<div dir="ltr"><h1 class="">Lehet-e remény Aleppóban? – a szíriai városban élő szalézi szerzetes válaszol </h1>
<div class="">2015. október 4. vasárnap 13:03<br><a href="http://magyarkurir.hu/hirek/interju-fattal-szerzetessel">http://magyarkurir.hu/hirek/interju-fattal-szerzetessel</a><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><span style=""></span></span><br></div>
<h3 class=""><span style="background-color:rgb(234,209,220)">A háborús szörnyűségek és az állandó rettegés </span><span style="background-color:rgb(255,229,153)">ellenére a
szíriai szaléziak folytatják küldetésüket, támogatást és reményt adva
az ott maradó fiataloknak </span>– mondta a Bollettino Salesiano lapnak adott
interjúban <span style="font-weight:normal">Georges Fatta</span>l, az aleppói szerzetesi közösség igazgatója.</h3><p><a title="" href="http://magyarkurir.hu/img.php?id=64394&img=o_fattal1.jpg" rel="lightbox['g64394']"><img style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" src="http://magyarkurir.hu/img.php?id=64394&p=1&img=c_fattal1.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p>A 65 éves pap azért járt nemrég Olaszországban és Svájcban, hogy adományokat gyűjtsön a további szíriai munkához.</p>
<p>–<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Aleppóból származom, apám pék volt, akit ismertek az egész városban
és az utca, ahol a pékségünk volt, a mai napig az ő nevét viseli. Ezt
azért hangsúlyozom ennyire, mert a családom keresztény család, amely
aleppói gyökerekkel rendelkezik.</b></span><br><br>Az aleppói szalézi oratóriumban
nőttem fel, később pedig egy szalézi iskola diákjaként folytattam
tanulmányaimat. Mivel napi kapcsolatban álltam a szaléziakkal, hiszen
mindennap oda jártam iskolába, felfigyeltem a szalézi lelkiségre és
karizmára. Nagyon vidám élet volt ez a szaléziakkal, ami
elgondolkodtatott a saját jövőmről. Azt kérdeztem magamtól: miért ne
lennék én is szalézi? Így lettem szalézi, és<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> 1967-1968-ban egy év
libanoni noviciátus után Aleppo város szalézi negyedébe küldtek.
1980-ban szenteltek pappá. Nem sokkal a pappá szentelésem után az
aleppói közösség tagja voltam négy évig</b></span>, majd utána elmentem három évre
Rómába szakosodásra a Pápai Szalézi Egyetemre. Amikor befejeztem a
tanulmányaimat, visszamentem Aleppóba további kilenc évre; majd egy évre
Kamishlybe költöztem, végül <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>11 évig Damaszkuszban szolgáltam. Később
Libanonba helyeztek három évre, és jelenleg négy éve ismét Aleppóban
vagyok.</b></span><br><br><strong>– Hogyan van jelen Don Bosco műve </strong><strong>ma </strong><strong>Aleppóban?</strong><br><br>–<b>
A szaléziak 1948 óta vannak jelen Aleppóban. Amint megérkeztek,
alapítottak egy szakiskolát, ahol sok fiatal aleppói keresztényt és nem
keresztényt oktattak magas szinten. Ezek a fiatalok híressé tették az
egész városban a szaléziak által nyújto</b>tt képzést. De 1967-ben minden
magániskolát államosítottak, így azóta a szaléziak az oratóriumban
folytatják tevékenységüket. Meg kell jegyeznem, hogy a szalézi jelenlét
Aleppóban sok hivatást adott úgy a szalézi rend, mint a helyi egyház
számára, ami az oratóriumban végzett missziós munkának köszönhető,
beleértve az egyetemi hallgatók között és az aleppói börtönökben végzett
munkát is.<br><br><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Ma a szaléziak jelenléte Aleppóban az oratóriumon
keresztül folytatódik, amely nyitva áll minden fiatal keresztény előtt a
városban. Jelenleg a közösségben négyen vagyunk.</b></span><br><br> <strong>– Hogyan élnek és dolgoznak?</strong><br><br>
– Az élet 180 fokkal megváltozott a városban több mint négy éve, a
konfliktusok kezdetekor, amelyek azóta is folytatódnak. Aleppo Szíria
gazdasági és ipari központja volt, de <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>mára a város már gyakorlatilag
megsemmisült. Több mint háromezer gyárat számoltak fel és vittek el, sok
ember elvesztette otthonát és munkahelyét, és most valamilyen esélyt
keres a túlélésre</b></span>. Ennek ellenére<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> mi, szaléziak folytatjuk küldetésünket
és munkánkat, támogatást és reményt akarunk adni a fiataloknak, akik
maradtak, a különböző tevékenységi csoportokon, egyesületeken,
katekizmuson, istentiszteletet, tréningeken, sporton és hasonlókon
keresztül.</b></span></p>
<p><strong><a title="" href="http://magyarkurir.hu/img.php?id=64394&img=o_fattal2.jpg" rel="lightbox['g64394']"><img style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" src="http://magyarkurir.hu/img.php?id=64394&p=1&img=c_fattal2.jpg" alt="" border="0"></a></strong></p>
<p><strong>– Hogy vannak a keresztény fiatalok és felnőttek?</strong><br><br>
– Amint mondtam, a helyzet, <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a mindennapi élet bizonytalan, és ez
tükröződik az emberek erkölcsi és lelki életében is. Minden családnak
megvan a maga története ebben a háborúban, hiszen alig van olyan család,
amely ne vesztette volna el szeretteit ebben a konfliktusban, vagy
azért, mert meghaltak, vagy mert kivándoroltak, illetve a halálfélelem
miatt, amelyben élnek. </b></span>Ez nem jelenti azt, hogy az emberek nem szeretik a
hazájukat és a városukat, de kénytelenek megtenni ezt az exodust
Szíriából, mert a kétségbeesés határán vannak, mert nem tudják, mit és
hogyan tegyenek.<br><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b><br>A fiatalok és az emberek legnagyobb problémája
jelenleg az, hogy nincs remény, és a jövőbe tekintve nem látnak egy kis
fényt sem!</b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Számunkra nagy kihívás, hogy igyekszünk dolgozni ezen a
problémán a helyi egyházzal. Találkozókat szervezünk, hogy összegyűjtsük
a fiatal keresztény egyetemistákat és középiskolásokat. Ezeken a
találkozókon igyekszünk nekik reményt és örömöt adni.<br></b></span><br> <strong>– <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Mi az, ami a legsürge<span style=""></span>tőbb?<br><br>
– A béke és a biztonságos élet, a megbocsátás... Az embereknek
szükségük van munkára, hogy ehessenek, így ha nincs munkájuk, éhen
maradnak. Mi itt igyekszünk minden hónapban támogatni az oratóriumba
járó gyerekek családjait élelmiszercsomagokkal, amelyek értéke mintegy
ötven-hatvan euró (15-18 ezer forint) egy-egy család számára, és
készpénzes támogatást is nyújtunk nekik havonta, ami családonként
körülbelül 65 eurót (mintegy 20 ezer forintot) tesz ki. </span></strong>A számok
magukért beszélnek, elmondják, milyen annak az életnek a színvonala,
amelyet élünk. Ezt a támogatást, amit nyújtani tudunk, a sok jótevőnek
és az Isteni Gondviselésnek köszönhetünk, amely soha nem hagy cserben
bennünket, ahogy ezt Don Bosco atyánk is mondta.<br><br> <strong>– Milyen jellegzetes epizódokat emelne ki az elmúlt időkből?</strong><br><br>
– Mint oratóriumi közösség <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>sok mély és fájdalmas tanúságtételt
tapasztaltunk meg. Például álljon itt néhány oratoristánk halála:
körülbelül másfél évvel ezelőtt elvesztettük egy kisfiút, Jacket, aki
más fiúkkal együtt várta a buszt, hogy jöjjön katekizmusra az
oratóriumba, amikor egy aknavető gránát esett le közel a buszhoz, Jack
halálát és több fiú sérülését okozva. Egy hónappal ezelőtt elvesztettünk
másik két fiút a oratóriumból, az anyjukkal együtt, mert rakétatámadás
érte a házukat, és sajnos az egyik testvér testét meg sem találták.
Elmondhatom azt is, hogy sok olyan eset van, amikor elrabolnak valakit,
majd, miután fizetett egy nagy halom pénzt, elengedik. Ilyen
emberrablások áldozataivá válhatnak laikusok és egyházi személyek is:
eddig nem ismert, hogy mi történt a szír ortodox egyház és a görög
ortodox egyház két püspökével, és két papról szintén nem tudjuk, hogy mi
történt velük, miután elrabolták őket. A fájdalmas tapasztalatok
továbbra is folytatódnak szerte Aleppóban, olyannyira, hogy egyesek „a
fájdalom forrásának” nevezik a helyet!</b></span><br><br> <strong>– Van remény?</strong></p>
<p>– Természetesen<span style="background-color:rgb(255,229,153)"> a keresztény emberek és a szerzetesek próbálják
folyamatosan és mélységesen megélni az alapvető keresztény reményt.</span> Azon
dolgozunk, hogy a súlyos helyzet ellenére közvetítsük az örömet és
elültessük a reményt a fiatalok lelkében, és bízzunk abban, hogy mindez a
lehető leghamarabb véget ér, és hogy Szíria ismét olyan lesz, mint
valaha volt, hogy a béke visszatér erre a földre. De ismét hangsúlyozom,
hogy <span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>amíg el nem kezdődik a párbeszéd és a fegyverek el nem hallgatnak,
addig nem tudjuk azt mondani, hogy valóban van remény.</b></span></p>
<p>Forrás és fotó: Szaléziak.hu</p>
<p>Magyar Kurír</p></div>