az európai földrészt vonzóvá
tette, és ami nekünk, magyaroknak a vonzerejét jelentette: a szabad
politikai vitát. Az EU a politikai korrektség miatt egyfajta királyi
udvarrá változott, ahol mindenkinek jól kell viselkednie, miközben a
migráció sürgető kihívás számunkra: sok váratlan következménye és
megválaszolatlan kérdése van Európa identitásáról vagy a kereszténység
szerepéről. De mindaz, amit az ember ezzel kapcsolatban olvas vagy hall,
legtöbbször se nem érdekes, se nem inspiráló. Ez egy elvesztegetett
esély.<br><br><strong>Ez nagyon szkeptikusan hangzik. Nem a nagyobb nyitottság periódusának elején állunk?</strong><br><br>Személyes
benyomásom az, hogy Európa elitje, ha szellemi természetű kérdésekről
van szó, csak sekélyes és másodrangú témákat vitat meg. Olyan kedves
ügyeket, mint az emberi jogok, a haladás, a béke, a nyitottság és a
tolerancia. Az európai közbeszédben nem beszélünk az alapvető témákról,
nevezetesen arról, hogy tulajdonképpen honnan származnak ezek a kedves
dolgok. Nem beszélünk a szabadságról, nem beszélünk a kereszténységről,
nem beszélünk a nemzetről, és nem beszélünk a büszkeségről. Brutálisan
szólva: ami ma az európai nyilvánosságban dominál, csak egy európai
liberális blabla kedves, de másodrangú témákról.<br><br><strong>Nem gondolja, hogy a migránsválság, mivel létfontosságú Európa számára, felismerteti a földrésszel a helyzet komolyságát?</strong><br><br>Ez
a válság először is egy nagyon kínos dolgot jelent számunkra. Az
Európai Unióban van 28 titkosszolgálatunk, melyek közül néhány, mint a
brit vagy a francia, a világ legjobbjai közé tartozik. Ezen túlmenően a
kormányfők szakértők és tanácsadók ezreire támaszkodhatnak. Vannak
értelmiségijeink, és vannak szellemi műhelyek. És ennek ellenére azt
hisszük, hogy ez a válság derült égből szakadt ránk? Nehéz elképzelni,
hogy senki sem tudta, mi van készülőben.<br><br><strong>Úgy gondolja, hogy már régóta tudták, hogy mi vár Európára?</strong><br><br>Nehéz
szabadulni ettől a gondolattól. Hónapokon át vitatkoztunk, de az
eredmény mindig ugyanaz volt: engedjétek be az embereket! És ehhez jön
még, hogy az első hónapokban valamiért senki nem tudta hangosan
kimondani azt, hogy Európa szempontjából létfontosságú kérdésről van
szó. Előbb hónapokig humanitárius kérdésnek tekintették, azután pedig
technikai problémának, hogy hol helyezzék el a menekülteket, és hogyan
osszák el őket. Senki nem vetette fel azt a kérdést, hogy nem sokkal
inkább a létezésünkről, kulturális identitásunkról, életmódunkról van-e
szó. Nem tudom biztosan, hogy igazából mi történik, és senkit nem akarok
hibáztatni, de felmerül a gyanú, hogy mindez nem véletlen. Nem vagyok
elég bátor ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt bizonyosságként beszéljek
erről, óhatatlanul felvetődik azonban az, hogy e mögött egyfajta </em>»<em>masterplan</em>«<em> rejlik.<br><br><strong>Kinek a részéről masterplan?<br></strong><br>Ez
a legnehezebb kérdés. Ehhez azonosítanunk kell néhány baloldali
tanulmányt, amely az elmúlt években jelent meg, és az Európai Unió
jövőjével, a társadalommal és egy lehetséges európai szuperállammal
foglalkozik. Éppen újraolvasom ezeket a cikkeket, esszéket, és ennek
során tűnik fel, hogy néhány szerző a nemzetállam egyre kisebb szerepét
követelte. Szerintük az egyén és a nemzetek feletti szuperállam között
egyre kevésbé van szükség a nemzetállamra, új típusú kapcsolatot
szorgalmaznak. Az európai baloldal és a radikális amerikai demokraták
kiötlöttek egy elméletet ezen új világ számára. Túl felszínes lenne azt
mondani, hogy ez a migráció mögötti motívum; de biztosan összefügg a
migrációs kérdéssel.<br><br><strong>Mennyiben?</strong><br><br>A
migrációt esélyként látják. Az európai baloldali értelmiséget egy-két
évtizeden át ideológiailag erre készítették fel. Most egyszerű reál- és
hatalmi politikával van dolgunk. Valamennyi közvetett bizonyíték és
tapasztalat arra mutat, hogy ezeknek a migránsoknak az elsöprő többsége a
későbbiekben baloldali szavazó lesz, amint letelepedett. Jövőbeli
baloldali választókat importálnak tehát Európába.<br><br><strong>Angela Merkel nem nevezhető radikális baloldalinak. Ő volt az azonban, aki szélesre tárta a kapukat.</strong><br><br>Ezen
sokan régóta törjük a fejünket. Németország a kulcs. Ha a németek
holnap reggel azt mondanák: tele vagyunk, vége van, akkor az áradat
azonnal elapadna. Ez ilyen egyszerű, egyetlen mondat Angela Merkel
részéről. Néhányszor ezt felvetettem neki.<br><br><strong>És mit válaszolt?</strong><br><br>Hogy
a dolog bonyolultabb. Én vagyok a legutolsó, aki őt radikális
baloldalinak nevezné. Angela Merkel a jobboldali erők legfontosabb
vezető politikusa, nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy koalíciós
kormány élén áll a szociáldemokratákkal, akik nélkül nincs többség.
Ezért ez egy kőkemény hatalmi játszma. Az SPD nem hajlandó kimondani
azt, hogy az ország tele van, elutasítja a határellenőrzéseket, a
tranzitzónákat, a legegyszerűbb intézkedéseket. Ha meg akarjuk érteni,
amit a kancellár asszony tesz, akkor a nagykoalícióra kell tekinteni,
amely Németországban politikai realitás.<br><br><strong>A migrációs
válság nem azt mutatja Európa polgárainak, hogy az EU még arra sem
képes, hogy egy olyan alapvető feladatot biztosítson, mint a határok
védelme? Hogy még saját menekültügyi törvényeit sem tudja betartani? </strong><br><br>Az
EU cselekvőképtelenségével kapcsolatban ez a rossz benyomás már a
migrációs válság előtt is megvolt. A polgárok ezt a pénzügyi és a
görögországi válság során ismerték fel. Kritizálták politikusaikat, mert
nem voltak képesek kiutat találni a pénzügyi válságból.
Nemzetgazdaságaink megtorpanása továbbra is nyilvánvaló, stagnálunk.
Ezzel egy időben új gigászok bukkannak fel a láthatáron, míg a régi
gigász, Amerika is egyre jobban erősödik. Az európai polgárnak
meggyőződése, hogy vezetői nem hatékonyak. A migrációs válság azonban új
benyomást keltett. Ez nem a hatékonysággal, hanem a demokráciával függ
össze. Most a következő kérdésről van szó: ki az ördög döntött erről a
politikáról? Hiszen ha olyan létfontosságú kérdésekről van szó, mint
amilyen az identitásunk vagy a terrorral szembeni védelem, akkor azt meg
kell, meg kellett volna vitatni a polgárokkal.<br><br><strong>Tehát senki nem hatalmazta fel Merkelt és társait arra, hogy tömegével engedjenek be menekülteket?</strong><br><br>Ennél
többről van szó, hiszen még ma sincs olyan szándék, hogy az embereket
bevonják a vitába. Figyelmen kívül hagyják a közvéleményt.<br><br><strong>Mi ennek az oka?</strong><br><br>A
liberalizmus ma már nem a szabadságért, hanem a politikai korrektségért
lép fel, ami a szabadság ellentettje. Ez zárt elitista politikát
eredményez. Ha azonban az emberek azt veszik észre, hogy senki sem
hallgat rájuk, hogy a véleményük nem számít egy olyan kérdésben, amely
az eljövendő évtizedekben meg fogja határozni az életüket, akkor nem a
kormányok puszta cselekvőképességéről van szó, hanem sokkal súlyosabb
problémákról. Ezért azt hiszem, hogy a migrációs válság
destabilizálhatja az EU-t. Nem, illetve nem csak a bevándorlók magas
száma miatt, hanem azért, mert megkérdőjeleződik a demokrácia iránti
elkötelezettség.<br><br><strong>A válság tehát olyanként mutatja az EU-t, mint, ami valójában: egy csoport politikus, aki nem hallgat a választóira?</strong><br><br>Ez
nem mindig volt így, hiszen az EU nem sui generis képtelen arra, hogy
demokratikusan cselekedjen, és bevonja polgárait a véleményalkotási
folyamatokba. Amikor a Lisszaboni Szerződésben megváltoztattuk alapvető
struktúráinkat, sok vita volt, néhány országban pedig még népszavazást
is tartottak. Most azonban, amikor a túlélésről van szó, ez nincs így.
Ezt nem folytathatjuk. Be kell vonnunk a polgárokat a vitákba!<br><br><strong>Derűlátó-e Ön a tekintetben, hogy az elitek véleménye ily módon át fog alakulni?</strong><br><br>Sok minden elsősorban a németektől függ.<br><br><strong>Derűlátó-e Ön a tekintetben, hogy a németek véleménye meg fog így változni?</strong><br><br>Nem tudom, hogy ez megtörténik-e, de több ok lenne arra, hogy megtegyék. Szerencsére nem vagyok német szavazó…<br><br><strong>Az európaiak még egymással sem értenek egyet a tekintetben, hogy hogyan kezeljék a migrációs problémát.</strong><br><br>Ennek
két oka van. Már ott kezdődik, hogy milyen nevet adunk a jelenségnek. A
németek menekültválságnak nevezik, mi migrációs válságnak. Mi
rámutatunk arra, hogy sokan gazdasági okokból jönnek, és sokan
nyilvánvalóan maguk sem tudják, hogy mi vár rájuk. Csak azt érzik, itt
jobb életük lehet. Ezenkívül biztonsági kérdés is az, ha olyasvalakit
engednek a házukba, akit nem ismernek.<br><br><strong>És az egyet nem értés második oka?</strong><br><br>A
probléma kiterjedése. Néhányan csak pár százezer, legfeljebb egymillió
emberről beszélnek. Mi legalább egymillióból indulunk ki, ami – a
családegyesítés miatt – öttel szorozva már évi ötmillió. És a számok
tovább emelkednek. Ezen túlmenően vannak olyan információink a
menekülttáborokból és a származási országokból, hogy az embereknek
meggyőződése, hogy Európában várják, és majd üdvözlik őket. A
nekiindulás ezek szerint nem rejt kockázatot, mivel meghívásról van szó.
És ne feledjük Afrikát! Afrika csak most kezd mozgolódni, és ha nincs
ésszerű politikánk, akkor az afrikaiak is jönni fognak. Ez további több
tucat milliót jelentene. A probléma kiterjedése már ma is nagyobb, és a
jövőben még nagyobb lesz annál, amit sok európai vezető elképzel.<br><br><strong>Hogyan lehet ezt az áradatot megállítani?</strong><br><br>Ha
az ember egy rendkívüli problémát lát, akkor automatikusan arra gondol,
hogy rendkívüli intézkedésekkel kell rá reagálni. A politikában ez
azonban nem így megy. Ehelyett egész egyszerűen tartanunk kellene
magunkat a szabályainkhoz, a törvényeinkhez, ez nem bonyolult. Talán
nehéz, de nem bonyolult. Ha a görögök betartanák a schengeni
szabályokat, akkor nem lenne problémánk. Ha a görögök nem képesek erre,
akkor rá kell vennünk őket arra, hogy megtegyék. Ha ezt nem tudjuk
kikényszeríteni, akkor szükségünk van egy második védelmi vonalra. Ez
egyáltalán nem bonyolult. Ezért sem fogadom el némely politikus azon
érvét, hogy a dolgokat egyszerűen el kell fogadni, mert nincsenek
rendkívüli eszközeink erre a rendkívüli kihívásra.<br><br><strong>Még ma is Magyarország EU-csatlakozása mellett volna?</strong><br><br>Mellette
voltam a népszavazáson, és minden bizonnyal mellette lennék ma is, mert
a horizontunk történelmi. És nem is csak az életszínvonalunkról vagy
átmeneti nehézségeinkről van szó. Magyarország számára a helyzet másképp
fest, mint Svájc számára. Svájc esetében nincs a leghalványabb kétely
sem a tekintetben, hogy hova tartozik: az európai földrészhez. Mindegy,
hogy Önök az EU tagjai-e vagy sem, Önök egy európai ország. Mi azonban
keleten élünk, a földrész történelmi határán. Ha nem volnánk az EU-ban,
könnyen ugyanolyan helyzetben találhatnánk magunkat, mint Ukrajna.
Történelmileg Ukrajnának az EU-ban kellene lennie. De valóban Európához
tartozik-e pillanatnyilag? Ha nem akarunk második Ukrajnát, nem akarunk
egy országot két világ közötti homályban tudni, látni, akkor
Magyarország az EU-ba tartozik. Az identitásunkról van szó. Ha
Magyarország Svájc és Ausztria között feküdne, akkor ezt a kérdést nem
lehetne ilyen könnyen megválaszolni. De ez a hely sajnos már foglalt.
(Nevet)<br><br><strong>Ön szerint Angela Merkelnek van terve? Vagy csak egyszerűen lerohanja a probléma?</strong><br><br>Ő
erős vezető, nemcsak azért, mert egy erős országot irányít, hanem
személyiségéből adódóan és leadershipje miatt is. Koalíciós partnere, az
SPD azonban gúzsba köti, mivel osztja az Európa jövőjére vonatkozó
baloldali koncepciót. Nehéz tehát a helyzet, és egyre nehezebb lesz.
Most jön be a képbe Törökország. Nem könnyű a törökökkel a migráció
kérdésében egyezségre jutni. Ezért szerintem nem Törökország, hanem
Görögország a kulcsfontosságú ország. Nem lehet sikeresen tárgyalni a
törökökkel, ha tudják, hogy az embernek nincs alternatívája. Más
megoldásra van szükség, és ez az európai határok Görögország általi
védelmében rejlik.<br><br><strong>A törökök a migránsokat fogják arra
használni, hogy bejussanak az EU-ba? Vagy egyszerűen minden migránst az
EU-ba fognak küldeni?</strong><br><br>A politikában gyakran
elhanyagoljuk az érzelmi tényezőt. Nekünk az EU-ban be kell vallanunk
magunknak, hogy Törökországgal a múltban nem mindig bántunk
tisztességesen. Nem vettük figyelembe azt, hogy ez egy büszke nemzet, és
most megfizetjük ennek az árát. A nemzetközi kapcsolatokban az a
legfontosabb, hogy tiszteljük mások nemzeti büszkeségét. Görögországra
kellene tehát koncentrálnunk, a törököknek pedig azt mondani:
figyeljetek, jobb, ha van egyezség, mint ha nincs. De ha nincs, akkor
nélkületek is boldogulunk.<br><br><strong>A görögöknek le kellene zárniuk a határt?</strong><br><br>Igen,
a probléma azonban az, hogy a görögök ezt nem akarják megtenni.
Számomra nagy rejtély, hogy miért fogadjuk el ezt a magtartást a
görögöktől. Miért nem mondjuk nekik azt: figyeljetek, EU-tagok vagytok;
segítettünk nektek a válságotokban, talán nem tökéletesen, de a legjobb
szándékkal. Ami a határaitokat illeti, van egy világos
kötelezettségetek. Aláírtatok egy Schengen nevű egyezményt. Legyetek
szívesek elvégezni a munkátokat!<br><br><strong>Miért nem emlékezteti senki a görögöket a felelősségükre?</strong><br><br>Nemcsak
arról van szó, hogy nem emlékeztetjük őket. Buszainkat és vonatainkat
küldjük délre, hogy a migránsokat az EU-ba szállítsuk. Nem egyszerűen
migránsok tömege csapódik a határainknak, mi magunk szervezzük ezt az
áradatot. Ebben a válságban három cselekvő személy van: az
embercsempészek, a politikai aktivisták és a kormányok. Ez egy furcsa
koalíció. Hiszen miről beszélnek ma az európai politikusok? Arról, hogy
hogyan lehet a bevándorlókat a lehető legbiztonságosabban és
leghumánusabban az EU-ba hozni. Ez a csempészés részévé tesz bennünket.
Ennek a következménye, hogy a görögöknek senki nem mondja azt, hogy
teljesítsék a feladataikat. Magyarországot pedig, az egyetlen országot,
amely komolyan vette schengeni kötelezettségeit, ezért támadták és
kritizálták.<br><br><strong>Mit hall Angela Merkel és mások részéről, amikor előadja érveit?</strong><br><br>Van
egy ésszerű érvük. Azt mondják, hogy a kerítés jó Magyarországnak,
azonban az áramlatot csak eltereli, a migránsok más országokon át
gyalogolnak, az EU számára pedig továbbra is fennáll a veszély. Erre az
én válaszom: ha mindenki követné a magyar példát, ha mindenki
teljesítené a kötelességeit, akkor a probléma megoldódna.<br><br><strong>Az Ön ismeretei szerint a genfi konvenció értelmében hány migráns csakugyan menekült?</strong><br><br>A
klasszikus genfi konvencióhoz mérve: nulla. A konvenció világosan
kimondja, hogy nincsen à la carte menekülés. Amint az ember elért egy
biztonságos országot, onnantól már nem alanyi joga, hogy más országba
lépjen, arra hivatkozva, hogy menekült. Aki olyan országból jön
Magyarországra, amely az EU tagja vagy tagjelöltje, e szerint a
definíció szerint nálunk nem követelhet tartózkodási engedélyt. Ez nem
azt jelenti, hogy ezeknek az embereknek nincs szükségük segítségre.
Megértjük őket, és lefolytatjuk a szükséges eljárásokat, a nőket és
gyerekeket kedvezőbb elbírálás alá helyezzük. Jogilag nézve azonban a
dolog egyértelmű: nincs ok menedékre. Hogyan lehet az, hogy valaki
elhagyja Ausztriát, hogy a határ túloldalán, Németországban kérjen
menedékjogot?<br><br><strong>Ez egy nagyon legalista értelmezés.</strong><br><br>Akkor
nézzük morális szempontból is: hogyan definiáljuk a háborús
menekültekkel szembeni saját erkölcsi felelősségünket? Én azt hiszem,
hogy keresztény felelősségünk nem abban áll, hogy új, európai életet
kínáljunk nekik. Felelősségünk abban áll, hogy lehetővé tegyük nekik
azt, hogy visszatérjenek a régi életükhöz, ha saját országaik
stabilizálódtak – akkor is, ha ez több évig tart. Az európai politikusok
számára nem egyszerű a személyes együttérzést okos állami politikával
összhangba hozni, mert országaik gazdagsága és magas életszínvonala
miatt nincs rendben a lelkiismeretük. Erre azonban nincsen ok, mivel
Európánál gazdagabb földrészek és országok – Amerika és az öbölmenti
arab országok – sokkal kevesebbet tettek nálunk.<br><br><strong>Ön az egyedüli olyan európai politikusnak tekinti magát, aki helyesen ítéli meg a helyzetet?</strong><br><br>Több
európai vezetőt ismerek, akinek ugyanaz a magánvéleménye, mint nekem. A
nyilvánosság előtt azonban másképp kell beszélniük. Ez nem a bátorság
hiánya, nem képmutatás, nem intellektuális gyengeség. Ez egyszerűen azon
múlik, hogy Európában a baloldal uralja az értelmezési monopóliumot. Ha
az ember az értékekről szóló vitában küzd, erősen kell fedeznie a
hátát. Nem sok politikus bír olyan erős választói támogatással, mint én.
Nem tartozott fiatalkori kívánságaim közé, hogy egyszer Európa
fenegyereke legyek. Ha azonban az európai polgári, kereszténydemokrata
tábor jelenlegi állapotát nézem, akkor nekem kell vállalnom ezt a
feladatot, amit más nem tud elvégezni.<br><br><strong>De nem mindenütt,
Európában a konzervatív erők erősödését látjuk – Lengyelországban,
Nagy-Britanniában, Svájcban, Dániában. Nem lehet azt mondani, hogy
minden a jobboldali, a helyes irány felé mozdul?</strong><br><br>Óvatosan
fogalmazva: ez nem zárható ki. Igen, az idők jelei kedvezőnek tűnnek.
Intellektuális szemszögből nézve azonban a politikai jobboldal még
mindig nem olyan versenyképes, mint a bal. Nem vagyunk erősek a
médiában, a szellemi alkotóműhelyekben, az egyetemeken és iskolákban,
ahol a következő nemzedékeket képzik. Ezt a harcot a szüleink vesztették
el.<br><br><strong>De hogyan tovább?</strong><br><br>Engedje meg, hogy
néhány pozitív fejleményről beszéljek. Vannak olyan fogalmak és
koncepciók, amelyeket sokáig nem volt szabad kimondani, ma azonban ismét
a nyilvános vita részévé kezdenek válni. </em>»<em>Határok</em>«<em> – jók vagy rosszak? Ma ismét lehet arról beszélni, hogy vannak jó oldalai. Vagy a </em>»<em>nemzet.</em>«<em> Ezt a fogalmat ismét lehet pozitív értelemben használni. </em>»<em>Kereszténység.</em>«<em> A
legtöbb európai vezetőnek – engem is beleértve – azt tanácsolják, hogy
ezt a szót ne használjuk túl gyakran, mert a legtöbb európai már nem
érzi magát kereszténynek. Most azonban ez a szó ismét visszatér a
politikai vitákba. Vagy </em>»<em>büszkeség,</em>«<em> </em>»<em>egy nemzet büszkesége.</em>«<em> Szintén
megint legitim kifejezés. A migrációs válság pozitív következménye,
hogy ismét nyíltan próbálunk beszélni földrészünk identitásáról,
szabadabban, mint a két utóbbi évtizedben. A második pozitív
következmény: ismét komolyan veszik a biztonság kérdését. Európa magától
értetődőnek tartotta saját biztonságát az elmúlt húsz-harminc évben. Ez
most ismét figyelmünk középpontjában áll. Harmadsorban ismét nagyobb
jelentőséget tulajdonítanak a megoldásokra vonatkozó nemzeti nézeteknek.
Korábban a </em>»<em>közös európai megoldásnak</em>«<em> sosem volt alternatívája.<br><br><strong>Hogyan írná le Ön konkrétan az Európát érő egzisztenciális fenyegetést?</strong><br><br>Mi,
felvilágosultnak és liberálisnak mondott európaiak úgy gondoljuk, hogy
minden ember ugyanúgy viselkedik, mint mi. Ha az európaiak
kivándorolnának Szíriába, megpróbálnának a szíriai élet részévé válni.
Nem akarnánk Szíriát a mi felfogásunk szerint megváltoztatni, hanem
elfogadnánk úgy, ahogy van. Ezért azt hisszük, hogy a Szíriából érkező
emberek is ilyenek. Ez azonban nincs így. Más a felfogásuk, és meg
akarják őrizni. A keresztény Európa – amit én kulturális koncepciónak is
tekintek – közös, leírható identitás. Ez nem azt jelenti, hogy ez a
keresztény Európa jobb vagy rosszabb az iszlám világnál, csak más, mások
a szabályai és meggyőződései. Európának nem is kellene elszigetelődnie,
nem kellene azonban feloldania ezt a keresztény alapot. Az
egzisztenciális fenyegetés azt jelenti, hogy mi, európaiak
elfelejtettünk magunkért küzdeni. Azt kell azonban mondanunk, hogy ezek a
mi értékeink, ez a mi történelmünk, ez a mi életünk úgy, ahogy élni
akarjuk, és ezt meg fogjuk védeni. Nem ezt tesszük. Erről még
elméletileg sem beszélünk. Amikor az Európai Tanácsban a keresztény
Európáról beszélek, a többiek úgy néznek rám, mintha most jöttem volna a
középkorból.<br><br><strong>Vannak Önnek szövetségesei Európában?</strong><br><br>A
britek mindig jó szövetségesek, van józan eszük. A britek nem
vitatkoznak azon, hogy keresztények vagyunk vagy sem, mivel ez nem
vélemény, hanem tény. És a skandináv országok véleménye is sokszor eltér
a mainstreamtől. Néha ott talál az ember szövetségeseket, ahol a
legkevésbé várja.<br><br><strong>Merre kellene elmozdulnia az EU-nak, inkább egy laza szabadkereskedelmi övezet vagy a mélyebb integráció irányába?<br></strong><br>Az
a legfontosabb, hogy egyetlen napot sem szabad veszítenünk. Minden nap
akár 10 ezer ember jön az Európai Unióba, a családegyesítéssel szorozva
ez 50 ezer. Mielőtt azon gondolkodunk, hogyan változik az EU
intézményesen, le kell zárnunk a határokat. Le kell rombolnunk az
embercsempészek üzleti modelljét. Mert e mögött a népvándorlás mögött a
legnagyobb motor az üzlet. Meg kell akadályozni a csempészeket abban,
hogy teljesítsék ígéreteiket. Ez csak akkor megy, ha megmutatjuk, hogy
azok az emberek, akik ezért sok pénzt fizettek, nem jutnak be. Én nem
vagyok a kerítések barátja, de az üzleti modell csak így rombolható le.
Mi Magyarországon építettünk egy kerítést. A szlovének is ezt teszik, és
remélem, hogy aztán a horvátok, a szerbek és a macedónok szintén.<br><br><strong>Az illegális bevándorlókat azonban ki is kell toloncolni?</strong><br><br>Olcsóbb
és egyszerűbb a határon megállítani őket. Ha egyszer itt vannak, akkor
nem lehet őket kitoloncolni. Hol szálljon le a kiutasított migránsokat
szállító repülőgép? Ezek gyakorlati problémák – jogilag, erkölcsileg,
pénzügyileg. Nálunk úgy tartják, hogy a rest kétszer fárad.
Természetesen nem tetszettek nekünk azok a képek, amelyeket az egész
világon mutogattak, amikor a kerítést építettük, és szívtelennek
neveztek minket. De ennek ez volt az ára. És most? Tegnap mindössze két
migráns volt a határon…<br><br><strong>Hogyan viszonyul Ön ahhoz az ötlethez, hogy a migránsokat kvóták alapján egész Európában elosszák?</strong><br><br>Ez
minden magyart feldühít. A mi felfogásunk nagyon egyszerű: nem mi
romboltuk le azokat az országokat, melyekből jönnek. Mi senkit nem
bombáztunk. Senkit nem hívtunk meg ide. És most azok, akik bombáztak,
vagy meghívót küldtek, be akarják hozzánk telepíteni őket. Ez így
tisztességes?<br><br><strong>Sok svájci politikus a migrációs válságot
annak jelének tartja, hogy az EU alapkoncepciója hibás. Nem működik,
amíg se nem hal, se nem hús, sem nemzetállam, sem államszövetség, az
egyes államoknak kell felelősséget vállalniuk, például a határaikért.
Önnek úgy tűnik nincs ilyen drasztikus megközelítése?</strong><br><br>A
problémát nem az EU konstrukciója, hanem a politikai vezetők jelentik.
Ha elég elszántak lennének ahhoz, hogy megvalósítsák azt, amit
elhatároztak, akkor a konstrukció is működne. Ha azonban az EU a
migráció kérdésében alkalmatlannak bizonyul, akkor az EU népei fel
fogják tenni maguknak azt a kérdést, hogy az egész konstrukció jó-e
valamire. Már rég nem csak migránsokról van szó, hanem a vezetés
kérdéséről és az EU felépítéséről.<br><br><strong>Ön korábban szilárdan kiállt az Európai Unió mellett. Az elmúlt két évben változott ez a hit?</strong><br><br>Pillanatnyilag
nehéz lelkesedni. Mi itt ülünk a magyar parlament Nándorfehérvári
termében. Ez a falfestmény azt mutatja, hogy Magyarország hogyan védte
Európát az Oszmán Birodalommal szemben. Ha megnézi az itt ábrázolt
templomokat, akkor észreveheti, hogy egyik sem Magyarországon található,
itt van a Notre Dame, a westminsteri apátság, a Stephansdom és a kölni
dóm. A magyar lenne az utolsó nemzet, amely az Európai Unió ellen
érvelne, egyidejűleg azonban nagyon keményen követeljük az unió
javítását. Először azonban sürgősen cselekednünk kell, hogy a migrációs
válságon úrrá legyünk. Azután azonban igazuk van a svájciaknak: az
európaiaknak újból el kell gondolkodniuk uniójuk struktúráján.</em>”<img src="http://mandiner.hu/images/ga1.gif" id="ga1" class=""></p> </div>
<div class="">
<ul class=""><li class=""><a href="http://www.miniszterelnok.hu/interju/a_weltwoche_svajci_hetilap_interjuja_orban_viktorral?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201511" target="_blank" id="count97543" class=""><span class="">miniszterelnok.hu</span> <span class="">A Weltwoche svájci hetilap interjúja Orbán Viktorral</span></a></li><li class=""><a href="http://www.weltwoche.ch/weiche/hinweisgesperrt.html?hidID=555458&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201511" target="_blank" id="count97544" class=""><span class="">Die Weltwoche</span> <span class="">Ein Wort von Merkel –
und die Flut ist gestoppt</span></a></li></ul>
</div></div>