<div dir="ltr"><p><strong><a href="http://magyarkurir.hu/hirek/napi-sajtoszemle-64723">http://magyarkurir.hu/hirek/napi-sajtoszemle-64723</a><br></strong></p><p><strong>A Maszol.ro „Az emberek megbámulnak, amikor rajtam van a papi öltözet” </strong>címmel
 készített interjút a roma származású Kalányos Ottóval, a Gyulafehérvári
 Római Katolikus Teológia kispapjával, aki azt állítja, hogy sok cigány 
származású pap nem vállalja a gyökereit. Felidézte, hogy 
kisgyermekkorától kezdve pap akart lenni.<strong> „</strong>Gyerekkoromban
 szégyelltem, hogy pap akarok lenni. Azt hittem, ezzel egyedül vagyok, 
de a teológián szembesültem azzal, hogy sok más kispap is ugyanígy 
érzett. Szégyenkeztem a választott hivatásom miatt, talán mert sokan 
kinevettek, mondván: »Ha te pap leszel, akkor én pápa.« Mindezek 
ellenére mégis ebben láttam, és látom mai napig a hivatásomat. Miután 
leérettségiztem, a Szentírást lapozgatva egy ószövetségi résznél 
megakadt a szemem Jeremiás próféta meghívásán. Miután elolvastam, 
ráébredtem, hogy ez nekem szól. Az általános iskola nehezen ment, néha 
megbuktam, mégsem szegte kedvem a kudarc. Minden megpróbáltatást Isten 
próbatételének tekintettem, ez adott erőt a mindennapi küzdelmekben. 
Hitem folyamatosan erősödött, és hivatásom is ez által alakult ki. Papi 
hivatástudatom talán az érzékelteti legjobban, hogy már óvodás koromban 
én voltam a pap a játszótéren, aki összeadta az aktuális szerelmeseket.”
 A kispap elmondta azt is, hogy általános és középiskolában egyáltalán 
nem foglalkoztatta az, hogy cigány. „Emiatt nem támadott senki, így nem 
is került ez előtérbe. Mindenki elfogadott, ha konfliktusom volt, az nem
 a származásom miatt alakult ki. Sőt talán épp roma származásom miatt, 
de segítettek, figyeltek rám. Amikor a teológiára kerültem, arra 
számítottam, hogy semmiféle megkülönböztetésben nem lesz részem. A 
valóság azonban egészen más volt. Jelenlétem minden kispap számára új 
állapotot teremtett. Kialakultak különös helyzetek: például 
cigányvicceket meséltek egymásnak, és én betoppantam, mire hirtelen 
mindenki elhallgatott. Ez szerintem annak tudható be, hogy nem ismertek.
 Nem tudták, hogy én hároméves koromtól nevelőszülőknél élek, és azt 
hitték, hogy én teljes mértékben a cigány kultúrából származom, holott 
még cigányul sem beszélek. Amikor rajtam van a papi öltözet, az emberek 
általában megbámulnak és csodálkoznak, azonban eddig negatív 
véleményeket nem hallottam a személyemmel kapcsolatosan. Pozitív 
meglepődéseket látok a szemekben, aminek nagyon örülök. Szerintem a 
cigánynak mindig kétszer többet kell nyújtania, jobban kell 
teljesítenie. A jövőjük azoknak sincs bebiztosítva, akik nevelőszülőknél
 vagy gyerekotthonban vannak, azok teljes bizonytalanságban élnek, nincs
 semmijük, amibe kapaszkodhatnának. Épp ezért, ha nem tanulnak vagy nem 
dolgoznak, semmi esélyük nem lesz a hétköznapokban, a társadalom 
kitaszítottként tekint rájuk.” Kalányos Ottó figyelmeztet: „Ha változást
 akarunk elérni a cigányoknál, akkor teljes erőből melléjük kell 
állnunk. Ha nem kapnak segítséget, saját erejükből nem lesznek képesek a
 változásra. Ez azonban csak akkor működik, ha a segítséget nem csak 
elfogadják, hanem viszonozni is tudják. Ha ez nincs meg, akkor azt lehet
 mondani, hogy ezek jól érzik így magukat, és rájuk kell hagyni. De csak
 egy generációt kellene valahogy megmenteni, a többi már menne magától.”</p>
<strong></strong></div>